Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-02 / 113. (177.) szám

912 ff. •svtotyan-., 113 Fentek augusztus 2 -3STMzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, rcs Korona-utca 15. szám *—• Mapesti szerkesztőség is kiadőhivatal IV., ssa Városház-utca 3. szám c=a * ELŐFÍÉETESI AR SZEGEDEN egész évre . K 24*— félévre . . . R 12'negyedévre . R 6'— egy hónapra R 2*> Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN; egész évre , R 28*— íélévre . . R 14'— negyedévre . R 7'— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZÁM: Szerkesztőse* 505 Kiadóhivatal 830 interurbán 305 Budapesti szerwsztüsv,, telefon-száma 128—12 Mit hoz az ősz? Tisza István gróf hazaérkezett külföldi útjáról és a képviselőházban elintézte elnöki teendőit és adminisztrációs munkáját. Azután geszti birtokára utazott, hogy ott kitárt mellel várja a feléje röpködő mérgezet nyilakat. Mert az obstrukció hőseit még a forróság se lankasztotta el, sőt a hőhullámok még jobban föltüzelték fantáziájukat. Az ellenzék még mindig nem szűnik meg szóban és Írásban hangoztatni, hogy a juniusi eseményekért kiengesztelésül a Lukács-kormány és Tisza István lemondását követeli. Nem éri be ennyivel, de szörnyen fogadkozik, hogy ebből nem enged. Tisza István gróf célzott is rá, hogy a béke kedvéért kész elhagyni az elnöki széket s bizonyos, hogy Lukács sem fog ragaszkodni a hatalomhoz, mihelyt ugy látja, hogy távozásával közérdeket szolgálhat. Mégis, miért mondanának le? Amit végeztek, szükséges, helyes, üdvös volt; az elért eredményeket Tisza kijelentése szerint is meg kell tartani a nemzet számára, azokból semmit sem szabad elalkudní, viszszacsfnálni. Ha pedig a munka jeles és hasznos volt, lelkes elvégzőit miért bocsássuk, miért űzzük el? Az ö politikájuk bevált, diadalmasan érvényelsült, — miért bánjunk hát ugy velők, mintha kudarcot vallottak volna? Változatlanul, sőt fokozottabb mértékben birják a király és a többség bizalmát. Miért mondanának hát le? Feláldozásuk precedensnek is veszedelmes lenne. Ilyen drága zsákmányt botorság lenne odaengedni a levert obstrukciónak. Méltán hinné, hogy ő győzött, vérszemet kapna és ki birna azután vele? Ki fékezhetné valaha meg a magyar parlamentben az obstrukciót, ha ez arra hivatkozhatnék, hogy egyszer próbálta meg a többség erővel verni vissza a kisebbség erőszakát, akkor is belebukott a házelnök is, a kormány is! Miért mondlana le a kormány és Tisza István, holott sikerekben gazdag programjuk nincs még egészen betöltve? A Lukács-minisztériumra nagy feladatok várnak a közel jövőben; elég a választójogi reformot említeni. A kormányválság ismét beláthatatlan időre odázná el ezt a reformot. Ezt akarja talán az ellenzék? Harcot akar az ellenzék, kíméletlen, végletekig menő harcot. Restituciót követel .nem nyugszik belé a történtekbe, forrongásra, botrányokra készül. Tisza István hivátása nincs betöltve addig, amig a parlamentben maradandó jelleggel helybe nem áll a nyugalom. Miért mondana le az egyetlen enök, aki el tudott bánni az obstrukcióval? Arra nem gondolnak, hogy azok hagyják el a csatateret, akiket teljesen legyőzötteknek tart minden elfogulatlan elme. Akárhogyan akarják is a szép szólamok zenéjével fölkorbácsolni a nemzeti szenvedíélyt, azt még se tudják letagadni, hogy Justh Gyula csatát vesztett. Emlékezzünk csak rá: mit tervezett a romboló tábor vezére. Bizonyos bécsi tekintetek honorálása ! céljából legfölebb két-három évre szóló ! véderő-provizóriumba lett volna hajlandó [ beleegyezni a Jus.th-párt kemény nyakú | harcosa. De mivel a provizórium gondolatát utóbb még Bécsben is teljesen elejtették és a véderőreform a tizenegy hónapos obstrukció dacára is törvényerőre emelkedett, a politikai harcálszat összes érvényben levő szabályai szerint Justh Gyula elvesztette az ütközetet. Amint hogy tényleg el is vesztette. