Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-10 / 157. szám

1912 III. évfolyam, 157. szám Szerda, julius 10 AGYARORSZAG gjzponli szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, j-a Rorona-utca 15. szám e=i ímtapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., —a Városház-utca 3. szám c=> CLÖF1ZETESI AR SZEGEDEN egész évre . R 24*— félévre ... R 12' negyedévre . R 6*— egy hónapra R 2' Egyes szám ára 10 fillér. 7 ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN: | egész évre 3 R 281— félévre . . . R 14'— negyedévre . R 7-— egy hónapra R 2.40 i Egyes szám ára 10 fillér. | TELEFON-SZÁM: Szerkesztősee 305 .vadöhivawi 834 Interurháíi 3ö5 i Budapesti szerkesztősei leieion-száma 128—12 Németek és magyarok. A Kölnische Volkszeitung, melyben né" hány nap előtt Huszár Károly néppárti képviselőnek felette kétes értékű fejtegetései napvilágot láttak, ma megteszi a cikkre kilátásba helyezett észrevételeit. Ismertetjük a nagy német katolikus orgánum cikkét, mert sok tekintetben igen érdekes az, amit előad és mivel mi is hozzá akarjuk fűzni a német újság fejtegetéseihez a magunk felvilágosító refleksziót. A Kölnische Volkszeitung többek között a következőket irja: Németországban az újságolvasók nagy tömege több mint egy évtized óta a magyar politikai küzdelmekből nem ért meg egyebet, mint azt, hogy ismét és ismét a véderőnek minden megerősítését, majd ez, majd az a párt arra használja fel, hogy magyar nemzeti vívmányokat érjen el. Követeléseik egyrésze a németek józan reális felfogása szerint természetesen csak puszta dekoratív külsőségeknek tűnt fel, melyeknek nincs komoly jelentőségük. Más követeléseket azonban, melyeknek komolysága elől nem lehet elzárkóznunk, mint a minő főképen az egységes német szolgálati nyelv állandó bolygatása, természetesen a német nép nem fogadhatta kedvezően. Főképen azért nem, mert veszedelmet jelentett az osztrák-magyar közös hadsereg integritására és harcképességére, melyre pedig mi, mint a monarchia szövetségesei, nem fektethetünk kevesebb súlyt, mint maga a monarchia. Egyébként az a kérdés, hogy a hadsereg magyar részének egy bizonyos különállása mennyiben oldható meg, Ausztriának és Magyarországnak, illetőleg a közös dinasztiáhak, a közös hadsereg vezetőségének, az összpolitikának és a két népképviseletiek belső kérdése. A németeknek nem jut eszébe, hogy ebbe a belső kérdésbe beleavatkozzanak. Mi abban sem a magyarok ellen, sem a magyarok mellett állást nem foglalhatunk. Érdekelve csak anhyiban vagyunk, amennyiben a közös hadseregalapjai és ezzel együtt Ausztria-Magyarország nagyhatalmi állása és mint szövetségesnek, jelentősége érintetik. Ha a magyarok elhatározák, hogy ezekhez az alapokhoz a jövendőben nem nyúlnak, ugy minden félreértés el fog oszlani. Hogy az obstrukció épen a feltétlenül szükséges véderőreformot választotta tárgyul, hogy közvetve a választási reformot kierőszakolja, az természetesen a német közvélemény helyeslésével nem találkozhatott. Az mindenesetre tény, hogy ez a politika csütörtököt mondott. Sőt épen az ellenkezőt érte el, mint amit célzott: az obstr.ukeió leküzdése Tiszának kedvező alkalom volt, hogy az általános választójog előtt az ajtót becsapja. Az obstrukció kétélű fegyvernek bizonyult. Németországban egyébként sem örvend ez a harci eszköz nagy rokonszenvnek, kivéve talán a radikális pártoknál, akik azonban szintén csak egy alkalommal, a vámtarifaharcban kisérelték meg, hogy a fegyverrel nagyobb mértékben éljenek. Ez a kisérlet tudvalevőleg a többség szilárd magatartásán megbmsult. Németországban az obstrukciót épen ugy a parlamentarizmussal" szemben elkövetett erőszaknak és bűnnek tekintik, mint az elnöknek parlamenti államcsínyét; hajlandók azonban ez utóbbinak legalább is enyhitő körülményeket koncedálni, ha más uton rendet teremteni nem tudott. Ez az utóbbi mentség Tiszát nem illetheti, mert a választójog elleni nyakas ellfntállása nélkül lehetséges lett volna a rendnek erőszak nélkül