Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-21 / 167. szám

6 DKLMAQYAPORSZAÜ 1912 julius 21. akarta a szégyent tul élni s főbe lőtte magát. Leánya, aki eddig gond nélkül élte világát, most atyja voLt gyárában van alkalmazva. Etienne legújabb bűnügyében ma Ikezdték meg a tárgyalást s konstatálható, hogy a szakértők ma már valamivel rosszabbul vélekednek a feltalálóról és találmányáról. A tárgyalás előreláthatólag nyolc napig fog tartani. Halál az árulókra! — Dardanellák elzárása. — (Saját tudósítónktól.) A Dardanellák ellen elkövetett éjszakai támadásnak nem lett folytatása, ujabb bombázás az olasz torpedóhajók részéről nem történt. Sőt Olaszország (hivatalosam lefokozza ós véletlen incidensnek minősíti a támadást, amelyről nem tudnak eddig részleteket Lázasan foglalkoztatja a szultánt és lemondott kormányát az albán •veszedelem, amelynek tulajdonítják a támadás bekövetkezését is. Olyan elhatározó lépés, amely eredményre is vezethetne, mindezideig nem történt s nincs is egyelőre kilátásban. A szultán elhatározta, bogy szenátorokból és volt miniszterekből bizottságot küld ki, azzal a föladattal, hogy a belpolitikai helyzetet tanulmányozza. A súlyos veszedelem óráiban a szultán élérkezettnek látta a pillanatot, bogy a hadsereghez proklamációt intézzen, amelyet a szelarril ikon résztvevő csapatoknak s aztán az összes kaszárnyákban felolvastak. A proklamáció szövege a következő: A kabinet lemondása következtében az alkotmánynak megfelelően a szenátus és a kamara elnökeinek meghallgatása után Tevfik basát (fölszólítottam a nagyvezérség átvételére. Kivánom ós szükségesnek tartom, bogy az uj kabinet gazdag tapasztalatokkal biró férfiakból legyen össze téve, akiknek független nézetük van és akik nem befolyásolhatók. Tegnap több tiszt nevében követelések terjesztettek elő, melyek m alkotmánynyal, valamint a szultamátus és kalifátus legfelsőbb jógáival, melyeket 'mindenekfölött tisztelni kell, ellenmondásban van. Abban a meggyőződésben, hogy a hadseregben, melynek legfelsőbb parancsolója vagyok, egyetlen katona sincs, aki oly követeléseket állithatna föl, melyek az alkotmánynyal, mélyre esküt tett, ellentétbein állanak, — feltételezem, bogy azok a katonák, kik katonai kötelességükről egy pillanatra megfeledkeztek, elenyésző •kisebbségben vannak. (Miután a katonák kötelessége fegyelmet, rendet és engedelmességet tanúsítani, melyek alapjai a kalifátus és trón iránt való hűségnek, azok, akik a hadsereg kötelékébe tartoznak, tartság magukat távol a politikától, hajtsák pontosan végre fölötteseik parancsait és kizárólag a haza védelmének szenteljék magukat ós ebben az eszmében merüljön ki minden gondolatuk. E rendelkezéssel ellentétben cselekedni árulás a nép és a haza ellen. Ezek a komoly incidensek bátorították az ellenséget arra, bogy tegnap éjjel a főváros kapujáig előnyomuljon. Megbízom a hadügyminisztert, hogy a'fenti irádét 'a főváros egész helyőrségének és valamennyi csapatoknak tudomására hozza. Amikor Hursid pasa tengerészeti miniszter a szelamlikon felolvasta ezt a hadiparancsot, felállt egy tiszt és hűséget fogadva a szultánnak, bajtársai nevében azt a kérést terjesztette elő, bogy azokat a tiszteket, akik nem ismerik a kötelességüket, bügitessék meg. Több tiszt felállt és ezt kiáltotta: — Halál az árulókra! Az összes jelenlevő tisztek megfogadták, liogy a szultánhoz halálukig hivek maradnak. A kormány helyesli, hogy a khalifa most egész tekintélyét latbaveti és remélik, liogy ez a heveskedőket észre fogja téríteni. A Dardanellák előtt elsiilyesztett