Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-18 / 31. szám

Szerkesztőség Kárász-tca 9. • •••• a a Telefon 305. • • Előfizetési ár Szegeden egész évre . K24 — félévre.... K 12negyedévre K 6-— egy hónapra K 2' Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28-— félévre K 14 — negyedévre K egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal [Kárász-utca 9. Telefon 81. Q • • • Szeged, 1912. I. évfolyam 31. szám. Szerda, szeptember 18. Ismét cirkusz. A keddi ülésén ismét derekas munkát végzett az ellenzék, amely — ugy látszik — legutóbbi kudarcai ellenére is meg akar maradni a dologtalanság és rendbontás meddő, posványos lejtőjén. Meg akar maradni a miniszterelnöknek tegnapi, fölötte loyális és nagyhorderejű nyilatkozata után. ,,A junius 4-iki szavazást precedensnek nem akarjuk tekinteni, nem is tekintettük soha, sőt azt mondjuk, hogy az Isten mentse meg a magyar törvényhozást attól, hogy többször jusson abba a helyzetbe, hogy ilyen eszközökkel juttassa érvénvre a többségi akaratot. Mi a iuniusi 4-iki szavazást sem tekintjük egyébnek, mint egy kényszerhelyzet folyományának, amely kényszerhelyzetbe az ellenzék magatartása sodort bennünket; mint a jogos önvédelem egy eszközének az ellenzék jogtalan erőszakosságaival szemben." Mindezt spontán, nem az ellenzék leszerelése kedvéért, de az objektív igazság és az országos érdek szempontjából jelentette ki a miniszterelnök, aki a parlamenti reform dolgában is hangsúlyozta azt, hogy a tárgyalások ez ügyben szükségesek, „akár együtt az ellenzékkel, akár külön a többség által is". Tiz éves harcukhoz méltó választ adtak Lukácsnak a parlament mai ülésén az ellenzékiek. Diszes sorban fölvonultatták összes érveiket és egész tehetségüket: ordítoztak, sípoltak, fütyültek és gorombáskodtak. A kormánvon tehetetlenek voltak, az ellenzék szerepét nem tudják betölteni, meg akarnak hát maradni amellett, amihez még értenek. A nemzet már a végletekig elundorodott ezektől az útszéli stikliktől és Lukács kijelentette: hogy ha beáll a harc, akkor ennek minden következményeiért a felelősséget isten és ember előtt elháritják maguktól." Ezzel szemben ugy látszik, hogy az ellenzék itt is alaki jogokba csimpaszkodik, abban a vakmerő és naiv hitben merészkedik tovább menni, hogy mindenért, ami történik, a kormányra és a többségre hárul a felelősség. Óriási tévedés, Lukács férfiúi loyalitással nyújtotta békejobbját és az ellenzék „tovább harcolt". Most már kétség sem férhet ahoz, hogy mindenért, ami történni fog, egyedül és kizárólag az ellenzéket terheli a felelősség. A kormányt és a többséget csak egyért terhelné felelősség: ha megállna a rendcsinálás eddigi áldásos utján és ha tűrné, hogy ismét fölüthesse átkos fejét a parlamentben az ellenzéki anarchia és kisebbségi diktátorság. Rendet kell teremteni, rendet. Ha az ellenzék jó szántából nem akar munkához j látni, rá kell kényszeriteni. Ha pedig kény- j szerrel se megy nála a munka, dologtalan- j kodjék ő, de azt egy napig sem szabad " tűrni, hogy megakadályozza a többséget abban a munkában, amelytől annyi régi reményének valóraváltását várja az ország népe. Ám bárhogy alakul is a legközelebbi jövő, az antiliberális ellenzék bármit és bárhogy tesz is: a kormány és a munkapárt rendületlen egységben, a szolidaritás teljességének, igazának tudatával, fölemelt fővel s becsületes öntudattal tekint az események elé. Elment békés szándékában hazafiságtól vezérelve a végső határig, — ezután is mindig kész loyális és becsületes békére. De épp oly elszántsággal kell most már védekeznie, mert nem csak magát, hanem a nemzet minden javát védelmezi, parlamentárizmusát, alkotmányát, tekintélyét. S a hogy a nemzeti munkapárt küzdői eddig vissza tudták verni az alkotmány elleni támadásokat, ugy ezentúl is bizalommal remélik a sikert. S „hogy ha beáll a harc, akkor ennek minden következményeiért a felelősséget isten és ember előtt elhárítjuk magunktól" — e súlyos szavakkal zárta be a miniszterelnök