való helyreállítása. Mindenesetre azonban a nagy tömegek előtt mint az a férfin áll„ aki a hadsereg reformját lehetővé tette é^ ezzel a hármas szövetséget megerősítette. A magyar ellenzék jobban tette volna, ha ádáz ellenségének ezt a gloriolát meg nem szerzi. Abban a harcban, melyben erőszak állott szemben erőszakkal, az ellenzék alul maradt. Bár levonná belőle a tanulságot! Fontolja meg azonban a korA letartóztatás. Irta Maurice Donnay. (Reggeli után Syinroeknál, a gazdag .sörfűzőnél. A vendégeik dolgozószobájáiham vannak, ahol feketekávét és 'likőröket szolgálnak fel. Pompás aromáin cigaretták üdítik fel a vendégeket. Jómódú, elégedett, rendi eltel díszített bourgeo|iisk vauinak együtt. Káinéi, ia bankár, Ratinef, ia nagy i par os, Mondáin, az orvos, Jaqnes Transe, a költő és Alfréd Viatnfroy, akiinek az a foglalkozása, liogy ió fiu. A beszélgetés olyain, amilyen ezekben a társaságokban tenni szokott.) Karné (elnyúlik egy fauteuitiben, a szoctiálizmusról beszól Jaqnes Tiranse-szal:) Igen, barátom, minden ebédre húst követelnek maguknak. Már most, képzelje, a Corbeau-ut végén van egy fiizőgyáram, melyet valami csekélységért vettem meg s most évenként százezer frankot ihoz nékem anélkül, hogy a legkevesebb dolgom lenne vele. Minden hónapban egyszer-kétszer nézek feléje, mert a világ végén van. Nos, amióta odajárok, feltűnt nékem egy 'dolog. Az összes korcsmák ajtaja, előtt osztriga-héjaikat láttam. Ki fogyasztja ezeket az osztrigákat? A munkások. Ön azt fogja mondani, hogy ezek portugálok s nem tartoznak a, vörös! szocialistáik pártiához. Én meg azt mondom, hogy előbb-utóbb oda fognak tartozni. Jaques Transe: Tiszta szivemből ikjivánom. Kamé: Maga kívánja inékilk? Az én időmben, fiatalember, a munkások nem ettek még osztr igákat. Mondáin. az orros: Látja, látja, Kamé, maga már megint kivörösöd|ik minden étkezés után. Vigyázat, (barátom, az arca ujna túlontúl rózsás. Jaques Transe: Igen, ezek a vérbőség rózsái. Kamé: Hát mit tegyek? Az orvos: Megmondtam már: ne egyék halat, ne egyék vadhúst, osztrigát, ne igyák nehéz 'borokait, különben visszatérnek az apró kellemetlenségük. Kamé: Ali, erre aligha leszek képes, az én koromban már nem lehet ennyire (lemondani (Folytatja az előbbi beszélgetést.) Azok az emberek rettentő szerelmi életet élnek. Az apa a lányával, a fivér a nővérével. Nem nem érdekelnek. (Niagynehezen feláll s ia kandalló mellett álló csoporthoz megy.) Vaufroy (közeledik Jaques Transe-thoz): Nos, költő barátom, jól mulat? Jaques Trase: Fényesen; először vagyok itt Vaufroy: A kövér Kamé kifejtette nnaga előtt az ő saját külön elméleteit. Szinte szép, mikor a munkásosztály lezüllóséről beszél. Kamé mester beteg, szoros üzleti összeköttetést tart íön egy érdemes hölgygyei, kit sűrűn látogatnak tizeinhároméves fiatal lánykáik 'és üreg urak. Kamé asszony is rendkívüli egyéniség. Egy alkalommi figyelmeztette férje, hogy Ratlinel feleségével érintkezzék barátságosabban, mire büszkén igy felelt: „Mondja esa:k, kedvesem, minek tart engem? Az üzlettársa feleségével sohasem fogok érintkezni!" Jaques Transe: Kitűnő. Vaufroy: Fényes eset,; Roehepuré fia vette el Riatiine! leányát. A két papa megegyezett abban, hagy a bútorokat együtt veszik meg, elmentek hát, a bútoroshoz, kiválasztották a bútorokat, megállapodtak az árban, eltávoztak. Tiz perc múlva visszamegy Ratinel barátunk és 'szól: „Nekem addig van a dolog. Én vevőt hoztam magánok, adjon /nekem egy harmincezer frankos rendelést." Tiz perc múlva megjelenik Roehepuré ur s az elkábult bútorosra rárivall: „Nem addig van,barátom. Én vevőt hoztam imagánák, adjon maga is nekem egy iharmineezerfrankos rendelést." Jaques Transe: Nagyszerű eset. Vaufroy: Mondhatom magának, bájos emberek. Most politizálnak. Hallgassa meg őket, egészen uj dolgokat tanulhat. (A kandalló körül társalgó csoporthoz lépnek.) Ratinel: Ugy látszik, ennek sohasem lesz vége. Oamille Dreifuss rettentő pert indított meg. Nagysúlyú nevek vannak belekeverve.