Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-17 / 30. szám

2 DÉLMAG YARORSZÁü 1912. szeptember 15. teléseik ellen fordulni, ha máskép nem lehet, akármily ürügyet keresve támadásukra. Ámde az ily taktikai" ürügyeket már nagyon is ismeri, nagyon is unja a nemzet. S tudja azt, hagy aki jót, üdvöset létesít a nemzet számára, akármily állítólagos „taktikai" célt szolgál ezzel, csak elismerést érdemel és nem gáncsot. S tudja azt is, hogy a kormány még csak nem is követ taktikai célt, hanem folytatja és befejezi a nemzet számára a megkezdett müvet. A kilences bizottság programjának megvalósítása a szó legnemesebb értelmében vett misszió-teljesités, a szabadelvű párttól kezdeményezett nagy mii méltó betetőzése. A következetességben, a hazafias érdemben csak az kereshet „taktikát", aki hozzászokott ahoz, hogy mindent — eszmét, elvet, meggyőződést — csak taktikai eszköznek tekintsen. De szomorúak azok kifogásai is, akik most egyszerre fölfedezik, hogy a cimer- I és jel vény ügy rendezése egyáltalán nem í fontos. Ugyanazok, akik évtizedeken át te- j lesirták az országot külföldi levelekkel és j itthon irott cikkekkel, hogy a magyar nemzeti paritás semmi külső jelvényben, színben soha sem jut kifejezésre, hogy a nagyvilág nem látja sehol létezésünket, — most egyszerre merő külsőségnek mondják az ügv rendezését. De rájuk cáfol az egész nemzet, mely tisztán látja, mily óriási hordereje van annak, ha az egész világ s a saját népünk előtt külsőleg is nyilvánvalóvá válik nemzeti paritásunk. Kifelé és befelé egyaránt korszakos esemény ez, a melynek értékét gáncsoskodás nem szállit1. íja alá. S a munkapártot és a kormányt nem is akasztja meg utján e gáncs, halad előre, hogy ezt a reformot ugy, mint a többi nagy korszakalkotást a nemzet számára biztosítsa. Aknamunka a szinházak érdekében. (Saját tudósítónktól.) Némely vidéki, városban már szinte undorítóvá kezd válni az a hajsza, amelyet egyes városi és megyei emberek indítanak a mozgószinházak ellen. Ezek az emberek, akikről meg kell állapítani, hogy az unintelligencia beszél belőlük, még mindig azon az ósdi fölfogáson nyargalnak, hogy a városok közönsége csak egy szórakozóhelyre járjon: a színházba. És kézzel-lábbal kapálóznak a mozik ellen. Pedig a mozgószinházak ma már több művészetet és kultúrát adnak a közönségnek, mint bármelyik vidéki szinház. A közönség néhány fillérért egy óra alatt beutazhatja a világot a moziban, láthatja Afrikát, látja a napi világeseményeket, látja világhírű irók darabjait lejátszva a világ legjobb színészei által, bepillanthat a világvárosok gyári és kereskedelmi életébe. Aki tehát a publikumtól elvonja a mozit, bűnt követ el, mert művészetet és kulturát rabol el tőle. Egyáltalán a legnagyobb ostobaság, hogy a szórakozóhelyek engedélyezését egyes városokban annyira megszorítják. Szegeden például a mozgószinházak ellen semmi kifogása nincsen az illetékes köröknek, de egyéb szórakozóhelyek, kabaré, orfeum, vagy még egy második szinház megnyitása ellen kétségbeesetten tiltakoznak ugy a városnál, mint a rendőrségnél. Pedig az igazság az, hogy kaput kellene nyitni mindenkinek, ha tőke és vállalkozó akad hozzá. Az osztán, hogy az illető szórakozóhely megfelel-e a várakozásoknak és egyáltalán érdemes-e a látogatásra, a publikum fogja eldönteni. Ha nem felel meg, a városnak és a rendőrségnek nem lesz belőle semmi kára. A vállalkozó fog vele veszíteni. Mire való tehát tiltakozni ellene. Alábbi tudósításunkban, hogy a némely városokban uralkodó rendszertelenségekről és ostoba intézkedésekről némileg tajékozva legyünk, bemutatjuk a kaposvári rendőrkapitány aknamunkáját az ottani mozgószinházak ellen. Kaposvár város rendőrkapitánya néhány hét előtt másodízben tiltotta be a kaposvári mozik előadását a szini-szezon idejére. Kacskovics Lajos alispán pedig másod izben semmisítette meg a rendőrség betiltó végzését azzal, hogy amikor Kaposváron az egyes mozitulajdonosok állandó otthont teremtettek mozgószinházaik részére, ezekre állandó játszási engedélyt kaptak, amelyet a szini-szezon sem akadályozhat meg. A mult évi első betiltás óta azonban Stec László rendőrkapitány meglepetésszerű uj rendszert kivánt meghonosítani és arra kötelezte a mozitulajdonosokat, hogy időrőlidőre uj játszási engedélyt kérjenek. A főkapitány ily módon vélte meggátolni azt, hogy a mozik a szini-szezon alatt is előadásokat tartsanak. A mostani szeptemberi hónapra nem is adott már játszási engedélyt egyetlen mozinak sem. A mozitulajdonosok a rendőrség betiltó végzését megfelebbezték, az alispán pedig egy pillanatig sem respektálta a rendőrkapitány meglepetésszerű uj rendszerét és Stec László dr betiltó végzését épp ily meglepetésszerűen megsemmisítette. De nemcsak a rendőrséget, hanem még a polgármestert is kellemetlenül lepte meg az alispán végzése. Kovács-Sebestyén