Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-24 / 10. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG T ©13 augusztus 24. V. Méltóztassék érdeklődni, hogy ki volt az, ki Hnllmann István vállalkozót egy lehetetlen vállalatba vitte bele, mely vállalat következté­ben vagyonát vesztette. VI. Méltóztassék érdeklődni, hogy ki volt az, ki midőn a postahivatalnak a Szeged-állomás épületéből való kihelyezése szóba került, az építkezéshez kombinációba vett telkeket össze­vásárolta csak azért, hogy azokat a legrövi­debb idő alatt töbszörös ár mellett a kir. kincs­tárnak eladja s méltóztassék nyilatkozni, hogy az ilyen seftelés összeegyeztethető-e bizonyos állásokkal. VII. Méltóztassék érdeklődni, hogy a régi szeszgyár kőtörmelékének eladásánál — me­lyet egész véletlenül Szeged város vett meg, — ki volt a csendes üzlettárs. VIII. Méltóztassék érdeklődni, hogy ki volt az, aki megfelelő díjazás mellett vállalkozott arra, hogy a Lifka-féle bioskopnak a Dugo­nics-térre épitkezési engedélyt szerez. A vádakra a városi mérnökségen a követke­zőket adták elő: 1. A Dugonics-utcai iskolaépület betonmenye­zetét egy budapesti beton vállalkozó készítette, a munkákat pedig egy szakmérnök vezette. Az anyag megfelelő volt és a, menyezet azért roppant be, mert a betonmenyezetnek 28 napig kell kötni és a zsaluzást egy hét után kivették. Hogy jő anyagot használtak, az kiderült a próba­terhelésnél. 2. Igaz, hogy egyes építkezéseknél városi mérnökök elvállalnak funkciókat, de ez nincs is megtiltva. Az nem fordult elő, hogy ugyanaz a mérnök, aki egy magánépitkezésnél megbízatást vállalt, ott mint városi közeg és funkcionált volna. Erre a pontra vonatkozólag Bokor Izsó ur a következők közlését kéri tőlünk: Tekintetes Szerkesztőségi Gróf Árpád dr. ur beadványában az én épít­kezésemet is érinti. Ezen beadványra vonat­kozólag kijelentem, hogy nekem művezetőm az építésemnél nem volt, tervezőm Müller Miksa műépitész ur volt, akinek terveit Kiss József államvasuti rajzolóval redukáltattam. Az épít­kezés folyama alatt saját érdekemben felkértem Fenyő Lajos mérnök ismerősömet ós barátomat, hogy a hozzám beadott kereseti kimutatásokat vizsgálja felül, nehogy a vállalkozómat financi­rozó ós mint utólag kídebült, vagyonomra utazó Kovács Antal bankbizományos ügynőknek tel­jesen kiszolgáltatva legyek. Fenyő Lajos mérnök ezt nekem jóakarulag megtette ós elmondhatom az uraknak, hogy csak köszönettel tartozok érte. E sorok közléséért ezúton is szives köszönetet mondok és maradok tisztelettel, Bokor Izsó. 3. A Herzl—Ungár-féle hernyósi földek par­cellázása a következőkép áll. Ez a földterület kivül esik a királyi biztosság készítette város­szabályozási terveken. A föld egy részét Herzl­től Ungár Benő vette meg, a másik része Huszta Ferencé volt. Ungár azt szerette volna, ha a városszabályozási területhez csatolják, amely esetben ő telkekre osztotta volna ki. De ez csak ugy volt lehetséges, ha az utcákhoz szükséges területet ingyen engedik át a város­nak, ami körülbelül 3400 négyszögöl terület el­vesztését jelentette volna. Ungár erre hajlandó is volt, de Huszta ugy szerette volna, ha Ungár tőle is megveszi a földet, amit Ungár nem akart. Hogy mégis bekapcsolható legyen a terület a városszabályozási területbe, az egyik városi mérnők rábeszélni igyekezett Husztát, hogy adja el a városnak ugy a földjét, hogy az * utcák dijtalanul legyenek abból kihasithatók. 