Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-04 / 152. szám

4 DfiL MAGYARORSZÁG 1912 juliius 4. elpanaszolta, hogy Tapai Ferenc milyen rútul becsapták őket. Ezért ők hajlandók volnának a vezetők ellen Vallomást tenni. Ezt a föntos üzenetet a rokonok eljuttatták a főszolgabirósághoz. A főbiró azonnal intézkedett az átvitel iránt és ma délután szembesítette őket a bandavezérekkel. A négy munkás névszerint Szabó András, Sipos András, Rác Imre és Antal Mátyás szemébe mondta Talpainak, hogy ő és társai buzdították őket a sztrájkra. A vallomások után a főszolgabiróság Talpait és 4 társát 60 napi elzárásra és 400 koronára büntette; a 400 korona 20 napra is átváltoztatható. A banda vezérek különben nem szegény emberek, némelyiknek háza is van és a 400 korona behajtható rajtuk. A többi 13 aratót, akiket ma kisértek be Talpaiékkal együtt, 30 napi elzárásra Ítéltek. A csendőrség erélyes nyomozást indit a megszökött sztrájkolok után, akiknek száma ötvenre tehető és ugyanannyi a marokverő is. Valószínű, hogy holnap elfogják őket. A sztrájkról távirati jelentést tettek a földmivelésügyi miniszternek, aki utasitotta a mezőhegyesi állami uradalmat, hogy mától kezdve 200 tartalék munkással pótolja a sztrájkolókat. Egy szegedi munkásleány rejtélyes eltűnése. — Leánykereskedök hálójában. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi rendőrség néhány nap óta rejtélyes ügyben nyomoz. Eltűnt egy tizenhárom éves munkásleány és a rendőrségnek az a gyanúja, hogy a kis munkásleány lány-kereskedők hálójába jutott. Az esetet hétfőn jelentették a rendőrségen. Egy szegényes külsejű asszony siránkozva panaszolta az ügyeletes rendőrtisztnek, hogy eltűnt a leánya. — Már két napja színét sem láttam a Katicámnak, — mondta könyezve az asszony — nem birom tovább a várást . . . — Hány éves a leánya? — kérdezte a rendőrtiszt, — Tizenhárom. — Iskolába járt? — Nem, gyárban dolgozott. —Mi a neve? — G . . . Katica. Az eltűnésre vonatkozólag rendkívül érdekes esetet beszélt el az asszony. Nyole-tiz nappal ezelőtt, este nyolc óra tájban egy elegáns megjelenésű fiatalember kisérte haza a leányt. A munkás-család zeg-zugos sikátorban lakik, a fiatalember és a leány észrevétlenül beszélgethettek majd egy félóráig. A leánynak néhány szál virág volt a kezében. Az asszony épen abban az időben igyekezett hazafelé. Amikor meglátta a leányát az idegen fiatalember társaságában, a túlsó oldalon meghúzódott egy fa mögött és onnan leskelődött. Nyolc óra után eltávozott a fiatalember. A leány óvatosan benyitott a kapun, utána sietett az édes anyja. — Hol volt édes anyám? — kérdezte a leány. — Hol időztél te ilyen sokáig! — rivallt reá az asszony. —- Kitől kaptad a virágot! A leány megszeppent. .Védekezni próbált. — Hiába gagyogsz, te . . . — kiabált az aszszony. — Láttam ám! — Kit? — Azt a fiatal urat, akivel itt ácsorogtál a kapu előtt, X leány beismerte, hogy a fiatalember már napok óta kisérgetí, cukorral és virággal kinálgatta. Egy este, amikor a gyárból hazafelé igyekezett, útközben csatlakozott hozzá az elegáns fiatalember. — Nagyon megtetszettem annak az urnák, — mondta naivan a leány az édes anyjának — azt mondta, hogy nagyon jó dolgom lesz, ha én is ügy akarom. •Az asszony figyelmeztette a leányt, hogy szóba ne álljon a fiatalemberrel. Az eset után az anya különös változást észlelt a leányán. A mindig vidám gyermek ajkáról hirtelen eltűnt a kacagás. Alig