Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-28 / 13. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. • n Telefon 305. • • Előfizetési ár Szegeden e<*ész évre . K 24 — félévre.... K 12-— negyedévre K 6"— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28-— félévre.... K14-— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. o d Telefon 81. n D Szeged, 1912. I. évfolyam 13. szám. Szerda, augusztus 28. Két szegedi választás. Stílusosnak és érdekesnek gondolom a városháza folyosóját tegnap délután. Öreg tanitó-nénik és fiatal kisasszonyjelöltek szaladgálnak rajta keresztülkasul és valamennyit az élet gondja, a legkezdetlegesebb megélhetési keretek megszerzése üzi. Ki a maga, ki a más kortese, az egyik talán ildomosabb, a másik kevésbé, de ki gondol az illemszabályokkal akkor, amikor az élet esztétikusnak hitt foglalkozásnál is a legádázabb kenyérharca kényszeríti. Sokat feldolgozott téma, sablonos jelenség, állásra hirdetnek valahol pályázatot és egy regényes állásra kétszáz pályázó jelentkezik. Majdnem olyanoknak való, akik az irást vagy ujságirást mükedvelésből vagy stréberségből űzik. Hogy ma azon a helyen mi is foglalkozunk vele, akik ilyen pályázatoknál cs egyéb kisebb és kiáltóbb nyomoroknál annyiszor jelenvoltunk, annak különleges helyi és országos oka van. Hamarosan meg se tudnók .mondani, hogy itt Szegeden melyik a kettő közül előbbre való. Politikai viszonyaink országos, vagy helyi dolgaink országra szóló ziláltsága. Különösen keddi napokon hétről-hétre olvashatjuk, hogy az ' ellenzék különböző rendű és rangú vezérei mint esküsznek föl az ujabb , harcokra, mint fogadkoznak Lukács és , Tisza fejére. Rettenetes, ha az ember elgondolja, hogy igy megy ez már két éve és ott megy igy, ahol első sorban kellene meghallani a nemzet jogait meglátni panaszos, keserves küzküdéseit. Mennyi bátorság kellett ahoz, hogy az ellenzék a véderőreform megvalósitásá. nak és másfél évig ellenszegüljön. Hogy ! nem gondoltak azzal, hogy a nehéz ; gazdasági viszonyok között tengődő nemzettől nem szabad elrabolniok ezt a másfél évet, hogy az ország szociális reformokra vár, hogy a véderőreform megvalósításának ugy sem tudhatnak végkép útjába állani, hogy a véderőreform megvalósítását európai konstellációk kényszere parancsolja ránk. És amikor egy erélyes többségi föllépés visszavonhatja a munkát a parlamentbe nem azon gondolkodnak, hogy hogy adassék meg ennek minden alkotmányos és munkabirási képessége, hanem, hogy hogy reperáltassék az a ; rés, amelyet nem a parlamentárizmuson, ó nem azon, hanem az ő kisebbségi és munkátakadályozó erőszakosságukon ütött a parlamentáris elvek szuverén ereje. Nem lehet ma még tudni, hogy az ősszel újból meginduló politikai harcok milyen viharokat vernek föl, de talán jó lenne, ha a politikus urak széjjelnéznének kissé az országban. Hamarosan megláthatnánk, hogy azok a jelenségek, amelyekbe Szegeden gyors egymásutánban kétszer is lehetett örömünk, nem sporadikusak, hogy az ország minden részén kevés a fóka, sok az eszkimó, hogy négy állásra mindenütt legalább negyven és hatra kilencvenkét pályázó van. A nemzetnek ezek a bajai talán előbb érdemesek orvoslásra, mint a megsebzett pártérdekek és a törvényhozási munka tálán mégis azok közül való, amelynek kereteibe ez a kötelesség is beilleszthető. A helyi érdekek mérlegelésénél a városi felső kereskedelmi iskola pályázatánál kell rámutatnunk arra, hogy az ilyen pályázat ritkán szokott olyan népes lenni, mint Szegeden. Sehogy se tudjuk ennek okát másban találni, mint abban, hogy Szegednek az országban bizonyos kultursulya van. Egyéb városokból ide szeretnének az emberek jönni és vajha ez a vágy a többi városok fölött való Szerelmes levelek. Irta: Maurice Donnay. Raymond Afame. Jacques Transe. (Túlzottan angol stitusban berendezett uriszoba'; a falakon néhány tizennyolcadik századbeli, szerelmi jelenetet ábrázoló metszet. A kandallóban tüz pattog. Raymond egy cifra-fehérre festett íróasztal előtt áll