Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-20 / 33. szám

66 __ DÉLMAGYARORSZÁG : E-',. í' 'I " ' • hoz sehogyse hasonlit. Akik pedig az inzultusokat állják, akik féket kötnek az indulataikra, az önérzetükre, azok ennek a veszedelmét, kilátásait akarják elháritani. A nem zet megtudta érteni a tintatartók jelentőségét és a szerint itélt. Azokért az inzultusokért, amelyek szóval és öklökkel röpködnek, az ország népe fizet — és ad alkalmat a megbánásra azoknak, 'akik ma kedvükre vitézkednek. Az igazságügyi tisztviselők kálváriája. Az igazságügyi alkalmazottak, a magas állam szerencsétlen rabszolgái, nagy reménységgel és várakozással néztek az ügyvédi kamara szombati értekezlete elé, hogy vigasztalatlan, nehéz sorsukon segítve, talán könynyitve lesz. A szegedi ügyvédek törvény konstituálta, nagyon természetesen lojális és aristokrata hajlamú egyesülése a kilátásba helyezett küldöttség, erélyes feliratozás helyett, néhány tetszetős kiszólás után a törvényszéki elnök és vezetők vállveregetésével s ígéretével megelégedett s a további lépése^ ket, ezidőszerint feleslegesnek találta. Az ügyvédek szövetsége talán másként cselekedett volna. A pártfogolt igazságügyi tisztviselők a munkakönny ités helyett egy órai hivatalos órahosszabitásban részesültek. Persze a nagyszerű példa a városházán már régóta sikerrel van alkalmazásban, lia ez ott bevált, mért nem lenne ez jó a bíróságoknál is. A törvényes szabadságot is elvonják az agyonkinzott tisztviselőktől munkatorlódás cimén. Nem veszik figyelembe a tisztviselő munkabíró erejének az idők multával természetszerűleg bekövetkező csökkenését és az ügyforgalom- j nak lavinaszerű növekedését. Mi tagadás, de esődbe jutott az igazságszolgáltatás nemcsak az országban, hanem különösen Szegeden is. Évek mulasztásai, az állam méltóságához semmiképen sem illő ingyenes rendszer juttatta ide az ügykezelést. Az irattárak szűkek, piszkosak, porosak, az akták rendezetlenül a földön hevernek, inert nincs ember, akit irattárosnak alkalmazzanak, mert a mostani rendszer szerint az irratáros lajstromoz, leirómunkát végez, egyszóval mindent, csak az irattárral nem törődik. Személyzet hiánya az oka annak, hogy az igazságügyi miniszternek az irattárak rendezésére, selejtezésére vonatkozó rendeletét három hónap óta nem tudják végrehajtani. Nagy tévedés azonban azt hinni, hogy csak a kezelő személyzetnek kell emberfeletti munkát végezni, a birói kar is annyira tul van terhelve, hogy napirenden vannak a tárgyalásoknak a tárgyaló biró teljes kimerülése miatti elhalasztása. A gazdasági viszonyok kedvezőtlensége és a pénzpiac rosszasága a perek számát hihetetlen mérvben megnövelte, a birói létszám maradt a régi. A bajokon különféle munkabeosztási rendszerrel, egyik másik jegyzői irodának a hátralékok feldolgozásával való foglalkoztatásával, hivatalos órahosszabbitással segíteni nem lehet. Az agyonsanyargatott tisztviselők napi nyolc órai munkaidő mellett minden szabad idejüket az irodában töltik, sőt a lakásukon is dolgoznak, még sem tudják elvégezni a kurrens darabjaikat. Személyzetszaporitás nélkül a baj nem orvosolható. Meg kell a biróságvezetők ama különös ambíciójának végre szűnni, hogy minél kisebb számú személyzettel, minél több munkát végeztessenek. Az ilyen fajta ambíció vidéki kis járásbíróságoknál, az isten háta megett megjárhatja, de Szegeden a legforgalmasabb bíróságok egyikének székhelyén nem. Hogy a mostani állapotok tovább nem tűrhetők, elég egy pillantást vetnünk az alábbi statisztikára: Az I. számú jegyzői irodában egy ember oly magas sziklák borítottak, hogy bizonyára árnyék is volt rajta. A halász követte szemével a mutatott irányt, fejét csóválta s igy szólt: — Uram, akik Croisicból öatzba mennek, inkább kerülőt tesznek, csak ott ne kelljen elmenniök. Olyan halkan mondta ezeuet a szavakat, rnintüa sejtelmes titokról beszélne. — Hát talán baj érhet benniiket, ha arra megyünk? <, — Oh, nem! — Vezessen akkor arra bennünket! — Nem én* uram! — 11a veszélyes a hely, akkor odamegyünk mi ketten. — Azt nem mondom, — tiltakozott élénken a halász. — Csak azt mondom, hogy az, aki ott van, semmit sem fog mondani maguknak s nem bánt senkit. Oh Istenem! Rettenetes hely az! Ekkor már vagy husz lépésnyire lehettünk ahegyfoktól, mely a tenger fölé ugrott ki, vezetőnk megmutatta a sziklákhoz vezető utat; aztán mi tovább mentünk. Mikor az első lépést tetttik a terrasszerü csúcson a barlang felé, valami villamos megrázkódást éreztünk, mint mikor az éj csendjében hirtelen lármát hallunk s összerezzenünk. Egy gránittömbön egy ember, aki felénk nézett. Tekintete lassan fordult felénk, teste mozdulatlan maradt s azután az ijesztő pillantás után újra az óceán ködös távolát kutatta. Nem törődött a szemébe tűző nappal, melyet