Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)

1912-10-13 / 53. szám

13 KOZMETIKA. Rovatvezető: VARRÖ A. BÉLA. oki. gyógyszerész. A száj. (Folytatás.) A fogak. A. Kozmetikának legnemesebb feladata a fogak ápolása és a fogak mikénti rendben tartására az útbaigazítást megadja. Szép fog és szép láb az ember legfőbb ékessége. Saj­nos azonban, a tökéletesen szép Ifogak na­gyon ritkák. Mindamellett a legtökéletesebb és a leginkább fejlődött része a kozmetiká­nak a fogák ápolása. Az orvosi tudomány párosult a technikával, hogy a fogakon oly gyakran előforduló hibákat helyrehozza. De mint tudjuk, ez nem csak elsősorban a szép­séget illetőleg történt, hanem azért is, mivel a fogak nagy szerepet játszanak az ételek felvételénél. Sokfélék a fogak betegségei, a legtöbb a fogprvos beavatkozását iteszi szükségessé, a ki az odvas fogat kitömi, egész rossz fogat eltávolít,, más esetben a hiányzó fogat mes­terséges fogakkal pótolja. Ez utóbbi igen so­kat haladt az utóbbi években, noha inár az ős egyiptomiak is ismerték a niiilfogakat. A fogak betegségétől és pótlásától elte­kintve, ami a fogorvosok megítélését és beavatkozását igényli, a fog lerakodások és azok rossz saine a fogápolás fogjía megbe­szélésünk tárgyát képezni. Foglerakodásnpk a fogakon előforduló sokféle alakú ás szinii képződményeket ne­vezzük, amelyek ettávolitás<a a különböző el­járásokkal történik. A fogkő főanyagában faszfosavas mész­ből áll és lúgos nyalkánál fordul elő, ott, a hol a fogkő kásás, — igy a gyermekeknél, — ott a nyálka savanyu hatású. A kemény, ren­desen barna vagy fekete fogkő főleg dohá­nyos férfiaknál van meg, a lágy sárgás fog­kő rendesen fiatal nőknél. Láthatunk külön­böző szinü fogkövet is, amelyek valószínű­leg gomba képződményeik. A fogkő a fogak­nak rejtett helyén lép fel, igy az elő (met­sző) fogak belső részein és a rágó fogak kül­ső felületén. A puha, kásás fogkő alkalmas szájápolással eltávolítható, a kemény fogkő ellenben a fogorvos szakszerű eltávolítását igényli. A fogak szirté lehet sárga, sárgás-fehér, kékesfehér. Ez utóbbi a legszebb fogsort ad­ja, mindamellett, hogy jóság tekintetében harmadik helyen áll. A fogaik színét vegysze­rekkel ugyan megváltoztathatjuk, de ne te­gyük azt, mert e művelet csak a fog rová­sára történik. Néha a fog valamilyen elütő szint vesz fel, ami rendesen betegség vagy külső beavatkozás (rossz tömés) következmé­nye. A fogak odvasodása kellemetlen szájízt és szagot terjeszt; ugyanez áll elő, ha a fo­slak között maradt ételmaradók erjedésbe megy, de előáll a száj, orr és gége bajnál, úgyszintén foghus betegségénél. Mindeneset­re ki kell kutatnunk ennek okát és igyekez­zünk annak elejét venni. (Folytatjuk.) Rovatvatvezető póstája. K. L. Helyben. Langyos vízzel mosakod­jék meg este és kenje meg arcát, kezét áz általánosan ösmert „Angyal" krémmel. —­Dr. W. S. csak azt mondhatom önnek is. Ne menjen el „Salvus" nélkül. DÉLMAGYARORSZÁG 1912. október 18. RtndMti bőrbfitortjfilgqlggességcKgt Kulinyinál Szeged, Klss-utca, Kiss D.-ház. KÖZGAZDASAG A föld uiiveiés ügyi miniszter a szegedi baromfi-kiállításon. (Saját tudósítónktól.) Délmagyarország nagy gazdasági kiállítására: az országos .galamb-, baromfi- ós házinyúl kiállításra va­lószínűleg Szegedre érkezik Serényi földmi­velésügyi miniszter, aki a megnyitáson való részvételét kilátásba helyezte. A szegedi országos kiállítás, amely ok­tóber 20-án nyílik meg, óriási méretűnek ígérkezik. Eddig körülbelül kétezer barom­fit jelentett be mintegy kétszáz tenyésztő, az ország minden részéből, különösen pedig Délmagyarország városaiból és községeiből. Lesz vagy harminc fajtájú galamb: posta-, szegédi keringő-, máltai-, sirály-, páva-, tö­rök- és angol bögyös legnemesebb galambfaj, mintegy 500 darab. A liázinyu[tenyésztésnek szintén lesz kiállítva mintegy harminc faj­tája. 800 példányban; úgymint belga-óriás, ezüst, arany, havannai, augóra, oroszpróm, frauica. A nemesebb libafajok kétszázötven­re tehetők, még feltűnést fognak kelteni az óriás kacsák, egy őzike család, egy páva­család es a pulykák. A nagyszabásúnak ígérkező kiállítás anyagi részéhez hozzájárult a földmivelós­ügyi kormányon ós Szeged