Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-18 / 31. szám

42 DÉLMAG YARORSZÁü 1912. szeptember 15. Különös ügyvédi honorárium — Az ellenzéki vádirat epilógusa. — (Fővárosi munkatársunktól.) Emlékezetes — a Délmagyarország is több izben megirta — hogy a májusi és juniusi események következtében az ellenzék vádiratot szándékozott beadni a „törvény tipró" kormány ellen. A vádiratok elkészítésével több ellenzéki ügyvédet biztak meg, akik önzetlen hazaszeretetből és a párthoz való ragaszkodásból teljesen díjtalanul vállalták az ügyet. A vádiratok elkészültek, az egyes ügyvédek példányaikat benyújtották kiegészítés és revideálás végett az egyesült ellenzék intéző-bizottságához. Munkadijat, költséget egyikük sem számitott föl. A vádiratok benyújtására mindeddig — és később sem — került rá a sor, olyan mumus-féle dolog volt az egész, ott porosodnak valahol a Justh-párt irattárában. Módfelett fájt ez egy ifjú ügyvédnek, a vádirat egy készitőjének, aki az ellenzéki akcióból azt remélte, hogy az által forgalomba jő az ő neve is. Hogy hirnév utáni fájdalma némileg csillapodjék, flastromot kért a párttól. A flastrom recipéjét jómaga készítette el egy busás expenznóta formájában. Az ifjú ügyvéd — jóizlésü félbarna regattista és zsúr fiu, — nem a maga, hanem személyzete számára kért honoráriumot, ilyenformán : Külön munkadij egy jelöltnek, hét Írnoknak K 1400.70 Irógépkopás K 1000.30 Tenta, toll K 51.32 Papiros K 48.78 Summa summárum K 2500.— Szóval kétezerötszáz koronát kért a vádirat elkészítéséért. Az összeg behajtására pedig egy exminisztert kért meg, aki egy dúsgazdag ellenzéki grófot akart a honorárium erejéig megpumpolni. A gróf talán kötélnek is állott volna, ha egy ellenzéki honatya meg nem tudja a pumpot és meg nem fájdul neki a gróf feje. Egyszerűen letiltotta a fizetésről a nagyurat, magához rendelte az ifjú ügyvédet és alaposan megmondta néki a véleményét, majd pedig kijelentette, hogy a számlát ő maga fogja revideálni. Ügyvédi körökben kíváncsian várják a revízió eredményét, mely hivatva lesz egyszer s mindenkorra megállapítani, mennyire taksálható egy ellenzéki vádirat. A kúriai döntvény jellegű megállapításra — sokak szerint — még szükség lehet. A barátital. — Elzárásra ítélt szegedi kereskedő. — (Saját tudósítónktól.) Az utóbbi időben teleárasztották a Délvidéket nyomtatványokkal, amelyek kuruzslószereknek ütöttek reklámot. Az orvosok napról-napra panaszolják, liogy utou-utfélen szélhámos kuruzslók kontárkodnak a munkájukba. Némely vidéken már annyira elfajult a kuruzslási-rendszer, hogy az orvosok tekintélye és ami még szomorúbb, a jövedelme nem ér fői a pancsolók tekintélyével es jövedelmével. Szegeden is süriin megismétlődik a panasz, liogy kurnzslószerekkel elárasztják a lakosságot. Néhány liéttel ezelőtt egy nyomtatvány jutott a rendőrség kezébe, amely leleplezett egy szegedi pancsolót. Zenke Zoltán vegyeskereskedő, akinek a Tábor-utcában van üzlete, színes frázisokba csomagolva kinálgatta a kuruzslásra alkalmas portékáját. Barát-ital és Sertés-táppor névre keresztelte saját külön találmányát. A Barát-itallioz magyarázattal is szolgált az ötletes vegyeskereskedő. — Tessék, tessék! Parancsoljon! — zengi Zenke Zoltán — itt a Barát-ital, a kontinens legüdítőbb gyomorcseppe! Állá! a Barát-ital mint gyomoresepp. És ugyan miből készült ez a kontinens legüdítőbb je? Erre is megfelel Zenke, a vegyeskereskedő, egy összetett mondatban: — A folyadék (már mint a Barát-ital, mint gyomoresepp) növényi anyagokból készült, ártalmatlan szer. A kis ártalmatlant üvegekben kinálgatta a vegyeskereskedő. A második számú saját külön találmány: Sertés-táppor. — Gyöngélkedő disznóknak pompás orvosság! — konferál Zenke Zoltán. A trükk nagyszerűen bevált. Jól jövedelmezett az üzlet. A rendőrség azonban megzavarta a pancsolást: házkutatást rendezett a vegyeskereskedésben.A kihágási biró, Gyuritza iSándor dr orvos és Csonka Ferenc városi vegyész vizsgálták a találmányokat. Megállapították, hogy ugy a Barát-ital, mint gyomoresepp, valamint a sertés-táppor veszedelmes kuruzslószer. E megállapítás alapján a rendőrség elkobozta a raktáron talált pancsokat. Zenke Zoltán ellen megindult az eljárás közegészség ellen való kihágás miatt. A rendőrség áttette az ügyet a járásbírósághoz, a mely kedden Ítélkezett. Gömöry Andor dr járásbiró tárgyalta az ügyet. A vegyeskereskedő azzal védekezett, liogy mind a két „találmánya" ártalmatlan szer. A Barát-ital ártalmatlan növényi anyagokból készült, a Sertés-táppor