Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-25 / 169. (170.) szám

2 DÉLMAGY ARORSZAG 1912 julius 23. dig olyan feleségük, akik nem tulbüszkék a férjük nagy rendőri műveltségére és nem átalják a hasznos, - , de egyáltalán nem előkelő kóta mesterséget űzni. Mert azt teszik a törzsökös régi rendőri feleségek. Árulnak a piacon, libát, vagy más aprójószágot vagy gyümölcsöt, ami jön. Igy azután nem fontos, hogy mennyi a fizetése a férjnek. Elég, hogy az előkelő városi „hivatalos személy," 1 az a 26—30 forint, amit kap, az ugy is csak ráadás. Hogy ez igy nincs egészen rendjén, azt tudja ós belátja a szegedi rendőrség vezetője, Somogyi Szilveszter dr. főkapitány is, aki mindent elkövet, hogy a szegedi rendőrség van. Ezt a törekvés vezette a főkapitányt, amikor sikerült elérnie, hogy Szeged város közgyűlése határozatot hozott, hogy a felsővároson uj rendőrlaktanyát építsenek. Ezt a közgyűlést ma a belügyminiszter is jóváhagyta ós igy mi akadálya sincs annak, hogy ezt a rég sürgetett laktanyát végre felépitség. Gyökeres, rendszeres változást azonban a szegedi rendőrség fejlődósében ez sem jelent. Egyedül az jelenthet üdvös változást, ha államosítják szegedi rendőrséget. Ugylátszik ez sem késik már soká. A belügyminisztérium ma arról értesítette Lázár György dr. polgármestert, hogy Pekáry Ferenc miniszteri tanácsos, a fővárosi államrendőrség helyettes főkapitánya julius 27-én, 28-án Szegedre érkezik. Pekáry Ferenc látogatása szorosan összefügg a rendőrség államosításának a kérdésével, s mint beavatott helyről jelentik, a rendőrség államosítása rövidesen ténnyé válik. Justh titkos tanácsossága. Tudvalevőleg Justh Gyula levelet intézett a királyhoz s abban bejelentette, hogy lemond a v. b. t. t. méltóságáról. A gabinetiroda válasza most érkezett meg ós annak tartalma az, hogy a tárgy elintézésére nem alkalmas. Justh Gyula állítólag megszakítja majd a nyaralást, hogy Budapestre érkezzen és eldöntse, vájjon mit is csináljon a — méltóságával? Bosszú. Irta: PAUL LAURIN. Az áprilisi alkonyat, mint egy alattomos bűntárs lassan árnyékába borította az egész műtermet, amelynek falain az arcképek mintha életre keltek volna. — Nem, nem Raoul, kérlek . . . nem — ellenkezett Baugardné — tudod, csak annyi időm van, hogy sietve visszanyerjem párisi külsőm. Hét órára otthon kell lennem. — Semmit sem tudok, csak azt, hogy imádlak — felelte a fiatal festő. Berlaut Raoul, a már harminc éves korában hírneves arcképfestő s a szép kis Baugardné a széles pamlagon gyöngéden átölelkezve, szerelmes szavakat suttogva, az örök, halhatatlan s mégis csak órákig tartó boldogságot élvezték öttől hétig. . . Néhány pillanatig tartó relatív csend után a fiatal asszony felsóhajtott! — Mégis, ha Joseph látná. . . — Kérlek Linike, tudod, hogy szerettem, ha a férjedről beszélsz . . . különösen bizonyos percekben.. . . A kis Baugardné felkacagott: — Végre is — folytatta Berlaut — Joseph a legjobb barátom, ós. . . . — Ej, kedvesem, csak nem akarod dicsérni előttem a férjem? . . . Azt a nyomorultat, aki egyszerre két szeretőt tart! S a mellett ostoba és ünnepélyes ... ah! És féltékeny . . . brutáliasan féltékeny. Azt hiszem, ha igy együtt látna bennünket, még nagyobb örömmel csalnám meg. . . . Mintha az isteni gondviselés csak e perverz vágy kiejtését várta volna, a műterem ajtaja Gróf Árpad dr. a mérnökség