Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-18 / 164. szám

1912 ül. évfolyam, 164. szam Csütörtök, julius 18 AGYARORSZAG fi&ponti szerkesztésig és kiadóhivatal Szeged, 11 «= Korona-utca 15. szám 1—1 Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., •=3 Városház-utca 3. szám t=3 ELÓF1ZETESI AR SZEGEDEK 7 ELÖFIZETESI AR VIDÉKÉN: 9 TELEFON-SZÁM• egész évre . R 2*-— félévre . . . R 12'— | egész évre , R 28 — félévre . . . K 14'- Szerkesztősen ms " ' negyedévre . R 6-— egy hónapra K 2-— ' " «... I "CTResz!°sc« J"5 Egyes szám ára 10 fillér. c==í kiadóhivatal 834 negyedévre. R 7-- egy hónapra K 2.40 , Interurbán 3«5 ó Egyes szám ára 10 fillér. Budapesti szerkesztőse^ telefon-száma 128—12 Jogi torna. Prózában irott ballada szól arról, hogy mi lesz ez. Visontai Soma fölpattan egy szilaj szakaszra és élesre fent citátumokkal és precedensekkel küzd a birói páholy előtt a vasálarcba öltözött Alkotmánysérelemmel. Mellette hasonló fölbuzdulássaj küzd a dicsőség vállszalagjáért Potyák Illés, az ötletet nyergelvén meg és sarkantyúzván bámulatba ejtő fordulatokra^ Egy csapat ifjabb és öregebb, kisebb hirii jog-levente, nemes módra tisztelegvén Igazságszolgáltatás őnagysága előtt. Mindje előtt pedig a kiszámíthatatlan, lesből támadó, condottieri: Polónyi Géza, aki bizonyára ez alkalommal is egy csapat paragrafusnak tekeri ki a nyakát, egy sor tisztes elméletnek és becsületes elvnek torkára vet hurkot, csakhogy győzelmet arathasson. Honnét vesszük mi ezt az élclap-rajzhoz való szöveget? Komoly ujságtudlósitásokból,, kérjük szépen, amelyeket kétségtelenül az ellenzék sugalmazott. E tudósítások szerint azok az ügyvédek, akik a parlamentből kivezetett képviselők megbízásából följelentést tesznek Tisza István, a kormány, a rendőrség, a budapesti hadtestparancsnok és ki tudja még ki ellen, a napokban haditanácsot tartották. Ezen határozták el, hogy „a büntető eljárás ne frázisoktól puffogó politikai szinjáték-rendezés, hanem komoly, tudományos és szigorú Jogi torna legyen." Arról gyöngédtelen lenne szólni, mire vonatkozik a jogvédőbizottságnak az az eltökélése, hogy milyen legyen a biróság előtt való harc. Erősen illik a jellemzés az ellenzéki népgyülésekre, arra a módh ra, ahogy a képviselőházi eseményeket „frázisoktól puffogó" beszédekkel illesztik be kis komédiák közepébe. Hanem a biróság előtt az más lesz. Jogi torna. Alig hisszük, hogy a jogi torna akár Tisza Istvánnak, akár másnak a pörbe fogottak közül veszedelmes lehetne és emiatt zavartalan kedéllyel nézünk elébe ennek a szépen beharangozott szellemi viaskodásnak, amelyben a fölsorakozó bajnokok, lovagok és daliák, jogapródaik, az ügyvédjelöltek kíséretében festői képet fognak mutatni és amelynek során bizonyára nemcsak a közös ellenfél ellen fognak küzdeni, de — és főként — egymással is mérkőzni mindazon ügyességekben és erőkben, amelyek az ügyvédek fölkent kriminálistává tesznek. Szinte alkalomszerű, hogy err,e a parlamenti vakáció alatt készülnek, igazolván a hasonló eseményről iró költőt: „ólomlábon jár az ellen, bus a bajnok élete, harci zaj kell a magyarnak! . . ." Az országra, a közvéleményre pedig, ennek a pörnek igazán nincs nagyobb értéke, mint egy látványosságnak. Mert jogászi póznamászással, dárdavetéssel és saltő martalékkal bizonygatni, hogy amit Tisza István tett, azt jogelvek szerint másként kellett volna tenni, ámbár bizonyos, hogy ugy nem sikerült volna a parlamentet útvesztőjéből kihozni: talán ügyvédnek kedvet keltő hivatás, de az országra nézve, mellékes. És a független birói karra se lehet megtévesztő az az erőlködés, amely az események lényege, egésze egyenes iránya és az elért eredmény helyett olyanokra terelje a figyelmet, amelyek egymagukban, az előzményektől és az okoktól elválasztva, talán ellentétben állanak a törvényekkel és házszabályokkal, de .amelyek a történtek keretébe illesztve, önmaguk hirdetik az igazolásukat, az igazságukat. Helyes, fel a nemes tornára. Magyar, erény az. A parlamentben is hosszú ideig nem történt egyéb, mint ilyen torna-féle. Jogi tornák, azután nemzeti tornák a viv-. mányok körül és végül pedig obstrukciós tornák, — a kifogybatatLanságig. A tor-, nában kiváltak