Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)
1912-07-13 / 160. szám
1912 juflius 12. DELMAGYARORSZAQ n Szegedre jön Ferenc Ferdinánd trónörökös. - Az őszi hadgyakorlatok. — (Saját tudósit&niktóL) Tudvalevően az őszi hadgyakorlatokat az idén Szeged környékén tartják ui-eg. Ez évben először lesznek a Délvidéken a kiríílygyakoiiatok, aminek következtében a hatóságoknak különös intézkedéseket kell végrehajtani. Szeged város tanácsához az intézkedéseiket, illetőleg a belügyminiszter most rendeletet intézett, amelyben folhivja a tanácsot, hogy az utakat helyezze a legjobb karba és gondoskodjék arról, hogy a közlekedés megfelelő legyen, állandóan kellő ivóvíz álljon a katonaság rendelkezesére .és .mindem intézkedés 'megtörténjék, hogy ragályos betegségek az átvonuló csa/ patokaX rne támadhassák meg. A belügyminiszter rendeletének legérdekesebb része az, melybőS kiderül, hogy Ferenc Ferdinánd részt vesz a kirédygpafkorlatokon és közben Szegedre is eljön. A belügyininiiszter rendelete a következő: Szeptember 7-től szeptember 12-ig bezárólag ő császári és királyi fensége Ferenc Ferdinánd főherceg ur magas jelenlétében Békéscsaba, Szeged és Temesvár között nagyobb 'hadgyakorlatok fognak tartatni. A hadgyakorlatok színtere északról Szentes, Békéscsaba. és Gyula, keletről Kisjenő, Panketa ós Líppa, délről Temesvár, Nagykiíkiimda, Tiszahegyes és Tiszaszent-níiklós, nyugatról pedig a Tisza folyó által határolt terület 'lesz. Ö császári és királyi fensége Mezőhegyesen fog tartózkodni . Erről polgármester urat azzal a föl hívással értesítem, hogy szigorúan intézkedjék abban az irányban, liogy a hadgyakorlatok lefolyása a nézőközönség részéről az ellenfelek között levő területen, valamint az egyes csapatoknál és törzseiknél ne zavartassák; különösen pedig, hogy a katonai parancsnokságok ilyen irányú intézkedéseikben közegeik által teljes erélylyel támogattassanak. Eölliivom végül, liogy a törvényhatóságnak a hadgyakorlatok területébe eső részein a közlekedési utvonalak és hidak jókarba hozatala és használhatóvá tétele" iránt a szükséges intézkedéseiket tegye meg.; a közegészségügyi érdekeik megóvása érdekében pedig hatékonyan intézkedjék abban az irányban, hogy járványos betegségek továbbterjedésének eleje vétethessék s evégből a rossz ivóvizet szolgáltató kutak tudomásul hozassanak, azok a házak, amelyekben fertőző betegek vannak, felismerhető]eg megjelöltessenek, s a hadtestparancsnokságok, esetleg pefliig a működő csapatok legközelebbi parancsnokai a járványos betegségek föllépéséről haladéktalanul .értesíttessenek. A tett intézkedésekről a polgármester úrtól jelentést várok. Rendeletet küldött a kereskedelemiigyi miniszter is, melyben többek közt ezeket mondja: Erre való tekintettél a hadügyminiszter azt kéill, hogy az egyidejűleg szintén értesített magyar királyi államépitészeti hivatalnak megjelölt közutak jó állapotba helyeztessenek, útmutató táblákkal elláttassanak és a közutakon létező összes müutak nehéz járó müveikkel való közlekedésre is alkalmasakká tétessenek s a beterített, de be nem járt kavics lehetőleg lehengereltessék. Megjegyzem, hogy nem volna észrevételem az ellen, ba a szükséges helyreállítási munkák költségei szükség -esetén a törvényhatósági közúti költségelciirányzatba fölvett, kevésbé sürgős természetű munkák elhalasztása utján födöztetnének. A miniszteri rendeletek végrehajtása ügyében pénteken délelőtt a polgármester elnöklésével bizottsági ülés volt a városházán. Résztvettek benne Szalay József helyettes