Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)

1912-10-16 / 55. szám

2, DÉLMAGYARORSZÁG 1912. október 13*. egy kisebbség béklyóba verheti a többséget és a parlamentet, ugy legalább ne állítsa azt, hogy ő a parlament szabadságáért küzd. Küzdhet sok mindenféléért, de ezért az egyért bizonyosan nem. Szeged és az értékemelkedési adó. — Vélemények arról, amit Pozsony már megcsinált. — (Saját tudósítónktól.) A Bettermentrendszer behozataláról Szegeden körülbelül két év előtt volt szó. És akkor érdemleges tárgyalások nélkül abban maradt az a kétségtelenül fontos javaslat, amelyet Balogh Károly adóügyi tanácsos tett a rendszer behozatalára vonatkozólag, amely a háztulajdonosok megadóztatását, a házak értékemelkedése szerint rendeli el. Ugyanis már akkor szó volt arról, hogy Szeged egész belső területét rendezzék és a Kiskörúton belül levő városrészt aszfaltburkolattal lássák el. Minthogy ez a városnak óriási költségébe kerül, — ami megállapítható volt a költségelőirányzatból, — épen ezért indítványozta Balogh Károly az értékemelkedési adórendszer behozatalát, amely szerint azok a háztulajdonosok, akiknek a házuk értéke, az utca kiaszfaltozása és rendezése által emelkedett, bizonyos összeggel kötelesek hozzájárulni a költségekhez. Mondani sem kell, hogy ez az adórendszer a fejlődő városoknak milyen támogatásukra válik. Nem helyezkedik arra a nevetségesen konzervatív és túlhaladott álláspontra, hogy a város mint erkölcsi testület, köteles vagyonát a polgárok rendelkezésére bocsájtani és azok előnyeinek előmozdítására fordítani. A város az által, hogy aszfaltoztatja utcáit, rendezteti tereit, parkírozza sétányait, nemcsak esztétikai szempontból követi a fejlődés elveit, hanem ezáltal emeli a polgárok ingatlanának értékét. A polgárok tehát ha ezt az értékemelést bizonyos összegben megtérítik, ezáltal elősegítik a várost a további fejlődésben. Ezt a rendszert azonban, dacára a kifejtett előnyöknek, nem fogadta el a közgyűlés Szegeden. Nem fogadta el azért, mert a szegény háztulajdonosokra bizonyos, kisebb arányú, de igazságos terheket róna. Ellenben Pozsonyban utasította a közgyűlés az adóügyosztály főnökét, hogy az értékemelkedési adóra vonatkozó szabályrendelet tervezetét mielőbb készítse el. Vagyis Pozsony, amely már egyetemi város és régi századokkal ezelőtt épült, nem zárkózik el attól, hogy minden modern, hasznos és praktikus eszmét keresztül vigyen, amely a várost fejlődésében, anyagi gyarapodásában és nagyvárosias emelkedésében segiti. Hogy Szegeden miért nem lehet ilyesmit keresztül vinni, arra nézve álljon itt elsőnek Wimmer Fülöp nyilatkozata: — Szegedre nézve is előnyösnek mutatkozott az értékemelkedési adórendszer behozatala. A tanács részletesen és behatóan foglalkozott sokáig a kérdéssel, a közgyűlés azonban minden előnye dacára elvetette a tanácsi javaslatot, mivel a többségben levő háztulajdonosok a saját előnyüket nézték. Ezért van ma Szegeden még most is az a szabályrendelet, hogy a ház- és telektulajdonosok csak a gyalogjárót téritik meg és az értékemelkedést zsebre vágják. Pedig az értékemelkedési szabályrendelettel elsősorban is a telekspekulációt akarta megakadályozni a tanács, mert némelyek összevásároltak üres telkeket és miután feltöltötte és kiaszfaltoztatta a város a saját költségén az utcát, ötször annyit ért a spekulánsok telke. A sok háziúr azonban leszavazta a város fejlődésére