Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-13 / 27. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. • a Telefon 305. • • Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24"— félévre.... K 12-negyedévre K 6'— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28-— félévre.... K 14-— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon 81. D a • • Szeged, 1912. I. évfolyam 27. szám. Péntek, szeptember 13. Doktrinér-politika. Csodálatos, hogy a párt-szenvedélytől elvakitott doktrinairség milyen sajátságos eredményekhez vezet. Andrássy gróf (kifejti szépen, hogy az időközi választásoknak micsoda jelentősége van. Hogy az mutatja meg az ország hangulatát és hogy azzal — bizony-bizony! — számolni kell. Közben egyre folynak az időközi választások s a kormány mellett döntenek. Andrássy cikkezik rendületlenül tovább. Igen ihiggadtan, igen Okosan, néha mérséklettel, néha személyek ellen való megokolatlan indulattal; de az időközi választások eredménye előtt meg nem hajol. Apponyi speaker-vitája még érdekesebb. Kifejti, megmagyarázza, bebizonyítja, — s mennyire igaza van! — hogy az elnök a pártok felett áll Angliában s hogy ott is kell állania. Bizony igaz. Hogy ezt nem tudta elnök korában Apponyi gróf! Hogy ezt nem magyarázta, mint elnöknek, Szilágyinak! Hogy ezt nem tudta megérteni — elnökkorában — mostani elvtársa, Justh Gyula! De hát végre rájöttek. És most már (megtanuljuk, hogy Angliában az ugy van, hogy az elnök a pártok felett áll s a régi elnököt megválasztják még akkor is, ha a többség más párté lesz a választásokon. Örvendetes. Tehát, ha uj választások lesznek s azokon megbukik a munkapárt: elnöknek az uj koaJiciós többség újra Tisza Istvánt válassza meg. Igy okosíkodhatik a naiv olvasó, aki azt képzeli, hogy az angol példákban az igazságot s nem a pártérdeket keresik. Jámbor naivitás. Ha a multat nézzük, amikor Apponyi volt az elnök: akkor az angol példa áll. Hogy most Tisza az elnök: az angol példát követni nem lehet. Mert ugyan, hogy maradjon elnöknek az, aki pártpolitikái csinált? — kérdezik risim teneatis — az egykori pártatlan elnök, Apponyi gróf és hivei. A pártpolitikát illető eme kijelentés mind csupa ráfogás. Az elnök feladata az, hogy biztositsa a tanácskozás normális rendjét s annak akadályait elhárítsa. Aki ezt el mulasztja, az nem „pártatlan", banem kötelesség-szegő. Az a maga elnöki kötelességét nem teljesiti. Tisza István azt tette, amit az elnöknek tennie kellett. De igenis pártpolitika az, ha valaki, mint Apponyi gróf, az elnöki székből támogatja az obstrukciót. Ez már a pártatlanság megsértése, az elnöki kötelesség megszegése. I Az az obstrukció pártpolitikai célokat I szolgált. Hivei elismerték, hogy eszközeik nem kifogástalanok s csupán a cél helyességével mentegették. Helyes. A pártember beszélhet igy. De az elnök igy nem beszélhet. Nála a célok nem jöhetnék tekintetbe, ő nem pártpolitikus; nem lehetnek pártpolitikai céljai; és ezek nem menthetik a visszaéléseket, ö a tanácskozás normális rendjének őre. Aki ezt elfeledi, az az elnöki pártatlanság követelményét megszegte. Lehet jó vezér, jó szónok, jó politikus; de rossz elnök: ez kétségtelen. Apponyi grófnak nincs joga az elnöki pártatlanságról értekezéseket tartani. És vájjon nem érzi-e, milyen képtelen, milyen nevetséges helyzetbe jutott, midőn azt magyarázza, hogy a régi elnököt egy más többségnek, még az