Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-19 / 32. szám

Szerkesztőség Kárász-tca 9. a o Telefon 305. a a Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24 — félévre.... K 12-negyedévre K 6-— egyhónapraK 2 — Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28 — félévre.... K 14 — negyedévre K T— egyhónapraK 2'40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal .Kárász-utca 9. • • Telefon 81. a • Szeged, 1912. I. évfolyam 32. szám. Csütörtök, szeptember 19. Az ellenzék kudarca. ] A képviselőház ma bizonytalan időre elnapolta üléseit, ezt megelőzőleg pedig ismét botrányos jelenetek játszódtak le a kupolás ülésteremben. Az ellenzéki pártok fékevesztett indulatai ismét a tettlegességig elfajultak, többen inzultálták a kereskedelmi minisztert és a Ház csak a „tüntetők" kivonulása után tudott érdemleges munkát végezni, megválasztotta a delegációk tagjait. Az alkotmány és ezzel együtt a nemzet léte ellen irányuló merényletek utján a rombolásra szövetkezett kisebbség tehát ma ismét egy lépéssel haladt előre — de nem a siker felé. Csak a sülyedés, ateljes züllés felé történt a lépés. Szégyenletes „harcát" azzal kezdette a kisebbség, hogy juniusi hangszereit ujakkal, kolompokkal is egészítette ki s ezen gulyák és csordák világába való hangszerekhez stilszerüen illeszkedett sok alantas gyalázó kiáltozása. Ezen a munkapárt legjobbjai, a nemzet legáldozatkészebb fiai ellen irányuló sértegetésekkel, fölháboritó verekedéssel s a tanácskozást lehetetlenné tevő hangzavarral akartak a kétségbeesett politika vitézei sikerhez jutni. Arra spekuláltak, hogy a munkapárt vagy eltűri a szemérmetlen inzultusokat s a Ház tanácskozása ellen irányuló merényleteket — s ez esetben gyengének fog bizonyulni a terroristákkal szemben, — vagy pedig kijön béketűréséből s erőszakos eszközzel lép föl -— ez esetben a merénylők óvatosan kieszelt bujósdi játékkal akadályozzák meg a Ház elnökének karhatalmi intézkedéseit s a többség gyengeségével szemben a helyzet urai maradnak. Mind a két eshetőség a helyzet magaslatán álló többséget talált; s a szövetkezett ellenzéki csoportok ujabb, minden eddiginél súlyosabb kudarcot értek. A nemzet legjobbjai ellen irányuló sértegetéseket elismerésre, csodálatra méltó férfias önérzet tel tűrte a munkapárt, tűrte felelősség érzete tudatában. Mentül silányabb piaci károm lások hangzottak el a terroristák ajkán: annál szebben, előkelőbben tünt ki a munkapárt műveltsége és magyar tisztességtudása. Kár, hogy ezt a nagy ellentétet szinről-szinre nem láthatta az egész ország. De igy is — bárhogy torzitsa el bármely ellenzéki lap a tényeket — az ellenzék, alanti hangjából s a vele szemben alkalmazott munkapárti viselkedésből mindenki megállapíthatja a többség teljes erkölcsi győzelmét. Mikor pedig a kisebbség parlamentellenes merénylete végre tűrhetetlenné vált s a munkapártnak a nemzet legdrágább javait megvédeni kellett, ismét csak kudarcot vallott az ellenzék számitása. Nem akaszthatta meg a Ház tanácskozási rendjét. nem szüntethette meg a parlament működését. A visszataszító és fölháboritó épp oly szánalmas, mint szégyenletes ellenzéki erőszakosságok, törvényellenes túlkapások dacára sikerült a törvényhozásnak munkásságát még a mai nap folyamán befejezni. És itt hasztalan hivatkozik a póruljárt csapat arra, hogy csak rendőri segítséggel sikerült a Ház mai munkaképességét biztosítani, mert ők valóban olyat cselekdtek, hogy csak rendőri beavatkozás következhet cselekedetükre. Különben is maguk provokálták azt és csak azt kapták meg, amit kerestek. S hasztalan panaszkodnak az országnak az állítólagos sérelem miatt. A nemzet ismeri harcukat s ujabb merényletük és ujabb kudarcuk csak még fokozza az ország ellenük való megbotránkozását és felháborodását. A mai nap eseményei csak világosabbá teszik a közmeggyőződést, hogy az ellenzéki szövetkezet céljaiban veszélyezteti a nemzetet. Hiszen ha hazafias lenne, nem lázadna föl a nemzet legfőbb bástyája, egyetlen nagy erőssége, a parlament ellen s nem akarná a magyar alkotmányos életet önző pártcélokból földúlni. S tudja az ország már azt is, hogy nemcsak az