Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)
1912-09-28 / 40. szám
1912. szeptember 161. DÉLMAGYARORSZÁG 125 utcákból több telek kisajátítása válik szükségessé. A tanács most javasolja a közgyűlésnek, hogy terjessze föl a belügyminiszterhez a kisajátítása terveket és a megejtett tárgyalások eredményét, jóváhagyás végett. (—) A Szentháromság-utca kiaszfaltozása. Jászai Géza címzetes püspök indítványt adott be, melyben a Szentháromság-utca kiaszfaltozását kéri. Az indítványt a tanács azzal ia javaslattal terjeszti a közgyűlés elé, hogy a jövő évi általános városrendezés költségvetésébe illesszék bele a Szentháromságutca kiaszfaltozását is. (—) A javadalmi hivatalnokok véglegesítése. Franki Antal törvényhatósági bizottsági tag indítványt terjesztett a városi közgyűlés elé, melyben kéri kimondani a javadalmi hivatalnokok véglegesítését, továbbá a 32 javadalmi biztos fizetésének rendezését. A tanács az indítványt azzal a javaslattal terjeszti a közgyűlés elé, hogy utasítsa a törvényhatóság a tanácsot, liogy amikor tárgyalásra kerül a javadalmi hivatal uj szervezése, akkor tegyen részletes javaslatot ebben a kérdésben is. (—) A Téglagyár-utca világítása. Várhelyi József törvényhatósági bizottsági tag több társával együtt azt az indítványt terjeszti a közgyűlés elé, hogy a Téglagyár-utcát lássák el légszeszvilágitással, mert a Csillagbörtön, az államí'ogliáz abban az utcában van, továbbá a ,közkórház és a rókusi templom is e közelében fekszik és igy igen forgalmas utca. Mivel az utcában a gázcsövek már levannak fektetve, a tanács az indítványt pártolólag terjeszti a közgyűlés elé. (—) Kisebb városi ügyek. A SzegedAlsótanyai 'Gazdasági Egyesület 100 korona évi segélyt kér a várostól gazdasági kiállítás tartására. Mivel az egyesület ezt a segélyt már évek óta kapj tanács javasolja a közgyűlésnek a segély megadását. — A tanács a közgyűlés elé terjeszti a Szegény Alap számadását. Jelenleg 81.658 korona az alap vagyona. — Bejelenti a tanács a közgyűlésnek, hogy a szegedi kerületi tanfelügyelőségben székhely változás történt. A szegedi tanfelügyelőség hatásköre ezentúl csak Szeged város területére szól; a Csongrád-megyei tankerület székhelye pedig Szentes lett. — A hétfői közgyűlésen bemutatja a tanács a hordójelzési szabályrendeletet, amelyeit a belügyminiszter jóváhagyott. A közgyűlésnek való bemutatás és kihirdetés után, a szabályrendelet életbe lép. TÖRVÉNYKEZES — Akkor hát utoljára csókoljuk meg egymást! — Utoljára? . . . — Igen, aztán itt a sírok közt meghalunk. — Nem! ... Itt a temetőben . . . Gyerünk haza, majd otthon . . . És hazamentek. A fiu hazakísérte a leányt a lakására. Egy érzelmes jelenet után előrántotta revolverét és rálőtt a leányra, aki észméletlenül bukott a földre. Aztán maga ellen forditotta a fegyvert, de az háromszor csütörtököt mondott. A lövés zajára a házbeliek berohantak a szobába és a fiu kezéből kicsavarták a füstölgő revolvert. A leány fölgyógyult, a golyó csak könnyebb sebet ejtett rajta. Az eset után a fiút letartóztatták és bekísérték a szegedi ügyészség fogházába. A leány ugyanis a kihallgatás során tagadta, hogy beleegyezett volna a fiu tervébe. Az ügyészség gyilkosság kísérletének a büntette miatt emelt vádat Farkas István ellen. Az esküdtbirósági tárgyaláson a leány mcgváltoztatotta a régi vallomását és beismerte, hogy közös elhatározással választották a halait. Az esküdtbíróság a vallomás alapján fölmentette a fiút, aki négy hónapot ült vizsgálati fogságban. Vilma és Pista. (Saját tudósítónktól.) A szegedi esküdtbíróság pénteken egy vásárhelyi fiatalember ügyében ítélkezett, aki