Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-27 / 12. szám

Szeged, 1912. I. évfolyam 12. szám. Kedd, augusztus 23. DÉLMAGYARORSZAG Szerkesztőség Kárász-utca 9. D D Telefon 305. • a Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24-— félévre.... K 12­negyedévre K 6— egy hónapra K 2* Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28-- félévre.... K 14-— negyedévre K T— egy hónapra K 2 40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. • • Telefon 81. Q Q A második színház. irta: Wimmer Fülöp. Egyik helybeli lap az utolsó napok­ban a szini évad kezdete alkalmából oly módon foglalkozott e kérdéssel, hogy én is indíttatva érzem magam annak tár­gyalására és megvilágítására, oly célból, hogy felhívjam a közönség és a mérv­adó körök figyelmét arra, hogy e kérdés nemcsak különféle szempontokból a kivi­telre teljesen megérett, de hogy a má­sodik színház kérdésének megoldása nagyobb nehézséget egyáltalában nem okoz. A második színház létesítése szerin­tem is egyrészt azért aktuális, mivel a színházlátogató közönség száma az utolsó években aránytalanul annyira emelke­dett, hogy nemcsak állandóan megtölti a színházat, de nagyon sok félig-meddig érdekesebb előadáshoz napokkal koráb­ban nem lehet jegyet kapni és az ilyen, épenséggel nem ritka esetekben a közön­ség egy nagy része nem juthat a szín­házba. Másrészt azonban a színháznak több mint egy évtized óta napirenden levő állandósítását lehet és kell e második színház építésével megoldani, mivel e tekintetben városunk — mint sok minden másban — már is a nagyobb vidéki városok mögött maradt és Aradnak, Nagyváradnak, Kassának, Kolozsvárnak már van nyári színháza, ugy, hogy ezen városok színtársulatai nem kénytelenek, mint a mienk, kóbor cigányok módjára nyáron más városban sátrat verni. Hogy ez Szegedre szégyenletes állapot, azt talán bővebben magyarázni nem kell. Építettek most már — még pedig véletlenül szegedi emberek—Kaposvár-t egy színházat, amely a szakértők egybe­hangzó véleménye szerint teljesen megol­dotta azt a kérdést, hogy a színház tel­jesen nyári szinház jellegével birjon, amellett azonban ép oly jól téli, vagyis állandó színháznak is használható, tehát fűthető stb. Egy iiy színházat kell Szeged váro­sának, természetesen a mi igényeinkhez képest, még pedig mielőbb épiteni, ezzel megoldva a szinház állandósítását és egyúttal a második szinház kérdését is. A financiális része a dolognak pedig ugy áll, hogy a kaposvári szinház nem egészen 300.000 koronába került, a sze­gedit tehát 400—500.000 koronára kell előirányozni. Van a városnak a kormány­tól egy, ugyan már több éves Ígérete, mely szerint a szinház állandósítását elő­segítendő, egy ily szinház építési költsé­geinek jelentékeny hányadát magára vál­lalná és alig lehet kérdéses az, hogy a kultuszminiszter, aki még az idén úgy­szólván kitiltotta Almássyt Makóról — „mivel a szegedi társulat ily kisegítő állomásra nem szorulhat" — ezen igé­retét ma még inkább fenn fogja tartani. Van azután a „Pester Lloyd"-alap, mely' cirka 270.000 koronát tesz ki és mely tudvalevőleg egyenesen színházi céloknak van szentelve. Ezen összeggel, valamint a kormánysegéllyel a második­szinházat szépen és városunk igényeinek megfelelően fel lehet épiteni és beren­dezni. Természetesen egy percig sem gon­dolok azonban arra, hogy a „Pester Lloyd" alapnak eddigi, szinházi cé­lokra felhasznált kamatait a város el­veszítse, vagy pedig Thalia oltárán fel­áldozza, sőt határozottan azok közé tartozom, akik az ily áldozatokat e célra ma már pláne Szegeden épenség­gel nem tartják szükségesnek, mert a szinház — nem akarok többet mondani — feltétlenül önmagában életképes, ha­nem ugy kontemplálom a dolgot, hogy a mindenkori szinigazgató a városnak a Lloyd-alap évi 11.000 koronát kitevő kamatait, mint a második színházért fi­zetendő bérösszeget megtérítse. Hogy e tekintetben minden ellen­mondásnak azonnal