nagyon is* kiható, fontos javaslatot. Becsey Károly drt megkérdeztük, liogy mi a véleménye ebben az ügyben. — Én kívánatosnak tartom, — mondotta Becsey, — ennek a rendszernek behozatalát, de csak abban az esetben, ha az igy előállott jövedelmet a város tovább fejlesztésére fordítják. Bokor Adolf véleménye szerint bár Sze; geden a háztulajdonosok jobban meg vannak ; terhelve, mint más városokban, mert sok' nak állami kölcsönös a háza, az értékemelkedési adórendszer behozatala mégis kívánatos, mert csak igy haladhat tovább a város a fejlődés megkezdett utján. Azt hisszük, hogy a törvényhatóság többi érdektelen tagjai is ezen a véleményen van, nak. Mert ha irigyeljük Pozsonytól az egyetemet, követeljük tőle a jogakadémiát, akkor kövessük is a város egészséges gazdálkodását. a tisztviselőcsaládhoz, vagy főkonzuli emberekhez, vagy duplimáciai körbeliekhez, mert az amolyan ordinárék csak rujinálni tudnak egy tisztességes leányt. Hogyan gondolod, Storm, „külföldiek", azok? Aztán „inzsellér"? Azám! Hallandi parasztnépség onnan alulról Skaneból, s a nevüket bizonyára lopták egy kintornástól, mert a férfi vellocipedgyárban dolgozik, ahol kunstruktőr, vagy obstruktőr, vagy munkavezető. Nem külföldi kiejtéssel beszél, ahogy gondoltam, hanem a szakadozott beszéd onnan van, mert már korán reggel groggot iszik, ugy, hogy alig tud járni s elfelejti az anyanyelvet. Aztán egy szép napon jön az asszony, mint valami zárdafőnöknő vagy valami más tanhölgy s igy szól: — Nem tudná megmondani, hogy hova lett két ing, három pár finom harisnya és egy darab hímzett zsebkendő? Én nem járok reggeltől estélig a cselédem sarkában, de havonként egyszer átnézem a dolgaimat. Hogy én erre mit feleltem? Nos ezt: Kedves Vallum asszony, azt nem tudhatom, mert holdkóros embereknél nem szolgáltam. Aztán ugv volt, hogy két hét múlva hazajön az idióta s liogy novemberben hazahozatják a deftriait is, kiről pedig azt mondták, liogv karácsonyig a kórházban lesz. ti a igy van, akkor nem hiszem, liogy maradnék, — szóltam. Az asszony azonban egész vakmerően igy szólt: — Nem szégyenli magát? Talán nincs jogom hazahozatni a magam gyermekeit? Én pedig erre azt feleltem, ami szintén igaz: — Idiótákra felügyelni, abba rnég csak belenyugodhatik az ember; de hogy még az élete se legyen biztos, mert bacillusos embert hoznak a nyakára, azt senki sem tartozik tűrni és én megyek . . . Vannak itt uraságok, igaz, akik elzárják az ember elől a kávét, cukrot és konyakot, de ezek még sokkal jobbak a hamis Valluméknál, mert ezek semmit sem zártak el, hanem megolvasták a szivart s megjelölték a likőrös palackokat, aztán még csodálkoztak rajta, hogy egy héten elfogy egy tucat üveg pilzeni, noha az asszony csak lemonádét ivott s az urat, a gyomra miatt eltiltották a sörivástól. Mit szól hozzá, Storm, megmaradjak-e ezeknél, vagy magadhoz fogadsz? Hogyan mondod? Tlán kíséreljem meg mégis helyben maradni? Hát ez a hála, Storm! Ám jó. Igaz, hogy a fél tüzérséget elvezényelték Upsulába, de azért itt nincs hiány katonában, mert a szveagárda még itt van s a Götagárda legényei közül is akadhat olyan, aki ki tud ütni nyeregből egy tűzoltót . . . Vagy ugy, csak tréfáltál! Nos jó, Storm, akkor én is hiiséges maradok hozzád, „tűzön és vizén keresztül", mint az üdvhadseregbeli szakácsné mondaná a rongyos Valluméknál! Hieronymi hagyatékából. — Iratai a választójogról. — (Saját tudósítónktól.) Egy