Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-07 / 181. szám

1912 Hl. dvfolyam, 181. szám Szerda, augusztus 7 DÉLMAGYARORSZÁG Ím ponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged. ELŐFIZ2TESI AR SZEQEDLn íeói'ÍZETESI M ViDEREN: í TELEEU«-»iam: sssi Rorona-ntca J5. szám c=a e(j6s2 évre . R 24— félévre . . . R 12 — t$isz évre , R 28-— félévre . . . R 14'— | Szerkesztőse* 305 czj, ^adóhivatal 830 ámtíipesti szerkesztőséi és kiadóhivatal IV., negyedévre. R 6'— eey hónapra R 2'— nesyedévre. R 7'— euy hónapra R 2.40 Interurbán 305 sem Városház-utca 3. szám c=j Egyes szám ára 10 Siiér. Eayes szám ára 10 fillér. i Budapesti szerkesztőse^ telefon-száma 128—12 A felelősség kérdése. Tele van az ellenzéki sajtó vele, (egyébbel sincs!) hogy a kormány s- a munkapárt, meg a Házelnök, mindenkép felelősek a juniusi eseményekért, s a legközelebbi politikai kampány tárgya ennélfogva a feleletrevonás lesz. A közéletben mindenki felelős azért, aminek megtörténtét előidézte, vagy lehetővé tette. Egyik legszebb alkotmányos és etikai vonás a cselekvőtényezők felelősségérzete. Beteg a közélet, ahonnét az érzés hiányzik, vagy ahoi tökéletlenül működik. Lehetetlen állapot volna a politikai és jogi felelőtlenség. Semmi kétség nem fér hozzá, hogy a kormány és munkapárt, készen vannak bármikor felelni a történtekért, amennyiben a többség tényező volt bennük. Készek viselni következményeket is. Nemcsak ki nem térnek a provokáció elő!, sőt meg követelik, hogy a kérdés eme része egyenesen ő hozzájuk intéztessék. De ne feledje a túloldali sajtó, hogy van a kérdésnek egyéb része is. mely viszont az ellenzék viselt dolgaitól és felelősségétől elválaszthatatlan. Azokért majd az ellenzéknek kell felelnie s a konzekvenciák viselése is majdan azt fogja terhelni. A többségi erőszakot hánytorgatják, mely junius 4-én csak percekig tartott. Az obstrukcióról azonban hallgatnak, mely a kisebbség erőszaka volt s csaknem egy évet foglalt le a törvényhozás életéből. Ha a kisebbség nem erőszakoskodik igy, a többségnek sem oka, sem szüksége sincs rá, hogy a vis major hatalmával éljen. De mikor az ellenzék a vis minor hatalmaskodását ráerőszakolta a többségre, lehetetlen volt máskép eljárnia, mint ahogy az ellenzéktől rákényszeríttetve, az államérdek szükségjogánál s a nagyobb erő természetjogánál fogva cselekedett. E kettős joggal élt s nem mondhatja senki, hogy nagyon sietett volna és visszaélt volna vele. A türelemben az obstrukcióval szemközt a magyar képviselőház többsége példátlan világrekordot ért el. Más parlamentek az obstrukciónak ilyen módszereit s ezt a tartamát nem tűrték volna. A nemzeti munkapárt flegmája és béketűrése túltett minden várakozáson. Segitségre jött a közvélemény, cselekvésre nógatták a népgyűlések, bizalmukról biztosították a törvényhatóságok. Az obstrukció a nemzet egyetemétől teljesen elszigetelődött s minden előfeltétel együtt volt, hogy a Ház többsége a munkaképességet és jogrendet hatalmi eszközeivel helyreállítsa. Ez a többség azonban ekkor is tűrve várt, hogy az Bukás. Irta HENRI LAVEDAN. ÍA miniszter 53 éves. A miniszter felesége 47 éves. Szinhely: a miniszteri palota. Este 7 óra. A miniszter felesége (ideges, izgatott, minden pillanatban a zenélő órára néz): Milyen ikésőn van! És Edmond még nem jött vissza. Félek:, nagyon félék! . . . JiEbben a pereben kinyilik az ajtó és a miniszter halványan, kétségbeesett arckifejezéssel belép.) A felesége: Edmond! Végre! De mi történt veled? Beszélj, beteg vagy? A miniszter: Vége! A felesége: Mit mondasz? . . . Ah! Istenem! Megbuktunk! ... A miniszter: Meg. A felesége: És a többiek? A miniszter: Szintén. Az egész kabinet. De a többiekért nem busulok egy csöppet sena. A felesége: Igen! De mi, mi? Szegény. Milyen szerencsétlenség! Hogy is történhetett ilyen gyorsan ós miért? A miniszter: Semmiért! Csekélység. Csak egy kérdezősködés és . . . bum! A felesége: Milyen kérdezősködés? A miniszter: Nem érdemes neked elrnon-dani. Politikához sohasem értettél semmit isem. A felesége: De mondd mégis. Most meg fogom érteni. A miniszter: Nem. És minek is? Ha megérted, -akkor sem kapom vissza- a miniszteri tárcát. Igaz? A felesége: Igaz. Isteneim, eddig olyan boldogok voltunk! A miniszter: Bizony. A felesége: Tulszép volt. 