Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-11 / 25. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. • • Telefon 305. • • Előfizetési ár Szegeden egész évre . K24 — félévre.... K 12-negyedévre K 6'— egyhónapraK 2 — Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28 — félévre.... K Ifinegyedévre K T— egyhónapraK 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. • • Telefon 81. a • Szeged, 1912. I. évfolyam 25. szám. Szerda, szeptember II. Ferenc Ferdinánd. Katonáktól, hadiszerszámoktól nyüzsög Arad-, Békés- és Osanádvármegye nagy része és ennek a hatalmas harcterületnek középpontjában, Mezőhegyesen van Ferenc Ferdinánd, a trónörökös. Utja és tartózkodása egyes-egyedül a nagy hadgyakorlatoknak szól; a katonai előkelőségeken kívüli Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszter is ott van a (környezetében, aki azonban a házigazda szerepet viseli. Az állami ménesbir tokon és a trónörökössel való együtttartózkodásának természetesen politikai része nincs. Valahányszor a trónörökös Magyarországon tartózkodik (és ez eddig többnyire csak katonai alkalmakkal kapcsolatosan, vagy vadászatra menőben történt) mindig szóba kerül az a sokszor feltűnő elzárkózottság, amelyet a trónörökös a magyar közélet, politikai és egyéb ügyekkel szemben tanusitani szokott. Másutt a trónörökös megosztja az uralkodó reprezentációs dolgait, 'nemcsak a katonai ügyekben, hanem a nemzet kiválóbb ünnepein, a politikai kimagasló eseményeiben. Ferenc Ferdinánd eddig erre hajlandóságot alig mutatott. Igaz, hogy a legutóbbi válságok alkalmával a kibontakozást vezető államférfiak elébe is járultak audienciára. Azonban a szándék, mintha a trónörökös jövendő alattvalóival, a magyar néppel érintkezést, sürü találkozást keresett volna, sohase tükröződött át a cselekvésein. Mindezekből a nép-érzékenység megállapította, hogy Ferenc Ferdinánd nem szeret bennünket, nem rokonszenvezik a magyarokkal. Ez. a hangulat bizonyára azokból az emlékekből is táplálkozik, a melyek néhai Rudolf trónörökösről maradtak, aki nemcsak a ceremóniákban, az udvartartás fényében élt együtt a magyarokkal, hanem a szórakozásokban, vigasságoknál és alakja oly mélyen vert gyökeret a népszerűségben, hogy halála után legendákat szőttek a magyar Alföldön a magyar Dunántul, hogy Rudolf királyfi nem halt meg, hanem álruhában jár a magyar nép között. Ferenc Ferdinánd személye messze áll az ilyen nimbusztól, azonban komoly megfigyeléssel mégse lehet olyan következtetésekre jutni, aminők a trónörökösnek velünk szemben táplált érzéseiről elterjedtek. Az alkotmány természete hozza magával, hogy a korona jogait és hivatását a politikában csak maga az uralkodó töltse be és gyakorolja. A trónörökösnek tehát kerülni kell minden olyan nyilatkozatot, cselekvést, amely az ő külön politikai felfogására vallhatna és esetleg ellentéteket tüntethetne föl az uralkodó nézeteivel, elveivel szemben. Kétségtelen, hogy Ferenc Ferdinándnak, aki lehet, hogy évek múlva, de lehet, hogy rövid idő alatt a trón birtokosa lesz, megvan a maga uralkodói programja és nincs kizárva, hogy ez akár a külpolitikában, akár a belügyeikben különbözni fog Ferenc József tradícióitól. Azonban, ha mindenuntalan fölmerülnek kombinációik „a Belvedere politikájáról", csak természetes, hogy a trónörökös erről nyilatkozatokat még a legintimebb környezetéhek sem tesz. És a nagy tartózkodást talán az is indokolja nála, hogy ez a rezerváltság minél tökéletesebb legyen és hogy a jövő alakulásáig semmffiő irányban ne lássák lekötöttnek. Csupán a katonai téren vette át az uralkodó hatáskörének egy részét, amely a jelek szerint egyre jobban bővül. Kétségtelen, hogy ez a hatáskör nem jelenti egyszerűen a legfőbb hadúr helyettesítését, hanem immár a jövő uralkodójának önálló ténykedése, amellyel az uralkodás egyik legfőbb támaszának: a hadseregnek megbízhatóságáról szerez meggyőződést és tapasztalatait kellően érvényesiti. Ugy mondják, a mezőhegyesi hadgyakorlatoknak különös jelentősége van, nem annál a véletlennél fogva, hogy i. mialatt a próba-háboru folyik, a monarchia olyan diplomáciai akciót kezdett, amely esetleg közel járhat egy ujabb balkán „pacifikáció kilátásaihoz", hanem azért, mert oly nagyarányú csapatösszevonások, a hadi technika minden vívmányának igénybevétele mellett folyik le, hogy messze