kötet látott ma napvilágot az Athenaeum kiadásában. Hieronymi Károly hátrahagyott nagybecsű irataiból azokat a tanulmányokat foglalja össze, melyeket ez a maradandó nevii államférfiunk a választói jogról, napjainknak erről a mélyen szántó, állami és nemzeti jövőnkre döntő súllyal kiható kérdéséről irt. A kötet aktualitását azonkívül, hogy a magyar közélet épen most e pont körül veri a leghatalmasabb hullámokat és hogy ez a kötet a legcsiszoltabb magyar elmék egyikének mintegy politikai végrendelete az előttünk zajló szenvedélyes eszmeáramlatokról, csak növeli Tisza István gróf előszava, amely emlékeztet bennünket arra, hogy ezelőtt husz évvel, a mikor ez a kérdés jóformán még csirájában szunnyadt, Hieronymi Károly prófétai ihlettel már akkor a választójog problémáját vetette föl és intő szóval óvta az országot e reform elhanyagolásának a veszedelmétől. Amit Hieronymi Károly husz esztendővel ennekelötte tisztánlátásával előre jelzett: a választójog elhanyagolása ime megboszulta magát. Tisza István gróf találóan állapítja meg: „Kortesf egy vérré vált e jelszó a magyar nemzeti politika nagy válságban, előtérbe kerülő ellentétes, extrem irányzatok kezében s mint másutt, egymás fejéhez vagdosták azt minálunk is a tömegekre apelláló reakcionárius demagógja bajnokai". Miután azonban az intő szó két évtizeddel ezelőtt eredménytelenül hangzott el, Hieronymi Károly nem érte be a husz év utáni igazolás szomorú elégtételével. Előrelátta azt is, hogy azt a veszedelmet csak a mult tanulságainak lelkiismeretes alkalmazásával háríthatjuk el a nemzetről. És csodálatos tudásával, erős magyar érzéssel és itélő erejének az ő kivételes biztossággal ezekben az örökül hagyott tanulmányaiban megjelölte számunkra az utat, melynek követése még mindig kivezetheti az országot a választójogi probléma elmérgesedett veszedelmeiből. Husz év előtt, amikor a főszámszéki elnökség elfoglalásával egyidőre bucsut mondott az aktiv politikának, Hieronymi Károly a választójog liberális és az ország érdekeinek megfelelő megoldására serkentette az országot. írásaiból megindulva olvashatjuk, hogy meggyőződését nem pusztán fanatikus hit, vagy az egykor elfoglalt állásponthoz való ragaszkodás sugallta. A kötet erre vonatkozó tanulmányai a példák egész arzenálját vonultatják föl az olvasó előtt, amelyekben az általános választójog múltját országonként veszi bonckés alá s mutatja ki, hogy az általános választójog életbeléptetése mennyi zavaró visszahatást keltett még az értelmiség legmagasabb fokán álló népeknél is. Sorra veszi Anglia, az Egyesült-Államok, Franciaország és Németország példáit, melyeknek tanulságaival szigorúan megjelöli a választójogi reform megalkotásánál szem előtt tartandó határvonalakat. Különösen fontos ránk nézve e tanulmányokban az a lelkiismeretes részletezés mellyel országról-országra kimutatja, hogy i az általános választójog megvalósításánál i mennyire vették figyelembe az illető népek I állami intézményeit, azok társadalmi viszonyait és a nép értelmi és erkölcsi szinvoj nalát. Valamint azt is, hogy ahol ezeket a szempontokat többé vagy kevésbé figyelmen j kivül hagyták, ez a körülmény mennyire meg• boszulta magát egyik országban ugy, mint a : másikban. Csak miután az általános választójognak úgyszólván egész külföldi történetével megismertetett, a tanulmányok sorozata csak ezután tér át a hazai választójog fejlődésére.