Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-25 / 11. szám

1912 I. évfolyam, 11. szám Vasárnap, augusztus 25 Szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, •cs Korona-utca 15. szím £E {ttdapesti szerkesztőség és kiadóhivatal VI,, Liszt Ferenc-tér 9. c= ELÖFIZETESI AR SZEGEDEN egész évre . R 24-— félévre . . . R l?1negyedévre . R 6*— egy hónapra fi 2' Egyes Mám ára 18 fillér. ELŐFIZETÉSI AR ViDEKEN: egész évre , R 28-— félévre . . . S 14-— negyedévre . R T— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 Sitér. TELEFÖN-SXAR: Szerkesztőseg 305 cr.j kiadóhivatal 8ia Interurbán 3ö5 Budapesti szerkesztősig tcleíon-sikma 51—76, fiz ellenzék kötelessége. Az ellenzéknek alkotások megvalósítására törekvő pozitiv elvei nincsenek, hisz az egymással ellenkező klerikális és antiklerikális, szociáldemokrata és feudális, antinacionalista és negyvennyolcas felfogásuaknak nem is lehet közös pozitiv programjuk. Hát legalább negatív irányban lenne valamely elvük, ha nem is alkotások megvalósítása, legalább állítólagos sérelmek orvoslása tekintetében vallanának valamiféle meggyőződést! De azt természetesen nem hirdetik, hogy a szentesitett törvények érvénytelenek, tehát restitucióról komolyan nem beszélhetnek, azt sem mondhatják, hogy az obstrukció, az anarchia ismét lehetővé tétessék, hisz maguk is számtalanszor elitélték azt. Hát nincs mit al'kotniok és nincs mit restituálriiok, nincs sem pozitiv, sem negatív irányban határozott kívánságuk. Ebben a teljes tanácstalanságban, illetve eszméletlenségben eddig csak egyetlenegy határozott gondolatot tudtak termelni: ,,a fejvételt". Jellemző, hogy ezt az „elvüket" is mily úton-módon remélik megvalósítani. A munkapártban bizakodtak, a munkapárttól remélték, hogy őket szolgálja, a munkapárttól merték várni, hogy az ő kedvükért a „fejvételt" eszközölje. S e célból egymásután irták a valótlan cikkeket, melyek egyrészt a kormány és munkapárt között akartak meghasonlást előidézni, másrészt magának a kormánynak tagjai között is félreértéseket kivántak szítani. Ily kicsinyes cselszóvényekkel vélték pótolhatónak az egységes programot, a program megvalósításakor szükséges mélységes meggyőződést és az ehez megnyerendő nemzeti támogatást. A munkapárt meghasonlásában való hiu reménykedés csak rnegerősiti azt a már ismételten kifejezett nézetünket, hogy a mi jobb sorsa érdemes ellenzékünk sohasem a maga erejében, hanem mindig csak mások gyengeségében bizakodik s ez okozza kudarcait. Legfájdalmasabb az a kudarc, amely a munkapárt részéről sújtja. A többség képviselői egymásután nyilatkoztak és nyilatkoznak választóik előtt s bizonyos, hogy soha többség egységesebb, a kormányhoz hívebben ragaszkodó nem volt. Minden beszámoló s a többség részéről elhangzó minden más nyilatkozat az egységről s a kormányhoz való rendületlen ragaszkodásról tesz vallomást. S ez természetes is. Érthetetlen csak az marad, hogy a kisebbség -mi-kép is remélhette az ellenkezőj'ét. Hiszen a többség a kormánynyal való teljes szolidaritásban, egyértelműségben valósította meg a juniusi napok korszakos reformjait. Teljes szolidaritásban létesitete a véderőreformot, mely nemcsak az ország külső biztonságát védi, hanem a magyar nyelvnek szerez tért s népjóléti és modern jogszolgáltatási vívmányaival tűnik ki. Ugyané szolidaritás és egyértelműség nyilatkozott többi törvényalkotásaiban, amelyek a nemzeti művelődést s az értelmiség jólétét szolgálták, valamint a házszabályok reformjában, amely jövőre kihatóan biztosítja a magyar parlament szuverenitását, a törvényhozás lehetőségét. Mind e munka, alkotás, érdem és- dicsőség természetesen a legszorosabb egységet létesítette munkapárt és kormány között s felfoghatatlan marad, hogy az ellenzék ez egység felbontására hogy is merhetett gondolni! Hisz" még a jövő rendkivüli feladatai is, a még hátralevő történelmi fontosságú reformok, — valamint a legyőzött anarchia utólagos kísérleteivel való számolás is fokozzák a szolidaritást és egyértelműséget. S az ellenzék mégis azt remélte, vagy legalább azt a reményét hirdette, hogy a többség „fej vétel