4. Savanya Illésnek a városi mérnökségnél csendes vállalkozó társa nincs. :5. Hullmann István ügyében Fenyő Lajos városi mérnöktől a következő nyilatkozatot kaptuk: Tekintetes Szerkesztőségi Gróf Árpád beadványának 5-ik pontjára, mely engem vél érinteni, a következő észrevételem van: Első sorban is nem Gróf Árpádnak szól e válasz, ki ezen megvádolásban csupán mint eszkőz szerepelt, hanem annak, aki Hullmann Istvánnak mintegy 15 vállalatát financirozta, s akinek érdekében van, hogy most, amikor a különféle hitelezők őt, amint ca 3 hét előtt „A Nép"-ből értesültem kriminális ügyben is körülfogják, másra térítse és ami a fontos más által a figyelmet. Ami pedig ama nevetséges vádra a lehetetlen vállalatba való belevitelt illeti s amely valószí­nűleg saját építkezésemre vonatkozik, szükséges­nek tartom kijelenteni, hogy annak elvállalá­sára, tekintve, hogy Hullmann István soha városi munkát nem vállalt, nem is befolyásol­hattam — de befolyásolásra szükség nem volt, mert hasonló összegért, mint amennyibe az a pót- és többlet-munkákkal került, más is fel­építette volna. Hogy mennyire alaptalan Gróf Árpádnak reám vonatkozó vádja, szóljon Hullmann Istvánnak birtokomban lévő következő nyilatkozata: „Ezennel kijelentem, ha kell esküvel is bizo­nyítom, hogy Fenyő Lajos városi mérnök úrral a saját építkezését kivéve, semmiféle üzleti össze­köttetésben nem áltam. Vállalataimra vonatkoz­tatva kijelentem, hogy azok elvállalását, a saját építkezését is értve, semmiképen nem befolyá­solta. Tisztelettel Hullmann István." Soraim szives közléséért fogadja Szerkesztő ur nagyrabecsülésem nyilvánítását.. Szeged, 1912 augusztus 23. Fenyő Lajos. 6. A Szeged-állomás mellett Biró Benő főmérök-helyetes vásárolt telkeket. A főmér­nök ur annak a megírására kért föl bennün­ket, hogy ő hat évvel ezelőtt vette a telkeket ós csak 1911 végén lett aktuálissá a posta­kombináció. Az egész ügy a várossal semmi összeköttetésbe sincs és Biró Benő azt a nyilatkozatot teszi közzé, hogy neki is annyi joga van telkeket vásárolni, mint Gróf Árpád­nak egyebek között Szeged-Csongrádi részvé­nyekkel spekulálni és seftelni amelyeket lom­bardhitelre vásárol. A 7. és 8. pontra nézve már is akták feküsz­nek Back Lipótnál, aki a fegyelmit megelőző vizsgálatot vezeti. Ezek a vádak a vizsgálat során ezekből az aktákból lesznek tisztázhatók. A kihallgatások a jövő héten kezdődnek. Igy fest az ügy az egyik és a másik meg­világításban. Az igazságot kihámozni a vizsgálat dolga lesz. Mi megszólaltattuk az egyik és má­sik felet ós sajnálattal konstatáljuk, hogy mind­két részről már is vannak végletek. * A házépítés ügyéből támadt az egész kon­fliktus. A mérnökség ugyanis kifogásolta Gróf Árpád építkezésénél először azt, (hogy az épület valamivel kijehb terjed az utca többi házainak vonalánál, majd meg az áll­ványozásit mondotta veszedelmes® ék. Ezzel az építkezést késleltette és kárt okozott a tulaj­donosnak. A mérnökség a maga felelőssé­gére s kijelentése szerint kötelességszerűen járt el, mert ha az állványozás csakugyan hiányos és ennélfogva veszélyes volt, akkor azt 'pótoltatni kellett. Erre Gróf iázzál felelt, hogy 'megvádolta a mérnökséget. Vádolta először a maga ügyében s (kijelentette újsá­gokban, hogy a mérnökség őt üldözi azért, mert nem a mérnökség protekciós emberével végezteti az ópitést. A mérnökségen ezzel a váddal szemben azt állitják, hogy Gróf Raichl J. Ferenc épitász­sízel készítette a terveket és Stumpf János épitőmesterrel szignáltatta. Stumpf 80 éves elmúlt, nemhogy az állványokon, de rendes lépcsőkön se tud a második emeletre föl­menni. Stumpf ellen még azért is merült föl kifogás, inert nagyon sok tervet szignált- Vi­szont Raichl a mérnökségem .többször kijelen­tette, hogy ő nem vállalja a felelősséget! Ezen aztán ugy segítettek, hogy Somogyi Szilveszter dr főkapitány augusztus 17-éu a következő végzést hozta: 23891/1912. szám. a Véghatározat. Miután Biró Benő h.