Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-07 / 22. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁQ 1912. sz eptember 10. Az uj házbérfillér-adó. — Egy becsempészett megterhelés — A Délmagyar ország több izben rámutatott már a „házbérfillér" néven ismeretes uj városi adóteher rendkívüli igazságtalanságaira. Ez igazságtalanságok főleg akkor tűnnek fel kiáltó színekben, ha figyelembe veszszük mindazokat az okokat, melyek a város hatóságát az uj adónem megteremtésére ösztökélték s melyeknek gondos áttekintése mindenkit meggyőzhet, hogy az uj szabályrendelet abszurd rendelkezéseivel mérhetetlen károkat fog okozni a város polgárságának. Az intéző körök egyik érvelése az volt, hogy a város katonai barakkokat akar építeni a várható jövedelemtöbbletből s ez intézkedése által meg fogja szabadítani a polgárságot egy igen terhes közszolgáltatástól: a beszállásolás eltűrésétől. A beszállásolás azonban a háztulajdonosok terhe volt, a házbérfillért pedig a lakók fogják fizetni; amiből kitűnik mindjárt az is, hogy ez a magyarázat sem helyes, sem alapos nem lehetett. Az egyetlen érv, mely a hatóságot vezette, az volt, hogy jövedelmeit fokozza. Mikor azonban e szándékában a háztulajdonosokra és lakókra vetette szemét, olyan rendkívüli horderejű ballépést követett el, melynek kiszámithaéátflan köveikezményei évek hosszú sorára meg fogják akasztani a lakásviszonyok örvendetésen megindult javulását. A számadatok világosabban beszélnek. Két évvel ezelőtt rohamosan megindult az építkezés Szegeden s ennek a régen várvavárt mozgalomnak eredménye az lett, hogy mia már igen sok jól épített ház van a városban, ahol modern, kifogástalan lakásokat lehet kapni. Jött azonban az uj házadótörvény, mley Szegednek 1910. január elsején meghozta az általános házbéradót és ezzel az 1909. évi 360.000 korona állami házadót egyszerre 515.000 koronára emelte fel. A különbözetnek ötven százaléka pótadó cjrnén a várost illetvén, mindjárt az első évben 70.000 korona olyan bevételi többlet állott elő, amelyért a város hatósága egyetlen ujját sem mozgatta meg. A bevételi többlet azonban évről-évre fokozódott. Az 1911. évben ujabb 38.000 koronát, a folyó évben pedig ujabb 40.000 korona többlat jelentkezett a házadók után befolyt városi pótadónál. A tulajdonképeni csapás azonban még hsak ezután fog elkövetkezni Szeged polgárságára. A házadótörvény rendelkezései szerint ugyanis a házadó kulcsa az első három (átmeneti) évben a tiszta házbérjövedelemnek tizenegy százaléka, 1913. évi január hó 1-től kezdve azonban már tizennégy százaléka lesz. A százalékos emelkedést figyelembe véve, azt fogjuk találni, hogy Szeged polgársága az 1913. évben 749.000 korona állami házadót fog fizetni, az 1909. évben fizetett 360.000 koronával szemben. TÖhh, mint kétszáz százalékos adóemelkedés ez, ami azt jelenti, hogy a város által a házadók után beszedett pótadó 1913-ban már 375.000 koronát fog kitenni, tehát Szeged háztartásában egyetlen fillérnyi kiadás nélkül az 1909. évi 189.000 koronával szemben 180.000 kororh jövedelmi többlet áll elő. Ez a rettenetes kiadás fogja terhelni az ingatlan-tulajdonosokat, kik közül számosan válságba fognak jutni a pénzviszonyok fokozatos romlása alttal is. Ily helyzetben előáll a város pénzügyi tanácsosa és pénzügyi bizottsága és kisüti, hogy a jövedelmek folko| zására van szükség. Megalkotják tehát a házj bérfillér-adot, mely a lakrészadó terheit ! átlag háromszáz százalékkal emeli s teremJ tenek újból egy 180.000 koronás évi jövedelemtöbbletet, mely valószínűleg minden másra szolgálni fog, csak katonai barakkokra j nem. Az uj szabályrendeletet pedig letárgyal| tatják egy csöndes kánikulai közgyűlésen, a : melyen a napi krónika feljegyzése szerint ' tizenhatan voltak jelen; azután felállíttatják a kötelező vízórákat és felemelik a viz árát 10 fillérről 12 fillérre. Mindent a háztulajdonosokra és mindent a lakókra, mert egyik sem szaladhat el közülük és mindent be lehet rajtuk hajtani. Az ily módon becsempészett roppant tei her mérvei még csak ezután fognak érez; hetővé válni, mikor a lakrészadó 20—30 Iko| ronás tételei helyett 80—150—300 koronás tételek fognak szerepelni, mert hiszen az uj adónem kulcsa a tényleg fizetett házbér 3 százaléka. A Délmagyar ország rámutatott már arra az elengedhetetlen következményre, hogy a községi pótadókulcsát — tekintettel az előálló rendkívüli bevételemelikedésre — le kell szállítani. Nem lehet kétség az iránt, hogy a város hatósága az adókulcs leszállításáról hallani sem akar, de feltéve, hogy a kulcs le is szállíttatnék, mit jelentene ez? Azt, hogy a tehernek egy nagy százaléka a kereskedők, iparosok és állandó jövedelmű lakosság válláról átszállana a háztulajdonosok és lakók vállára, vagyis, hogy a város szerencsétlen pénzügyi politikája elviselhetetlen terheket rpk az építkezési kedv folytán nagy ctrári\yokban