egyes bajnokok, a parlamenti tudósítások megírták azok fordula-, tait, — az ország pedig nem ment azokkal semmire. Végre azután jött egy, irány, amely ráütött erre a léhiaságra és, munkát akart. A tornázok, a lovagok, nem akartak erről tudni, ,meg akarták, akadályozni a munkát. Azt tették hát ve-, lük, amit minden dolgos ember tes^ Hét leány. Irta SseJtula Jenő. Heteken ültek talpig feketében a hajó orrán, — 'hét leány — állig begombolt, dísztelen és sötétszinü blúzokban. S ott gubbasztottak egymás mellett némán, szótlanul, a födlélzet rimára gyalult padján kuporodva, s a tengert nézték, amely titokzatos és vad misztériumokat rejtegetett a számukra. Anconában szállottak hajóra, de mert Rómából utaztak idáig, a páilát mentek megnézni, ugy gondolom, talán egy üdvözítő kézcsókra, vagy valami tál (lá sf él ét r eméltek, de az arauymosolyu főprip nem fogadta őket, maga is beteg volt, s jóságos nénék s aggódó rokonok ápolására szorult. S a hét leány, ugy emlékszem, a bajuk szőke volt, mint a frissen tilo.lt kender — most szomorúan tette meg visszafelé az utat, hogy összekuporgatott filléreiket íme hiába szórták ki egy céltalan és sivár utazásra. Nem tudom, kik lelhettek. A nyelvüket sem igen értettem. Ugy gondolom, lengyelül szóltak néha egymáshoz, de kurtán loppal és elnyelve a. szavak végiét, mintha nem akarnának felocsúdni a tenger hipnotikus bámulásából. Most mégis nagyon kedveseknek és rokonszenveseknek tűnnek fel előttem, ha rájuk gondolok. Talán betegápoló apácák voltak, vagy egy elhagyott zárda elhanyagolt növendékei, valami távoli és titokzatos, de mindenképen katolikus országból, talán — Galíciából. S csak nézték az eget és a vizet, s .a meszsze elrebbenő tengeri madarakat, amelyek fehér ruhában jártak, nem ugy, mint ők: talpig feketében! A table d'hote-hoz nem jöttek le velünk, hanem a retiküllkíl kotorásztak ki valami elemózsi áiéi ét. Isten em, ma. ugy remélik, liogy liamuzsirban sütött pogácsát ettek. Hálófülkét sem béreltek. Künn aludtak a korlátra dőlve a szabad ég alatt. S engedték, hogy szabadon játszék szőke haj férteikkel a forgószél, amely egész este kísértetiesen táncolt a hullámokon. Igen, hét leány ült a. hajó orrán. Összegubbaszkodva. és talpig feketében, mint a csókák. S uíéglis, ma ugy tűnnek fel a képzeletemben, mint a. szerelem és a bánat dísztelen géniuszai! * Nem tudtam elaludni. Kábultan ömlött el a nyitott tejablak alatt a tenger, s szelíden zsongtak a hullámok a. tájra meredt, csillagsugaras éjszakában. A társalgóban egy aszsízony ült a zongora mellett, — valami olasz szállodásnak a felesége — .halkan játszott, s énekelt hozzá, valami szomorú és felejthetetlen dalt, amelynek hangjainál a piemonti gyalogosok vonultak a harcmezőre. Valam|i méla. és áthatlan szomorúság borult az én lelkemre is, felöltözködtem és kisiettem a fedélzetre. A hlót leány akkor is ott ült, néma csendben, összefonódva. Még ébren voltak. Beszélgettek. Vigasztalták az egyik társnőjüket, .aki nagyon szomorú volt és kétségbeesett, néha sirva is fakadt, néma és visszafojtott zokogás volt, amelynek jajszava nincs, csupán köuye. A leányt Apollóniának hívták. Igy szól|itották a társnői. Magasabb volt. a többinél fél fejjel, délceg, karcsú és szép növésű, mint a napraforgó, vagy a fiatal jegenye. Hozzám csak néhány töredezett szó jutott el a társalgásból. A leányok lengyelül beszéltek hozzá, ő pedig franciául felelt: — Je l'aime — mondotta Apollónia szenvedélyesen. (Én szeretem őt.) Egy amulettet búzott ki óvatosan sötétszinü blúza, alól. Ezüst láncon viselte. Egy iovastHsiztet ábrázolt, akinek kék szeme volt es búzavirágszínű attilája. Piros szájához vonta — amely olyan volt most, mint egy széttépett, harmatvert virág — és csókolta a képet, eszelősen, lázas elragadtatással. — Je ne veux pas Toublier — nyöszörögte. (Nem is akarom sohasem elfelejteni.) A többi nevetett, kacagott és évődött veié. Nem érdemes férfit szeretni, — mondották — mert az mind romlott és hlitvány, s nem érdemlik meg, hogy egy gyengéd női sziv lázba essen és megremegjen érettük. Lám ez is. Megcsalta és faképnél hagyta Apollóniát, egy züllött asszony miatt. A gyalázatos! így beszéltek az ismeretlen leányok, ke-