Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-15 / 29. szám

14 DÉLMAG YARORSZÁü 1912. szeptember 15. pünket, egyúttal rá 'kell ez alkalommal mutatnunk arra is, ihogy kulturális feladatunknak a magaslatán csak akkor állunk igazán, ,ha a tanyai magyarságot is beleállitjuk a magyar művelődés, a magyar műveltség szolgálatába. ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••a Megoldják a jelvénykérdést. Nem váratlanul jött, hogy a király magyar nemzeti szempontból igen fontos és örvendetes lépésre határozta el magát. Meghagyta a ikü 1 ügyrniniszternök, Ihogy ala kitson egy bizottságot a jelvénykérdés rendezésére. E bizottságnak az lesz a feladata, hogy a közös 'hadsereget olyan jelvényekkel lássa ©1, melyek az eddigieknél jobban felelnek ímeg a magyar közjog követelményeinek. Ezzel ' a királyi elhatározással a kilences program, melyből imár csak egy pont volt megoldatlan, teljes végrehajtást nyer. A kilences program tudvalevőleg 1903ban készült. A nemzet vezérei akkor Apponyi közreműködésével abban foglalták össze azokat a közös hadsereggel szemben támasztott kívánalmakat, melyeket az njonclétszám fölemelésével együtt kielégitendőknek vallottak. A Tisza-kormány e program alapján vállalkozván az ügyek vezetésére, azonnal hozzá is látott a pontozatok végrehajtásához. A program hatodik és nyolcadik pontja ilyen végrehajtást nem igényelt. Ez a két pont csupán elvi megállapításokat tartalmaz, amelyektől azóta se tért el senki. A negyedik pontot, mely a magyar tisztnevelésre és az ötödiket, ímely a magyar hatóságokikai va5 ló magyar levelezésre vonatkozik, végre- • hajtotta még Tisza István. Ő tovább nem j jutott. Nem engedte az obstrulkció. Mikor i pedig az o'bstrulktorok kormányra jutottak, első dolguk volt minden nemzeti követelést kikapcsolni. így maradt a többi négy pont végrehajtatlanul addig, míg a munkapárt vette át az ügyek vezetését. Ez a párt aztán megcsinálta a véderőreformot. Ez a reform pedig meghozta a hét éves szolgálatot, a kilences program hetedik pontjának követelését. És meghozta a harmadik pont megoldását is, amennyiben a szolgálati kedvezmények fölött való döntést átutalta a honvédelmi miniszter hatáskörébe. A véderőtörvénnyel kapcsolatos uj katonai bűnvádi perrendtartás végül végrehajtotta a program második pontját. Megcsinálta a modern emberséges eljárást és ebben oly mértékben érvényesítette a magyar állam nyelv jogait, Ihogy 1903-ban ennyit még csak nem is remélt senki. Egyetlen egy pontja van még a kilences programnak, a mely nincs végrehajtva: az első pont, mely a közös hadsereg jelvényeinek a magyar közjog követelményei szerint való átalakítását követeli. A király elhatározása most ezt a pontot is eljuttatta a végrehajtás stádiumába. Most tehát csak egészen rövid idő kérdése és meg lesz oldva minden nemzeti kívánság, melynek a létszámemeléssel együtt való kielégítését a király is kilátásba helyezte és a régi szahadelvüpárt, valamint a mai kormányzópárt megígérte. Ennek az örvendetes, lélekemelő ténynek kétféle tanulságát látjuk. Az egyik az, i hogy a nemzeti munkapárt ugyan nem ve- j szi tele a száját frázisokkal, nem igér meg ' mindent, ami szem-szájnak kellemes, nern bolondítja az embereket nagy szólamokkal, de amit igér, azt megtartja. Amit hirdet, azért helytáll és amire vállalkozik, azt megcsinálja. Magyarország minden esetre többre megy egy ilyen párt kormányzása alatt, mint amennyire eljutott a koalíciós kormány nyomán, melynek a kvótaemelés a legrosszabb kiegyezés, a deficit és az általános drágulás voltak a szomorú útjelzői. A másik tanulság pedig az, hogy a nemzet vágyait sokkal jobban méltányolja, érdekeit sokkal inkább kielégíti, érzelmeit sokkal több odaadással honorálja a koronás király, mint azok, akiknek az a keserves politikai kenyerük, ihogy a nemzetet hazug jelszavakkal királya ellen izgatják, az uralkodóban pedig alattomos áskálódás a likka l kételyeket támasztanak a nemzet hűsége és megbízhatósága iránt. A munkapárt 'a nemzetet és a királyt a megértés közös utján vezeti és ez az ut ime a nemzeti óhajok teljesüléséhez vezetett. A koalíció egymásnak vitte nemzetet és királyt ós ez az ut a vezéreknek ugyan koncot, a nemzetnek csak kikapcsolást és csalódásokat eredményezett. Nem nehéz eldönteni, hogy a nemzet melyik utón járjon, hogy jól járjon. Barát Ármin kitüntetése. Megírtuk már, hogy a király a miniszterelnök előterjesztésére Barát Ármin királyi tanácsosnak, a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetőjének a miniszteri osztálytanácsosi cimet és jelleget adományozta. Az erre vonatkozó királyi kézirat a „Budapesti Közlöny" szombati számában jelent meg a következőkben : és egy Ikis lengyel eredetű francia mademoiselle-ra ingerülten, minden átmenet és talán ok nélkül ráripakodott a szigorú anya: — Kisasszony* az kacérság, amit maga a nagy fiúval müvei! Előtte kapcsolja ki a