főkapitány, Tóth Mihály tiszteletbeli tanácsos, Roránszky Károly osztálymérnök, Faragó Udön dr tiszti főorvos, Bárdoss Béla osztályjegyző és Lederer Dezső dr tiszti orvos. Az ülésen a szükséges intézkedéseket -beszélték meg és -megállapodtak abban, hogy a hatóság minő lépéseket fog megtenni a miniszter rendeletének végrehajtása, érdekében. Vizsgálat az építkezési szerencsétlenség ügyében. — Vétkes könnyelműség. — (Saját tudósítónktól.) A Dugonics-utcában történt építkezési szerencsétlenség ügyében :i rendőrség már átküldte az iratokat az ügyészségnek. Márton József dr, aki Magay Lajos dr vizsgálóbírót távollétében helyettesíti, pénteken délután a szerencsétlenség színhelyéin hivatalos szakértőkkel szemlét tartott. A bizottság megvizsgálta az épületet és kihallgatta a munkásokat. A vizsgálat megállapította, hogy a szerencsétlenséget vétkes könnyelműség okozta. A Dugonics-utcában épülő uj polgári •leányiskola építkezésének már a kezdetén is baj történt. Március elején ugyanis -megjelent az építkezésnél Bartos Jenő mérnök, az államépitészeti hivatal kiküldöttje, aki konstatálta, -hogy az -alapépítmény betonja nem felel meg a követelményeknek. A -mérnök tiltakozott az építkezés folytatása ellen. Néhány napig szünetelt is az építkezés. A tanács azt vitatta, hogy városi építkezésibe az államépitészeti hivatalnak nincs beavatkozása. Végül aztán ugy intézték el a •konfliktust, hogy bírósági szakértői szemlét tartottak. A beton keverési arányát már képtelenek voltak megállapitail. Valahogy aztán ugy határoztak, hogy folytathatják az építkezést. Az építkezést aztán nem ellenőrizték kellőképen. Az emeletek mennyezetét vasbetonból készítették. Ennek a minőségét alig ellenőrizték, -az építkezésnél pedig vétkes gondatlansággal jártak el. A -második emelet mennyezetét- ugyanis az első -emelet mennyezetére erősített állványokra támasztották, az első emeleti mennyezet alól kiemelt-ék az állványokat. A még -meg nem száradt első emeleti betonmeiiuyezet nem bírta ki a súlyos terhet, beomlott és beszakítva az első emelet mennyezetét, egész a pincéig zuhant, A második emeleten dolgozó Tóth Imre alpallér is -lezuhant és életveszélyes sérüléseket szenvedett. Félholtan búzták k|i a romok alól, gerinctörést. szenvedett. A nyoloadfél méter szélességű folyosó fölött levő vasbetonmeimyezet szakadt be. Ez a mennyezet középső gerendák nélkül, egy lemezből készült. A munkások, mintegy kétszázan, az -épület Osztrovszky-utcai részén dolgoztak a szerencsétlenség idején. A Dugonics-utcában levő részen, a második emeleti betomnennyezeten dolgozott Tóth Imre alpallér. Krétával megjelölte az egyik falba bevágandó ajtó méreteit. A munkánál Bárkányi Sándor kőmivestanonc segédkezett neki. Már majdnem elkészült a munkával, -amikor a mennyezet nagy robajjal beszakadt és magával rántotta. A pallér életveszélyesen megsérült, az inasnak azonban at ijedtségem kívül semmi baj-a niem történt. A nagy zuhanásra rémülten menekültek az épület másik részén dolgozó munkások. Szerencse, liogy az 'eszeveszett menekülésben szerencsétlenség nem történt. Mindezeket megállapítottá a vizsgálat. A vizsgálóbíró kihallgatta Bartos Mór építkezési vállalkozót, aki azzal védekezett, hogy a betoiinmnkákat Kárász Emil budapesti vállalkozónak adta ki alvállalatba. A betonmunkánál Jakusics Lajos munkavezető felügyeletével dolgoztak a munkások. A helyszínén kihallgatott munkások kijelentették, hogy alig mertek az épületnek azon a részein dolgozni, ahol a friss betonmennyezet alól kiszedték az állványokat. Az