Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-19 / 32. szám

54 DÉLMAG YARORSZÁü 1912. szeptember 15. többség és kormány minden lehető engedékenységgel, békeajánlattal lépett elébük. S nemcsak indokolatlan, hanem céltalan is anarchiájuk, mert az erőszak eszközével úgy sem lehet korona és többség ellen érvényesülni. Tehát, amily törvénytelen a kisebbségi eljárás, oly fogyatékos Ítéletre is vall; amily vakmerő céljaiban, oly gyáva eszközeiben, reális lehetőség és morális alap nélkül való. Ezzel szemben rendületlenül áll a munkapárt és önfeláldozó vezetősége, a hazafiasság, törvénytisztelet, szabadelvüség, demokrácia őre gyanánt, céltudatosan, egységesen épp oly bátran, mint megfontoltan, hogy megvédje a nemzet összes anyagi és erkölcsi javait. S mint eddig, ugy ezentúl is meg fogja védelmezni. ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••a.Büaiii* A jogakadémia. — Lázár György dr nyilatkozata. — (Saját tudósítónktól.) Egyik fővárosi lap és egyik szegedi estilap kétségtelenül nagyérdekességü híradással szolgáit ma arról, liogy Szeged királyi döntéssel megkapta a jogakadémiát. E szerint Zichy János gróf előterjesztése alapján a kormány a pozsonyi jogakadémia beszüntetése mellett határozott és ily előterjesztéssel fordult a királyhoz is. Ezzel szemben Lázár polgármester az udvarnál járt el és hatalmas pártfogókat mozgósított Szeged jogos érdekének diadaláért. Ennek lett aztán (fényes eredménye, liogy őfelsége amellett döntött, liogy a pozsonyi kir. katolikus jogakadémia Szegedre helyeztessék és elrendelte, liogy amennyiben a szegedi kir. katolikus jogakadémia föntartására a tanulmányi alap jövedelme nem elegendő, ugy födözzék a kiadásokat a vallás-alap jövedelméből. Természetes, hogy e hir hitelessége tekintetében a szegedi felső oktatás föltétlenül első harcosához, Lázár György dr polgármesterhez fordultunk. A tőle nyert információk alapján a következőket közölhetjük a szegedi jogakadémia sorsáról: — Nem felel meg a valóságnak, hogy a kormánynál kedvezőtlen elintézésben részesült volna az az ideám, hogy a pozsonyi jogakadémia Szegedre helyeztessék át. Hiszen mielőtt nyilvánosságra hoztam ezt a kétségtelenül nagyhorderejű ügyet, előbb illetékes helyeken tárgyaltam meg és mondhatom, hogy az egész vonalon a legkedvezőbb fogadtatásban részesültem. Különben sincs még annyira előrehaladott stádiumban a dolog, hogy a kormány döntésére kerülhetett volna a sor. Előbb sokat, nagyon sokat kell még nekünk idehaza végezni. —- A helyzet ma is teljesen az, amit én a ,,Délmagyarország"-ban megjelent cikkemben kifejtettem. Jogakadémiát akarunk csinálni különböző gazdasági jellegű szakokkal, amelyekből aztán egy németországi típusa egyetem fejlődnék ki, amely a gazdasági pályákra készülőknek adná meg a felsőbb oktatást. És erre Szegeden minden előföltétel megvan. Van két felső kereskedelmünk, ezek fölé megcsináljuk a kereskedelmi akadémiát. Van felső ipariskolánk, erdőőri szakiskolánk, kenderakadémiánk, Szeged különben a kendertermelés terén egész monarchiában vezet, ezek fölé megcsináljuk az ipari és gazdasági szakokat. A négy fakultás: jogi, gazdasági, ipari és kereskedelmi, összevonásával kifejlődik az az ország számára mérhetetlen kincseket érő felső oktatás, amellyel Németországban lépten-nyomon találkozhatunk. — A kérdéssel különben egyre behatóbban foglalkozom, hat külföldi egyetem prospektusát megszereztem már és novemberben Németországba utazom a hallei egyetem tanulmányozására. Rendkívüli közgyűlés a Gazdasági és IfwbáífkUftn. (Saját tudósítónktól.) A Szegedi Gazdasági és Iparbank részvénytársaság részvényesei és elsőbbségi részvényesei ma délután öt órakor az intézet helyiségében rendkívüli közgyűlésre jöttek össze. Reök Iván elnök a rendkiviili közgyűlést azért hivta egybe, hogy létrejöhessen a Gazdasági és Iparbank pénzviszonyainak teljes rendezése és a bank működése a régi kerékvágásba juthasson. Ettől a rendkívüli közgyűléstől remélték azt, hogy a legutóbb fölmerült ellentétek el fognak simulni. A reménykedés nem is volt hiábavaló, mert a ma délutáni közgyűlésen teljesen tisztázódtak a bank ügyei és már a holnapi naptól kezdve megkezdik a betétek kifizetését. A rendkiviili közgyűlést a következő tárgysorozattal hivták egybe: 1. Elnöki megnyitó, jegyzőkönyv hitelesítők és jegyzőkönyvvezető kirendelése. 2. A részvénytőke fölemelése, elsőbbségi részvények kibocsátása. 3. Elsőbbségi kötvények kibocsátása. 4. Az alapszabályok 5, 6, 7, 8, 9, 10. 11. 12. és 45. §-ainak módositása. 