Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-27 / 12. szám

146 DÉLMAGYARORSZÁG 1912 augusztus 25. kezdődnék és ő azt tetszése szerint ! egész éven át ugy használhatja amint 1 akarja, azon egyetlen kikötéssel, hogy társulata állandóan Szegeden marad és azt másfelé nem viszi. Kétségtelen, hogy ezen használat kezdetben ugy alakulna, hogy amikor a kőszinházban sorozatos slager-operettek adatnak, az uj színházban drámai előadások tartatnának a látó- 1 gatás mérve szerint, mig biztosra vehető, hogy 1—2 év múlva mindkét színházban állandóan játszanának. Juniusban már csak a nyári színházban volna előadás, julius hóban szünet, augusztustól szeptember 15-ig újból csak a nyári szinház és szeptember közepén kezdődnék a rendes évad. Emellett az uj szinház juliusban, de még az év többi részében is alkalmi cabaret és ily hasonló előadásokra szolgálhatna. Összefoglalva: a város semmiféle anyagi áldozatot nem hoz. A színigazgató cirka 11.000 korona évi bérért egy második szinházat kap és ugy maga, mint társulata a nyári kóborlás alul felmentődik, ami reá nézve egyszerűen fényes dolog. Szeged pedig anyagi áldozat nélkül egy második szép szinházat kap, a szinügy terén ezzel a vidéki városok között első helyre emelkedik és hogy a jövő zenéjét is hallhassam később valamikor, az egészséges versenyzés elvével, kiadhatja mindegyik szinházat más-más igazgatónak és ily módon szinügyi bizottság, valamint minden beleszólás nélkül nyugodtan szemlélhetné mindegyik törekvését, hogy a közönségnek a legjobbat nyújtsa. Budapesten a hatalmas népopera 6 hónap alatt épült; amilyen könnyen és egyszerűen megoldható nálunk ez a kérdés, jövőre vagyis 1913. szeptemberben megnyílhatna Szegeden a második szinház. Vasárnapi beszámolók. — A politika eseményei. — (Saját tudósítónktól). A munkapárt nem fogadkozott, hogy a nyáron bejárja az országot a választó közönség felvilágosítása céljából. Most ellenben férfiasan tesz eleget i kötelezettségének és tagjai sorjában tartják beszámolóikat, amelyeken az ellenzéknek is módjában van meggyőződni két jelentős dologról. A munkapárt még beszámolókat sem igér, hanem ad, a beszámolókon az ország hangulata a kormányzó párt mellett nyilatkozik meg. Vasárnap három helyen tartottak beszámolót a munkapárt tagjai. Jankovich Béla dr, a képviselőház alelnöke Ipolyságon, Lukács György dr, volt kultuszminiszter Gyulán és Tisza Kálmán gróf Nagyszalontán. Itt megjelent és beszédet mondott Tisza István gróf is. Erdély Sándor, volt igazságügyminiszter Bánban, Telegdi József Bél községben, Ertsey Péter Berettyóújfaluban mondott beszámolót. Az ellenzékiek közül Esterházi Mihály gróf galántai beszámolóján Károlyi Mihály gróf már megint harcias beszédet mondott. Ugyanazon napon, amikor Kossuth Ferenc arról cikkezett, hogy azért kell harcolni, hogy a legutóbbi parlamenti eredmények meg ne ismétlődhessenek. Érdekes, hogy Károlyi most már az általános választói jogot akarja és ugy-e bár csak természetes, hogy Lukács és Tisza fejét követeli? Talán följegyzésre sem érdemes, hogy Szabó István, a nagyatádi kerület képviselője is beszámolót mondott vasárnap. Részletes tudósításunk ez: A nagyszalontai beszédek Tisza Kálmán gróf választókerületének két helységében mondott beszámoló beszédet vasárnap. Délelőtt Nagyszalontán, délután pedig Sarkadon. Nagyszalontai beszámolójában ezt mondotta : — Amióta utoljára járt választói között, egy év telt el. Ebből az évből tiz hónapnál több szalmacsépléssel telt el, ami igazán drága mulatság. Meggondolva, hogy a képviselőház minden nap tizenötezer koronájába kerül az országnak. Csakis az utolsó hónapban sikerült több hasznos törvényt hozni. Ezt is csak ugy sikerült, hogy akadtak önfeláldozó férfiak, akik szembeszállottak a szennyes áradattal és életük kockáztatásával is. Felkiáltások: Éljen Tisza István! . . . helyreállították a parlament rendjét. Természetesen nekünk sem telt gyönyörűségünk azokban a jelenetekben, amelyek a képviselőházban junius 4-ikén és azután lejátszódtak, de erőt adott az a tudat, hogy honmentő munkát végzünk. Az ellenzék azonban annyira nem ismeri a parlamentárizmus jelentőségét, hogy ami az egyes képviselők személyes sérelme, azt az egész országgyűlés egyetemes sérelmének nevezik. A parlamentárizmus két sarkalatos elve a szólás szabadsága és a többség akaratának teljesedése. Soha a munkapárt nem gondolt arra, hogy az ellenzéktől megvonja a szólás jogát, a szőnyegen lévő javaslatot illetően, de viszont a saját többségi jogainak az elsikkasztását sem tűrheti. Nem lehet most békekötésről beszélni. Az ellenzéknek kötelessége nyugodtan részt venni a parlamentre váró nagy föladatok teljesítésében. Még a tél folyamán meg kell oldani a választói jog kérdését. Ha most