Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-05 / 153. szám

4 DfiLMiAGYAR ORSZÁG J9JÍ2 jffliLEng 5. A gömöri kisleány — meg öt huszár. — Éjféli kaland a szegedi huszár-barakban. — {Saját tudósítónktól.) A jó öreg nyári kalaajidos törtéinetek évről-évre pontosan fölkeresik az ollviasóíközönséget. A nyári hón apo khan feltétlenül történik oiyasmi, ami egy ki-asé — néha súlyosabb mértékben lis — pikáns és izgató. Uigy lehetne már mondani, hogy minden szezonnak megvan a maga spe- eiális története. így a nyár .a pikáns históriák szezonja. Sőt már meg is követeli a publikum, liogy amikor a napperzselő sugarai nyilazzák állmos ós lomha testét, valami izgató, vért forraló eseményt tálaljanak az asztalára. És mindig laikad valami, ami néha hetekig is hálás témája a társaságoknak. Az ilyen történetekben természetesen a házasságtörés vezet. Azt már fölösleges hangsúlyozni, hogy házasságtörés csak a feleség miiint olyan cselekedetéből szár,mazhat ik. A férj csak passzív szereplője ilehet a házasságtörésnek. De az ilyesmiben is kell valami bonyodalom, mert különben nagyon közönségesnek találják a históriát. Jelenet 'kell, lehetőleg könnyű, kánikulai kosztümben és sok zaj és csörömpölés. Ezek a ^legkiadósabb" nyári történetek. Azt azonban még a nyártól sem leliet megkövetelni, hogy minden nap produkáljon egy bonyodalmas házasságtörést. Csaik adjon valami pikáns történetet, ideig-óráig ez is csillapitólag hat a túlfeszített kíváncsiságra. Most pedig elmondunk egy történetet, amelynek főal'katrészei: a pikantéria, anóg •így leány, meg öt huszár. Az eset Szegeden történt. íme: Egy szegedi utásztiszt szerdán délután a Tisza parj-ján sétált. A Holt-Tisza partján egy siránkozó, csinos fiatal leányra akadt >a tiszt. A Holt-Tisza táján, ugyebár, minden mindegy és a tiszt ur megkérdezte a leányt, hogy: — Miért sir, lelkem? A leány erre a barátságos megszólításra beszüntette a könnyeit és elbeszélte, liogy Gömörniegyéből jött és Amerikába óhajt kivándorolni és hogy útközben kiszállt Szegeden, mert nagyon kíváncsi erre a városra. — Hát oszt' merrefelé járt már? — kérdezte :a tiszt pompás magyarsággal. — Eljutottam a Szent István-térre is, ahol az a nagy torony van viizből meg cirkusz és hajóhinta is van ottan. Meg baleset is ért ottan. — Hogy-hogy? — A hajóhintánál szóbaereszkedtem egy huszárral. A huszár jól birta hez,séddel és sétálni is mentem vele. Egész a barakkba sétáitank, a huszárkaszárnya mellé. A barakkban megtelepedtünk, mert jól éreztük magunkat. Közben én a párna alá rejtettem a hngyellárisomat, négy száznyolcvan korona voílt benne. Később aztán négy huszár lepett meg bennünket a barakkban. Engem hívogattak, aztán kicipelték a tisztásra. Nagyon erőszakos modoruk van kérem a huszároknak. Beszélhettem én azoknak, rá se hederítettek. — Amikor aztán ennek is vége volt, — — folytatta a leány — visszainászkáltam a barakkba. A huszár már nem volt benn. A párna alá nyúltam és — szorít atya úristen! — a bugyeliárigt ,már inem találtam ottan. Na, most jól nézek ki, gondoltam és befelé indultam a városba. És most ittvagyok. Az utásztiszt nagyon fölháborodott a történeten. Fölszólította ia leányt, liogy tegyen följelentést a rendőrségein, ő pedig majd a katonai parancsnokságon lis bejelenti az esetet,. A leány fölment a rendőrségre és elbeszélte az ügyeletes rendőrtisztnek, hogy mi történt vele kedden éjszaka a hajóshintától a barakkig, onnan a tisztásra és vissza. A rendörségen kételkedtek az eset valóságában. Érdeklődtek a leány