Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-21 / 34. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. D c Telefon 305. • D Előfizetési ár Szegeden egész évre . K24-— félévre.... K12negyedévre K 6-— egyhónapraK Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28 — félévre K 14 — negyedévre K 7-— egyhónapraK 2'40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal jKárász-utca 9 Telefon 81. • • • D Szeged, 1912. I. évfolyam 34. szám. Szombat, szeptember 21. Rágalom! Désy Zoltán, a koalíciós kormány volt pénzügyi államtitkára, újra fölmelegítette azt a valótlanságot, amellyel először "égy hónap előtt hozakodott elő s amely szerint a munkapárt és kormánya az 1910. évi választásokhoz közpénzeket is fölhasznált. Erre az akkor elhangzott valótlanságra az volt válasz minden oldalról, hogy az alaptalanul vádoló politikus bizonyítson, ha tud. Désy Zoltán nem bizonyított. Hallgatott. Kitért a köteles bizonyitás elől. Mert ismét előáll és megint csak rágalmaz, mert nem üizonyit. Eljárását és valótlanságait érdeme szerint állítja a nyilvánosság elé az itt következő közlemény: Désy Zoltán képviselő — ugy látszik, a fiatalsági bankett hatása alatt — azt az állítást kockáztatta meg, hogy a miniszterelnök tudtával és beleegyezésével defraudált pénzeket használtak fel a munkapárti választásokra. Miután nyilatkozatának egy másik mondatában arra hivatkozik, hogy ő hivatalos működése alatt egyetlen fillért sem fordított budgetellenes célokra, — ugy látszik, állításának az az értelme, hogy a jelenlegi kormány állami pénzeket használt volna fel választási célokra. A „Budapesti Tudósitó" illetékes helyről föl van hatalmazva annak kijelentésére, hogy ez az állítás a legvakmerőbb valótlanság. Désy Zoltánnak, aki pénzügyi államtitkár volt, tudnia kellene, hogy az, amit állit, merőben lehetetlen. Egyébiránt Désy Zoltánnak nemsokára alkalma fog nyílni arra, hogy helyt álljon állításaiért. Elegendő lenne ez a nyilatkozat is szemben a vakmerő támadással. Elegendő lenne, mert benne foglaltatik, hogy bármint húzódozik is tőle, Désy Zoltánnak helyt kell majd állania és többé nem lesz módjában kitérnie a bizonyitás elől. Vagy előadja, amit tudni vél s akkor ki fog derülni, hogy lelkismeretlen koholással akarta megtámadni Magyarország egyik legnagyobb államférfiát; vagy semmit sem tud mondani s akkor elveszi méltó, súlyos büntetését. Addig is azonban, amig ez elkövetkezik, a tények és adatok erejével mutatjuk ki és bizonyltjuk be azt, hogy Désy Zoltán nem mer előállni konkrét vádakkal, nyilván azért, mert semmiféle konkrétummal nem rendelkezik. Aminthogy nem is rendelkezhetik. Mert nem lehet olyat tudni, ami meg nem történt. Bizonyításunk a következő: Désy Zoltán május 22-én csütörtökön Tisza István elnökké választásának napján mondotta ki először vakmerő állitását. Zichy János gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter, akinek jelenlétében ez történt, menten visszautasította és valótlanságnak bélyegezte azt. Désy elhalgatott. E naptól egészen május 27-ig semmi hir. 27-én este hire megy s az összes lapok másnap közlik is, hogy Désy május 29-én, szerdán terjeszti elő a képviselőházban ez ügyre vonatkozó interpellációját. Május 29-én a nagy garral hirdetett interpelláció elmaradt, Désy Zoltán nem mert a nyilvánosság elé állani vádjával. Pedig mindenki várta azt. Várta május 29-étől junius 4-éig, a nevezetes fordulónapig, mikor a szenvedélyek legnagyobb tombolások közepette valóban fölhasználhatta volna ezt az állítólagos fegyvert. De Désy Zoltán hallgatott. Junius 4-étől a hónap végéig Désy Zoltán ismét előállhatott volna interpellációjával, mert hisz nem volt a kitiltott képviselők között. De Désy Zoltán hallgatott. Ha nem akart belépni a Házba politikai okokból, közzétehette volna állítólagos bizonyítékait a hírlapokban. Désy Zoltán hallgatott. Most, négy hónap után, újra előáll és példátlan durvaságokat mond. De mennél többet, mennél durvábban beszél, annál jobban — hallgat. Ma