a tenger tükre sugárzott felé. Hallgatva és gyorsan mentünk el mellette s vezetőnk a félelemtől remegve, elképedt arccal látott viszont bennünket. — Látták? — kérdezte. — Ki ez az ember? — mondtam én. — „Fogadalmas ember"-nek hivják. Aztán a következő történetet mesélte el, melyet népies fordulataival együtt igyekszik hiven visszaadni. — A Crorsic- és Batzbeliek szerint ez az ember valami súlyos biint követett el s egy hires pap gyónása után ezt a penitenciát rótta rá. Mások megint azt hiszik, hogy Cambremert — igy hivják szegényt — valami átok sújtja, mely mindenkire átterjed, akivel érintkezik. A gazdagok Croisicben azt mondják, hogy fogadalmat tett s ezért nevezték el fogadalmas embernek. Itt ül ő éjjel-nappal, sohasem megy el. — Maga fölkeltette a kíváncsiságomat, anélkül, hogy kielégíthette volna. Nem tudja, mi vitte őt idáig? — Oh uram, csak én meg az apám tudjuk az igazságot. Az én megboldogult anyám egy birónál volt cseléd, akinek Cambremer bevallott mindent, mert a pap csak ezzel a feltétellel akart abszoluciót adni neki. Szegény anyám akarata ellenére is hallotta Cambremer vallomását, mert a konyha a biró szobája mellett volt és minden szó áthallatszott. — No, mondja el nekünk is barátom, mi megőrizzük a titkot. A halász ránk nézett s igy folytatta: — Pierre Cambremer, akit önök is láttak, a legidősebb a Cambremerek közt, akik mind tengerészek voltak. Péter tengeri halász lett. Voltak kis csónakjai s szardiniákat halászott. Tőkehalat is foghatott volna, mert egy nagyobb hajója is volt, de az sok időbe került s ő nagyon szerette a feleségét. Hosz1912. szeptember 22. hiányzik, ezt hébe-korbá irodaszolgával helyettesítik, aki valamelyes betegség miatt takarítani nem bii\ A kiadó expedíció helyett másolási munkát végez, részben az irodában, részben a lakásán. A tavalyi ügyforgalom Kiss Jenő biró ügyei Sp. II. 1951 darab. Az idei szeptember 15-ig 1634 darab. A II. számú jegyzői irodában az irodatiszt egy maga dolgozik, holott ezelőtt két ember volt alkalmazva. Jelenleg egyik hivatalszolga rendes szolgai teendőinek végzése mellett végzi a leírást. A tavalyi forgalom Ivánkovits Árpád dr biró Sp. III. 1660 darab. Csillag László biró ügyei Sp. IV. 1576 darab, az idén szeptember 15-ig Ivánkovits biró 1304, Csillag László biró 1337 darabot intézett el. Ennek a jegyzői irodának szeptember 17-iki kiosztása 250 darab, volt egy irodatiszt és egy szolgára. Ez a jegyzői iroda még a végrehajtási ügyek egy részét is intézi a túlterhelt III. sz. jegyzői iroda helyett. A III. számú jegyzői iroda az összes végrehajtási ügyeket ellátja. A Jelekkel való érintkezés oly sok, hogy a kezelőnek 8-től 11 óráig lehetetlen bármit is dolgoznia, éppen erre való tekintettel három állás van ehez az irodához szervezve, persze csak papiroson, még is egy kezelő látja el az összes teendőket a hivatalos óránkivüli átlagos napi 10—12 órai munkával. Hogy az illető hivatalában a túlfeszített munkától egynehányszor összeesett és ugy vitték haza, az egészen természetes. Az iroda ügyforgalma tavaly 2500 darab, mig az idén már szeptember 15-ig 2975 darab, az óv végéig majd csak lesz 4000 darab, hogy a kezelő találjon elég munkát. A IV. számú jegyzői irodában Elemy Sándor biró ügyeinek száma tavaly Sp. V. 1330 darab volt, mig az dén a mai napig 1606 darab, ide kell számitaniok még a fizetési megkereséseket, polgári vegyes I. ügyek körülbelül 400 darab. Ezt egy ember végezné, ha birná. Ehez a jegyzői irodához tartozik | szabb időre nem tudta elhagyni. A felesége — egy Brouin-leány — nagyon szép asszony volt s amellett jószivü. férjét annyira szerette, hogy nem akarta, hogy hosszabb ideig távol maradion, mint amennyit a szardíniahalászat igénybe vesz. Nézzék csak. Ott laktak azon a dombon, abban a házban. A sajátjuk volt. Gazdagok voltak. A Cambremer-házaspárnak csak egy gyermeke volt, akit annyira szerettek, mint egyetlen gyermeket szeretni szoktak. Bolondjai voltak. Hányszor láttuk, amint a piacon a legszebb játékszereket összevásárolták számára. Bolondság volt . . . mindenki mondta nekik. Amikor a kis Cambremer látta, liogy mindent megengednek neki, komisz lett, mint egy csökönyös szamár. Ha az apjának szóltak: — Hé, a fiad majd agyonütötte a kis Loundsot — az öreg csak nevette és igy felelt: «,»*$!••;• — Bah, jó tengerész lesz. Büszke tengerész. A király flottájának fog parancsolni. Mindent jónak tlált, amit fia tett. A kis bitang pedig tizéves korában mindenkit öszszevert, kitekerte a csirkék, ludak nyakát, fölhasította a malacok hasát; kéjelgett a vérben. — Nagyszerű katona lesz. Szereti a vért! — mondta az öreg Cambremer. Látják: a legkisebb részletre is emlékszem — mondta a halász. — És Cambremer is emlékszik — tette hozzá egy kis szünet után. j i (Folytatjuk.) ..