alkotmánynak, hanem a népjognak is ártanak, hiszen a parlament fölrobbantásával a választói reformot is meszsze jövőre halasztanák. S tudvalevő róluk ezenfelül, hogy törvényellenes eszközeikkel ok nélkül akarnak rombolni, hisz a A vörös orchidea. Irta: Renée Bazin. — Jól virrassz, kis fiu! Az éjszaka nein igqrkezik jónak! — Ne féljen, monsieur Paremont! — Nézz körül, hogy az üvegház ablakai és ajtajai zárva vannak-e! Hirtelen szélrohaniok jöhetnek, — a csillagok nagyon fényesen ragyognak ma a felhők között! — Jól van, monsieur Paremont! — Reggel négykor jövök és fölváltalak. El ne aludj ám! Ugy szabályozd a kályhát, hogy a hőmérséklet két vagy három fokkal magasabb legyen, mert hideg az éjszaka . . . Monsieur Paremont akkor mondta ezt, tnikor már kinyitotta az ajtót s kémlelve nyújtotta ki kezét, a kertbe. Aztán, szinte áhítattal, mint a költő, ki egy költeményt akar elmondani, hozzátette: — Gondold meg, kicsike, hogy öt cattleya tryanae virágzik, a legszebb öt egész Párisban! — S a brassavoiát nem is emliti? — mondotta a kicsike bohó kacajjal. — Nekem ez tetszik legjobban! Olyan, mint a kanárimadár, mikor összegubbaszkodik s a szárnya alá dugja a csőrét. Mikor a kertész elment, a kis Trikotel Jerome parancsoló pillantást vetett végig a hosszú folyosón, hol ezernyi orchidea állt sorfalat, csak egy üvegfal által védve a hidegtől, a biztos haláltól. Tisztában volt felelősségével, amennyire tisztában lehet vele egy tizenhat éves fiu, ki a pénz értékét csak arról a két frankról itéli meg, mely megmarad neki minden héten a keresetéből. A többit az apja vette föl, a kocsis, kit mindenki ismert a párisi Quartier Ternesben, mert nagy rövidlátósága miatt csak esténként mert kihajtani, mikor a forgalom kevésbbé volt élénk az utcákon. Mikor megtudta, hogy Paremontnál, a hires miikertésznél meg üresedett egy fűtői és éjjeli őri állás, igy szólt a fiához: — Nagyon fiatal vagy még arra, hogy a bakra ülhess, de addig is nem tehetsz jobbat, mintha megszokod a fenmaradást és az éjszakai virrasztást. Ezzel mindenesetre tanulni fogsz s jobb dolgod lesz, mint nekem, mert melegben vagy és virágokra kell vigyáznod. És Jerome csakugyan szerette ezt a foglalkozást; nem annyira az éjszakai virrasztásért, mint az orchideákért. Egy év óta, mióta otthon volt ebben a nagy üvegházban, bár szivvel-lélekkel a párisi utca gyermeke volt, eszes, gúnyra kész, de elszánt és éles tekintetű, érdeklődéssel vetette magát a különböző gondozó módszerek tanulmányozására, s szem előtt tartotta a sajátosságait és történetét az egyes válfajoknak, melyeket mestere vagy a „menazsériában" csiráztatott ki, amint tréfásan szokta mondani, vagy oly tájakról hozatta, melynek puszta emlitésétől is melegje lett az embernek: Jávából, Braziliából, Nepálból, a Fülöp-szigetekről, Ecuadorból. Néha szivdobogva bontotta ki a rácsos ládákat, melyekben megérkeztek a drága növények, aztán szétrakta nyirkos szalmatakarón a hagymákat és gyökereket, a karcsú, félig megaszalódott dugványokat, melyeket három vagy négy hónappal ezelőtt téptek az őserdőben az orchidea-kereskedők. — Milyen szine lesz ezeknek? — kérdezte. — Kinek milyen, fiam, — felelte monsieur Paremont. Ez itt az Angrecum, Madagaszkár egyik legszebb virága s a mi üvegházainkban még sokkal szebb, mint a hazájában, nagy, mint egy férfiököl, öt ragyogóan fehér s áttetsző szirommal s oly sarkantyúval, mint egy mexikói lovas; ezt itt egy phalaenopsis, kivül fehér, a torka aranysárga; egy dendrobium, melynek kék-vörös foltokkal pettyezett fehér gyöngykoronája lesz, ez itt pedig a cypripedium, mely olyan lesz, mint egy pici zöld cipő, akár mint egy zománcból készült nyakkendőtű . . . — Én legjobban egy orchideát szeretnék, melynek vérvörös szine van — mondta Jerome. — Jaj, ezt a fajtát drágán fizetném meg! — felelte élénken a gazdája. — De hát mindhiába fogjuk várni. Az orchidea, fiam, a szőkék fajához tartozik, szereti a gyöngyházfehér, a rózsás szint, a lila és mályvaszín egész skáláját, de idegenkedik az éles, sötét vörös szintöl. Néha Paremont, mulatva és örvendezve segédjének kíváncsiságán, megkérdezte: — fiát csakugyan tetszik neked ez a