kiemelkeEsterházyak Mária Antoinette korában. J Az Esterházy-család a magyar mágnás- f családok egyik legdicsőbbike. Története benső összefüggésben van a magyar nemzet történetével. Mily változatos és megrázó az ut 1 az egyszerű nemességtől a hercegségig. Eredetét a „Salamon" nemzetségnél kell keresnünk és ősi fészke Csallóközben vala. Már 1186-ban „Mokud" előkelő fejedelmi missziót vett át. Az Esterházyakat a „ió szerencse" nagy szereplésre predesztinálta és a XV. század óta hatalmasan törnek előre a dicsőség utján. Bárói rangra 1613-ban emelték az első Esterházyt és 1622-ben már grófokkal találkozunk, végül következtek a hercegek. Telve nagy ambicióval és még nagyobb hivatással e család szolgálatott a hazának főispánokat, személynököfket, tárnokmestereket, a fraknói ágbeli Miklós és Pál nádorok, aztán jöttek főkancellárok, nagykövetek, horvát bánok és táborszernagyok. Egyikük Imre gróf, mint esztergomi érsek tiz millió forintot adott jótékony célokra és midőn egy izben üres lett a pénztára, levette a nyakáról a nagy arany keresztet s azt elzálogosítván, igy juttatott könyöradományt a szegényeknek. Politikai szempontból két ellentétes pártra szakadtak az Esterházyak, egyik részük a Habsburgok dicsőségéért küzdött véres csatákban, igy lettek ma is dicsőitett táborszernagyokká; másik részök feláldozva óriás vagyont, függetlenséget, családi boldogságot, megvetve minden császári kitüntetést — oda szegődött a szent haza függetlenségeért küzdő s nálunk szentté avatott „honárulók" mellé. A többi közt Antal gróf, mint kuructábornok megmutatta az utódoknak, mire képes az ős magyar genie és az önzetlen Petőfi-féle honszerelem. Antal gróf sorra megvervén a csá- | szári hadakat, útjában egész Bécsig felperzselt mindent s maga József császár alig tudott előle menekülni. Ez és sok más vére természetesen nem lett „valóságos belső titkos tanácsos"-sá, ellenkezőleg, mint száműzött 1722-ben a halhatatlan menekülők Mekkájában, a vendégszerető Rodostóban örökre elbúcsúzott vérző hazájától. Esterházyak kuruc pártjának két tagja, Antal és Bálint fiatal korukban azon Franciaországban kerestek menedéket, melynek népe a becstelen „maitresse-uralom" által kiszipolyozva, meggyülölte magát a királyságot s előkészítette a nagy felszabadulás világforradalmát. A meggondolatlanságáról és könnyüvérüségéről ismert, de a magyarokat lelkesen pártoló Marie-Antoniette szivesen fogadta az előbb jelentkezett Antal grófot, kinek barátai Coignv. Dillon, Guine és Lauzun mellett Antal gróf is szereplő helyet foglalt el, egyben sok okot szolgáltatott az irigykedő udvaroncok rágalmazásaira. Antal grófot 1772-ben mutatta be az udvarnál Choiseul s az „elegáns compatriote" csakhamar megnyerte Marie-Antoniette kegyét. Az Esterházyak egész Európában nagy gazdaságukról és óriás költekezéseikről ismertek valának, Antal gróf sem fukarkodott aranyaival, kalandozásaival sok bajt okozott királynéjának. Különösen meg kell emlékeznünk botrányos viszonyáról Montglas asszonnyal, kinek kedvtöltésére rengeteg vagyont pazarolt el, miért Miklós József herceg, a nagybátyja többször vonta feleiősségre. De a vitéz huszárezredes nem törődött sem Mária Terézia, sem pedig nagybátyja figyelmeztetéseivel. A szépséges Montglasnéval tovább folytak a vig napok, mig egy veszélyes rivális nem állta a boldogság útját. Ez asszonyra rávetette szemét Nassau hercege is, aki szinte nem kimélte a pénzt, s hogy ellenfelétől megmeneküljön, kihívta párbajra. A párbaj súlyos föltételek mellett megvitatott, de szerencsére, egyik fél sem maradt halva a porondon, ellenkezőleg, a két oroszlán kibékült azzal, hogy „hölgybiróságra" bizzák, kié legyen a menyecske. A „szerelmi bíróság" elnöknője azon Ítéletet hirdette ki, hogy a maitresse Nassau tulajdonába menjen át. Csakhogy a mi Esterházyak nem respektált ilyen Ítéletet, tovább udvarolt a menyecskének, kivel egyszer egy hires festő műtermében megjelenvén, ott őket Nassau herceg meglepte. Ebből uj párbaj keletkezett. Minthogy pedig a nagy botrány a íérjecske figyelmét is fölébresztette, ez az udvarnál kieszközölt „lettre de cachet" segélyével feleségét egy mogorva zárdába csukatta. Igaz, lovagjaival ott is találkozott az asszony, de látszólag eltűnt a színpadról. De Mária Terézia is „a közmorál" szempontjából, tulajdonképpen pedig ellenszenvből beavatkozott