blúza gallérját. A fiu azt mondta, hogy önnek szép nyaka van. Atyja ezért megverte a szegény kis fiut. Ez nevelés?! A lengyel leány sirt és kevés vártatva el is ment a háztól. A nagyobbik fiu bőgött és kijelentette, hogy meghal a kisasszony után, és hogy inkább az anyja menjen el. Azonban Kugler-cukrot kapott és kék selyemmel bélelt ágyát — egyelőre — betették a szülők hálószobájába, akik igy még jobban elveszítették életük önállóságát és függetlenségét. Mindazonáltal nem panaszkodtak, ha csak a gyerekeknek nem volt valami bajuk, boldogok is voltak. Ámde mindenféle, nagyobbára oktalan ijedtség zavarta ez életörömet: folyton-folyvást a gyerek életét és egészségét féltették. És az atya még tulzottabb volt ebben, ha valamelyik kicsiny egyet köhentett, azonnal elvesztette lélekjelenlétét és elsápadva, fogvacogva szólott: — Itt a sarlach. Itt a krup. A difteritisz! Végünk van. Ha a kicsi, — mint ahogy ők szokták — néhány cseresznyének a szép kerek magját is lenyelte: mindjárt sebész-professzort iiivtak és ilyenkor fölrémlett a házaspár előtt egy közös öngyilkosság gondolata. A gyerekek viszont fölnevettek és vidáman sikítottak, de olykor, minden elővigyázat dacára, mégis ; csak megkapták a szokásos gyermekbeteg-sé- j geket. A kisebbiknek sarlachja volt és ebből ' az alkalomból hat hétig az anyjával hált egy egészen elkülönített szobában. Ez idő alatt térj és feleség még kezet se fogtak, csak egyiitt sirtak, és miután a veszedelem elmúlt, babonából, még sokáig nem mertek egymásra nevetni. Pedig szerették egymást, . fiatalok, épek és jómódúak voltak, a tisztátalan nyomorúság — amelyben a szerelem alig él meg — még hirből, könyvekből se volt ismerősük. Különben is elzárkóztak a fantáziát ingerlő irományoktól és a nő gyermeknevelési és higiénikus munkákat olvasott, a férfi pedig szakkönyveket, mérnök volt és igazgató egy nagyszabású szakmabéli üzletben. Tiz perccel a hivatalos óra után otthon volt mindig és felesége néha hetekig nem ment ki az utcára. (A nők ezt kibírják és egészségük se szenved általa.) Színházban, nyolc év alatt, talán nyolcszor se voltak, temetésen is ötször, vagy hatszor. A nagyobbik gyerek hisztérikus görcsöket kapott, ha anyja fején kalapot látott. A házaspár egyszer-egyszer megpróbálkozott. hogy fölszabaduljon a gyerekek zsarnoksága alól. A háziorvos lázította őket, egy szintén szakállas, de még fiatal ember. Lehet, hogy valamely alacsony ösztön, valamely alattomos vágy nevében és érdekében beszélt. • - Asszonyom, maga törkre megy, — és a gyerekeket is tönkre teszi — ha nem fogadnak egy nevelőt, férfi szárazdajkát, mit tudom én mit, a gyerekek mellé. És a szobájukat ei, mennél távolabb a maguk appartementja mellől. Föl kell lélekzenie, élnie kell; ért vagy nem ért? Az asszony nem értette, de elpirult, mert vére és szemérmessége tiszta volt, mint egy tapasztalatlan, de sokat sejtő leányé. De nem engedett volna, ha az orvos orvosilag be nem bizonyítja, hogy ez a fajta nevelés a gyermekekre káros, sőt végzetes és halálos . . . Ezért és ekkor fogadták föl Dávidot. A neve nem volt ez, hanem az anyát Michel Angelo ama Dávidjára emlékeztette, akit nászutja alkalmából Firenzében látott. A fiatal márványférfi óriás volta és vakmerő meztelensége roppant hatást tett rá és a nélkül, hogy tudta volna, ez a holt lény tette rá az első érzéki benyomást, ugy, hogy képzeletében a férjét összegyúrta ez alakkal, össze kellett gyúrnia, mert csak igy tudott fölmelegedni. Aztán, amikor a gyermekek születni akartak és meg is születtek, elfelejtette az egy darabból vésett márványférfit. Egyszer-egyszer ha eszébe jutott, elpirult és kimelegedett egész testében és belülről is; szégyelte és bűnösnek hitte magát. Ugyanez az érzés árasztotta el, amikor az élő Dávid léje állott. Magas vidéki fiu, inkább tizenhét, mint tizennyolc esztendős. Már egy évig bent lakott valamely papi szemináriumban, ahonnan családi körülmények miatt ki kellett lépnie. Feljött Pestre, hogy úgynevezett bölcsészetet tanuljon és nevelősködjék. Nem beszélt jól magyarul, egy délszláv törzsből eredeti és vallása után görögnek mondotta magát. Az egész fiatal embert, mintha egy darab barna és sima kőből faragták volna. Csupa egyszerű és egyszeriisitet't vonal. Lassan, meggondoltan beszélt, alig mozgott a kezével, lesütötte a szemét, a mely fölött a szemöldök olyan erős és iveit, mintha valamely fiatal sas szárnyának a mimikrije volna. — Ez talán nem lesz rossz! — szólt az asszony. — Szép fiu! — monda a férj és őszinte hangon hozzátette: — Szeretem, ha szép cselédek vannak a házunkban! Dávidot bizonyos mértékig cselédnek tekintették. Paraszt eredet volt, amit bevallott, és ő maga követelt magának alantas munkát is, mint például azt, hogy a gyermekeket öltöztesse, vetkeztesse, a cipőiket viasszal ellássa, sőt hogy a fürdetésnél is jelen legyen. Ellenben az asztalnál evett, de a maga szemé-