ós megrongált olasz torpedónaszádról még nem érkeztek bővebb jelentések. A Dardanellák parancsnokát fölhatalmazták, hogy az esetben, ha az olasz flotta a Dardanellákat újból megtámadná, a tengerszorost, anélkül, hogy Konstantinápolyban megkérdezné, elzárhatja. Ideérkezett hirek szerint Tenedos előtt huszonkét olasz hadihajót ós szállítóhajót .láttak. A Dardanellák bejárata előtt több páncélos cirkál. Albániában rettenetes a zűrzavar és fejetlenség, mert a csapatok megtagadják az engedelmességet, ha arról van szó, hogy honfitársaikra lőjjenek. Djakovában az albán felkelők és a zendülők megszállották a távirdát és most onnan közvetlenül tárgyalnak a portával. Az arnauták rendkívül bizalmatlanok. Az üszkübi váli visszatért helyére és fölhívást intézettt a kereskedőkhöz, liogy a pristinai vásáron jelenjenek meg. A kereskedők nem engedelmeskedtek és a vásárt nem lehetett megtartani. A vásár Mitrovitzában és Novi'bazárban is szünetel. Látogatás Anatole Francénál. Páris, julius. (Saját tudósítónktól.) Vannak emberek, akik élménytként Iratnak reánk, szobák, melyeknek bútorait, képeit, illatát , sohasem feledjük el, szavak, gesztusok, melyek emlékként kisérnék bennünket mindvégig. (Aki Anatole Francénál töltött egy órát, az okvetlenül ilyen érzéssel távozik. ,Az egész nagyszerű és érdekes francia kultura minden bübája és büszkesége, minden sziporkázó könnyedsége és örök jelentőségű mélysége, minden szabaddá tevő függetlensége és természetes, jogos konzervativsága összpontosul kikristályosodik ebben .az egyetlen házban... Aki meg akarja ismernli Franciaországot, az igyekszik megismerkedni Anatole Francesza.1. Amikor a Viilla Said-beli kis liotel kapuja elé érkezem, már ott várakozik néhány elegáns, könnyű privát automobil, amilyet Páris előkelő dámái olyan szivesen használnak. Csengetésemre fekete libériás inas mély meghajlással nyitja ki a kaput, és én perzsaszőnyegekkel boritott kicsi, keskeny hall-ban állok. Sokfelől hallottam már, bogy Anatole Francé háza Páris egyik legmegkapóbb érdekessége, mégis egy pillanatra elszédít, megdöbbent az, amit hirtelen magam körül látok ... Jobbról-balról tárva-nyitva állnak az ajtók ós szemem egy perc alatt olyan ragyogó művészi gazdagságon suhan végiig, mely még a Louvre ezer meg ezer csudája után is izgató. Egy rokonszenves arcú, finom, csendes szavú hölgy jön és üdvözöl. Madame Marié, Anatole Pranee házvezetőnője, aki néhány esztendővel ezelőtt a mester legjob barátnője, az elhalt Caillavet marquise társalkodónője volt és onnan került a Villa Said-i kis hotelbe. Madame Marié levezet az első emeletre. — Jöjjön, a hálószobán át kerüljünk be monsieur Francé dolgozószobájába — integet mosolyogva. iA világos, szellős hálószobában széles, zöldre lakkozott brokábbaldachiinos ágy áll, az egyik falon nagy tükör, melynek ramájára nyitott leveleket tűzött apró rajzszöggel a mester. Az egyik levélen Tolsztoj nevét olvasom. Mint az egész házban mindenhol, itt is gyertyává! világítanak. — Most benyitunk monsieur Francéhoz — jelzji madame Marié. Átmegyünk a. keskeny folyosón ... Az alacsony, nehéz, vaspántos ajtó félig nyitva áll. A rés mögül vig kacagás, egy hirtelen eldúdolt dalam röppen ki, aztán madame Marié beszól: A mesternek uj vendége érkezett! — Kedvesebb jelenetet el sem képzelek, mint amilyennel most szemben állok. Mintha Fragenord pajkos, pikáns, elegáns humora csoportosította volna az eleven képet, egy XVIII. századbeli ondén ós flinom tréfát, színeset, illatosat, melynek különös és komolyabb jelentőséget ad a