sem mond bizonyítékot. Ma is csak „legközelebbre" igéri, sőt még a legközelebb utánra is igéri. Ezek a tények. És Désy Zoltán mégis azt meri állítani, hogy Tisza István gróf megakadályozta őt interpellációjának elmondásában s hogy ezért nem adhatta elő állítólagos és annyira féltve tartogatott „bizonyítékait". Megállapíthatjuk tehát a fölsorolt tények és adatok alapján, hogy: 1. nem igaz, hogy Désy Zoltánt az interpellálásában megakadályozták; 2. igaz ellenben, hogy bejelentett inDráma a tengerparton. Irta : Honoré de Balzac. IT. Tizenöt-tizenhat éves korában a fiatalabb Cambremer egy — mint mondják — tökfilkó lett. Vagy Ciuerandba ment inni, vagy Savenaybe kártyázni. Végre már az anyját is meg lopta, aki persze nem mert az apjának szólni, mert az öreg Cambremer olyan becsületes ember volt, hogy husz mértföldet is megtett gyalog, hogy két soust visszaadjon a boltosnak, aki az elszámolásnál ennyivel többet adott neki. Egy szép napon, mikor az apja halászni volt, mindenből kifosztotta az anyját. Bútort, edényt, fehérneműt, mindent ellopott és elkótva-vetyélte Nantesben. Csak a négy meztelen fal maradt a házban. A szegény asszony éjjel-nappal sirt. Nagyon félt az apától, nem maga, hanem a gyerek miatt. Mikor Pierre Cambremer visszatért s lakásában csupa kölcsiinkapott holmit látott, megkérdezte, hogy mi történt. — Kiraboltak bennünket. — De hol van Jaques, a fiunk? Senki sem tudta, hová lett a'bitang. — Az a gyerek igen sokat mulat — mondotta az öreg. Egy fél év múlva megtudta, hogy Nantesben elfogták a fiát, mert lopott. Gyalog ment Nantesig, visszahozta a gyereket s még azt sem kérdezte tőle, hogy mit tett, csak ennyit mondott: — Ha két évig nem viselkedsz okosan az anyád mellett és mellettem, ha nem dolgozol, halászol, nem kiselkedsz ugy, mint tisztességes emberhez illik, velem gyűlik meg a bajod. 1 Az eszeveszett kölyök, szülei butaságára számítva, elfintorította arcát. Pierre erre lemért neki egy pofont, amitől egy félesztendeig az ágyat nyomta. A szegény anya majd meghalt bánatában. Egy este az asszony békésen aludt férje mellett, mikor zajt hall, fölébred s a karjában késszurást érez. Fölkiált, világosságot gyújtanak. Pierre Cambremer látja, hogy felesége megsebesült, azt hiszi tolvaj járt náluk, hisz annyi van erre mifelénk. Pierre keresi Jaquest, sehol sem találja fiát. S a bitangnak másnap reggel volt pofája azt mondani, hogy Batzban volt az éjszaka! . . . Az anya nem tudta, hova dugja pénzét. Cambremer a magáét Dupotet urnái helyezte el Croisicban. Gyermekük őrültségei száz és száz frank jukba került, tönkrementek s ez azokkal történt, akiknek nemrég még tizenkétezer frank vagyonuk volt. Senki sem tudta, mennyit adott Cambremer Nantes-ban fia kiszabadulásáért. A gazember tönkretette a családot. S ekkor még Cambremer testvérét is csapások érték, ugy, hogy segélyre szorult. Pierre, hogy testvérét megvigasztalja, azt ígérte neki, hogy Jaques elveszi majd legfiatalabb leányát, Pérotte-ot. Később, hogy kenyeret adjon neki, maga mellé vette és együtt halásztak. Cambremerné ekkor egy spanyol pénzt rejtett el szalmazsákjában, előbb azonban papirba csomagolta és ezt irta rá: „Pérottenak". Ez az asszony jó nevelést kapott; gyönyörű irása volt és fiát is megtanította olvasni. Közben tönkrementek aztán . . . Senki sem tudja, hogyan, de az a gazember Jaques ellopta a Cambremerné spanyol pénzét is és Croisicba szökött, hogy elmulassa. A derék Cambremer különös véletlen folytán halászás közben ráakadt a papírra, a melyre felesége azt irta rá: „Pérotte-nak". Hazamegy, a papirt megmutatja az asszonynak, aki majd elájult, mikor fölismerte rajta a kezeirását. Pierre megtudta ezt, nem szólt egy szót sem; besietett Croisicba, megtudta, hogy fia billiárdozik, a mulatóba siet s igy szólt a tulajdonosnőhöz: — Megmondtam Jaques-nak, hogy ne adja ki azt a pénzdarabot, ami nála van. Adja vissza, kérem, azt a spanyol pénzt, amivel fizetett; az ajtónál megvárom és ezüst-pénzzel fizetek helyette.