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy csak Tisza István volt legyőzője. A véderővitában döntő vereséget szenvedett Justh Gyulának még mindig nyitva maradt az ut a visszavonulásra és ha a választójogi reform dlolgában is végig hü marad ahoz az intranszigens, hajthatatlan magatartásához, amelyet a véderővel szemben tanúsított, a szociálistákra támaszkodó Justh Gyula ebben a második hadállásban még sokáig birta volna a harcot. Az pedig épenséggel kétségtelen, hogy ily módon az ei'erizékj küzdelmeknek n lett volna továbbra is az irányitója éltető lelke. De abban a pillanatban, amelyben Justh Gyula a választójogi reform kérőé sében deferált Károlyi Mihály és Apponyi Albert grófoknak, nemcsak kiadta kezéből a legradikálisabb harci fegyvert, de eldobta magától a vezéri pálcát is. És amily kétségtelen, hogy Justh Gyula legyőzőinek nemcsak Tisza és Lukács, hanem Apponyi és Károlyiék is tekinthetők, ép oly bizonyos, hogy a dacos vezér nem önszántából, hanem csak saját párthiveinek nyomós biztatására és ami ennél is meglepőbb: a szocialisták részéről gyakorolt buzdító •nyomás hatása alatt határozta el magát az általános, egyenlőn és titkoson alapuló intranszigens álláspontjának a föladására. De ennek a pozíciónak a föladásával aztán Véget is ért Justh Gyulának vezéri szereplése. S igy a jövőben már nemcsak a kormány és a többség, de az ellenzék is a mérsékeltebb álláspontot fogja képviselni a választójogi reform dolgában. Kétségtelen azonban, bogy a küzdők álláspontja még igy sem födi teljesen egymást, ám joggal remélhető, hogy a reform lényegét és szellemét illetőleg a két fél közti ellentét ezek után már nem áthidalhatatlan. Annál kevésbé, mivel az ellenzéki oldalon a jövő harcait nem Justh Gyula, hanem Désy, Mezössy, Apponyi és Károj Ívj vezetése alatt fogják vivni s nem lehetetlen, hogy ebben a harcban jelentékeny, vagy épen döntőszerep fog jutni Andrássy Gyula grófnak is. Már pedig egy becsületesen kigondolt és demokratikus választójogi tervezet alapján ezekkel az alapjában véve hazafias érzésű ellenzéki vezérekkel nemcsak meg lehet, de meg is kell csinálni az ország nyugalmát visszaállító békés kibontakozást. Mezei Ernő az obstrukció ellen. (Saját tudósítónktól.) Ez a mult obstrukció ellenszenves, kávéházi levegőjű, sörszagu obstrukciózás volt és elkövetőik az ellenzékiség kis uzsorásai és börzeánerjei, akik a házszabályt ugy kezelték, mint a tőzsdei usanoeot. Igy kiált fel a szelidtollu, finom Mezei Ernő, aki talán a ma élő öszszes ellenzéki publicisták közül a legellenzékibb, a legintranzingensebb volt mindig. Igy kiált fel a Budapesti Hírlap tegnapi vezércikkében az a Mezei Ernő, aki mindig következetes, lelkes és önzetlen harcosa volt a függetlenségi taktikázás kóros kinövéseinek és az obstrukció nemzet romboló elfajulásának. Az obstrukció elején Mocsáry Lajos, — a függetlenségi párt valamikori ősz vezére — derekán Hermann Öttó, a negyvennyolcas elvek szinte vakbuzgó hive és ime most Mezei Ernő törnek lándzsát nyíltan az obstrukció ellen és az obstruáló pártokkal szemben való védelem szükségét hirdetik. Miiyen változása ez időknek* Kilépő képviselők jóhiszeműségét meg lehet gyanúsítani, de a régi, becsületes, önzetlen és bátor függetlenség eme három népszerű, becsült, tanult, puritán és szókimondó vezérének őszinte véleményét még saját táboruk gáncsa sem érheti. Log'kus ez a nagy mementó. Azok törtek lándzsát, akik a régi, tehát igazi, hamisítatlan, hatalmi vágyaktól nem vezérelt és koalíciós kalandokkal le nem járatott függetlenségi törekvések vezérei voltak azok ellen, akik csak tékozolják, herdálják az ő politikai örökségüket. írják extra muros, a politika hercehurcáitól távol, a magányból, ahol a judiciuimot, az elfogulatlanságot nem mételyezik meg a párttaktikák, apró célszerűségi szempontok és érdekek elhomályosító, megtévesztő szempontjai. Mezei Ernő szép, higgadt és tömör cikkében kifejti, hogy ő szükségesnek tartja az obstrukciót, ha azt elvi okokból csinálják, amikor nagy nemzeti veszély más-