Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-13 / 27. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁQ 1912. sz eptember 10. A nők Tiszája. — Éljen az asszonyparlament! — (A Délmagyarország fővárosi munkatártársától.) Kapuvári Vargyas Endréné, a Magyar Urinők Egyesületének főtitkárja felhívást intéz az ország hölgyközönségéhez, liogy foglaljon állást a nők választójoga ellen . . . E röpke hir bukkant föl tegnap és e röpke hírben mennyi fájdalom! Vihar, zuhatag, jégverés, égszakadás, földindulás, kedvelt elvtársunk, Bédy-Schwimmer Rózsi fején egy hatalmas nagy koppanás. Láttuk, éreztük, hogy itt valami nagy baj van: a magyar nők között akadt egy nemzetes asszony, egy Tisza István, aki hadat üzen a lelkes feministáknak, Giessweinnak és Szemere Miklósnak, az oroszlánkörmü angol szüfrazsetteknek és az egész nemzetközi asszony-regimentnek, ho^y aszongya : —- Asszony, vissza a főzőkanálhoz ! Lc a nők választójogával! Brrr . . . nem is hittük volna, hogy a dolog ennyire komoly és veszedelmes. De csakugyan. Tudtuk, hogy a nők krisztusi egyetértése csak jámbor hitrege, de hogy az egyenjogúságot, a szavazati jogot, a drága jó mandátumért való vágyódást se tudják egy szivvel-lélekkel akarni, erre igazán nem mertünk gondolni. Pedig ez igy van. Jött egy Tisza István, szép ősz hajfürtökkel, legendás fekete főkötővel a fején, szelíden mosolygó, de harcra égető ábrándos-kék szemekkel, erős akarattal, fanatizmussal, elragadó ékesszólással és éjjeleit is nappallá téve fárad, hogy pozdorjává zúzza a nők választójogos jelszavát. A haza, a nemzet, az alkotmány, speciális magyar helyzetünk és ősi hagyományainak, a nemzetköziség veszedelme, idegen elemek világboldogító eszméi . . . akárcsak Tiszát hallanánk, egy romlatlan asszonylélekbői fakadó, tiszteletreméltó meggyőződéssel. Ahogy a gőgös pestiek mondani szokták: a legsötétebb Budán, bizonyos nevezetű Douáti-utea 2. számú házban lakik a magyar asszonyok érdekes apostola, kapuvári Vargyas Endréné. Tisztes nevét félő hódolattal övezi a nőmozgalmak minden ismerője. Évtizedek óta ott van, ahol nevelni, tanitani, szépért és jóért agitálni kell. A nagyanyja Zsibrik Ágnes volt, Deák Ferenc anyjának testvére, nagynénje pedig Kossuth Lajos hitvese, Meszlényi Teréz. Ilyen ősök valóban mindenki nevének fényt kölcsönöznek. Délután hiába keresem, künn jár a városban agitációs körúton — ő maga mondta: minisztereket, államtitkárokat, főpapokat látogat, hogy megnyerje őket kedvenc eszméinek. Késő este fogad. Egyszerű szobájában, könyvek, akták, írások között, aibogy egy igazi agitátorhoz illik. Magas egyenes alakján nemes magyar arc mosolyog, barátságos kék szemébe ezüstösen hull fehér haja. A fején szalagos fekete főkötő, a, ruhája is fekete selyem, régi. jó idők nemzetes asszonyának megható tipusa. De, ahogy beszélni kezd, — egy eleven kontraszt — széles látókört, tudást, kultúrát, tenger nemes tapasztalatot áraszt a szava. 