megindult városfejlődési \akcidra. M'eg kell akadályozni ennek az elhibázott politikának a rombolását, mig nem késő. Ez a város telve van idecsőditett hivatalnolkcsaládokfcal, kikkel a város hatósága eddig is meglehetősen mostohán bánt. E hivatalnok-családok és az építkező szegedi őspolgárság érdekeinek megóvása szempontjából kérjük: ne, tegye lehetetlenné a város hatósága. hogy a kis elkzisztenciák a lakás terheit elviselhetőnek találják, mert ahogy most fejlődnek a viszonyok, nemsokára oda jutunk, hogy minden szegedi háztulajdonosnak fel kell gyujtania házát, hogy a csődöt elkerülje. Krassó-Szörénymegye a kormány mellett. Krassó-Szörényvármegye törvényhatósági bizottsága tegnap délelőtt közgyűlést tartott Medve Zoltán császári és királyi kamarás, főelégitett, föllobbanó érzés gyötrelmeit nem tudja elviselni. Találkozásaik tele voltak kétségbeeséssel és szívfájdalommal; a férfi erőtlennek és összetörtnek érezte magát mindig és a nő könyben ázva gyónni ment. A férfi tudta ezt és érezte, hogy az egyház fekete fala napról-napra erősebb és magasabb lesz és elválasztja őket egymástól egészen a halálig. Egyszer egy ünnepnapon, amikor a városon kivül sétálgattak, a férfinek, anélkül, hoggondolt volna rája, kisiklott a száján a fenyey getés. — Tudod, néha ugy rémlik nekem, hogy megtudnálak ölni. A nő hallgatott. — Hallottad, mit mondtam ? — Igen — válaszolta, miközben szeretettel nézett a férfi arcába. A férfi tudta, hogy inkább meghal, semhogy engedne. Az „igen" előtt átölelte és megcsókolta. A nő eleinte vonakodott, de az ellenállása egyre gyöngébb lett és a férfi remélte, hogy egyszer csak legyőzi és ebben az asszonyi ösztön segítségére lesz. De tudta, hogy ez nem győzelem, hanem leigázás volna és azóta kerülte, hogy az asszonyt fölébressze benne. Igy járt-kelt vele az ábránd sötét utjain; a nő lelkében mindent fölgyújtott, amihez csak hozzáfért, de csak figyelte szavait, álmadozó mosollyal szemében, mint egy vak, nem látott és nem hitt neki. Egyszer a nő igy szólt hozzá: — Néha belátom, hogy mindaz, amiről te beszélsz, lehetséges. De azt hiszem, hogy ez j azért van. mert szeretlek! És ha te elmégy, j minden eltűnik, ami veled kapcsolatban van. Ez a dráma mintegy esztendeig tartott,. I amig a leány összetörődött és megbetegedett. | A férfi abbahagyta a munkáját, a pártszerve• zetben való tevékenységéről lemondott, adósi ságot csinál, kerülte az elvtársakkal való találkozást és állandóan a leány lakása közelében járt föl s alá vagy a beteg ágyánál ült. Látta, hogy elhamvad, mint a gyertya és naprólnapra átlátszóbb, miközben a beteges láz a szemében egyre fényesebben lobogott. — Beszélj nekem az életről, a jövőről, — kérte a nő. A férfi azonban a jelenről beszélt és szándékosan sorolta el mindazt, ami az embereket tönkreteszi és ami ellen ő egész életén át harcolni fog. Elsősorban arról beszélt, amit mint hasznavehetetlent, hitványát ki kellene lódítani az emberek életéből. ífcSf'A nő csöndben hallgatta meg. De ha a fájdalma nagyon heves volt, a szóáradatát megfékezte, amennyiben megérintette a kezét és ésdeklő pillantást vetett rája. — Meg kell . . . halnom? — kérdezte egyszer, több nappal azptán, hogy az orvos • azt mondta a férfinek, a nő rohamos sorvadásban szenved és helyzete reménytelen. A férfi lehorgasztotta a fejét, nem válaszolt semmit. És amikor a kezét a nő feléje nyújtotta, j az megcsókolt forró ajakkal és igy szólt: — Bocsáss meg, én hibáztam. Én téved- j tem és neked gyötrelmet okoztam. Látom már, j mivel az élet vége felé járok, ha az én hitem csak a megfoghatatlantói való félelem volt, hogy őszinte óhajom és a te fáradozásod ellenére se tudtam leküzdeni. A meztelen félelem volt az csupán de benne volt a véremben, azzal együtt jöttem a világra. Az én gondoskodásom önálló volt vagy a tiedhez hasonló, de a szivem idegen maradt tőle. Látom tehát, igazad van, de a szivem nem adhatott igazat neked. Néhány nap múlva meghalt a nő és a huszonhét éves férfi, az ő halálküzdelmének tartama alatt megőszült. Nemsokára feleségül vette a leány egyetlen barátnőjét, az ő egyik tanítványát. Most a temetőbe mennek — ő hozzá. Minden vasárnad kimennek, hogy virágot tegyenek a sírjára. A férfi nem hisz a győzelmében és szentül meg van győződve, hogy a nő, amikor neki igazat adott, szándékosan mondott valótlant, csak azért, hogy őt megvigasztalja. A feleségének is ez a véleménye és mind a kelten szeretettel ápolják a halott emlékét. Az ő szomorú sorsa föltüzelte őket, hogy megbőszüljék és közös munkájuknak fáradhatatlanságot és különös, szép karaktert kölcsönzött. Az eleven, ünnepiesen takarta emberáradat hullámzott a napsugárban; vidám moraj követte őket, a gyermekek lármáztak és nevettek. Nem volt mindenki jókedvű, bizonyára sok sziv van telítve sötét szomorúsággal, sok fejet kinoznak ellentmondások. De azért valamennyien a szabadság felé mennek!