Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-12 / 26. szám

10 DÉLMAGYARORSZÁG 1912. szeptember 2. bal, nem is a kisebbség bizalmából vagy annak szives beleegyezése, jóváhagyása alapján kormányoz. S valamint nincs kisebbségi kinevezés, jóváhagyás alapján váló kormány, ugy nem is távozhat kormány, a miért a kisebbség bizalmát nem birja. Föl sem tehető, liogy ezeket az elemi fogalmakat az uj vezérlő vészbizottság ne ismerné s nyilvánvaló, hogy csak a nagyzás egy neme, vagy tán a politikai vereségen való vak indulat hozatta vele e határozatot. Az meg különösen (mulatságos, hogy ugyanakkor, mikor diktátori önérzettel a kormány távozását követeli, azt mondja, hogy „a választói reform haladéktalan meg alkotását a béke elengedhetetlen feltételének tekinti". Hát a kis koalíció igazán fogyatékos eszünek képzeli az egész országot? Hiszen, ha haladéktalanul alkarja a választói reformot, hogyan kívánhatja ama kormány bukását, amely a választói reformot éppen haladéktalanul megalkotni készül? Nyilvánvaló, bogy a „fejvétel" teljesülte ép a reformot odázná el. Tehát nem a reformot akarja a koalíció, — hanem mindenáron meg akarja azt akadályozni, - aminthogy kormányzása idején is megakadályozta. Ugyanez áil a sajtóiszabadságról, a gyülekezési jogról szóló határozatára is. Mindenki 'láthatja, hogy minden jelszót csak arra a célra használ a szövetkezés, hogy azt lehetetlenné tegye. Minden eszme arra való neki, hogy felhasználja és cserben hagyja. Minden ügy j csak személyi és párt-taktika s praktika eszköze nála. Az ilyen ellenféllel vitázni sem lehet, az ilyen ellenféllel szemben hiába minden békenyilatkozat, hiába (minden jóhiszeműség: ők harcot akarnak, melyről tudják, hogy kilátástalan, melyről tudják, hogy rájuk nézve való teljes sikertelensége mellett mennyi kárával járhat az országnak. És mindezt csak egyért: hogy ártsanak annak a rendszernek, mely az ő kormányzatuk kátyújából az országot kivezette, hogy boszut álljanak azon a párton és kormányzaton, mely a kisebbségi oligarchának egyiszersmindenkorra véget vetett, mely nagy, és válságok hosszú sorát okozó problémák (megoldásával egész sor akadályt (hárított el a nemzeti feilődés útjából. Mindez nem fog elkövetkezni. Az országban el vannak ők szigetelve; izgatásuk nem hagy 'nyomot; népgyüléseiket kétes siker kiséri; a törvényhatóságok ellenük: a közvélemény unja akadékoskodásukat; várja és kívánja a további munkát: a választójogi rcfromot és a gazdasági fejlesztés sok részből álló nagy müvét. Nos, a kormány és a munkapárt ezt a munkát meg fogják kezdeni és minden igyekezettel el is fogják végezni. HfsoBjssseDBssaHHSanBBaaaBíBfflsaB'jsifiBSiaseaHasBBSSSBy" Háború a törökök és bolgárok közt. Konstantinápolyból jelentik: A tegnapi miniszteri tanácskozás Törökországnak a Balkánállamokkal való viszonyával és az észak-albá • niai helyzettel foglalkozott Amig Montenegróval, Szerbiával és Görögországgal való nyilt konfliktus az itteni körök fölfogása szerint alig várható, addig a Bulgária ellen való támadás lehetőségét nagyon komolyan veszik. A bolgárok kihívása a török tiszti körökben nagyon harcias kedvet kelteit. Szófiából jelentik : A helyzet állandóan nagyon komoly. Az összes vonalakon erősen fegyverkeznek. A mozgósításról szóló hírek egyre komolyabb alakot öltenek. Törökországból is azt J jelentik, hogy a harcias kedv folytonosan foj kozódik. Drinápolyban csapatokat koncentrálnak, raktárakat állítanak föl és erődítéseket építenék. Görögországban a határőrségeket fegyvernek és hadiszernek éjjelenkint való szállításával megerősítik. A török kormány Dél-Albániából érkezett jelentések alapján ujabb csapatszáilitásokat rendelt el a görög határra. A miniszteri tanács elhatározta, hogy megengedi, hogy Szerbia részére Szalonikin át kétszáz tonna hadiszert szállítsanak. A pénzválság és a városok. (Saját tudósitónktól.) Mindenki tudja és még a nagytőke szolgálatában álló közgazdasági tudósok, irúk is kénytelenek beismerni, hogy a gazdasági élet központja, a termelő erők forrása: a pénzhitelszervezet teljesen a magánnyerészkedés kezében van és hatalma alatt áll. Ahol pedig az individualista szabad verseny helyét már elfoglalták a monopoliumok s a gazdasági élet szabályozói a nagy pénzintézetek lettek, oVjf fokozatosan mindig többet és többet vonnak el a nemzeti termelésből és vagyonból s idővel az égész ipartermelés, kereskedelem és forgalom a nagybankok, börzék és a haute fináncé hatalma alá kerül. Nemzeti termelést fejlesztő, a nemzet tőkeerejét a termelés minden ágába harmonikusan elosztó s a széles néprétegek szükségleteivel is számottevő pénzhitelszervezet csak a privát nyerészkedésnek egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben