Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-10 / 24. szám

2 DÉLMAQYARORSZÁG 1912. november- IÁ. vari különvonatra szállt és annak elindulásáig a szalonkocsi ablakánál állott. A midőn a vonat elindult, a perronon dörgő hoch-kiálltások hangzottak el, mire ő felsége többszöri katonás üdvözléssel intett köszönetet. — Bécsből jelentik, hogy ő felsége két hónapi nyaralás után ma este 7 órakor oda visszaérkezett. Vasárnapi beszámolók. — Az ellenzéki erőszak. — (Saját tudósítónktól.) A szövetkezett ellenzéki pártok intéző bizottsága holnap, kedden tartja éiső tanácskozását a nyári vakáció után. A bizottság előreláthatóan véglegesen megállapítja majd azokat a személyi és tárgyi föltételeket, amdyek mellett hajlandó a politikai béke s a normális parlamenti állapot helyreállítására. Ezek a föltételek lényegükben már régen ismeretesek az ellenzéki vezérek beszédeiből, a bizottság azonban foglalkozni fog azzal a kérdéssel is, hogy az ellenzék elfogadja-e a delegációban neki járó mandátumokat s ha igen, a delegátusok hogyan viselkedjenek az országos bizottság bécsi tanácskozásán? A vezérek keddi értekezletén különben Justh Gyu'la betegsége miatt nem vehet részt, de ugy tudják, hogy távol fog maradni ugyancsak gyöngélkedése miatt Batthyány Tivadar gróf is. A bizottság az előjelek után ítélve, olyan békepontozatokban állapodik majd meg, amelyeknek elfogadása a kormányra és a többségre nézve lehetetlenséget jelent. Felül fog kerekedni tehát azok álláspontja, akik a harcnak végletekig való erőszakoskodásával akarják megrendíteni a kormány és Lukács László miniszterelnök | helyzetét. Hogy ez a törekvés milyen kilái tásokkal biztathat, arra egyelőre világossá1 got vet a félhivatalos Budapesti Tudósítónak az :a ma közzétett jelentése, amely szerint a király Lukács László miniszterelnököt nagy kitüntetésben részesítette. A vasárnapi beszámolókról az alábbiakban szólunk: Munkapárti beszédek. Miskolc város déli kerületének munkapárti képviselője, Szentpáli István dr, vasárnap délelőtt tartotta beszámolóját. A beszámoló megkezdése előtt az egyik szociáiista pártvezér felkérte a helybeli munkapárt elnökét, Haller József gróf dr képviselőt, bogy bocsássa be a szociálistákat, de az el nők mint pártot nem volt hajlandó bebocsátani őket. Néhányan — különösen a pártvezérek — mégis bejutottak a terembe és gyakran szóltak közbe, sőt Surányi, a „Kassai Munkás" szerkesztője, aki e célra lejött Miskolcra, kiállt az első széksor elé és onnan vonta gyakran felelősségre a beszámoló képviselőt. Az egyik közbekiáltót. ki akarták vezetni a rendőrök, de maga a beszámoló képviselő nem engedte, hogy kivezessék. Szentpáli tövid, buszonötperces beszámolóját folytonos közbeszól ások között azzal kezdte, bogy csak szóljanak közbe, ő mindenre reflektál és válaszol. A véderő megszavazása — mondotta aztán — erőszakos volt, ezt elismeri és minthogy a béke barátja, kijelenti, hogy talán más uton is megoldhatta volna a kormány a helyzetet. Soha kisebb elvi ellentétek nem voltak azonban a parlamentben, mint most, mikor pusztán az ellentét, hogy az ellenzék 2 millió 400 ezer, a munkapárt pedig 2 millió 200 ezer embernek akar választójogot adni. A választójog kérdésében a városokra nézve hive az egyenlőségnek és titkosságnak és tudja, hogy a kormány is ilyen választójogot tervez. Végül a béke szükségét hangoztatta. A gyűlésből táviratilag üdvözölték Lukácsot, Tiszát és Khuen-Héderváryt. Bánfí'yliunyadon Lázár István gróf munkapárti képviselő vasárnap Kerényben beszámolót tartott, amelyen a beszédet a népgyűlés részéről mindvégig helyesléssel kisérték. A népgyűlés vége azonban nem egész simán folyt le. A községeket nem hivták meg mind. Gyulafalva, Kossuthfalva ellenzéki köz ségekbe nem is küldtek se meghívót, se érteEz az a képtelenség, ami megnehezíti az elilenzék helyzetét s a parlamenti béke megteremtését a pártok között. Mert amit kivánnak, iazt nem akarják. S amit akarnak, azt nem kívánják, mert ki nem mondhatják. És ezért van, hogy a kormánynak és a munkapártnak gondolni kell arra az eshetőségre is, hogy a normális parlamenti rend létrejötte nélkül kell majd gondoskodnia a kormányzat és a politikai munka folytonosságáról. Ezt a kényszerhelyzetet akarja elkerülni őszinte és megingathatatlan békeiniciatiújával a kormány és a munkapárt. És hiszi, hogy az ország közhangulatának, az általános békevágynak nyomása alatt a béke érdekeben való fáradozását és türelmét végre is siker fogja koronázni. A miniszterelnök nyilatkozata e tekintetben is elmegy a lojalitás végső határáig; jóformán lemond a kormány ingerenciájáról a pártok közötti tárgyalásra. De ha mindennek sem lenne meg a kívánt eredménye, a felelős kormány és a felelős többség teiljesiteni fogja kötelességét az ország iránt. (A király hazatérése