'Nekihevülten, fanatikus meggyőződéssel szólal föl a nők szavazati joga ellen. — Lehetetlen, hogy a férfit leszállítsuk mai polcáról -— igy kezdi — nekünk nem kell a szavazati jog. Én a férfiben férfit akarok látni, ellenzem azt a jogegyenlőséget. amely a férfit mintegy leszállítja a nőhöz. Nekünk semmi közünk a politikához, intézzék el azt a férfiak, a nőnek a természet és a gondviselés más szerepet szánt. Hisz kérem, az borzasztó, a férfiak maholnap minden pályáról leszorulnak és csakugyan 'nem marad más szerepük, mint hogy otthon dajkálják a gyereket! A hivatalok-tele nőkkel, az egyetemen nők, egyik teien szemével bánatosan nézi a tömeget, a mely biráló pillantásokkal méregeti. De csakhamar jön vissza a paraszt. Oly Szaporán lép, hogy alig birja követni a ió. A paraszt megszégyenülten és tehetetlenül pislog a szemével. A cigányok nyugodtan nézik jöttét s valami megjegyzéseket tesznek egymás közt az ő különös nyelvükön. — Nem áll az alku, mert hamisság volt benne! — kiáltja a paraszt, már messziről rázva a fejét. — Micsoda alkuról beszélsz te? — kérdi az egyik cigány. — Ez a ló . . . engem ti ... . — Mit beszélsz? — Megálljatok csak! Engem ti . . . — De hát miről beszélsz? — Hadd szóljon már . . . -*- Ugyan mi beszólni valód van még? A cigány még valami csúfondáros megjegyzést is tett és a nép kacagott. A megcsalt ember a sokasághoz fordult gyámoltalanságában. — Jó emberek, mondjátok meg, mit tegyek? Fogatlan kancát adtak az én jó lovamért, pedig annak nem hiányzik egyetlen foga sem! A tömeg nem szereti az ügyeíogyottságot az emberben. Most is a cigánypártjára áll. — Hát hol volt a szemed? — kérdezi egy fehér hajú vén a paraszttól. A rászedett ember elmondja, hogy belenézett a ló szájába, csak éppen a felső fogait felejtette el megnézni s most kiderül, hogy három foga hiányzik. Mit is csináljon az ilyen lóval? Enni nem tud . . . Meglátszik a puffadt hasáról . . . Két-három paraszt mégis a parasztnak pártjára áll és heves szóváltás kerekedik. De mindenkit túlkiabál a cigány. — Jó ember, mit jajgatsz, hát nem értesz a lóvásárhoz? Aki lovat vesz, olyan szemes legyen mint aki feleséget választ magának ... Ha idehallgatsz mondok én el neked egy históriát. Volt egyszer három testvér, kettőnek volt esze, a harmadiknak nem volt . . . A kettő közül az egyik én vagyok, a harmadik te! . . . A cigányok kiabálnak s kórusban zengik a cimbora igazát. A parasztok lustán felelgetnek, a nép még jobban összecsődül körülöttük. — Mit csináljak már most, jó emberek? — kérdezi a kárvaloltt kétségbeesetten. — Eredj a rendőrségre! — tanácsolják neki. — El is megyek! — erősködik a paraszt. -- Megállj no, hová sietsz? — állitj.a meg most a cigány. — Már látom, hogy tönkre akarsz tenni. Tudod-e, mit? Adj ide három rubelt s visszakapod a lovadat. Nem adsz? Hát akkor kettőt. Annyit se? Akkor hát eredj panaszra. De a parasztnak nincs nagy kedve a perhez s meggondolja a dolgot. Tanácsot azt hall bőven, de ugy tesz, mintha nem hallaná; Nem szól semmit, de valamit forral magában. Végre határozott. •— Ide hallgass, te cigány, — mondotta végre megadással. — Add vissza a lovamat s tartsd meg a harmadfél rubelemet, amit rá+ fizettem . . . Pestis pusztítson el, csak fossz ki mihamarább! A cigány meg is teszi s olyan arcot vág* mintha a legnagyobb jótéteményt követte volt na el a paraszttal. — Ezek aztán értenek hozzá! — mond*jáik a parasztok s eloszlanak, teljesen méltányolva a cigánynak ügyességét . . . női doktor i másikat éri, Hová vezet éz? Ma már minden házmesterleány irodába jár és ha még a szülőket segítenék a keresetükkel vagy megtakarítanák a pénzt, — de kalap, blúz, cipő, keztyü, erre