rálőtt az ideáljára. Farkas István tizennyolc éves hódmezővásárhelyi kőműves beleszeretett Bányai Vilma tizenöt éves vásárhelyi leányba. Szépen megtervezgették, hogy férj és feleség lesznek, csak arra vártak még, hogy elmúljon egykét esztendő. Közben olyasvalami történt, ami erősen beleszólt a tervezgetésbe. A fiu gyógyíthatatlan betegségbe esett és ezt — bevallotta az ideáljának. Elhívta a temetőbe sétálni a leányt és amikor a sírok között bandukoltak, a fiu végtelen szomorúsággal újságolta a leánynak, hogy vége mindennek, nem lehet belőlük férj és feleség. Leültek egy sírdombra és pityeregtek. — Hát most mit csináljunk? — kérdezte siránkozva a leány. — Meg kell halnunk, ha nem lehetünk egymásé. — Pista . . . nem . . . — Ha egy csöppet is szeretsz . . . — Jól van, Pistám, én nem félek a haláltól, ha tudom, hogy veled megyek . . . § Harcias amazon. Bayer Ignác szegedi vasúti szertáros Karsai Vilmos dr íogor vos Délibáb-utca 24. számú házában lakott. Augusztusban fölmondott. A ház kapujára kiragasztották a kiadó lakás cimü háziuri értesítőt. Lyser Károly lakáskereső útjában a Délibáb-utcai házba is benyitott. Cseh Anna házvezetőnő felkísérte Lysert a kiadó lakásba. Az ajtóbau azonban útját állta Bayerné. — Mars ki innen! . . . rivallt rá a házvezetőnőre az asszony, aki már régebben feszült viszonyban volt Cseh Annával. Hogy nagyobb súlyt adjon szavai jelentőségének, a házvezetőnő fejéhez vágott egy pléh sótartót. Az ütés következtében az aszszony súlyos sérülést szenvedett. Cseh Aiuia súlyos testisértés vétsége miatt följelentette a bántalmazó ját. A szegedi járásbíróság péntekre tűzte 'ki az ügy tárgyalását, a felek azonban nem jelentek meg. A járásbiró a következő tárgyaiasra elrendelte az asszony elővezetését. § Az esernyő. Ékes Gyula szegedi pincér a feleségével és Pipitz Vilmával az elmúlt nyáron a Gedó-népligetben mulatott, Addig élvezték az italt, amíg az súlyosan éreztette a hatását ós kissé elázva bandukoltak hazafelé. Útközben az asszony észrevette, liogy eltűnt az esernyője. Erre visszamentek a vendéglőbe, ahol nagy lármát, csaptak az esernyő miatt. Az asszony ráfogta Szőke Lidia kiszolgáló leányra, hogy ő lopta el az esernyőt. Ebből szóváltás támadt, amelynek hevében az asszony arculütötte a kiszolgálóleányt. A járásbíróság ötven korona pénz büntetésre itélte Ékesnét, NYILT-TÉR*) I korona-utca 17. számú sarokházban 5 egy négy szobás lakás, továbbá a korábban nyomdai, később bádogárugyári célra szolgált földszinti és pincei helyiségek egészben vagy külön bérbeadók. — tLrtekezni Jehet a Szegedi Jditelbank "Részvénytársaságnál, Kö'csey-udvar. I *) E rovatban közlöttekért nem vállal feI őrséget, a szerkesztőség. A DÉLMAGYARORSZAG TELEFON SZAMAI: URANIA magyar tudom. szinház Szeptember 28. és 29. szombaton és vasárnap Ő császári és királyi fensége Ferenc Ferdinánd trónörökös jelenlétében lefolyt mezőhegyes! hadgyakorlatok. Eredeti helyszíni felvétel. repülő lovas. Artista dráma 3 felvonásban. Főszereplő: Psylander VI. A dráma előtt: Express-Hiradó. Heti aktuálitások. A titokzatos csörtetés. Amerikai vígjáték. Előadások szombaton 6, V58 és 9 órakor Vasárnap d. u. 3 órától éjjel 11 óráig „VASS"! mozgófénykép | szín házi 554a SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL: m. 81. Szeptember 28. és 29. szombaton és vasárnap pali 7 esete. Előadja: Andrée Deed. Pali mint fogadott gyermek. Pali és a télvilági nő. Pali mint biró. Pali mint biztosítási ügynök. Pali és az apacsnő. Pali és Lujza mulatnak. Pali a rendőrség védője. Előadások szombaton V*6,8 és 9 órakor Vasárnap d. u. 3 órától éjjel 11 óráig