Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-15 / 29. szám

1912. szeptember 15. DÉLMAGYARORSZÁG 3 Magyar miniszterelnököm előterjesztésére Barát Ármin királyi tanácsosnak, a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetőjének, a miniszteri osztálytanácsosi cimet és jelleget díjmentesen adományozom. Kelt Bad-Ischlben, 1912. évi augusztus 25-én. Ferenc József s. k. Lukács László s. k. Katonai őrjárat egy szegedi kávéházban. (Sajót tudósítónktól.) Szegeden napok óta katonavilágot élünk. Az utcák, a vendéglők, a kávéházak tele vannak uniformissal. Szeged utcáin a hadsereg automobiljai, sze- ! i kerei, kerékpárjai robognak és a festői egyenruhák káprázatos szinei vonulnak fel előt! tünk. ' | Mi szegediek a katonavilágot nemcsak külső hatásában és ezernyi változatában él vezzük, de itt-ott olyan katonai eseményeknek is szemtanúi leszünk, amelyek eltérnek a megszokott sablontól. Ezek közül való munkatársunknak itt következő tudósitása, amely egy szegedi éjsazkaii kávéházban lezajlott katonai botránnyal foglalkozik. Tegnap éjszaka történt Szeged egyik zenés kávéházában. Egy rezervista afölött való örömében, hogy a fárasztó nagygyakorlatnak vége van, betért a kávéházba. A helyiségben, minthogy éjfélen régen túljárt az idő, alig lézengett néhány vendég. A rezervista egy üveg sört rendelt Csendesen megitta az első üveget, aztán hozatta lyes ügyében soha egy szót is nem vesztegetett, mindig a gyerekekkel törődött, azokat szólongatta, 'Szelíden, de szigorúan. Ézek néhányszor nekirohantak, hogy megverjék, de miután meggyőződtek arról, hgoy Dávid kőből való, meginghatatatlan és sújtani is tud: megbékéltek vele és kiegyezkedtek. A szülőktől Kugler-cukrot, a nevelőtől — a verés után — népies meséket kaptak kárpótlásul. így éltek csöndesen ós a szülők szerették, hogy egymásért is élhettek egy keveset, bárha nagyban és egészben minden a régiben maradt és a nagy pesti lakásban, a sok felnőtt között, minden a két gyerekért és azok körül történt. Nevezetes változás csak az volt, hogy a fiatal anya nem kelt föl éjjelente, hogy a kicsit — és a nagyot — is betakarja, ha szokás szerint hánykolódnak. De eljött a tél és | az anya aggódott, álmából sokszor fölrebbent és vágya támadt, — több mint vágya, vak ösztöne — hogy gyermekei alszanak-e, nem fáznak-e meg. Azelőtt ugy, a mint volt, éjjeli toalettben átment hozzájuk, de mert az ötödik szobában és Dáviddal együtt aludtak, küzködött gyerekes és fontoskodó vágya ellen, még is egyszer, hogy az aggodalomtól a szemét lehunyni nem tudta, nesztelenül, meztelen lábbal lopódzott be hozzájuk. A kicsik nyugodtan, mélyen, de takaró nélkül aludtak. Visszahelyezte rájuk a paplant és ki akart menni ugy, hogy Dávidot ne lássa és hogy az se láthassa meg őt igy. Azonban a nevelő ágya mellett kellett elmennie és látnia kellett annak éles — és a fiatalság miatt mégis puha — márványarcát és egyszerre egészen kinyiló és feléje mint valami látomás felé ragyogó szemét. A tél folyamán gyakran ismétlődött ez a látomás . . . a másikat is. Körülbelül egy fél óra telt el igy csendes iddogálásban. A rezervista egyszerre csak magához intette a pincért: — Vigyen oda a cigányoknak két üveg Leánykát! A pincér engedelmeskedett. A cigányok, mikor a butélák megjelentek az asztalukon, hirtelen felugráltak és kiki a vonójához kapott. Hangos lett a kávéház mindjárt. Csak ugy ropogtak a legszebb nóták. A cigányok csak akkor tették le a vonót, amikor már nagyon kifáradtak. Az egyik öreg kontrás megszólalt: — Látjátok, milyen egy gavallér ember ez a katona. 