szolgálatában álló pénzhitelszerszervezet lehetne. A nagytőkének minél gyorsabban nagy haszon elérésére irányuló tendenciája sokszor — Mintha egy nagy negyven sou-s pénzdarabot öntöttek volna aranyba! — Mi volt ráirva? — 50 frank! — Égészen pontosan láttad, hogy ötven volt? — Igen, ötven! — És Raoulnak a nagybátyja adta ajándékba a születése napjára? — Igen. — Jól van. Most menj aludni! — Már megyek. Lassan lépdelt az ajtó felé. A fekete ember hirtelen utána kiáltott: — Ráérsz majd az esti leves után is lefeküdni . . . Gyere, edd meg először a levesedet! Alázatos engedelmességgel, de nagyon közömbösen iilt le Alexis az asztalhoz. Néma csöndben kanalazták ki mind a hárman a levest. — Akarsz még egy tányérral, fiam? — De ... . — Csak nem kéreted magad? Alexis talán életében először csillapította éhségét. Most ismét tetszeni kezdett neki egy kissé az élet. — Mit szólnál egy pohár jó borhoz? A fiu félénken pillantott rá a fekete emberre, aki még eddig csak a hóhéra volt: — Azért vagytok ily jók hozzám, mert j nemsokára meghalok? Az ember és az asszony szabad kitörést | engedtek jó kedvüknek. — Nagy Isten! Milyen buta ... Te nem | fogsz olyan hamar meghalni! . . .Csalánba nem iit nvenykő. Ha te azt hitted, hogy azzal az arannyal megmérgezted magad, akkor nagyon tévedtél. Az arany nem méreg, hanem leghatalmasabb ere az életnek. BizonyitéKnak hivatkozom a plébános ur pálinkájára, a melyben aranyszemecskék úszkálnak. Na, kortyancs ebből a borból! Alexis egészen felvidult a vörös bortól és jövendő életének szép kecsegtető reményeitől. Most már örült neki, hogy öngyilkossága nem sikerült. A mi körülötte volt, a történtek nem mutattak semmi ellenséges induiatoí. A keresztapja és a keresztanyja szinte hivalkodva mutatták jóindulatukat. — Ide fülelj, gyerek! Te ma éjszaka talán fázni fogsz a szalmán ... Mi átadjuk neked a mi ágyunkat ... Mi öreg emberek majd csak segítünk magunkon ... De mi nem akarjuk, hogy te beteg légy! .— De én nem akarom, hogy ti szalmán aludjatok ... Én már hozzászoktam! Ezen az éjszakán megismerte Alexis a könnyű és lágy derékalj és a süppedő puha párna csodálatos érzéseket keltő gyönyöreit, ameiyekbe mint egy selyemhullámos tengerbe lehet belesülyedni. Ezen az éjszakán gyöngéd, szerető szivü szülőkről álmodott. Sokáig aludt, megfeledkezett a ló etetéséről, a mi pedig ö rá volt bizva, elfeledte a keserű nyomort, a kimerítő munkát és a nap égető sugarát, meg a hideg havat, sőt kiszállt szivéből az álom tündérszárnyain fiatal élete mártiromságban töltött napjainak emléke is. A mikor fölébredt, a keresztanyja ott állt az ágya mellett és jóságos hangon szólt hozzá: — Hogy érzed magad? — Nagyon jól, keresztanyám. — Maradj ínég egy kicsit az ágyban, aztán eljöhetsz velem. De aztán nem mozdulsz mellőlem, mert nekünk nagyon gondosan kell vigyázni a te egészségedre. Éjjeli álmainak minden elragadó szépsége ime megvalósult s a mai nap véletlenül legszebb napja lett életének. A fiu egy igen előzékeny és kedves család ölébe került és ugy becézték, mint egy kis angyalt. Most értette csak meg azoknak a gyermekeknek az örömét és a boldogságát, a kiket a kezüknél fogva az édesanyjuk vezet a templomba bucsujáráskor a faluba s vehetnek meguknak cukrot meg rakatét. Megtanulta most ismerni a jelentőségét annak a jóleső, kedves mosolygásnak is, amely egészen idegen emberek ajkára ül ki, amikor szép és vidám gyereket látnak. Megtanulta annalk megértését is, hogy a szenvedés neheztelést kelt. Az emberek ridegen felelnek s hogy még maga a kitagadott sem formálhat jogokat a szánalomra. De lám, még a vidám gyermek és a gazdag, egészséges ember is alázatos rokonszenvet lát maga körül támadni. Ugy látszik, hogy minden iény, még a legnyomorultabb is kiveszi a maga részét az ő boldogságukból... Séta közben aztán találkozott Alexis a földesúr fiával, Raou! urfival, akit a nevelőnője kisért. — Mi az, hát te még nem haltál meg? — Még nem. Az arany nem méreg! Raoul hangosan elnevette magát. — Hát te azt hitted, hogy csakugyan aranyat nyeltél le? — De . . . — Te hülye! Az egy csokoládéból készült, de aranypapírba burkolt csemege volt. Nekem van még sok ilyen csokoládém . . . Látod, most is van nálam kettő. Adok még egyet, de most csavard le róla az aranypapirost s ropogtasd el a szádban a csokoládét, akkor jó igazán! A keresztanya holtra sápadt e szavak hallatára. Azonnal hazavitte Alexist s a mikor aztán a konyhába egyedül maradtak, kezébe vette a korbácsot. Az árva gyermek most tudta meg, liogy ítélik meg az embereket, hogy miképen becsülik vagy vetik meg, a szerint, hogy meny1 nyi arany van bennük. S ebben a pillanatban erős vágy fogta el | egy olyan méreg után, amely csakugyan megöli.