evett valamit, fejfájásról panaszkodott. •Szombaton este hiába várták haza a leányt. Az édes anyja rosszat sejtett és elment a gyárba. Azt a választ kapta, hogy már régen hazamentek a leányok. A megrémült asszony kereste a leányt a rokonainál és ismerőseinél, de sehol sem akadt a nyomára. Hétfőn aztán jelentette az esetet a rendőrségnek. — Miért nem értesített bennünket nyomban az eltűnés után? — kérdezte, a rendőrtiszt. — Nem akartuk a .szégyent — felelte az aszszony. A rendőrség megindította a nyomozást, amelynek eddig való eredménye szerint a tizenhárom éves leány valószínűleg leánykereskedök hálójába jutott. Az elegáns fiatalember, aki a leányt hazakísérte, jól szervezett leánykereskedő banda tagja, aki balkáni mulatókba szállítja a szerencsétlen áldozatokat. A fiatalember is eltűnt Szegedről. A rendőrség körözőlevelet bocsátott ki az eltűnt leány ellen, az ismeretlen fiatalemberre pedig fölhívta a rendőrség figyelmét. Kísért még ma is a Paterno—Trigona szenzáció. - Az iféíeí után. — (Saját tudósítónktól.) Az olasz lapok még (hasábokat írnak az utolsó nap, az utolsó órák és <az itélet. izgalmairól. A legeslegutolsó .adatok még hozzátartoznak a szenzációs pör teljes áttekintéséhez. Holnap mindennek vége. Egy .délceg lovastiszttel, egy ál-gavallérraJl [kevesebb. Paterno meghalt a világ számára. Ezentúl csupán egy szám. Romja a lélia és romlott lífjunta'k, akire a legkönyörtélenebb itélet szemüvegén keresztül sem mondhatunk egyéb enyhítőt, mint azt, hogy talán mégis beteg ember volt. Nem mentségképen. Paterno számára sem bírái, sem pőrének krónikásai, se Róma közönsége, lelke mélyén még védőinek egyikmásika sem talált mentséget. És oly szörnyű volt ezt látni, tudni, hallani. Ezreket egyetlen ember ellen. Egy vadságig dühös és kíváncsi embergyürüt .a hatalmas igazságügyli palota körül, mely nemcsak látni kívánta Paterno végső vonaglásait, hanem meg iís éljenezte az ítéletet. És ha végiggondoljuk a hathetes harc minden részletét, igazat kell'adnunk az esküdteknek. Honnan vehették volna az enyhítő körülményekhez való szimpátiáját, mikor vizsgálati fogsága s az egész végtárgyalás folyamán folyton csak szimulált? Ha voltak lapok, melyek Paterno érdekében is irtaik néha egy-egy jó szót, ez soha sem a vádlottnak szólt, mindig csak a védőügyvédeknek. Aki (így irt, az is egy kissé émelyegve tette. Benn az aulában fokozatosan változott át a szánalom megvetéssé, sőt utálattá. íme az elnök maga, ki eleinte csupa meghatottság és jóIndulat, egyetlen enyhítő momentumot sem keres, holott az esküdtek szavazata nyomán élethossziglan helyett harminc évet határozhatott volna meg. Igaz, hogy lényegében .nem tett volna különbséget, mert azt a. lna.t évi magánzárkát semmiféle mai emberi .agyvélő el ne birja. De mégis egyetlen szikráját a reménységnek, a bizodaloinnak egy lialavány sugarát megadhatta volna vele — a szülőknek, Harminc évre elitélt még kaphat kegyelmet egy általános amnesztia révén, vagy fél időn tul kivételes kegyelemből föltételes szabadságra ereszthetik. Egy élethossziglanra elitéit mindebből ki van zárva. A legszigorúbb ítélet ez, melylyel az első liét évre még minden polgári jogaink elvesztése is jár (nemesség, örökösödési jog, stb.) és mely ezt a (hét éves magánzárkát már magában foglalja. Olaszországbaiii ez a fonna pótólja .a halálos Ítéletet. Amikor tehát Capriolo elnök az esküdtek verdiktjének állapján ennyire