ellentétes pártállásu többségnek is meg kell választani s ugyanakkor egy kisebbség élén a imai elnök fejét követeli. Olyan ez, mint amitkor éveken át békét hirdetett s egyszerre kijelentette, hogy a békeligában nem tud megférni ezekkel, akik más politikát követnek, mint aminőt ő az idén követ. De azokkal együtt tudott maradni, akik egy orgyilkos tettét dicsőitették. Az örök béke nemes hírének lelkét ez nem alterálta. Difficile est satiram non ser ibér e. Csere-csala. Irta: Maxim Gorglj. ! ha mondom! szaOrszágos vásár van. Hosszú sorban, síiriin egymás mellett nagy szekértábor. A tikkasztó, porosz levegőben ezernyi hang egyesül egy nagy zsibongássá. Az emberek beszélnek, alkudoznak, kínálják az egymás jószágát s a hangzavarba belevegyül az asszonyok i fiirge, éneklő és pattogó hangja. Négy cigány puhit egy kisorosz parasztot. Körülfogják, kapacitálják, rábeszélik. A lassú gondolkozású parasztnak ugy zug a feje, mintha malomkerék járna benne. Habozva áll, vakarja a fejét. Fiatal csikót tart a kantárszáron, amelyet ugy ellep a légy, mint gazdáját a cigány népség. A csoportot embersokaság fogja körül, mohó kíváncsisággal lesve, mi lesz a vásárból. — Ne siess ugy, badkozik a paraszt. — Mit ne siessek? Kell is itt várni! — feleli a cigány. — Mihaszna is várnék? Isten ugy segélyjen, olyan ló ez az én lovam, hogy akár a kormáyzó is a hintaja elé foghatná, mikor Pétervárra megy. A tied pedig ugyan, ér is az valamit! Csak annyiban hasonlít az én lovamhoz, hogy a tiednek is négy lába, meg egy farka van. De micsoda farka! Rőzsenyaláb az, nem lófark. A cigány dühösen kapja el a ló farkát, tapogatja, tépázza, nézegeti és mindegyre csak beszél. A többi cigány megvető hangon mondja: — Hagyd abba, úgyis csak kárát vallod, ha belemégy a cserébe! — Ha kárát látom is, kinek mi köze hozzá? Nem az enyém ez a ló meg a pénzem? Nekem tetszik ez az ember és jót akarok vele tenni! . . . Atyámfia, imádkozzál! A paraszt leveszi a süvegét s áhítatosan keresztet vetnek mind a ketten. — Isten áldása reánk! — szólal meg újra a cigány. — Itt a lovam, de jól megértsed, csak jószívűségből teszem. Nesze, vedd el s fizess rá öt kemény rubelt . . . Egy kopejkával se többet. No, most csapj fel, komám ! A paraszt nehéz keze belecsap a cigány markába. — Adok rá kettőt! — mondja. — Negyedfelet adj! — Csak kettőt adok! A cigány nagyot csap a paraszt kezébe. Az fölszisszen s a tenyerébe néz, hogy még egy darabban van-e? — No, nem bánom, négyet! — Kettőt, — isméli csökönyösen a paraszt. A cigány kitartását veszti s csipősen mondja: — Eredj haza az asszonyhoz és mondd meg neki, hogy nagy tökfilkó ura van! — Harmadfelet! — mondja most a paraszt. — No, imádkozzál! — No, itt van a jószág. Neked hasznodra, nekem káromra. Jó ember, nem akarok kivenni egy fölösleges garast se a zsebedből, ha már egyszer nincs pénzed. Hadd hallom a szót, adsz-e negyedfelet? A paraszt a fejét csóválja és csak nézi. nézi a cigány nyomorúságos gebéjét. — Adsz-e hát hármat, meg egy fertályt? — Nem adok. — Akkor hát azt mondom, hogy a feleséged is azt mondja neked, amikor egy tányér meleg levest kérsz tőle ... Adj ide három rubelt és legyen a ló a tied . . . Ugy se kell? No hát akkor adj annyit, amennyit akarsz s légy boldog a jó lovammal és a jó pénzemmel. Kicserélik a lovukat s a paraszt elindul, kötőféken vezetve a csontos kesét, mely egykedvűen kocog utána a bot lábaival. Fény-