5. Az eredeti részvénytőkének 50 százalékkal leendő lebélyegzése. A közgyűlést Reök Iván elnök nyitotta meg. Mindenekelőtt az eredeti részvénytőkének 50 százalékkal leendő lebélyegzését javasolta, amelyet a közgyűlés egyhangúlag el is fogadott. Az elnök azután előterjesztette azt az indítványát, hogy részben a hitelezők kielégítése, részben a betétesek érdekében hatszázezer korona áru elsőbbségi részvényt bocsássanak ki és az alapszabályok 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11. és 45. szakaszait ebben az értelemben módositsák. Egyúttal azt is beterjesztette az elnök, hogy négyszázezer koronát már le is jegyez===== nátáBS mény is szunnyad s miután szalmateritőkkel tőletelhetőleg befödte az ablakokat, elindult fölszedni halottait és sebesültjeit. A legnagyobb fájdalom akkor érte, mikor fölvette azt a piszkos, összecsapzott nyalábot, mely a megbecsülhetetlen cattleyáiból lett. Gondosan választotta ki egyik szárat, egyik kely bet és virágot a másik után s megállapította, hogy e fajtából csak egyetlenegy virág maradt sértetlenül, megóvta a loelliának egy nagy virága, melynek aranysárga kelyhe virágporral árasztotta el mályvaszinü testvérét. S minthogy mosieur Paremont amolyan poétaféle volt, igy szólt áhítattal: — Ha virágod csak egyetlenegy termőmaggal ajándékozna meg engem! Vágya, igaz, hogy csak végtelenül hoszszu várakozás és béketűrés után, beteljesült. Tizenöt hónap mult el, mig a kis maghiively megérett s még hat esztendeig, mig a magból szép növény hajtott ki. Monsieur Paremont több éjszakát virrasztott, liogy lássa az első bimbó kifeslését s elsőnek láthassa a virág fölnyiló fészkét. És csodák csodája! Sötétvörös pompázat tárult eléje, a vércsepp, mely a régi vattleya kelyhében látszott pihenni, egészen szétterült a bársonyosan lágy szirmokon. A „vihar-orchidea", mint gazdája elnevezte az uj válfajt, gazdaggá tette s monsieur Paremont hálatelten mondotta magában: — Azon az éjjelen, mikor azt hittem: elveszett mindenem, uj mag fogant s visszanyertem mindent. foglalkozás? Tudom, hogy valóságos szenvedély is válhatik belőle, de te nem nőttél fel, mint én, úgyszólván az orchideák között. Mondd, mi tetszik neked rajtuk a legjobban? Jerome nem adhatott határozott feleletet; de egyszer, mikor gazdája ugyanazzal a kérdéssel fordult hozzá, szokott, fesztelen, gúnyolódni szerető hangján azt felelte: — Tudja, gazdám, az orchidea úgyszólván a levegőből él s a mi Qaurtier Ternesiinkben akárhány oly utcavirágot ismerek, aki ebben hasonlít hozzá. Ez a tréfa jutott megint az eszébe ma, mikor egyedül látta magát reá bízott virágai közt. Kezébe vette lámpáját és körútra kelt a nagy üvegházban, meggyőződött róla, hogy minden ablak jól záródik-e, megnézte a hőmérőt, egy-egy melegitőcsövet elzárt. Künn üvöltött a szél, rázta a szalrnatakarókat, melyek összegöngyölve hevertek fönn a tetőszerkezeten s mikor Jerome az ajtók előtt ment el, fagyos marásként érezte magán az éjszakai hideget. Mikor befejezte körútját, visszatéit előbbi helyére, ahol elvált a gazdájától, letette lámpáját egy deszkapadra a legrégibb orchideák csoportja között, aztán leült egy fölfordított nagy üvegcserépre, hogy nézze a kedves virágait s ily módon tartsa távol magától az álmot. Az öt cattleya, melyről a gazdája oly büszkén szólt, egyszerre virágzott ki s virágban állt egynéhány loclia is, melyeket Jerome összegubbaszkodott kanárimadárhoz hasonlított. Jerome lassan lehunyta szemét s hátával a sarokba támaszkodott. Fáradtsága erősebb volt, mint az akarat, hogy ébren maradjon s órák multak s ő még mindig az ifjúkor ólomnehéz álmát aludta. Aztán egyszerre zűrzavaros lárma riasztotta föl, dörömbölés, ablaktáblák csörömpölése, tört üveg zörgése, nehéz tárgyak alázuhanása, a vihar zúgása, mely fagyosan és féktelenül tör be. A lámpa kialudt. Jerome megértette: elfelejtette bezárni az egyik ajtót s a gyilkos éjszaka benyomult, most az üvegtető alatt tombol, töri az ablakokat, megsemmisíti a drága növényeket, tönkreteszi a gazdát. Nagy bajjal meggyújtja a lámpát, s az első pillantásra, melyet az órára vetett, tisztában volt, hogy már négyre járt. Magasra emeli föl a lámpást, s most meglátja az egész kárt, az orchideák a földön hevernek, vagy a vizes dézsákba csiiggenek, az öt cattleya pedig immár alaktalan tömeg. Jerome fölkiált rémületében, menekülni akar, mikor egy másik árnyék hirtelen reá rohan. — Nyomorult fiu! Mit műveltél! Megismeri monsieur Paremont hangját, megfordul, végigszalad az üvegházon, eléri a hátulsó ajtót s futva menekül a kertből, jól tudva, hogy a pályájának itt időnek előtte végeszakadt. Monsieur Paremont eleinte azt hitte, liogy koldusbotra jutott s öt percet vesztegetett el jajgatással és sírással. Mert szinte művész volt a maga szakmájában, csupa értelem. De aztán összeszedte magát; minden valódi szeretet mélyén elpusztíthatatlan re-,