ridegen szabta ki a 'büntetést, nemcsak ia megrendült közmorál, az általános fölháborodás az udvar súlyosan megsértett reputációja érdekében cselekedett ágy, hanem nyilván, mert ö maga .sem érzett többé semmit az első napok becsületes megrendüléséből. Róma mondhatatlant szenvedett annakidején ez alatt a botrány alatt. A még friss, sokfelől lenézett, sokfelől támadott uj királyságot sározta be Trigona grófné udvarhölgy szégyenletes halála S a hadsereget alázta meg a test őrlő vasezred előkelő tisztjének förtelmes bűne. Ez a küzdelmes liat hét, ezek a hasábos riportok, közreadott levelek, szégyenletes részleteik valóságos vesszőfutást jelentettek a jóságos királyi asszonynak, aki néíh mutatott idejekorán ajtót, hanem megvédte és segíteni .akart, megtévedt udvarhölgyén. Itália népe s az olasz sajtó megértette, megbecsülte, sőt meghatottan fogadta az erre vonatkozó .részleteket. És agyonhallgatta, amint illett. De meg nem történtté igy sem tehette senki. A példa tehát, melyet ez irgalom nélküli való Ítélettel Capriolo elnök statuált, kellett, ha helyre akarták állitani az udvar, a hadsereg, az egész kvirináli arisztokrácia morális épségében való hitet. Egyetlen olasz napilap, a Tribuna az, melyben Scipio Sighele komoly tollából először hallunk őszinte véleményt az áldozatról is. Trigona grófnőt vád és védelem, sajtó és .közvélemény ugy emlegette mindvégig, mint egy szent, egy csodás, egy rendkívüli lényt. Pedig levelezésük szánalmas bizonyságot adott arról, hogy a szegény jó grófné semmivel sem ért többet gyilkosánál. Érzékeik, szenvedelmeik, megalkuvásaik rabjai mind a ketten. A főúri hölgy meglopja férjét, gyermekeit, hazugságokkal ámítja apját, zálogba teszt ékszereit, nem fizeti szállítóit, csakhogy bőven elláthassa pénzzel titkos .szerelmesét. Az pedig pletykákkal, dicsékvésse.1, indiszkréciókkal hálálja meg, nem is beszélve .az ütlegekről és átkozódásokról, melyekkel szintén nem takarékoskodott. Valóságos korcsmai jelenetek. Pinceszobák szerencsétleneinek életéből vett részletek. Egyetlen mentő momentuma, egyetlen nemesebb lendülete sem valiamely tiszta, megérthető, oléineti barisan nagy és szép vonzalomnak. — .Miért nem tudott jobban találni Paterno öngyilkos golyója, — árja Scipio Sighele a Tribitnában — hogy megszabadulhattunk volna, mindattól .a szennytől, nyomorúságtól, lealacsonyodástól, amit két család örök szégyenéül e két megtévedt szerencsétlenről felázknre hozott a végtárgyalás? . . . Amit pedig annyival jobb lett volna örökre betemetve hagyni abban az iszapban, .amelybe önmagukat sodorták . . . . . . Ne beszéljünk magáról a szerelemről, a bűnről, melyet önmaguk és övéik ellen követtek el. Az emberi cselekedetekben nemcsak maga a lényeg fontos, hanem a. forma is, melybe öltöztetik. Lényegl>en úgyszólván mindannyian egyformák vagyunk. Ami határvonalakat állit iközénk, az ia forrnia, mely .a nevelésünk, társadalmi helyzetünk, kultúránk vagy születésünk szerint osztályoz és kötelez. Még a bázasságtörésnek is megvan a maga stiilusa s az eml>er a szerint nézi vagy itélj él, hogy ki mennyiben tudta respektálni •e határvonalait. A Trigona—Pn/erno-drámában ezeken a határvonalakon léptek tul. A pénzkérdések, •brutalitások, kétes szállók találkozói, alárendelteik közreműködése, — mindez megmagyarázható az ő beteges érzékeik deliriumával. De semmji köze sem lehet egy valódi szerelemhez. Egy uri dráma lelkiismeretének