'A miniszter: Kérlek hallgass. Ne forgasd meg a tört szivemben. Szerencsétlenség szerencsétlenség ... • A felesége: Villámcsapás a derült égből. A miniszter: Na, hát végre 'is csak nem -fogunk 'belehalni. A felesége: Azonban élni isern 'tudunk belőle. j A miniszter: Hála istennek! Senki sem vethetni a szemeimre, hogy hivatalom három hónapja -alatt meggazdagodtam. A felesége: Ja jaj! Három hóniap! . . . A miniszter: 'Egy hónappal sem tölbh. A felesége: Csak egy -negyed évig 'tartott, még is -nekem ugy -tűnik, ínintha. évek multák volna eil, mintha gyermekkorom óta itt élnék. A miniszter: Ti asszonyok, egy éjszaka alatt hozzászoktok a fényűzéshez és -a hata1 ómhoz, azután nem akartok azok nélkül meglenni. Afelesége: Hiszen t-e szeretted a hivatalodat! A miniszter: Talán. Mindenesetre méltó leszek -a jelenlegi körülményekhez, mint menesztett miniszter. ellenzék magától ráeszméljen hibáira s önként szüntesse be áldatlan harci módszerét, mellyel magának nem használ, az országnak pedig mérhetetlen kárt okoz. Hiába volt minden remény, az ellenzéknek belátásától mitse várhattunk. A csökönyösség meghiúsított minden békítő kísérletet, közeledésünkre dac és guny volt a válasz. A magyar parlament többsége ez egyoldalú lojalitással nem boldogult; elment vele a lehetőségek "végső határáig s ha tovább megy, lehetetlen dolgot tesz, nevetséges helyzetbe hozza önmagát, lemond erejérői, föladja tisztét, cserben hagyja pozícióját s ama javakat, melyeket a választók a mandátumok óriási többségével e pártra rábíztak. • Lehet, hogy ép ide kalkulált az ellenzék, elég botorul. Az sem lehetetlen, hogy konok obstrukciójával az előbb-utóbb bekövetkezendő erőszakra alapitá számítását és reményeit. HEz igy járt el a korábbi parlamentáris háborúságban is, a szabadelvüpárt alkonyatán, mikor megobstruálta egy egyszerű iniciáló indítvány a házszabályok szigorítása ügyében. Akkor is végletekig feszitette a hurt s az erőszakos elpattanásból az országra nagy csalódásőkat, még nagyobb károkat zúdított, de magának muló hasznot szerzett; koalícióba állhatott, melyre felelős kormány td&iaszA felesége: Oh! én még -mindig nem tudóan elhinni ezt a borzasztó csapást. A miniszter: Pedig most mór a legfőbb ideje, hogy beletörődj . . . A felesége: -Mintha ite nyugodt -leninél?! A miniszter: Én? Mit tartasz ihát rólam? (Izgatottan.) Nem vagyak én nyugodt és bátor? Észreveszel rajtam valamit? A felesége (megnyugtatva): Debogy, dehogy! De ha én izgatott vagyok -az csak miattad történik! A miniszter: Szóra sem érdemes! A felesége: Pedig te olyan iboldog voltál, amikor kinevezték. A miniszter: Nemi olyan v-eszélyes! A felesége: De igen! Boldog voltál, mint 'egy gyermek. Emlékezz csak, Edmond! Mikor költözködtünk, itt, ebben -a szobában átugráltad a székeket. A miniszter: Én?? A felesége: T-e-e-e! Ne -tagadd! -Egész természetes volt hisz kinevezésed nagyon meglepett! Álmodban sem gondoltál arra, hogy -az lehetséges! A miniszter: Mi minden nem jut az eszedbe? Ellenkezőleg, -sohasem, kételkedtem abban, hogy egy-szer -egy reggel, -mint miniszter ábredek föl. íSoha, érted? Húsz éves korom ót-a biztosra vettem. A felesége (kételkedve): Igazán? Komolyan besz-álsz? Ezt mindig elhallgattad előttem. ' A miniszter ('méltóságteljesen): Szándéko-