Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-13 / 1. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1912 augusztus 18. második városa számára meg is halt teljesen akkor, amikor nem jelent meg a temesvári országos sakkversenyen, hogy babérokat hozzon, méltókat. Ez a vak rendszertelenség, majdnem teljes céltudatlanság karakterizálja egész társadalmi, egyesületi életünket. Rendszer kell és célok, amelyekért alakulnak egyesületek és viaskodnak, dolgoznak. Célok, amelyek izmosítják ezt a várost, nöyelik erejét, fényesitik tekintélyét és emelik pozícióját. Kétségtelenül jól jön, sőt okos dolog, ha a társadalomnak ebben a városerősitő munkájában a tanács is résztvesz a város erkölcsi tekintélyével és anyagi támogatásával. De ez a támogatás csak azoknak az egyesületeknek járjon ki, amelyek életük és munkásságuk céljaival tervezői vagy téglahordozói a három évtizedes idea megvalósítására irányuló nagy és áldozatkész munkásságnak. Halott vagy komoly célok nélkül való egyesületekre semmi szükség, nagy baj, hogy Szegeden sok van ezekből. De életbevágó jelentősége van annak, hogy erős életet, intenzív működést éljenek azok az egyesületek, amelyek működése a város érdekeit köti le, szolgálja vagy megkárositja. Ilyen egyesületet megalakítani és tétlenségben tartani bün. Jövőnk kialakulásának egyik eszköze, milyen sokan nem látják, hogy ne aprózódjék el Szegeden végkép az egyesületi élet, az egyesületek vezetése jó kezekben legyen. Ma nem egészen igy van és ahoz, hogy igy legyen, nagy érdekek kielégítése fűződik. párti jelölt visszalépése folytán a bárom Palánfka község néppárti választói egy ivet írtak alá, amelyen igérik, hogy az augusztus 17-iki választáson valamennyien a munkapárti jelöltre fognak szavazni. A bácsióvárosi mandátum. Palánkáról jelentik: Adamovits István néppárti képviselőjelölt bejelentette bácstóvárosi kerületíbeli liiveniek, hogy a képvisélőjelöltsógtőll visszalép. Igy Evetovits János munkapártiinak egyedüli ellenjelöltje Hadzsi Koszta szerb radikális jelölt lesz. Vasárnap délelőtt Evetovits János 'bácsi plébános, a háostóvárosi kerület munkapárti jelöltje, Palánkán mondta el programbeszédét. Adamovits népKözgazdasági parlament (Saját tudósítónktól.) A parlamentek mai összetételükben hiven visszatükrözik-e a társádalmi rétegeket, amelyeknek a szavazó munkája a parlamentek teremtő ereje ? Ezzel a kérdéssel foglalkozik egy német publicista, dr. Westenberger Bernhard és ha nem is határozott formában, de mégis fölveti azt a javaslatot, hogy talán nem lenne célszerűtlen ha a politikai parlamenttel párvonalosan működnék a közgazdasági parlament. A különböző hivatásbeli rétegek mindegyre jobban erősödő szervezkedése érlelte meg benne a közgazdasági parlament eszméjét. A német mezőgazdáknak már régesrégen megvannak az erős szervezeteik; a kereskedelemnek, iparnak erős képviselője a Hansabund; a kereskedelem alkalmazottainak, a magántisztviselőknek szintén sokféle nevezetes szervezetük van Németországban; az állami tisztviselőknek ugyancsak vannak szövetségeik, a munkások hatalmas szervezettsége pedig régi keletű és általánosan ismeretes. A német publicista, e sokféle szervezkedésről elmélkedvén, aként vélekedik, uogy ennek a sokféle szervezetnek szüksége van valamilyen hatalmas összefoglaló szervre, ós ez a nagy összefoglaló lenne a közgazdasági parlament vagy ehez hasonló formáció. Az általános választói jog ellenére még a német birodalmi gyűlésben sincsenek a különféle társadalmi osztályok a maguk érdekeinek megfelelőn képviselve. A hiba persze nem az általános választói jogban rejlik, hanem a választókerületek geometriájában és Né" metország különös viszonyaiban, amelyek némi tekintetben a mi viszonyainkra emlékeztetnek, mert ott is sok a panasz arra nézve, hogy a nagybirtoknak nagyon is tul" tengő a parlamenti képviselete. Az általános választói jog időnkint korrektivumokra szorul : a kerületek uj beosztása, egy-egy kerület választói számának uj meg uj megállapítására. De ha jobb is a helyzet Németországban, mint minálunk: mégis, ott sincs meg az iparnak és a kereskedelemnek az a képviselete, amely megilletné. A hatalmas Hansabund, amely a nem nagyon távolj múltban alakult, törekszik az alapos és komoly segitségre ezen a területeri. A különféle társadalmi rétegek szervezetei — mondja Westenberger — a maguk kívánságaival mind a parlament elé járulnak, döngetik a parlamentek kapuit, hogy a kívánságaikat bebocsásák, de a képviselőket közrefogják külön-külön is, hogy megnyerjék őket a maguk óhajtásainak a támogatására. Hol van az az idő, amikor a képviselő független volt a választóinak utasításaitól? Ez a függetlenség a papiroson van csupán, a valóságban azonban a képviselő alkalmazkodni kénytelen a választói utasításaihoz. De nem anynyira ebben látja a bajt a közgazdazági parlament