ellen és viszont — Fagyelmi az építés betiltás ügyéből —, (Saját tudósüónktól). Megírtuk, hogy Szalui József dr. szegedi helyettes rendőrfőkapitány a mérnökség kérésére betiltotta az épitkezós folytatását Gróf Árpád dr. Tisza Lajos-körut ós Arany János-utca sarkán épülő nárom emeletes bérpalotáján, mert az állványozást gyengének, a munkások életét veszélyeztetőnek találták. Nagyon rendjónvalónak és helyesnek találtuk az erélyes intézkedést, mert végre is nap-nap után annyi szerencsétlenség történik az építkezéseknél, hogy teljes joggal mondhatjuk, hogy Magyarországon vérrel épitenek. És nagyon idején való, ha a rendőrség nem a katasztrófa megtörténte után siet a szerencsétlenség okozóit kikutatni, hanem ha lehet, inkább elejét veszi katasztrófának. Igaz ugyan, hogy az egész ópitkezés betiltása csak fél napig tartott, mert délben, mikor ujabb szemlét tartottak, már részben megerősítették a kifogásolt állványokat, részben pedig az épitkezők kötelezték magukat arra, hogy három napon belül az épitési szabályrendeletnek megfelelő uj állványozást készítenek. Egy szegedi lap az építkező Gróf Árpád dr. információja alapján azután ugy kommentálta az ügyet, mintha a mérnökség az épitkezós betiltásával csak kellemetlenkedni akart volna az építtetőnek azért, mert az épületet nem adta ki épitósre valamelyik protekciós épitésznek, hanem saját kezelésben végezteti. Ezért Biró Benő helyettes főmérnök és Polczner Erős osztálymórnök Lázár György dr. polgármesterhez intézett következő közös beadványban fegyelmit kértek önmaguk ellen : — Nagyságos Polgármester ur! Gróf Árpád dr. helybeli ügyvéd hivatalos müködésüukben meggyanúsított. Kérjük Nagyságodat, hogy megfelelő eljárást megindítani és annak folyományaként a tekintetes királyi ügyészséget fölhatalmazni méltóztassék, hogy Grőf Árpád dr. ügyvéd ellen a rágalmazási pört megindíthassa. hirtelen felpattant s a küszöbön megjelent Baugard Joseph. Liline rémülten simult kedvese karjaiba s mozdulatlanul ülve maradtak, Pedig Baugard nem kodakot, hanem egy igen csinos revolvert szegzett reájuk. De nem sütötte el rögtön. — Nyomorultak! — kiáltá — olyan helyzetben leplek meg. . . — Amely minden kétséget kizár — vágta vissza a festő, aki elhatározta, hogy vidáman fog meghalni. Baugard, ki a revolvert egyre reájuk szegezte tovább akart kiáltozni, de a felindulás elnyomta hangját s csak egyes szótagokat tudott kiejteni. — Dadogsz, Joseph! . . . Hát természetes, hogy nem értesítettünk ... De szegény öregem, belefáradt a karod, ha egyre igy tartod ! — Lelőlek, mint a kutyákat! Liline önkéntelenül felsikoltott és Berlautnek hirtelen eszébe ötlött az anekdota, midőn a halálraitéltől megkérdezik, mi az utolsó kívánsága s az azt feleli: angolul megtanulni. A lövés most sem dörült el. Kínos csend következett s a kis Baugardné igy kiáltott férjére : — De lőjjön hát sapristi! ... ez végre is idegölő ! Baugard, ugy látszott tökéletesen ki akarta élvezni bosszúját. Ölni szándékozott az bizonyos volt, mert revolverét egyre rájuk szegezte homlokán kidagadtak az erek, szemei vészesen forogtak, igazán csúnya volt. . . . S a fegyver most sem sült el. Berlaut izgatottan lefejtette Liline karjait és a férj elé ugrott: — Nos mi lesz? . . . megölsz-e végre? . . . hiszen látom, csak ezt akarod 1 Szegeden, 1912 julius 24-én, Biró Ernő, Polcner Erős,' főmérnök-h. sk. osztály