-fctaaómök és Sebes­tyén Sándor épitkezési szakértők közbejötté­vel augusztus 17-én megtartott helyszíni szemle alkalmával Gróf Árpád dr Takarék­tár-utcai építkezésének állványozását a sza­bályrendelet ós közbiztonság követelmnéyei­nek megfelelőnek találtaim, ezúttal további intézkedés szüksége fenn nem forog. Mivel az állványozás az építkezés előreha­ladásával folyton változik s mivel Raichl J. Ferencet most már az építtető .a maga elő­adása szerint a műszáki ellenőrzéssel meg­bízta, tovább nem vizsgálom az állványokat s az építkezés folytatását megengedem, de fölhívom Stumpfot és Raichlt arra, hogy a közbiztonsági tekinteteket tartsák szem előtt, mert esetleges szerencsétlenségért a büntető­jogi felelősség őket terheli. Ezzel á határozattal a felelősség teljes su­ilya a két építőre hárult ós megszűnt aizok, amiért a mérnökség az építkezést teljes éber­séggel ellenőrizte. A szegedi virilisták. — Kik fizetik a legtöbb adót? — , II. (Saját tudósítónktól.) Mai számunkban már megkezdtük a szegedi legtöbb adót fizető polgárok névsorának közlését. Most itt adjuk a folytatólagos névsort: Grüner ós Varga 1143.70, Sándor Lajos 1132.80, Szarka István 1128.49, Pálfy Dániel 1127.76, Papp István 1127.38, Pafkovics Rezső 1126.80, Kobn Mór ós tsa 1120.—, May R. Miksa 1119.50, Holtzer Kálmán 1103.10, Ka­tona Ferenc 1101.40, Bokor ós Vajda 1101.—, Sándor József 1098.14, Müller Miksa 1096.—, Kosodkii Pál 1089.80, Kohn Iván testv. 1086.20, Miay Ferenc 1084.—, Janik Elek 1081.73, Kray István 1080.—, Hegedűs Béla 1070.95, Danner Jájnos 1058.04, Endrényi Imre 1054.12, Áb­ránovits Gézáné 1045.90, Millkó Henrik 1041.71 Zombori Ferenc 1039.40, Klein Adolf 1024.57, Árvái Sándor 1021.69, Dr Rusiz Gusztáv 1016,36, ifj íScblesinger Mór 1013.15, Holtzer Jakab örök. 997.64, Brunner Kálmán örök. 992.50, Schvare Jakab 989.—, Vlasits Károly 982.50, Barcsay Károly 967.90, Schvare Hen­rik 963.65, dr Balassa Ármin 962.50, Polgár László és neje 982.13, dr Regdon Károly 960.10 Vajda Manó 952.30, Schiffer Antal 943.44, Szatmári Mihály 941.66, ifj. Aigner József 930.63, Bokor Károly 920.78, Temesvári Már­ton 916.20, Fagler Ede 911.60, özv. Adók Ist­vániné 911.20, Landesberg Mór 903.72, Vass Ferenc 901.49, dr Tóth Mihály 896.40, Otto­vay Károly 889.50, Pálfy Ferenc örök. 888.62, Rózsa Izidor 882.47, ördög,h Ferenc 880.55, Po'zisgai Károly 877.30, Kádár István 876.—, dr Ivánikovi'Cs Sándor 874.44, Singen Antal 871.16, Gruber Zsigmond 864.—, Bartuc Ist­ván 847.61, dr Jedlieslka Béla 845.—, Sándor Lajos 842.40, Loria Henrik 838.—, Bánhidy Lajos 836.35, Reiebl I. Ferenc 835.32, Piuko­vios Ödön 828.80, Gárgyán Márton 824.—, Médiás Lajos 817.30, Vén András 810.—, Tray­ber Vince 810.—, Molnár Elemér 807.—, Vaj da Imre 800.97, Galitzer Mártom 798.18, Répás András 793.80, Járossy Sándor 791,96, Linden­feld .Bertalan 787.26, Bartók Vimos 780.55, Bobn József 777.50, Pollálk testv. 776.60, Schle­«inger Salamon 773.50, özv. Poloner Jenőmé 771.20, Paral Pál 768.85, dr Mann Jakab 766,50, dr Priráki Gyula 761.87, Veres Ká­roly 758.09, Pártos Lajos 757.60, dr Kuzman József 757.02, Tápai László 756.84, Lobmayer István 756.—, Kállay Albert 756.—, dr Falta Marcell 755.— id. Török Mihályné 753.48,

Next

/
Thumbnails
Contents