Gyula dr az alispán megsemmisítő végzését megfölebbezte a belügyminiszterhez. De egyéb is történt ennél. Kaposvárról fölhívták Bartal Aurél pozsonymegyei főispánt és Brolly Tivadar pozsonyi polgármestert, tegyenek lépéseket, hogy Somogy vármegye alispánjának végzését semmisítse meg a belügyminiszter, mert a pozsonyi színtársulat csak igy boldogulhat Kaposváron. Bartal Aurél főispán és Brally Tivadar polgármester, Stec László dr kaposvári rendőrkapitánnyal együtt ma délelőtt jártak a val még mindig az én gyermekkorom. Clervalja volt. Egyszerre megrázkódtam. Ott álltam az előtt a ház előtt, ahol én születtem és a melyben szüleim laktak. Teljesen olyan volt, mint az a kép, amelyet én az emlékeim közt megőriztem, de annyira, hogy csak a legnagyobb megerőltetéssel tudtam ellenállni a vágynak, hogy a kapu kilincsét meg ne nyom jam. Elképzeltem magamnak, hogy miképen fogadnának engem ott azok a szeretett emberek s mikép aludnám az apai hajlékban a gyermekágy párnáin. ) Ez az illúzióm olyan erős hatást gyako- j rolt reám, hogy egy igen mélabús estét kő- j szönhettem neki. Ámikor beléptem a Három ! galamb-szállóba, az elmúlt évek egész vilá- 1 gosan vonultak el előttem. Mily édesek vol- j tak s a csöndes egyedüllétben föléledt min- j den kedvességük és apró kis gondjuk. Egy j alkalommal az időkben mégis valóban nagyon boldogtalan voltam s gyermeki életemnek éppen ezt az epizódját akarom önnek elbeszélni. A lecsúszott teritőt csöndesen felhúzta ismét a térdeire s a távolba mélázva szólt: — Az én szülőim Clervalban meglehetős visszavonult életet éltek s igy igazán nagyfontosságú esemény volt, hogy Nérouse ur meghívta őket béchamp-i birtokára egy nagy szerű bálra. Heteken át vitatkoztak az előkészületekről s anyámat több izben kisértem el a varrónőhöz. Nagy érdeklődéssel néztem a próbákat és elhalmoztam kérdésekkel édes anyámat, hogy mint is lesz ott de la Nérouse urnái azon a bálon. Oly szenvedelmes kíváncsiság fogott el, hogy végre is megszületett . belőle bensőmben egy leküzdhetetlen vágy. f Végre megjött a nagy nap estéje. Az édes anyám már hat óra tájban felöltözött, mert Béchampba meglehetősen hosszú utat kellett megtenni kocsin. A vacsoránál némán ültem, de abban a pillanatban, amikor az édes anyám el akart tőlem búcsúzni, sírva vetettem magam a karjaiba és kijelentettem, hogy én is el akarok menni a bálba és hogy mindenesetre magukkal is kell vinniök. A szüleim először kinevették ezt a szándékomat, de aztán kezdett a dolog elintézése igen kellemetlen fordulatot venni. Hiába Ígértek jutalmat nekem azért, ha illedelmes j leszek, én visszautasítottam. Lehetetlen volt ' engem észretériteni. Sirtam, toporzékoltam, j Az apám végre is kijött a türelemből. Már ! fenyegetett, de ennek épp oly haszna volt, mint az Ígéreteknek. Az idő pedig már későre járt. Az apám dühbe jött, hirtelen levetkőztetett, erővel bedobott az ágyba s az ajtót rám zárva távozott. Eleinte némán viseltem ezt az eljárást, aztán dühös orditásban törtem ki és sirtam kétségbeesetten. Bejött öreg cselédünk, Lucia, hogy megnyugtasson, de nem sikerült neki. A keserves jajgatásom betöltötte az egész házat. Lucia aztán, mivel nem tudta mihez fogjon, sirva fakadt ő is. Meg vagyok győződve róla, hogy bensőjében nagyon neheztelt a szüleimre, hogy kedves gyerekük vágyát nem valósították meg. Kihúzott a zsebéből egy nagy kockás zsebkendőt s azzal törölgette a szemét, amikor én nagy csodálkozva fölemeltem a fejemet. Én most a megelégedés olyan érzésével mosolyodtam el, mint az olyan ember, aki boszuvágyát kielégítette. Miért is törődtem én azzal, hogy szüleim semmi szin alatt sem akartak kérésem dacára is elvinni de la Nérouse ur báljára? Én most szintén elmegyek egy ünnepélyre, amely szebb annál, a melytől megraboltak. Alig aludtam el, amikor eljött értem Carabas márki hintója, hogy elvigyen Rignet király udvarába. Útközben felvettük a kocsira a Hamupipőkét az okos hercegnőt, a csizmás kandúrt és a Hüvelyk Matyit. Aztán valamennyien beléptünk egy ezer egytrtyától megvilágított kastélyba. Piroska és Csipkerózsika elébünk jöttek, hogy üdvözöljenek s aztán az elvarázsolt gyönyörű fiatal herceggel megnyitották a bált. Szépen meghajoltak és négyest táncoltak, volt cukrászda és tűzijáték is. Reggelig táncoltunk és én süteményt viszek haza az én jó Luciámnak . . . Erancois Bérague ajkára ismét odaült a fiatalító mosoly. — Ez. volt az én első bálom, fiatalember és az esemény, amely többször ismertette meg velem a képzelődés jótékony hatalmát. Hányszor menekültem életemben a képzelödéshez, hogy a valóság szomorúságát elfeledjem, ön elmesélheti ezt a történetet az olvasóinak. Ez majd megérteti velük, hogy Bérague miért nem tett életében kísérletet arra, hogy valami legyen és hogy miért pótolta álmokkal, amit a sors megtagadott tőle . . .