s egyik levélcsomót a másik után veti a kandallóba.) Jacques: Mit csinált? Raymond: Láthatod, hogy elégetem a szerelmes leveleimet. Jacques: Honnan veszed ugy egyszerre ezt az ötletet? Fogadok, hogy megint valami utálatos asszony históriát vettél a nyakadba ! Vagy talán felcsaptál anarchistának és félsz, hogy házkutatást tartanak nálad? Raymond: Nem Szeszély — semmi egyéb. Azaz, hogy már régebben meg akartam tenni, annál is inkább, mert autogrammgyüjteményt akarok alapítani hires emberek kezeirásából s e végből kiüritem az íróasztalomat. Jacques: Ez a levél hát mind az egykori szerelmeidtől való? Raymond: Ugy van, egyenesen erre a célra csináltattam az Íróasztalt. Két fiók van benne. Az egyikben tartom a kokottok leveleit, a másikban a tisztességes asszonyokét. Látni fogod, hogy ez a második osztály sokkal tekintélyesebb. Jacques: Csakugyan, ez filozófiai éleslátásra vall. Möndainejeinknek mániája a sok irás. Raymond: Ami elvégre eléggé érthető, mert a szerelemnek ők a regényes oldalát, poétikus elragadtatásait keresik, ellentétben a házasság prózájával. S minthogy a találkozón kevés idejük van arra, hogy szentimentáliskodhassanak, a levélpapiroson kárpótolják magukat. Jacques: Nem mind. Ismerek néhányat ami tisztességes vétkezőink közt, kik egy sor irást se adnak ki kezükből. Raymond: Oh . . . akkor azok foglalkozásszerűen űzik! Jacques: És csakugyan el akarod égetni mindezt a levelet ? Raymond (mélán): Ugy van, mind hamuvá fog válni. Jacques: Mementó, quia pulvis est. Raymond: Ha poéta volnék, kicsiny kristályurnában őrizném meg ezt a hamut, s nem hagynám a kandallóban. . . . Jacques: . . . honnan a szemeteskosárba kerül, a csontok és főzelékmaradványok közé. Mi marad akkor neked attól a sok asszonytól, akit szerettél ? Raymond: Az emlékezés, a miben minden esetre van valami egyéni. Mert ezek a levelek jelentéktelenek, csupa üres hangzat, ugyanaz a stilus, ugyanaz a helyesirás, még az irásuk is egyformán sikkes, ugy hogy még a grafológus sem igazodnék el köztük. (Kezébe vesz egy csomagot s elolvassa a boriteklapján álló nevet.) Ah . . . ezeket Beauty Christiane irta . . . mily elragadó teremtés volt . . . s mily kedves! Eszembe jut egy sétakocsizás, melyet együtt tettünk meg az autón, Nizzától Monte-Carlóig; az idő fenséges volt, az ég kékje oly sötét és Christiane egy utazásról beszélt, melyet első kedvesével tett Olaszországba, egy kirándulásukról, melyet a Vezuvra tettek, s egyszerre féktelenül felkacagott — eszébe jutott, hogy abban a pillanatban, mikor mindketten előrehajoltak, hogy a kráterbe nézzenek, egy szél lekapta s a tüz örvényébe sodorta a kalapot a kedvese fejéről . . . Jacques: Akkor nagyon mulatságosak lehetnek a levelei is! Raymond: Dehogy; a nő stílusa, bármit mondjanak is, ritkán hasonlít valódi jelleméhez ... És mindaz, a mit Christiane irt nekem, korántsem ér fel azzal, a mit szerelmének, árulásának óráiban, az öröm és mélábu e feledhetetlen epizódjai közben mondott nekem . . . Jacques: De ugy látom, egyáltalán nem hat meg téged ez az autodafé? Raymund: Ellenkezőleg, öregem ! S ha nem volnál itt, nem is volna erőm ez exekucióhoz; azt hiszem, sirnék, mint a gyermek. Jacques: Nem hittelek oly szentimentálisnak. Raymond: Most kevésbé vagyok az, hogy annyi sok hazugságot és alávalóságot találtam, még a látszólag legtisztább lelkű teremtéseknél is. Jacques: Főképpen ezeknél! Raymond: . . . ugy, hogy kevésbé könnyen ámittatom el magam. Ugy ... a kokottok mar égnek . . . (Megkönnyebbülten sóhajtva: Ez itt az első tisztességes asszony . . . Jacques: Nem engednéd meg, hogy megnézzem az irását? Raymond: Nem látom semmi akadalyat. . . de minek? (Átadja neki a leveleket.) Jacques: Valamikor szenvedelyesen űztem a grafológiát. Raymond: Az mindenesetre jobb, mint a morfium! Jacaues (átnézi a leveleket): Gyakorlatias jellem, fesztelen lendület, alapjában véve kissé nyerspolgárias. Igazam van ? Raymond: Talán ... bár javilhatatlan hazudozó volt s ráadásul szörnyen hóbortos.