0 maga sört iszik, de a zenészeket ugy megbecsüli, liogy finom bort hozat nekünk. — Derék egy úriember, kilátszik belőle, hogy finomabb fajta — jegyezte meg erre egy másik cigány. Alighogy elhangzottak ezek a szavak, büszkén, gőgösen és ajkbiggyesztve felemelkedett ültéből a kisbőgős. — Mit akartok ti szamarak? Mit tudjátok ti, hogy ki ur és ki nem. Hiszen ez egy rongyos rezervista. Ha én akarom, hát ugy megtáncoltatom, hogy örökre megemlegeti. Azzal a kisbőgős néhány pillanatra eltűnt. Később ismét visszaült a helyére. A banda megint el kezdett játszani. A rezervista még két üveg Leánykát rendelt a cigányoknak, akik erre még lelkesebben húzták a legszebb és legújabb nótákat. Egyszerre azonban hirtelen felpattan a kávéház ajtaja és megjelenik egy káplár. A káplár háta mögött feltűzött szuronnyal szigorúan áll két baka. Katonai őrjárat jelent meg a kávéházban. A zene egy csapásra elnémult. A vendégek halálsáppadtan és lélekzietüket visszafojtva 1 esték, hogy mi fog történni. Elhangzik a káplár vezényszava, a rezervista ijedten felugrik, a katonák hozzájárulnak, oldalfegyverét lecsatolják, közreveszik, előre indulj, az ajtó becsapódik, mindez egy pillanati tart s aztán hosszú, kinos szünet következik. A kávés, a vendégek, a pincérek a cigányok összereglenek és érthetetlenül bámulnak egymásra. Miért vitte el a katonai őrjárat a szegény rezervistát? A banda kisbőgőse erre kidülleszti a mellét és igy szól a cigányokhoz: — Látjátok taknyosok, ezt ón csináltam. Ugye megmondtam, hogy meg fogom táncoltatni ezt a rongyos rezervistát, akitől ti ugy el voltatok ragadtatva. Azt hiszitek, hogy én hiába voltam zenészőrmester a katonabandában? Egy zenészőrmester még mindig nagyobb ur, mint egy ilyen rongyos rezervista. Tudom én jól, hogy hogyan kell elbánni az ilyen urizáló alakokkal. Egyszerűen betelefonáltam a laktanyába, hogy jöjjön érte az őrjárat, mert nagyon garázdálkodik. Egy szavamba került csak és elvitettem. Mit szóltok hozzá? Senki sem szólt semmit, ellenben a kávés nekiugrott a kisbőgősnek és pofonteremtette. Aztán a pincérek segítségével kirúgta a kávéházból az utcára. Amiért a szerényen mulatozó rezervistát ilyen aljas módon távolította el a kávéházból. A virtuskodó cigány kidobatását a vendégek lelkes éljenzéssel és orkánszerü tapssal vették tudomásul. Két község harca. — Az úrbéri földek. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi törvényszék polgári tanácsa szolkatlanul érdekes ügyben Ítélkezik. Két csanádmegyei község, Nagylak és Csanádpalota, harcolnak a Maros mentében elterülő úrbéri földért, amelyet 1868-ban széjjelsosztott a királyi kincstár. A kincstár Csanádpalota iközsóg lakossága között ki 1 e n eve n k é t - k i len c ve n k é t négyszögölben fölosztotta az úrbéri birto'kot. A földosztás olyasképen történt, 'hogy a föld nem húzódott a Maros partjáig, hanem a part vonalától fölosztott birtokig semleges terület maradt, amelyet legeltetésre használtaik föl. Ezt a part és a fölosztott birtök között fekvő földet ficsurutak-nak nevezték. Nemrégiben történt, hogy az úrbéri földek mentén a Maros elhagyta a medrét és igy a parttól beljebb ujabb földterület keletkezett. Ezt a területet a Csanádpalotai Közlegelői Érdekeltségi Egyesület 'kiművelte. Ez az egyesület az úrbéri birtok fölosztása után alakult. Az egyesület kötelékébe tartozó birtokosok a föld jórészét nem külön-külön, hanem együttesen használták. Ez a társaság kiművelte a Maros apadásából keletkezett földterületet. Ennek az évnek a tavaszán több birtokos a Maros apadásából keletkezett területet a földjéhez akarta csatolni. A birtokosok szerint az uj földterület növedék, amely őket jogosan megilleti. Minthogy az érdekeltségi egyesület az ellenkezőjét vitatta, pör keletkezett az ügyből. Balassa Ármin doktorné, Bleyer Adolf, Bleyer Árminné, Gazdag Sándor és Wiesner Pálné összesen három holdért pörölték az egyesületet. A felperes mind nagylaki birtokos, akik időközben a csanádpalotaiaktól vették a földet. A nagylaki járásbíróság május elsején tárgyalta az ügyet és megítélte a felpereseknek követelését. A pörvesztes Csanádpalotai Közlegelői Érdekeltségi Egyesület megfelebbezte az Ítéletet. Az ügy tárgyalását szombatra tűzte ki a szegedi törvényszék polgári tanácsa. Az alperes egyesületet Dobay Gyula dr képviselte, a nagylaki birtokosoknak Faragó Márkus dr az ügyvédje, 'aki helyett Balassa Ármin dr jelent meg. Dobay Gyula dr terjedelmes fölebbezésben éles okfejtéssel indokolja meg a járásbíróság ítéletének a tarthatatlanságát. Az indokolásnak az az első pontja, hogy a felperes birtokosok az úrbéri föld föloszíásánál pontosan meghatározott területet kaptak. A fölosztás szerint nem parti birtokosok, mert a part és a birtokuk között