illetőségi helyén, egy kis igöniörmegyei községben,, ahonnan válaszképen a következő távirat érkezett: Gyúr cső Anna kalandos természetű. Hóbortos. Mániája hamis történetek kitalálása, Pénze soha, nem volt. Beteges nő. A leánynak fölolvasták a szülőfalujából érkezett kritikát . — Nekem nincs semmi hajóin, — méltatlankodott a leány — azt csak ugy kitalálták. Szórói-szóra ugy igaz, ahogy elmondtam az. esetet. Ezek után pedig a bonyodalmas történetből csak az öt huszár esete a valószínű. Egyébiként pedig ,a leányt beszálllitottáik a szegedi közkórházba, mert fertőző betegségben szenved. A tudomány világából. — A gondolkozó lovak. — Te Kloot könyve. — (Saját tudósítónktól.) Kaid Krall beszélő, és gondolkozó lovainak, Zarifnak, Muhaimnednek és Hansnak a neve nem ismeretlen. Megírták egyes lapok, mint olvasnak, számolnak és miként fejtenek meg rejtvényeket, liogy az „értelmetlen" állatok gondolkoznak, megfigyelnek, emlékeznek. A gondolkozó lovakkal folytatott kísérletek között a legföltünőbbek a számtani kísérletek eredményei. Néhány évi rendszeres, alapos tanitás után a lovak nemcsak összeadni, kivonni, szorozni és osztani tanultak meg, hanem komplikáltabb algebrai föladatokat is pontosan megoldanak: tudnak négyzet- és köbgyököt vonni s fejből 'kiszámítják két négyzetgyök különbségét. Ha az iskolateremben álló kis orgonán a kísérletező megüt egy akkordot, a lovak megmondják, hogy hány hangot hallottak, melyik volt a legmélyebb és a többi hang (pl. a, d). Tudják, hogy hány napja van az egyes hónapoknak, hogy a szökőév négyévenként ismétlődik meg és megmondják a kísérletezés napjának pontos dátumát. Zarif elé tükröt tartanak: ki ez? A válasz: ig (ich = én). Krall erre megfeddi a lovat: minden teremtménynek meg van a maga neve, azt mondja meg. A válasz fver (pferd = ló) s ujabb kérdésre: Zareuf. A matematikában Muhammed a kiválóbb, de ha kifárad, a „mit csináljunk most?" kérdésre ő is őszinte Adjő-vel felel, akáresalk Zarif, aki — amikor belefáradt a hosszas leckéztetésbe — sok Össze-vissza kopogtatás után kijelenti: ig műd sein (fáradt vagyok) . . . Egy alkalommal Schoeller dr kísérletezett Muhammeddel éá telefonon fölhívta a távollévő Kari Krallt. A telefonkagylót — kapcsolás után — a ló füléhez tartották és Krall egy pár szót mondott neki. Mikor a lovat visszavezették a dobogóhoz és megkérdezték tőle: ki beszélt veled? — azt felelte: krl (k — tekintettel arra, hogy a lovak fonetikusan betűznek — ka-t jelent). — Mit mondott neked? — kérdik. — pao m gbn (pao adjon répát; m a möhren — répa — szó megszokott rövidítése; pao = dr Schoeller, a lovak nevezték el igy). Krall tényleg ezt mondta a telefonba. Más alkalommal Krall azt telefonálja a lónak: — Sage Pao: ofen warm! — A ló igy ismétli meg az utasítást: ofn ist warm (a kályha meleg). Az ist (van) szót a ló magától illesztette be helyesen a mondatba. — Ki mondta ezt neked? — kérdik aztán. — krl kral. — Miképen mondta? — tlefon (t = te). — És te mit csináltál? — hm (heren = hören, hallgatni). Philipp Bergesnek, a „Hamburger Fremdenblatt" szerkesztőjének jelenlétében egyszer megkérdik Muhamedtől: — Melyik ló volt neveletlen a múltkor, amiért a sarokba állítottuk? A ló megmondja, mert emlékszik az esetre: — Zarif. Előfordul néha — kivált a komplikáltabb gyökvonásoknál, — hogy a kérdező maga roszszul számítja ki az eredményt, de a lovak pontosan megmondják a helyes összegot. Kendkivüí érdekes az. a módszer, ahogy a lovakat az elvont fogalmakra megtanították. Az őket környékező tárgyaik