télen meg is alkotjuk a választóreformot, legalább két évi előmunkálat kell annak gondos keresztülvitelére. Mint minden téren, ugy ezen a téren is a fokozatos haladásnak vagyok a híve. Meg kell őriznünk a magyarság szupremáciáját. Nem tudom, milyen küzdelmet hoz ránk a jövő, de az egyszer megteremtett rendet ismét fölbontani semmi körülmények között nem engedhetjük. Csak a parlament akcióképessége mellett remélhetjük nemzetünk megtépázott tekintélyének és súlyának megerősítését, melyre ugy lehet — ne adja Isten — a közeli jövőben igen nagy szükségünk lehet! Tisza István beszéde A beszámoló után bankét volt, amelyen Tisza István is fölszólalt. Ezt mondta a több közt: — Igen sokáig türtünk és vártunk, talán egészen a haza iránti kötelességünk elhanyagolásáig, de most, ha belekényszeritettünk e küzdelembe, azt nem fogjuk abbahagyni mindaddig, amig biztos alapra nem helyeztük a nemarra, hogy mi: maga a tisztességes úriasszony és én, a korrekt úriember, hirtelenében barátságot kötöttünk és kedélyesen csevegünk. Ez mindenesetre itt ebben a kedves kis szobában is különös — de semmi több ! A „Pfuj, asztalbetyár !" cimü kitüntető megszólítás pedig i a padlózatra való tekintettel elesett. Az asszony: Aj, de szellemes. A férfi: Tudom, de én most nem ezért jöttem. Majd ha célt értem, akkor én is megállapítom magamról, hogy aj, de szellemes vagyok. Az asszony: És mi a célja ? A férfi: Nem akarom egy bonyodalmas körmondattal untatni. Inkább majd szépen, fokozatosan elmondom a közölni valómat. Amikor önt először megláttam az utcán, megkérdeztem, csak ugy magamban, hogy ki ez a szép asszony és nyomban utána az a gondolatom következett, hogy istenem be jó volna vele megismerkedni. Képzelje csak, ennek már majd egy éve, és csak most vagyok itt! Ugye, milyen utálatos gyámoltalanság, de én még hős vagyok a sok gyámoltalan között. A legtöbb ember meg akar ismerkedni valakivel, amig végre más nőt vesz feleségül, vagy meghal az annyira óhajtott ismeretség nélkül. Minden nap millió és millió ember találkozik az utcán olyan nővel, aki után meg is ford ul és elrebegi istenem, be jó volna vele megismerkedni. Én ha találkoztam magával, forrt ben- j nem a vágyódás és arcomba szökött a vér: | hát ki ez a nő, isten, hogy nem lehet hozzájutni ?! A sors hirtelenében olyan játékot űzött velem, hogy maga lett az életem célja. Minden éjjel két órát elloptam az álmomból; azon töprengtem, hogyan juthatnék ahoz, akit ugy 1 i kivánok. Ne gondolja, hogy ezzel a váratlan látogatással előre elkészültem. Itt csatangoltam az ucán, a túlsó oldalon, amikor egy első emeleti ablak mögött megpillantottam a maga szép szőke fejét. A következő pillanatban már megindultam a kapu felé és biztos lépésekkel följutottam a szobájába. Ugy éreztem, mintha valaki megfogta volna a kezemet, hogy ide vezessen. Amikor az ajtóhoz értem, még a fülembe is súgta: No most itt vagy. Aztán magamra hagyott. És most itt vagyok. Az asszony: Milyen fantasztikus. A férfi: Nem, nem fantasztikus. Csak ha az ember valami olyasmit csinál, amihez kevés a bátorsága, akkor képzelődik. De most már semmi különös gondolat nem bánt, átestem a lázon, amely az első pillanatban kiütött rajjam. Az asszony: Parancsol talán aszpirint? A férfi: Oh, köszönöm, ez csak az olyan férjek orvossága, akiknek sok gondot okoz a feleségük költekezése. Én most, mint mondani szokás, makk-egészséges vagyok, asszonyom, és igen örülnék, ha ön is annak látna. Az asszony: Ezt az örömet szivesen adományozom magának. A férfi: Most pedig egészen különös témára kezdek. Milyen impressziót keltek önben ? Az asszony: Mit óhajt ezzel a kérdéssel? A férfi: Egyelőre még magam sem tudom pontosan. Ez csak olyan bevezetés. Az asszony: Amikor váratlanul reám csapott, avagy pardon, reám nyitotta az ajtót, az volt az első gondolatom, milyen . . . A férfi: Bátor! Az asszony: — szemtelen! A férfi: No jó, az már réges-régen történt, azóta már kellemes barátságot kötöttünk, itt ül előttem és én simogatom a kezét . . . Az asszony: Ne bántson . . . A férfi: Az arcát ... No törülje ki a szeméből a rezgő csillogást. Itt a zsebkendőm, szép tiszta, no majd én — igy ni, most már a zsebemben pihennek a könyei. Hogy lüktet a vére . . . milyen forró az arca . . . Ugy, csak simulj hozzám, ne félj, ne félj tőlem . . . hadd bóduljak meg a csókod izétől . . . Az asszony: Juj, ha meglep a férjem! . . A férfi: Látod drágám, milyen különös vagy. Hirtelen eszedbe jutott valami és mint egy macska kiszöktél a karjaimból. A férjjel csak reggel, délben, és este találkozik a felesége. Amikor enni kér. Vagy a színházban, ha drámát játszanak. Igy, igy . . . nevess . . . fonj keresztül a karoddal. Az asszony: A tied vagyok. . . . A férfi: Érted jöttem ! . . .