Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-24 / 10. szám

19-12 augusztus 18. DÉLMAGYARORSZÁG b Hulman István 752.56, Fischer Testvérek 752.—, ' dr Kordia Jenő 750.74, Putics Osedomir 744.—, Veres Károly 743.50, Kátay Sándor 731.95, Wagner Valburga örökösök 730.50, Reiner Károly 730.—, Csal la Illés 724.20, Wógnxainm Ferenc 718.52. Száz csépíőmunkás sztrájkja a Károlyi-uradalomban. (Saját tudósítónktól.) A szegedi ügyészséget pénteken telefonon értesítette Dózsa István dr mindszenti főszolgabíró, hogy Károlyi László gróf derekegyházai uradalmából száznyolc sztrájkoló cséplőmunkást • kisérnek be a csendőrök a szegedi ügyészség fogházába. A főszolgabíró harmincharminc napi elzárásra Ítélte a munkásokat szerződésszegés miatt. Az ügyészségnek nagy gondot okozott a főszolgabíró jelentése, mert Szegeden képtelenség elhelyezni a sztrájkoló munkásokat. A törvényszék fogházában ugyanis már kifüggesztették ,a „megtelő" táblát, a Csillagbörtön fogházépületében pedig legfölebb csak ötven-hatvan ember számára képesek helyet szorítani. Az ügyészség végül abban állapodott meg Müller Mór börtönigazgatőval, hogy egyelőre a .sztrájkolok felerésze üli le a büntetését, a másik fele pedig csak akkor vonul majd be a Csillagba, ha ,az első turnus már kitöltötte a büntetését. A mindszenti járásbíróság fogházára nem lehet számítani, mert ott alig van néhány cella. Pénteken délután váratlan meglepetés érte az ügyészséget. Azt jelentette a főszolgabíró, hogy csak husz sztrájkoló érkezik Szegedre, a többi útközben meggondolta a dolgot és visszaállt a munkába. Negyvenhat cséplőmunkással még tárgyal a szolgabiróság, minden valószínűség szerint azok is elismerik a szerződés érvényességét. Az ügyészség megkönnyebbült a kedvező hirre és biztatta a szolgabiróságot, hogy lehetőleg sikerrel intézzék a békitési kisérletet. Károlyi .László gróf derekegyházai uradalma tizennégyezer hold terjedelmű. A központja tizenkilenc kilométernyire fekszik Mindszent község állomásától. Az uradalomban most , ötszáz csépíőmunkás dolgozik. A Délmagyar ország munkatársa a sztrájk i ügyében telefonon beszélt Dózsa István dr mindszenti főszolgabíróval, aki a következőket mondta: — A ^Károlyi uradalom ötszáz cséplőmunkása közül tegnap száznyolc bejelentette a sztrájkot és ,nyomban abbanhagyta a munkát. Előbb negyvenkét, majd husz, végül pedig negyvenhat munkás jelentette be a sztrájkot. Béremelést követeltek, az uradalom azonban a szerződés alapján visszautasította a követelésüket. A szerződés szerint a munkások a cséplés után három százalékot kapnak, amely a kikötött jövedelemmel együtt naponta négy koronaés ötven fillér munkabért jelent. A munkások közül száznyolc férfi a ,cséplés után három és fél százalékot követelt és ebből keletkezett a sztrájk. A sztrájkotokat harminc-harminc napi elzárásra ítéltem. — Hatvankét cséplőmunkással tegnap útnak indultak a csendőrök. Gyalog indultak Szegedre, mert a törvény szerint ilyen esetben a sztrájkotok viselik a költségeket, akik nem voltak hajlandók megfizetni az útiköltséget. — Útközben negyvenkét munkás kijelentette a csendőröknek, hogy visszaállnak a munkába, a régi föltétellel. A munkásokat erre visszavezették a csendőrök Derekegyházára, ugy, hogy most már csak husz sztrájkoló kerül a szegedi ügyészség fogházába. — Negyvenhat munkással most tárgyalunk a íőszolgabiróságon, valószínűleg még ma azok is folytatják a munkát. A negyvenhat munkás még fél százalékot követel a cséplés után, még pedig olyasképen, hogy azt naponkint utalja ki az uradalom. Károlyi gróf már hajlandó teljesíteni a munkások követelését, de csak a cséplés befejezése után akarja kifizetni egy összegben a fél százalékot. A munkások valószínűleg elfogadják az uradalom föltételét és igy újból megindul a cséplés. La tri gardistoj. — Ami még Budapesten se volt. — (Saját tudósítónktól.) A imagyar főváros linóm inyü közönsége tegnap olyan élvezetben részesült, laimire csakugyan ráillik a nagyzoló dicsőítés, hogy ilyesmi — legalább nálunk — még soha nem volt. Eljátszották Berezeg Ferencnek egyik bohóságát, a Három gárdistát azon a műnyelven, .amelyet tudós professzor Zámenhof olyan zseniálisan állított össze. Az uj szó-keveréket bevonta egy gyönyörű elnevezéssel, amelyet a spanyol eszparanza —• reménység — szóból formált s 'azután átadta az emberiségnek az eszperantót. És — .minden jel arra mutat — szükség volt erre a mesterségesein összetákolt nyelvre. A földkerekség valamennyi országában •akadt néhány ezer, de legalább is néhány •száz olyan ember, aki nem sajnálta a fáradtságot s most már> tizenhárommillió azoknak iá szárma, akik olyan folyamatosan csevegnek •eszperantóul, mintha ezen a nyelven tanulták volna kimondani a papát-mamát, helyesebben: a patro-t és patrino-t. Az. a vakmerő próbálkozás, hogy a színpadon is megszólaltassák az uj nyelvet, rendkívül érdekes volt 'és nem kevésbé tanulságos. Nem ,szabad kertelni: az eszperantó nem való a színpadra. Aki tegnap egy percre lehunyta a szemét az Urániában, azt hihette, hogy egy óriási beszéHőgépkereskedósben van, ahol egyszerre nyolc-tdz gramofon szórja a levegőbe a szavakat, Ennek a csalódásnak az •okia végtelenül egyszerű. A beszednék a hangsúly adja meg a sziinét, a zamatát, az elevenségét. A hangsúly sajátosságai minden nyelvben mások. Ebből pedig önként következik, hogy az eszperantóban tulaj donképen nincs hangsúly, mert hiszen csaknem minden szava más és más nyelvből ered. Most már szomorú elgondolni, mit csináljon a színész — hangsúly nélkül. Nem tehet •egyebet: darál. Végtelenül érdekes volt például megfigyelni a női szereplőket. Az arcjátékuk, a szemük sugárzása, iá gesztusaik azt mutatták, hogy izzó, szenvedelmes dolgokat éreznek és mondanak. A szavaik ellenben egyforma hüvösséggel és rendszerességgel .peregtek, melegség, sain és élet nélkül. Körülbelül megállapitható, hogy iaz eszperantó igen jól hat —olvasva, kevésbé jól élőszóban és visszásán a színpadon. Azonban .kétségtelen, hogy Zámeníhof nem is Shakespearrel óhajtott megmérkőzni. A különböző nyelvűek érintkezését akarta megkönnyíteni, minden más cél ós óhajtás nélkül. Akik nem ismerik az eszperantót, •mindenféle nagy dolgokat magyaráznak bele. A világbéke egyik eszközének tartják és azt várják tőle, hogy segíteni fog a nemietek mai, úgynevezett nemzeti egyéniségéinek a megnyirbálásában. Az egész szókincse talán kétezer szó, az egész gramatikája: három-négy könyvlap. Mindenki megtanulhatja három-négy het alatt. Ment épen .az az érdekes, hogy az eszperantó nyelv szavait minden iskolázottább ember amúgy is ismeri. Zámenhof tudniillik ilyenformán készítette az eszperantót. Elővette az európai főbb nyelvek szótárait. Azután egymás mellé irta, liogy tiz-tizenkót nyelvben hogyan fejeznek ki ugyanegy gondolatot. S amelyik szógyökér a legtöbbször ismétlődött, azt választotta ki az eszperantó szó alapjaiul. Egy példa mindent megmond. Éjszaka, eszperantóul: nokto. Miért? Mert ugyanez a szó latinul nox, olaszul nőtte, spanyolul nohee, franciául nuit, angolul night, németül nacht. Alig van ember a földön, a ki az éjszaka kifejezéseinek eme tömegéből valamelyik szót ne ismerné. És ákkor már a megfelelő eszperantó szót is tudjia. Az átalakítás ugyanis parányi. Az eszperantónak minden főnévnek o, minden melleknévnek a, minden határozónak e és minden igének i a végződése. Nemek szerint való megkülönböztetés nincsen, már ami .a szó végződését illeti. Mert, viszont a hímnemet jelentő szóból az in szótag betoldásával alkotják a megfelelő nőnemű szól. Például: szinyore — ur, szinyorino — hölgy; knabo — fiu; knabino — leány. Az uj nyelv megszerkesztésének módja kétségtelenül elmés 'ós főként célszerű. És a haszna máris mutatkozik. Kedves és gyönyörködtető volt tegnap, ahogyan angolok, oroszok, németek, spanyolok, sőt japának is barátságos eszmecserét folytattak a magyarokkal az uj nyelven, A dolog használt pedig a kisebb nemzetek látják és főképen az olyan népek, amelyéknék a nyelve saj'átos. Amilyen például a magyar nyelv is. Hogy mennyire közelebb hozza egymáshoz az embereket az eszperantó, arról meghat ó tanulságot tett egy amerikai úriember. A Margitszigeten vacsoráztak az eszperantó barátai, cigánymuzsika mellett. Egyszerre csak az egyik amerikai vendégünk közelebb intette a prímást és elkérette vele a banda — tárogatóját. Azután kezébe fogta ezt az őseredeti magyar hangszerszámot, a szájához illesztette és csodaszépen eljátszotta a kuruc kesergőket, szilaj toborzókat. Bizony talán •az egész társaságot elindíthatta volna egy kis — labanckergetésre.