eszméjének a fölvetője, mint inkább abban a khaoszban, amely a különféle társabalmi rétegek kívánságainak szembeállításából keletkezik. Sőt ugyanegy társadalmi osztálynak is tömérdek a kívánsága. A Hansabundnak már ezen a ponton is dicséretes a működése: megrostálja a maga tagjainak az eszméit, indítványait, kívánságait és csak a tiszta buza marad a rostában. A közgazdasági parlament, amelyet Westenberger elképzel, az ő elképzelése szerint talán kiegyenlítené az ellentéteket a különböző hivatásbeli rétegek álláspontjai között. A különböző álláspontok egybevetése, a kölcsönös meggyőzés kisérletei nyomán talán olyan eredő keletkeznének, amely akárhány kérdésben üdvös hatással lenne különböző társadalmi rétegekre és végeredményében egy-egy ország közgazdasági életére. A közgazdasági parlamentben meglenne a képviselete a mezőgazdaságnak, az iparnak, a kereskedelemnek, a kézművességnek, a munkásságnak a magánalkalmazottaknak a köstisztvir beleremegett iaz izgalomba. Mindenki tudta és én min denkinek szerettem volna elmondani, a lila Mettau folyónak is, a plessi fenyőfákmaik is, hogy a kéz kiemelt engem, egyetlen mozdulattal 'kivett a 'börtönből, a mondurból, amely pedig olyan nagy volt, hogy csaknem elvesztem benne . . . Amikor haza íberültem, Jókai köszönte meg nekem, hogy ő milyen hatalmas ember! És mivel halálosan le voltam neki kötelezve: a kegyeit élveztem holtáig. Nem igaz, csak a második házasságáig. Oh erkölcs, oh erkölcs! Vajha harmadszor is megházasodott volna, — csak élne! Ugy-e összes itanár urak, most szívesen belemennének ebbe a tranzakcióba? lEngem legalább gyakorta és most is fellázit a gondolat, hogy testi alakj a niaső -és oky^rt tőllünk végleg a halhatatlanságba. Füa halhatatlanságra! Még szerencse, igen sietnek a monnmentiunával: gyulokú vaJn.}m azt (a méltóságteljes hronzemhert, helyébe fölállítanak. Neki igazan semmi ,ize w érchez, amelyből ágyút öntenek es m t vemek. A Jókai halhatatJansaga az elo Wélyéhez volt kQtve. És nekem ugy tetszik, _ talájQ mw is ,szabadna ezt kimondanom? llQgy ö m>:flt ember különb volt a munkálni Nekeu/n indenesetre Ikulonb. A könyveit^régl . ,llváíltam már, utolsó emiekem a Sárgaróz ie ez ,a gip8Zkez itt az asztalomon minimálár megelevenedik. Most, hogy nézem, húmk'izt látom, a mint kenyeret szel vele. Kég.i magyar szokás szerint a kenyér liaját szépen lehámozza és felém tolja.: — Nesze, a tied, modern magyarom! Ettem és ettük a kenyerének héját. Gondolom sokan és sokáig éltünk is belőle. Mosolyogva és bizonyos szeretetteljes lenézéssel nézte iá körülötte és utána élő magyar irodalmat. Komolyan csak Mikszáthot vette, részint azért, mert az öreg Tisza maga is ezt cselekedte, részint azért, mert Mikszáthot valóban olvasta is. Senki iránt nem érdeklődött komolyabban, senki jobban nem izgatta, — Petőfin üdvül. Talán az egyetlen ember volt, akivel szeretett volna barátkozni is és nagy ünnepe volt, ha megcsíphette vacsorára. Nem féltékenykedett és nem irigykedett rá, pedig az utolsó tiz 'esztendőiben látnia kellett, hogy az utód jóbbán tud imi, mint ö, szigorúbb művész, komolyabb konstruktor, szilárdabb kéz és jobban is fizetik. (Pedig ezt bocsátja meg a legnehezebben az egyik iró a másiknak.) '.Egyébként is imponált neki: Mikszáth szembe merte csúfolni a minisztereket és egyéb nagy urakat. Ö maga azt is eltűrte, ha ezek csinálnak rossz vicceket iája. Jókaiban nagy és sajátos alázatosság Amit, a rang, cim és születés iránt, de azért tetszel,!, neki, hogy Mikszáth előtt semmi sem szent, ami nem szent. És ezen szer, csakis egyszer irigykedet — Tőle félnek, tőlem nem! Ha ő ir valakinek valamiért, azt komolyan veszik! Csaknem kimondta, hogy legközelebb ő fogja magát protegáltatni Mikszáthtal. De arról soha sejtelme sem vélt, hogy ez lesz az életirója. Nagyon meg lett volna tisztelve, ha tudja, de mellesleg egy kissé nyugtalankodik is. Nagyon is pozitív elmének és Tisza Kálmánon kiviil a legokosabb embernek tartotta Mikszáthot — Ha a politikára adja magát, még kancellár is lehetett volna! 1 Jókai modorban néha el is túlozta az utód alakjának méreteit. (Egyébként azonban nem cselekedett egyebet, mint tudtommal az egész magyar irodalom: Mikszáth Kálmán mindig a kivételes és egyedül álló alak volt mindnyájunk előtt. Ez az egy ember, aki fölött nem vitatkozunk, akit mindnyájan olvasunk. A leglilább sejtelmesek és a legokvetetlenkedőbb naturalisták egyben megegyeznek — benne. Valaki, aki még ilyen eleven és már klasszikus: ennél irigylendőbb helyzete írónak nem volt még soha. De mindenki örül ennek 'és ugy vélem, készülődik is . . . Mégis csak eltávolodtam az előttem nyugvó halott kéztől. Egy másik halott arcig. És szomorúság fog el, mért hogy Jókai nem irhát most Mikszáthról? Osak ő tudna róla, csak ez a kettő tudott egymásról, csak ők ketten méltók egymáshoz. í i