pedig, mint a tárgyaláson szemlesütve bevallotta Zenke Zoltán, kész anyagokból készült, amelyeket egy szegedi füszerkereskedésben vásárolt. A járásbíróság a szakvélemények alapján közegészség ellen való kihágásban bűnösnek mondta ki a vegyeskereskedőt és nyolc napi elzárásra és nyolcvan korona pénzbüntetésre itélte. Az ítéletet megfölebbezte Zenke Zoltán. Az ítéletre súlyosbító körülmény volt, hogy a kereskedőt a mult évben már elitélték hasonló bűncselekményért. nak, még a legszebb és legigazibb baráti kap- i csolatban is. Egyszer csak itt az idő, teljes virágában kinyilik a szerelem. Két ember összekerül, teljesen és az egész életre akarják egymást. Ha annyira szeretik egymást, hogy éz érzés mindenhatóságában magok is biznak, teljes bizalmat ígérnek egymásnak és követelnek is egymástól. A nő azt érti ez alatt, hogy a férfi mindent beszéljen, helyesebben: meséljen el neki, ami ö előtte történt; mondja el, hányszor és mennyire volt szerelmes — és a férfi is ugyanazt akarja tudni a nőről. A hazugság már itt kezdődik. Az egész multat a jelen oltárára hozott áldozatként tüntetik föl, ami gyáva árulás az igazság ellen. Mindkét szerelmes a jó tulajdonságait tárja föl a másik előtt, nem azért, hogy hazudjon, hanem mert valóban becsületes szándékuk a rossz tulajdonságaikról leszokni. A szándék f ez, de igy később leleplezik egymást, ami, f anélkül, hogy szó esnék róla, keserű viszályokat okoz. í Az egyik kellemetlen bűntudattal érzi, ' hogy a másik keresztül látott rajta s most, hogy ne tűnjék föl hitványabbnak, vagy ne . legyen gyarlóbb, a másik árnyoldalait kutat- j ja. Eegyveres kézzel állnak egymással szem- j ben s e fegyverek az emberek különféle ter- j mészete szerint vagy fényesek vagy rozsdá- j sak, mérgezettek, élesek vagy tompák. Mindegyik bezárkózik a maga benső énjébe, mint j olyan világba, amelyet a másik nern ismer, ; nem ismerhet, amelyet a másiknak nem is szabad ismernie. Olykor-olykor fölbukkan mindkettőjükben valami bus epedés, hogy újra átadják magukat egymásnak egészen, de már késő. Nagyon sok hazugság, alakoskodás, elhallgatás áll közöttük. Az emberek elfelejtik a ragyogó igazságot, hogy a szeretet nem kiván mást, mint szeretetet. A bizalomra épitett viszony oly erős, hogy azt semmisem dúlhatja szét, de a viszony természetesen csak akkor épülhet bizalomra, ha a szerelem igaz. A bizalom nem a szerelmi kalandok fölsorolásában áll, hanem abban, hogy az ember meg legyen győződve arról a benső szeretetről, amely semmit sem akar eltitkolni, mert azt kívánja, * hogy akit szeret, a lelke legbensőjét is ismerje. Van egy barátnőm, aki évek óta özvegy. Most is oly boldog, mint amikor férje volt. Egyszer a házaséletükről beszélgettünk s bizalmasan elmondotta nekem, hogy a „csoda", amint ő a boldogságot nevezte, miként támadt ő benne. Mozgalmas ifjúság után — egyedül, család nélkül állott, arra utalva, hogy önmaga tartsa fönn magát, — találkozott a férfival, akit megszeretett. Több szempontból „Rosmersholm" West Rebekájához hasonlított. Tul volt már minden illúzión, elvesztette az emberekben való hitét s nem volt benne egy csöpp őszinteség. Férjhez ment tehát s ez a házasság a hazug elhallgatások posványán épült föl. Röviddel az esküvő után férje egy csomó lezárt könyvet adott át neki: „Eezek az én naplóim 20 éves korom óta. Talán kedved lesz valamikor lapozgatni bennök." A nő csodálkozva nézett rá: „A te naplóid? Mindent beleírtál?" A férj intett: „Mindent!" „És megengeded, hogy elolvassam?" „Természetesen", felelt ő, nincs egyetlen gondolatom, amelyet el akarnék titkolni előtted". Valami nyomasztó szomorúság szakadt az asszonyra. Hallgatott egy darabig, azután igy szólt: „Én nem mutathatnám meg neked a naplóimat, ha vezettem volna". A férj igy felelt: „Tudom, mit akarsz mondani és én éveket adnék az életemből, ha korábban találkozhattam volna veled, hogy megvédjelek az emberektől, akik elrabolták tőled a bizalomra való képességet!" E pillanattól kezdve, mintha kicserélték volna az asszonyt. Egy szép napon igy szólt a férjéhez: „Most már mindent el akarok neked mondani magamról!" De a férj igy válaszolt: „Ez egyetlen szóval: Szeretlek, mindent elmondtál nekem és én tudom, hogy te éppen annyira az enyém vagy, mint én a tied. Fájdalmas lenne mindkettőnkre olyan dolgokról beszélni, amelyek már elmultak s amelyeken változtatni nem lehet. Az élet megújhodott mindkettőnkre, amikor találkoztunk: Most enyém a szived, enyém a bizalmad és szerencsém, liogy nem jöttem későn, hogy mindezt elnyerhettem!"