lel" fogja önmagát letörni, fejvéteilel fogja a maga eddigi vívmányait dezavuálni és ezutáni alkotásait meghiúsítani. Tehát a szó szoros értelmében öngyilkosságot tételezett föl a többségről, holott épen arról győződhetett meg, hogy e többség akar és tud élni s tud az ország számára eredményeket elérni. Csipkerózsika. Irta Kóbor Tamás. , r. — Várjon — mondta Régen András dr és az irásá fölé hajolt. Ez reggel kilenc óra körül törtónt. Az irása fölé hajolt ós gondolkodott. A nyitott ablakon keresztül látszottak .a hegyek, melyek szintén vártak. Beszáll imgózott <a por és letelepedett a megíratlan papirosra ós szintén várt. Régen András pedig ült mozdulatlanul, s olyan volt, mintha szintén várna, s várakozás közben ellepné a por, ia pókháló, mint vaiaimi régi neuies palack bort a pince elfelejtett, vagy féltett zugában. Igazi porlepte ember. A baja fakóbarna, mintha régen kefélte volna. Bajusza formátlanul lelógó, a szakálla mintha száz év óta nem látott volna szabályozó ollót. Szürke, szín telen volt a ruhája, szürke a fehér inge ós nyakravalót meg mellényt egyáltalán nem viselt. S a szürkeségből kivilágított a ikót szeme, az is mintha álomba borultan gondolkodnék. S a kisvárosi toronyóra a delet ütötte iés Régen András még mindig kereste a szürke gondolatat, -miikor nyilt az ajtó, s az inasa, óteles kosárral -a karján rányitotta az ajtót, s -egy porlepte asztalról elsöpörte a -könyveiket, hogy ráteritse az abroszt. — Már dél? — Igetniis, itefkint.et.es jur. ,-S a kisasszony -még mindig vár. — Akkor jöjjön be. Egy pillanatra sem hökkent nneg, hogy a kisasszonyt kilenc óra óta várakoztatja. A kisasszony megjelent. Gyászruhás -kislány, tán tizennyolc -éves. A tekintete egy másod-percig félt, egy másodpercig haragudott, aztán mosolygott és durcáskodott: — Csakhogy eszébe jutottam a bácsinak. Mia-ga .a bácsi? Régen dr feléje fordította -a székét s nézte. Ha a szemét nem lepte volna be a szürkeség, rég nem látott volna -ennél szebb gyereket. Gyönyörű hamvas, friss arc, m-esébe illő száj-szögletekkel, s 'két nagy forradalmi fekete szem, melyben a gy-erméki -ártatlanság minden vakmerősége és kómlelődése benne volt. A gyermek, aki azt -mondja: én nő vagyok. A függő, az alárendelt, -a fegyelem -alá hajló, aki uralkodásra -való. De a porlepte tudós csak a fekete ruhát és a gyászfátyolt. látta, mikor feléje nyújtotta a kezét: — I-gen, ón vagyak a bácsi és ebéd közben elmondom majd, hogy mihez tartsd magad. — Még egy .tányért — szólt -a lány -az inasnak s letette kalapját. — És ebéd után .majd .a -podgyászomat elhelyezi ott, ahol a bácsi nekem lakást rendel. Ezzel már az asztalnál ült, beleharapott -a kenyéribe ós azt mondta: — Nagyon éhes vagyok, én nem szoktam meg, hogy tizenkettőig várjak uzsonna nélkül. A doktor ur erre nem reagált, mert. nem reagált semmire. Furcsa v-olt neki, hogy ne egyedül ebédeljen, de azért ebédelt -kettesben is. S közben utbaálkazitotta a kis leányt: — Szívesen tartlak, de nem akarom, hogy -megszokott életmódomon változtatnom kelleme. Holnap megint egyedül akarok ebédelni, -te -a szobádban ebédelsz-, akkor, amikor akarsz, azt, amit akarsz. Költhetsz, amit akarsz, tehetsz, amit akarsz, a ház elég nagy, hogy -együtt éljünk -ugy, hogy egyik a másikat. ne zavarja. — És ha, unatkozom? — Azzal mulatsz, akivel akarsz, -amivel akarsz. Szüleid -engem kérték meg, hogy tartsalak -el -s abban ia tudatban haltak meg, liogy igy is lesz. Hat igy is lesz, de semmi -közöm hozzá. A kis ileány elbiggyesztette -a száját. — Ez nem lesz nagyon mulatságos, de a ibáesi az ur, a bácsi tehet alhogy jónak látj-a s én -engedelmeskedni fog-ok, amig bírom. De imondjia meg -a bácsi, mért olyan savanyu emJber? Régen dr csodálkozva nézett a kislányra. — Én savanyu? A kis lány is mintha megingott volna véleményében. Ez a hang tömör, fiatalos csengésű hang vólt, szinte naiv. S ugyanakkor a kis lány fölpattant, -az íróasztalhoz lépett és elkiáltotta magát: — S milyen csinos ember a bácsi! — Hagyod -ott -mindjárt 1 — dörgött a a bácsi vadul, mintha ütött volna. A kis lány ijedten tette vissza az arcképet, melyet fel-