elejét vegyem, anél­kül, hogy gazdag ember volnék, én jót­állást vállalok a várossal szemben azért, hogy egy ily nyári és téli szinházért, vagy a mostani vagy friás igazgatótól az évi 11.000 koronát mindig meg fogja kapni. Egyelőre, amint ez a mondottakból kitűnik, természetesen ugy kontemplá­lom a második szinház kezelését, hogy az a mostani igazgatónak adassék át, hisz az állandósítás tulajdonképpen ezzel Megjöttem. Irta: Tölgyes Gyula. A férfi betoppant, a szobába: — Kezét csőkoiom. Megjöttem. Az asszony: (Ijedten az ablakhoz húzó­dik és a csipkefüggönyt babrálja.) A férfi-. Most már itt vagyok. És egész bizonyos vagyok benne, hogy ebben a pom­pás szobában jól érzem magam. Megengedi ugyebár, hogy kissé otthonosan mozogjak. Például, hogy megkínáljam ezzel a finom tö­rök cigarettával, ami többes számban ott he­ver a dohányzóasztalon. Kérem, csak bátrab­ban, megérdemli ez a cigaretta . . . Na . . . ig.y ni! fia nem tiltakozik ellene, én is rá­gyújtok ... És most beszélgessünk ... No nem igy, — ilyen kétségbeesetten nem disku­rálunk. Azt a haszontalan^sikolyt méltóztassék el­űzni az ajka környékéről. Az asszony (fázósan): Ki ön és mit akar ? A férfi: No végre ! Ezt a férfias bátorsá­got szeretem. Most már semmi akadálya nincs annak, hogy igénybe ne vegyem a pamlag ru­ganyosságát . . . Foglaljon helyet, kérem, itt előttem, a karosszékben . . . Könyörgöm, bát­rabban valamivel, nyugodjék már meg végre abban, hogy itt vagyok. A szobájában. Az asszony (kipirultán): Mit akar ? A férfi: Semmit. Az asszony. Nem értem . , . Különös. A férfi-. Pedig egy csöppet sem különös. Ha azt kérdezi, ridegen és röviden: Mit akar ? Akkor egyáltalán semmit nem akarok. Mi, ha megengedi, majd másképen társalgunk. Kissé közvetlenebb hangon, udvariasan és finoman. Az asszony (zavartan): Honnan jött ? A férfi: Az utcáról. Az asszony (összevont szemöldökkel): Maga bolond, barátom. A férfi: Lássa, ez már bizalmasabbb meg­szólítás. A végén majd csak elérkezünk oda, ahová elindultunk. Az asszony: Nekem semmi közöm sincs ahoz, hogy maga hová indult. A férfi: De igenis, van. Mert most ide érkeztem. A legszűkebb magányosságába. És most igen kedvesen diskurálunk. Az asszony: Nem tévesztett össze valaki­vel ? Ebben a házban igen sokan lakunk. A férfi: Kivel téveszthettem volna össze ? Én ebben a házban senki mást nem kerestem, csak önt. Sőt. többet mondok: én az egész évben senki másra nem voltam kíváncsi, csak önre. Nem az én hibám, hogy nem találkozott a hajlandóságunk. Az asszony: Miért nem hozott magával tolmácsot, aki közvetítette volna a maga gon­dolatait ? A férfi: Ha a nő nem akar valamit meg­érteni, akkor azt a valamit nem érti meg. Most ön is ebbe a hibába esett. Kérem, határozza el, hogy meg fog érteni. Fogadjunk, hogy ak­kor fölösleges lesz a tolmács. Az asszony: Megpróbálom követni a ta­nácsát. .4 férfi: Most egész világosan beszélek; önhöz jöttem, önért jöttem. Az asszony: Ne mondja. A férfi: Ne értssn félre. Önért jöttem, de ezért mind a ketten itt maradunk. Az asszony: Épen ugy nem tudom még, hogy mit akar, mint amikor az előbb kihasz­nálta a magányosságomat és reám rontott. A férfi: Pardon, disztingváljunk. Én nem rontottam magára, egy ujjal sem érintettem a a ruháját. Azt pedig csak elismeri, hogy nem használtam ki a magányosságát ? Nem történt más, minthogy egész egyszerűen, minden be­jentés nélkül, betoppantam. És meglepetést okoztam. Pont. Az asszony: Ettől a meglepetéstől meg­kímélhetett volna. A férfi: Megbocsát, de ezzel a meglepe­téssel tartoztam magamnak. Az utcán nem szólíthattam meg, bármennyire ís akartam. Esetleg azt találta volna mondani: „Pfuj, aszfaltbetyár:" Ez a megállapítás pedig, fényes nappal, a nyilt utcán, meglehetősen kellemetlen. Nem találtam más megoldást, mint amit az imént megcselekedtem. Mert itt a szobában — az már egészen más. Itt senki nem ügyelhet

Next

/
Thumbnails
Contents