mérnök"Yfc A polgármester a fegyelmit megelőző eljárást megindítja. A mérnökségen különben élénk felháborodással tárgyalják Gróf Árpád dr. nyilatkozatait, mert mint kijelentették — nagyon méltányosan jártak el, amikor „Gróf Árpád dr. hosszas rimánkodásának engedtek ós megengedték az épités folytatását, mielőtt az állványozás teljesen kifogástalan állapotba nem hozták és annál különösebb, hogy ezek után még Grőf Árpád dr. vádolja meg alaptalanul a mérnökséget. Az ösztön áldozata!. — Anya és fiu. — (Saját tudósítónktól.) Kővágó Mária kisteleki asszony bagolyhitben élt egy földmivessel. Csöndben, békében eléldególtek, az ütött-kopott tanyában semmi nem zavarta a boldogságukat, A szomszédokkal jó barátságot tartottak, vendégségbe is eljárogattak. Odakünn a csöndes tanyaházakban nem bün a bagolyhit. Senki nem ássa ki a titkot, hogy akár Kővágó Mária milyen uton-módon esküdött hűséget a házastársának. A csöndes békességbe beleszületett a fiu is, a Kővágó asszony törvénytelen gyereke. A fiúnak gondját viselték, csak ugy mint más a magzatát. Rohant az idő és a tanyai gyerek is nőtt. Már egészen fölcserepesedett. Az öreg földmivesnek már megpihentek az izmai ós meg is rokkant, a haja őszült. A fiúban naprólnapra izmosodoit az ^rő, hamvas arcán ott virított az egészség rózsája. És az asszony mindjobban visszahúzódott a házastársától éa dédelgette a fiát, a szép, erős, egészséges fiut. Ki sem bocsátotta a tanyaházból. Még az iskola tájékát is elkerülte. — Ezt a gyerököt a magaménak nevelöm, — mondogatta a szomszédjainak. A fiu már fölcserepesedett a tizennegyedik esztendejét betöltötte, de ez Íráshoz épen annyit konyitott, mint a tyúk, amelyik ott mászkált az udvarukon. Minden mozgását, még a vérkeringése taktusát is az ösztöne diktálta, az ősi vadság, amelyet nem tompított a kultura kalapácsa. Az ösztön elhaBaugard egyre mozdulatlan ós néma maradt és kinyújtott kezében a revolver láthatólag reszketett. Berlaut pedig egyetlen mozdulattal, jóizüen nevetve, kikapta a kezéből: — Ügyetlen fickó vagy ! — kiáltott a fegyverétől megfosztott bosszúállóra, negyedóra óta tétovázol! . . . ide nézz, majd ón megmutatom, hogy kell ezzel bánni! Baugard megalázva hajolt meg, hogy lássa, de nem volt már ideje reá, mert a fegyver elsült s a golyó egyenesen a két szeme közé repült. Holtan esett össze. . . . Berlaut iszonyodva bukott térdre áldozata mellett: — Ó, szegény öregem, ezt nem akartam I — Ej, ón jobb szeretem igy 1 — jelentette ki energikusan a kis Baugardné és s még füstölgő fegyvert kiragadta kedvese kezéből és a halott jobb kezébe nyomta. Éppen ideje volt. Pillanat múlva felnyílt az ajtó s egy ünnepélyes redingotba öltözött fiatal ember lépett be. — Bocsánat uram, — fordult, Berlauthoz, — a rendőrbiztos vagyok, akit ideméltóztatott rendelni, a házasságtörés konstatáíására. Rettenetes autó-baleset történt a kerületben, ez késleltetett. . . . — De én nem vagyok a férj! — kiáltá a festő s a holttestre mutatott. — Ah értem ! — kiáltá a rendőrbiztos. — Ez a szegény ur önmaga ellen fordította a fegyvert? Öngyilkos lett ugy-e bár? — Ön előtt mitsem lehet titkolni — felelte Berlaut boldogan, hogy minden ily jól végződik. Mindennek dacára az ifju festő s a szép kis Baugardné .az egybekelést mégse tartották szükségesnek. Igaz, hogy e formaságot, már eleve fölöslegessé tették.