Bécsbe.) Ischlből jelentik, bogy a király vasárnap délután 2 órakor udvari különvonaton Penzingbe utazott. Ő felsége hét perccel a vonat indulása előtt érkezett a pályaudvarra. A hivatalos cercle befejezése utén ő felsége Szécsen grófnőhöz, a párisi osztrák és magyar nagykövet nejéhez lépett, kezet fogott és rövid ideig élénk beszélgetést folytatott vele. Az uralkodó a grófné gyermekeit is üdvözölte, akik ő felségének kezet csókoltak. Ő felsége, kinek pompás szine és kitűnő kedve mindenkit örömmel töltött el, a pályaudvaron megjelent személyiségekkel csengő, tiszta hangon beszélgetet. A felség ezután Paar gróf főhadsegéd kíséretében az udDe a sovány eb az arcomba bámul szüntelen, valami különös, szinte természetfölötti okossággal, mintha gondolataimat akarná (kiolvasni. A testes olasz kocsis azonban nem vesz észre semmit, csak arra vigyáz, hogy miinél nagyobb kerülővel jusson el a muzeumhoz, hogy annál kövérebb számot mutasson föl a taxaméter. Ravasz, számitó, ostoba és talán szegény is, akár a budapesti kocsisok. A kutyáját sem azért viszi magával, hogy bennem költői hangulatok keljenek szárnyra. A nagyapját, aki ugyancsak bérkocsis volt, agyonlőtte egy titokzatos utas, hátulról, orvul, mikor messze künn hajtottak a városon, Cecilia Metella síremléke mögött. Azután kirabolták és elmenekült. Máig sem tudtak a nyomára akadni. A római kocsisok azóta járnak kutyával. De az eb a bakon olyan furcsa és annyira rend'kivüli állat. Nem természetes fajzat, az most már bizonyos. Valami íarkasanya szülte mocsár szélén, tul a Traszteverén, — lupa, amely íiíkoií házasságra lépett egy elzüllött kutyával. S csalk bámul és néz, kisértetiesen és szemhunyorítás nélkül, valami kifejezhetetlen szelídséggel és félelemmel. Ilyen lehetett a Romulusz és Rémusz farkasa ! * És nem tudom, mi van velem, de gyermekkorom jut az eszembe, a vérfagyasztó farkasmesék, mikor a hó hullott künn vigasztalan és kisértő dugással, fekete ködibe burkolva eget és földet és rémtörténetekkel ringatott álomba a dajkám, csontos, hollóhajú rutén leányzó. Az ablakon tul süvített a szél, mintha vérestorku ordasok lihegtek volna az | udvaron. Huh, milyen borzalmas volt! Dideregtem és fáztam a meleg takaró alatt is. Hazai erdők rut és kegyetlen férge, amely gyermekeket tép szét az uton, — s a Tevere szép és szelidszemü farkasa, amely hősjövőjü kisdedeket táplált tejjel, találkoztak, ime, a képzeletemben, késő évek múlva, egy rozoga vettura bőrülésének dőlve, a Piazza di Campidoglio felé vágtatva. Milyen ostobaság! Újra kell megtanulnunk a meséket is, miket már elfelejtettünk. Még kilencéves sem voltam, mikor a gimnáziumban először diktálták belém Romulusz és Rémusz meséjét. Akkor nevettem rajta és nem hittem benne. Ide kellett jönnöm Máriusz troréumai alá, hogy megtudjam, hogy ez a történet igaz. De a kocsi kiköt a szenátorok palotája előtt, éppen az isteni Markam Auréliusz lovasszobra alatt. Kiszállok. A muzeum felől egy őszszakállu ur siet elém. Tisztes külsejü és előkelő. Akár egy egyetemi tanár. Felajánlja, hogy három lira tiszteletdíjért : elkalauzol a muzeumban. Talán egy félbenmaradt filozópter volt, talán egy ügyvédjelölt, aki nem végezhetett, mert családot kellett eltartania. Most idegenek kalauzolásából él, a mi Rómában, ugy látszik, jövedelmezőbb az egyetemi tanárságnál is. Nehezen tudtuk egymást megérteni. Nem tudja, mily nyelven szólítson, angolul vagy franciául, végre rájön, | sötét és körben levágott hajdiszemre tekintve. — Vous étes un grec, — mondja erős meggyőződéssel. Tehát görögnek nézett. Ez is valami. A három lirát odaadtam neki, de udvariasan lemondottam a kalauzoltatásról. * Sárga, vörösbejátszó és élettelen szehiek. Most már értem, hogy Apollónak mért volt szent állata a farkas — a lantisten titokzatos szeméért szerethette, melyben földöntúli sejtelmek világossága derengett. Világosság és sötétség! Testvérek voltak mindenben. Mint ahogy a lantistent is Lokszaisznak nevezték a görögök, bár márványalakja a sugárzó napfényt jelképezte. És a farkas, meg a griff melléje kuporogtak a füstben, amely a delfi-i jósdák párolgó üstje fölött kerengett. És elkísért ez az arc és a titokzatos szempár és reám merengett a filozófusok termében épp ugy, mint a császárok szobájában, ahol nyolcvankét Divusz megfagyott árca bámul le a polcról. Ez a város minden kőtörmelékében megőrizte emlékét annak, hogy őseit farkasanya dajkálta. És egy gyermek jut eszembe, csöppnyi, : fekete fürtű római fiúcska, — szalagos dajka kisérte a mezumba, — amint megállott csodálkozva a kisdedeket szoptató bronzfarkas előtt, melyet zöldre festett már egészen az idő. Apró, ötéves fiúcska volt. — Mily isteni eb! — kiáltott föl leírhatatlan elragadtatással. összecsapta parányi kezecskéit és diószinii szemében a meghatottság öröme csillogott.