állványokat csakiis huszonnyolc napos betonmennyezet (alól szabad kivenni. A vizsgálat valószínűleg súlyos kimenetelű lesz azokra, akik vétkes könnyelműségükkel okozták a -szerencsétlenséget.. Aki a fákat számlálja. — Mese egy miniszteri rendeletről. — (Saját tudósítónktól.) A napokban történt a szegedi városházán, liogy az egyik tisztviselő sorra járta a kollégáit és szabadsága megkezdése előtt bucsut vett azoktól. Minden hivatalban ragyogó színekkel festette le azt az időt, amelyet az egyik ismert külföldi fürdőhelyen fog eltölteni és látszott rajta, hogy igyekezett szívfájdalmaikat okozni tisztviselő társainak. Legvégül ahoz a magasabb állású tiszt-viselőhöz ment be, akit jó humoráról és arról ismernek, hogy kitűnően ért alioz, miiként kell másokat ugratni. Itt is sokat mesélt ia fürdőhely szépségeiről, Itt i-s áradozó hangon -dicsekedett, hogy neki Lesz a legkellemesebb vakációja, amelyre már egy esztendeje készülődik. A kolléga hallgatta, hallgatta egy ideig, ezután vésztjósló hangon -megszólalt: — Sajnáljak cimbora, de tudomásodra kell ' hoznom, hogy a te vak-ációzá-sodból nem. lesz semmi sem. — Miért? — kérdezte a másik kétségbeesve. Erre azután az ugratásairól ismert kolléga fontoskodva tudomására bozita, hogy a minisztertől -bizalmas rendelet érkezett a napokban a polgármesterhez. A rendelet kötelességévé teszi a polgármesternek az összes szegedi -fák megszámlálását. Szeptember Léig össze kell számlálni valamennyi szegedi fát, külön statisztikát kell készíteni az egyenes és görbe fákról, külön kell összeírti;i a cserfákat, eperfákat, akácfákat, gesztenyefákat, gyümölcsfákat sth. Erre azért van szükség, mert. a kormány a, fatermelést intenzivebben .kívánja emelni és szüksége van tudni azt, hány ilyen fa van az ország egyes városaiban. — A polgármester — mondotta elbeszélése végén — már föl is osztotta a tisztviselők között a város területeit és neked kedves cimborám Újszeged jutott. Ha majd összeszámláltad Újszegeden a. fákat, akkor elmehetsz vakációzni, -ele nem hiszem, hogy ebbőil az idén valami legyen. Jobb lesz, ha csináltatsz magadnak jó erős csizmáikat, amilyeneket különben én már csináltattam. « Történetünk hőse ne,m akarta elhinni a históriát, amire a kollégája az illetékes hivatalba utasította azzal, hogy ott meggyőződhetik a, rendelet, valódiságáról. A szegény tisztviselő valósággal támolyogva -ment ki a hivatalból, a lépcsőkön mindenkinek sírva panaszolta el a szerencsétlenségét, és kétségbeesetten nyitott be az illetékesnek mondott hivatalba, ahol közben már telefonon értesültek az ugrasztásról. Itt már azzal fogadták; — Na, miikor kezded meg már a fák megöl vasasát? — Hát mégis igaz?! — zokogta keservesen a koma, akivel két napig ezután nem is lehetett beszélni. Közben készítettek a torony alatt egy apokrif miniszteri rendeletet és egy polgármesteri határozatot, amely őt bízza meg az újszeged! fák összeszámlálásának ós egyben figyel,mezte-ti arra 'is, hogy fegyelmi, büntetés terhe mellett lelkiismeretesen végez ze el a munkáját. Oda a vakáció, oda a kellemes nyári .szórakozás ! Már-már beletörődött a tisztviselő a sorsába, amikor egyik rokona azt a tanácsot adta neki, hogy kérje meg a polgármestert adjon melléje két-három segéderőt, akkor hamarabb elvégzi a munkát. A szerencsétlen ember föl is készülődött, el is ment a polgármesteri hivatalba, ahol azonban kollégái fölvilágosították arról, hogy csak tréfa volt az egész dolog. Most már azonban neki állott följebb, erővel be akart menni Lázár György dr-hoz„