szép, szellemes ősz férfifej a csoport közepén. Amikor megjelenek a küszöbön, egy pillanatig nagy a csend . . . Aztán felugrik helyéről Anatole Francé, ez idő szerint talán az egész, világ legnagyobb irója, fehér fésülködő köpenyét félvállra csapja és bájos, tréfás meghajlással köszönt: — Bemutatom önnek önmagamat, továbbá Páris legszebb bárom asszonyát, továbbá Pierre Calmettet — és ezt a fjigarót itt, e városnegyed legkülönb Figaróját, apró, eltitkolt, pikáns történetkék ékesszavu, pergő nyelvű tudóját, akinek gyengéd ujjai alatt gyönyör a borotválkozás! ... És most hallgassa meg őt! Természetes, hogy erre aztán elvonul a liüvös ós szürke feszélyesség és a borbély versenyt nevet a „madame la comtesse"-el . . . Egy mélységes lángelmének kedves, graciózus tréfában telik kedve ez.en a. világos és felhőtlen juliusi reggelen —• és az egész reggel vele bacag! . . . Anatole Francé nagy, illatos, cukrozott Ibolyákat hozott magával „du midi" nedves aranyliu.su fügéket óriás maróin es glaoés-kat. Ezüst tálon kínálja őket az inas. Aztán a mester megtisztel azzal, liogy karjába fűzi kezemet és maga vezet körül dolgozó szobájában, bevisz a terem mögött fekvő kisebb fülkébe, melyben egymás fölé tornyosul a sok könyv és ahol Tolsztoj nagy bronz mellszobra — egy orosz szobrász ajándéka — elevenedik meg az ablakon betóduló reggeli ragyogásban. — Barátja volt ön Tolstojnak? — kérdem Anatole Francétól. — Nem ismertem személyesen, — felel|i, — de néha váltottunk egymásai levelet. Bár élet és irodalmi kérdésekben a legritkábban lehetett közöttünk közösség, én nagyon bálás voltam Tolsztojnak az érdeklődésért, figyelemért, melyet irántam tanúsított. — Monsieur Francé foglalkozott Tolsztoj müveivel? — Keveset . . . alig! . . . Én már régóta nagyon keveset foglalkozom saját korom irodalmával. Nein érdekel túlságosan és épen ezért — bár látom, hogy ön ég a vágytól, hogy erre vonatkozólag megtudjon tőlem valamit, — nem mondok róla kritikát. Valamikor kritikus voltam, de akkor kevesebbet írtam. Most már;régóta lemondtam a kritikáról, mert elég termékenynek érzem az agyamat és szivemet .álhoz, hogy iró léhessek. Járom a magam útját, ahol talán nem rivalizálok senkivel, de nem is bírálgatok senkit. Kénytelen vagyok önnek egy régen elhalt nagy irótársam szavait citálni. Mikor megkérdezték tőle, bogy mit tart kora íróiról, ezt fellelte: „Én korom egyetlen írójával foglalkozom olyan behatóan, hogy véleményt mond hassak róla — és ez az iró én magam vagyok! . . ." Különben, mondhatom önnek, csúnya dolog a kritika. Anatole, Francé felvesz aiz 'asztalról egy nagy darab papirost és egy ollót és beszéd közben kisebb-nagyobb < darabkákat vág le a papirosból. — Látja, ilyen a kritika, mint ez az olló! Addig szabdal, addig vagdos valamin, amig nem marad belőle egyéb, mint egy Hlyen darabka papiros . . . Azt hiszem, csak a nagy, a világérdekü müvekhez szabadna a kritika ollójával nyúlni. Azoknak magva megmarad akkor is, ha az olló éles érintése alatt leváló hulladékokból jól lakik a kritikus. De minek megnyirbálni azokat, akik egyetlen napnak, egyetlen muló izlés perceinek dolgoznak! . . . Különben is miért akarja, que je dise des medha.nectées dftmes confféres . . . Monsieur Francé azután elmondta, hogy kik a kedves festői, kérem, mondja még el azt is, hogy az irodalomban kiket tart nagyra? — Rabelaist nagyon szeretem, Racine minden sorát kivül tudom ... Na, mondjon egy sort valamelyik müvéből, én gondoskodás-1 nélkül folytatom, bár konstatálom, hogy az emlékezőtehetségem nem a régi már — és én