megy el minden. A divat, a fényűzés és ezzel együtt a külföldi ipar pártolása, ez az eredménye annak, liogy a nők elözönlik a; hivatalokat és jogosulatlanul kiszorítják onnan a férfiakat, Ha ezt a tendenciát akarják még jobban megerősíteni a női szavazati joggal, akkor százszor nem kell a szavazati jog. Igen, legyen nekünk parlamentünk, de a mienk, a Magyar Nők parlamentje . . . Ezt az eszmét vetette föl Vargyas Endréné a Magyar Urinők Egyesületében, melynek főtitkára és a különös, eredeti ideát bámulatos energiával propagálja. Legyen ebből az egyesületből, amely most csak budapesti és gróf Szápáry Pálné elnöklete mellett ma négyszáz tagot számlál, egy nagy, hatalmas, országos egyesület. Alakuljon meg a szervezete a főváros mind a tiz kerületében, minden vármegyében, küldje mindegyik ilyen szervezet elnökét, alelnökét, főtitkárát és három delegátusát Budapestre, ahol ezek a követek együttvéve alkossák a magyar nők parlamentjét. Parlamentjét, igen, parlamentjét — igy tervezte ki az érdekes asszonyvezér — nemcsak a papiron, hanem a szó legsúlyosabb értelmében, fölruházva minden női kérdésben teljesen autonóm jogkörrel. Ami a nőket érdekli és érinti, abban a férfié a hallgass, a többit: a nagypolitikát, az ország sorsát intézze tovább is a férfiak parlamentje. Ide pedig nem kell nő, se aktiv, se passzív választójoggal, itt a férfiak maradjanak az urak mindhalálig, legalább is Magyarországon! — A női oktatás, nevelés, a nők ipari foglalkoztatása, a mezőgazdasági munkában való céltudatos kiképzés, izlés, hazafiság, nemzeti erények fejlesztése, a népviselet tisztaságának .megmentése, jótékonyság, gyermekvédelem, száz és ezer teendő van itt, — igy agitál a nemzetes asszony — amit a nők jobban, hasznosabban, lelkiismeretesebben el tudnak látni, mint a férfiak. Mit ér az, ha a mi szavazatunk még jobban összezavarják a férfiak villongásait? Mit ér, ha egyszer valamikor majd néhány nő bejut a képviselőházba? Egy-két nő ott ugy se vivhat ki semmit a nőkért. Attól pedig, hogy egyszer többségre jussanak a nemzet parlamentjében, az Isten mentse meg ezt az országot! Az arca kipirul, a szemei meggyőző déstől lángolnak. Tul vagyok a hatvanon — mondja — de van erőm hozzá, hogy az ideámt ért harcoljak. Államtitkárok, főpapok, szellemi arisztokraták, mnid azt mondják, lvogy okos, eredeti és a magyar talajból nőtt. Milyen iszép is volna az: magyar nők parlamentje! Én most minden tényezőt megmozgatok, hogy a női szavazati jog jelszavának kiküszöbölésével megcsináljuk a magyar nők parlamentjét. Megkérdem még az érdekes asszonytól, mi a véleménye a női voksok legfrissebb apostoláról: — Lukács László terve? Hát a mennyiségre néz, mi pedig a minőségre. Különben se engedjük magunkat eszközül felhasználtatni. — Hát Szemere? — Szemere Miklósnak megüzentem, hogy neki nincs joga beleszólni a mi dolgunkba, mert még egyetlen nőt sem tisztelt meg azzal, hogy feleségül vette volna. — És Giesiswein? — Vele sokat vitatkoztunk. Nemrég azt mondta, nekem, milyen nevelő hatása volna annak, ha a Háznak hölgy-tagjai is lennének. Mire én megjegyeztem: — Hát a képviselő uraknak guvernantokra van szükségük? Soha ilyen lelkes, fanatikus asszonyt, a ki ősz fürtökkel, a csöndes budai muskátlis ablak mögül szembeszáll feministával, sziiff