tegnapi beszédét. S ha van még az ellenzék embereiben lelkiismeret, felelősségérzet, a nemzettel szemben való kötelességtudás, ugy talán még van visszatérés. S ha már erre a nemzet érdekében képtelenek, legalább a maguk pártérdekében kellett volna értelmes belátásra eszmélniük. Bizalom férfi és nő között. Irta: Karin Michaalis. A bizalom a legbecsesebb adomány, a mit két ember egymásnak ajándékozhat. A legizzóbb szerelem, a legodaadóbb, a legönfeledtebb önfeláldozás semmi ahoz a mély, legbensőbb bizalomhoz képest, amely semmit sem hallgat, semmit sem titkol el, hanem föltárja a gondolatokat leplezetlenül, hogy láthatók legyenek, mint az ég felhői, a tenger hullámai. A bizalom nem abban áll, hogy az ember mindent elmondjon, hogy a lélek pőrére vetkőzve, szégyentelenül mutogassa magát, hanem abban, hogy semmit se titkoljunk el, mert éppen ugy bízunk valakiben, mint mimagunkban. Alig használnak fogalmat oly helytelenül, mint a „bizalom" fogalmát. Pazarul dobálódznak e szóval barátok, testvérek, szerelmesek, pedig ezer ember közül valósággal tizet is alig találni, akik teljes bizalommal vannak egymás iránt. Az embereket félelem vagy bizalmatlansag valasztja el egymástól, ha csak a két tulajdonság meghitten nem egyesül. De nemcsak félelem és bizalmatlanság akadályozzák a bizalmat, hanem gyakran annak a képességnek hiánya, hogy az ember önmagát fölszabadítsa, hogy önmagával szemben is teljesen önmaga legyen, hogy azután másokkal szemben is az lehessen. Mi az, ami a haldokló végóráit oly keserűekké és aggodalmasakká teszi, ha nem éppen az, hogy mindazok a gondolatok, amelyekkel egykor magánosságában körülvette magát, most mint valami fal, merednek reá s elválasztják azoktól, akik itt maradnak? Oh, ha a szülők gyer1 mekeiket arra tudnák nevelni, hogy bizalmasok tudjanak lenni, — nem minden jött-menttel szemben, hanem hogy legyen erejök megragadni a segítséget, a békét, a boldogságot, amely abban áll, hogy gondot és kétséget nem kell egyedül hurcolni. Testvérek között is nagyon-nagyon ritka a bizalom. A bizalom megértést követel, de a bizalom megértést szül is. Valaki ezt a tanácsot adta egy anyának: „ . . . Ne engedd gyermekednek, hogy suttogjon, a gyermek mondjon mindent hangosan s világosan, ne legyen neki titka!" Bölcsebben és szebben sohasem szóltak a gyermeknevelésről. Bárcsak minden szülő szivébe vésné e szavakat és fölismerné nagy jelentőségüket. A közmondás szerint: „Aki suttog, az hazudik, aki hazudik, az lop, aki lop, azt föl | kell akasztani!" Ez talán furcsán hangzik, I de az igazságoknak egész világát tárja föl. A szülők — sokféle okból — szeretettel és hazugsággal bánnak gyermekeikkel. Hol az az atya vagy az anya, aki sohasem hazudott volna gyermekének? Csoda-e, ha a gyermek, akinek érzése föltétlenül biztos, szintén nem merészel bizalmas lenni? Kis gyermekek bizalmasak egvmás irányában s akinek megadatott, hogy észrevétlenül megfigyeljen ilyen bizalmas csevegést, az bátran elmondhatja, hogy „látta a megnyílt eget". De ritka eset, hogy akár a legkisebb gyereknek is ne legyenek oly kis titkai, gondolatai, amelyeket nem mer elmondani. Az iskolában kezdenek bizalmaskodni egymással a gyermekek. A bizalom itt azt jelenti, hogy kis szivüknek titkos kutjából fölhúznak olyan dolgokat, amiket nem értenek, amik őket kínozzák, megzavarják, megfélemlítik. Cserébe aztán más titokzatos, megmagyarázhatatlan dolgokról hallanak. Lelki világuk olyan lesz, mint az őserdő, ők maguk sem találnak benne ösvényt, csapást, félnek a kígyóktól és vadállatoktól, remegnek a mocsaraktól, borzadnak a sötétségtől. Felnőnek, nagyok lesznek, egyre erősebb lesz bennük a szükségérzet, hogy valakihez teljes bizalommal fordulhassanak, hogy magányosan érezett félelemtől és kintól megszabaduljanak. Választanak bizalmas barátot, de csakhamar érzik, hogy mindig van valami, amit mégis el kell titkolniok. Magok sem tudják, miért. A férfiak elhallgatnak bizonyos dolgokat, a nök hazudnak egymás-