megismerése után kivitték a lovakat a mezőre és eutt megtanították őket a szél,, ég, erdő, fav virág és a többi szavak ismeretére.. Ezek utáni került a sor az éhség, szomjúság,, eső, sötétség, világosság,, mozgás és a többi fogalmak megismerésére. Az: erő fogalmának megtanításánál a következőképen jártak el: A tanító; a ló előtt föl alá sétálgatva,, lassan, érthetően magyarázgatja: Látod, Hans, én tudok menni,, te is tudsz, van lábad BozZá és erőd. Ez itt a lábad. A fejed is föl tudod emelni,, mert van erőd. Eredj csak hátrább; látod,, nem tudnál arrébb menni, ha nem. volna erőd. Majd a tanító az ott álló. padra, mutat:, ván-e lába a padnak? — Van. — Tud-e állani ai pad? — Igen. — Hát járni tud-e a pad?. — Nem, — feleli Hans.. — Igen, nem tud járná-* mert nincs ereje; a kutya is tud jármi, mozogni, mert van: ereje. A ló — a tanító utasítására — a földről fölemel egy labdát: látod, mondják aeki, a labda azért került a levegőbe, mert te főiem elted.. Magától nem tudott volna fölemelkedni stb. A föntebb elsorolt, igazán hihetetlenül hangzó tényeket szabályszerű,, az összes jelenlévők által aláirt jegyzőkönyvek örökítik meg, amelyek hitelességéhez annál kevésbé férhet kétség, mert a jelenlévő tanuló,k (újságírók, természettudósok, orvosok, állatbarátok) személye minden alkalommal más és más* visszaélésről teliát szó sem lehet. Á természettudósok véleménye megoszlik: nagy részük a merev visszautasítás kényelmes álláspontjára helyezkedett; ilyesmire a múltban még nem volt példa, legcélszerűbbnek vélik tehát, lia azzal ütik el a dolgot, liogy lehetetlennek nyilvánítják. Stréssen dr tanár a „Frankfurter Zeitung"-báu nyíltan kijelenti, hogy inkább hajlandó elhinni bármely valószínűtlen dolgot, mint azt, hogy a lovak nehezebb számtani feladványokat megoldanak és az erő, a szép és rossz fogalmával tisztában vannak. Mások azt föltételezik, hogy a lónak kiválóan jó az'emlékezőtehetsége és az elért eredményeket — Zell dr és Koelsch dr mintájára — ezzel magyarázgatják. Azik a természettudósok azonban, akiket a tudományuk nem tesz elfogulttá az élettel szemben, rendkivül nagy jelentőséget tulajdonítanak a kísérleteknek és mindinkább elfogadhatónak tartják azt a magyarázatot, hogy a lovakban valóban az értelmi képesség nyilatkozik meg, a lovak akarnak és gondolkoznak. Dekker, Thesing dr, Hempelmann, Goldstein, Edinger dr s a pszichológusok és természettudósok egész serege azt hangoztatja ma már, hogy Krall kísérletei mindenben megbízhatók és a lovak értelmi képességét és gondolkozni tudását igazolják. Az okos lovakról folytatott kísérletekről és azok eredményéről igen érdekes könyvet irt Ottó te Kloot „Die dcnkenden Ppferde" (A gondolkozó lovak) cimmel. A könyv részletesen ismerteti az okos Hans történetét, 0. Pfungstnak az okos Hans ellen írott könyvét s a Zarif és iMuhammed tanításával elért eredményeket. Külön fejezetben foglalkozik te Kloot a probléma legérdekesebb oldalával, az akarat kérdésével. A ló nem akarat nélkül való szerszám — írja Kloot, — amelyet a magunk kénye-kedve szerint használhatunk föl. A cirkuszi lovak, igaz, csak a jelre várnak, hogy betanult művészetüket bemutassák, másként áll azonban a helyzet Krall lovaival, akiket oktatójuk meghagyott szabad akaratuk teljes birtokában. Bizonyos tekintetben a gyermekekkel lehet összehasonlítani őket: idegenek jelenlétében zavartak, félnek, csak ha megismerkednek és megbarátkoznak, akkor mernek őszintébben viselkedni velük szemben. Az okos Hans rendkivül idegeskedő, akara-