városán kivül Teleky Józscfné grófné, Liptay Frígyesiié báróné, de valószínű, liogy a Szegedi Gazda­sági Egyesület is felajánlja a támogatást. A kiállítók részére eddig száz arany-, ezüst­és bronzérem áll a kiállítás rendezőségének a rendelkezésére, amelynek az élén bástyái Holtzer Aladár elnök és Vogel Antal titkár buzgólkodnak a siker érdekében. A kiállítá­son képviselteti magát az országos baromfi tenyésztők egyesülete, a házinyúl tenyész­tők országos szövetsége és több gazdasági egy$ilet. Buri Géza Félix, a „Gazdasági Lapok" szerkesztője tizenkét elismert orszá­gos szaktekintéllyel érkezik Szegedre a -kiál­lítási bírálat megejtésére. A kiállításon 200 baromfit játszanak ki tombolán. x Hivatalos jelentés a termésről. A földmivelésügyi minisztérium a mezőgazda­sági helyzetről, valamint a tengeri- és burgo­nyatermésről ma tette közzé ujabb jelenté­sét. A hivatalos becslés szerint a tengeriből a minapi 48.6 millió métermázsával szemben 48.5 millió métermázsa hozam várható, bur­gonyából pedig a minapi 52.01 millió méter­mázsával szemben csak 51.3 millió méter­mázsára becsüli a hozamot. A mezőgazda­sági helyzetről sem nyilatkozik valami ked­vezően a minisztérium, mert azt mondja, hogy nem lehetetlen, hogy a legutóbbi ter­mésbecslés óta lefolyt kedvezőtlen időjárás esetleg mind a négy kaszásnál csökkentette a termés mennyiségét. A szántó-vető mun­káról is kedvezőtlenül nyilatkozott a hivata­los jelentés, mert az utóbbi négy heti időjá­rás az őszi munkálatokra is kedvezőtlen volt. Máskor az ilyen jelentéseknek nagy hatása van a gabonatőzsde áralakulására, most azon ban úgyszólván csakis a termelők várták tü­relmetlenül a minisztérium jelentését. A tőzs­dén egyáltalában nem törődtek a mai ki­mutatással, mert ma is teljesen a külső poli­tika hatása alatt állott az üzlet. A nyugtala­nító jelentések folytán és mivel a lapok köz­leményeiből a tőzsdén el vannak készülve ar­ra, hogy a balkán-helyzet nagyobb bonyo­dalmakkal járhat, az üzletmenet ismét rendkí­vül izgalmas volt. Gyakori árváltozás után a buza 50, a rozs 40—60, a tengeri 30, a zab pedig 40 fillérrel nagyobb áron zárult, mint tegnap. Túlnyomó részben technikai müve­letek exekuciós vásárlások okozták az ujabb árjavulást. A budapesti gabonatőzsde. A határidőpiacon a nyugtalanító külső politikai jelentések folytán megint mindegyik cikk ára lényegesen javult. Fölmondás búzá­ból 46, rozsból 10.500, zabból 23.000 mm. Egy órakor a következők voltak a záróárfo­lyamok: Buza áprilisra Buza októberre Rozs áprilisra Rozs októberre Tengeri májusra Zab áprilisra Zab októberre 1216—1217 11-65—11-66 10-59—1060 10-50—10 51 831— 8 32 11.61 — 11 62 12.26-12-27 A készáruvásáron az egész vonalon szi­lárd az irány. A budapesti értéktőzsde. A mai napon az izgalom a tetőpontját ér­te el a tőzsdén, amely a pánik és derűt szín­helye volt. A balkáni birekcn kivül a bécsi piac hihetetlen lanyhasága, a külföldi piacok szertelen árhanyatiása és tömeges kényszer­eladás nyomán a nemzetközi értékek 10—15 koronával, a helyi piac értékei 15—20 koro­nával Hanyatlottak. A készarupiac is hihetet­lenül lanyha volt, a forgalomba került érté­kek óriási mértékben hanyatlottak. A iára­dékpiac is igen lanyha, volt. A zárlat lanyha volt. Kötöttek: Osztrák hitel 613-30 615.- Viktória 780..-,--784.-* Magvar hitel 800 50 804 — Pannónia —. - 9 O. m. államv. 701.- .—. Weitzer \ —- -T . Jelzálogbank 428 - 432. Beocsini --— Leszáinitolobank 50350 -.- Salgótarjáni 725. 731. I Rúnnmur*nvi 724. 732.- Alt. kószán Közutl villamos 678.75-781.50 Újlaki 3.40 ­Városi villamos 373. 375.- Oanz vasöntó 3205.— Hazai bank 282. 282.- Magyar villám. 484.50- 486 Magyar bank 575. 579 - Atlantika 314 315 ­A déli tőzsde iránya többizben ingado­zott. Kötöttek: Bécsi börze. A inai előtőzsdén a kötések a következők voltak: Osztrák hitel Magyar hitel Jelzálogbank Leszámitolóbank Városi villamos Közúti villamos 615.75 — 805.50-805.50 466. .— 551. < — .— 402. 403 — 752.50-755.50 Magyar bank Keresk. bank Beocsini Aszfalt Salgótarjáni Oanz vasöntö 651. 653.75 793- —­BBBBBBBBBBBBBBBBB Felelős szerkesztő: Pásztor Józsol. Kiadótulajdonos: Várnay L.

Next

/
Thumbnails
Contents