Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-12 / 159. szám

2 DEEMAGYARORSZÁG 1912 julius 13. az ó-szláv, mint a szláv .görög egyházaknái régi uzus kapcsán s melyet nemzetiségi célokra ki ,lehet használni. A magyar görög katolikus egyházban magyar lesz a pap érintkezési nyelve a responsariar, továbbá ,a prédikáció, a keresztelés, az ima, az ének s ami a fő, maga a pap, az iskola, a szeminárium., Khuen gróf kormányra jutásának mindjárt legelején, amint a választások gondja leesett vállairól, .azonnal hozzálátott teljesen a maga initiativájából vévén fel a végleg elejtettnek látszó fonalat, ennek a görög .katolikus püspökségnek a létesítéséhez. Csendben, tapintatosan, de ritka szívóssággal dolgozott, legyőzvén ,az illetékes körök bizalmatlanságát s az ellenséges befolyások intriguáit, s .végül öz .ötven éves sikertelen küzdelmet teljes sikerrel fejezte be. Mig a véresszájú hazafiak, a 48-as Justh-párt technikai obstrükcióval akadályozta rneg a jiemzeti munkát, a nemzeti haladást, a nemzeti jólétet, szóval mindazt, amit e szerencsétlen országra a béke, a munka s a parlament rendes működése jelentene, addig, a munkapárt előző és mai kormánya egy hatásában minden közjogi vivmányt túlhaladó eredménnyel növelte meg eddig nagy érdemeit az ország körül. Mert az ilyen egyházi kérdésben is fő .az ország érdeke! Ferenc József király a vadászaton. — fiz ischli vadászatok alkalmából. (Saját munkatársunktól.) A magyar és osztrák lapok rövid ihirben számoltak be a héten, liogy Ferenc József, a monarchia uralkodója részt vett a vadászaton. Az erdőben megszűnik az ettlilket, az erdő a demokrácia hazája. A lombok sűrűjén átvillanó napsugár esak ugy végigcsókolja a I vadász homlokát, akár koronás fő legyen, akár egyszerű vadászlegény. A vadászvér viszi a vadat űző orvvadászt épen ugy, mint az uralkodót, amikor a gödöllői vagy visegrádi erdőkben vagy a Salzkammergut zuzmóval borított hegyormain kúszik előre vérző 'térdekkel a pompás szarvasit Ka vagy zergebak után I. Ferenc József, a király. ... Még nem is olyan régen igy volt ez. Kevesen tudtak róla iákkor is, kevesen beszélnek róla most is. A felséges ur, akinek minden ololga, életének minden mozzanata nyitott könyv alattvalói előtt, sohasem szerette, ha kedvenc szórakozása közepette is kiyáncsji szemek figyelték meg mozdulatait és hallgatták a szavait. Kipróbált hűséges, hallgatag emberek veszik körül ilyenkor a királyt. Az ősz Petera, a morva származású udvari fővadászmester inkább barátja, mint alattvalója lősz urának, ötvenegy év óta irányitója a. király vadászatainak. Sokat tudna, mesélni a királyi nimród erdei életéről. -Nehéz belőle kivenni a i szót. — A felséges ur nem szereti, ha még ebben ; z egyedüli szórakozásában is megzavarják. — Ugy se soká vadászom már Petera! Múlik az {idő! — mondta, midőn utoljára volt Magyarországon, aztán elnézett innen a vadászlak (ablakából, oda, arra az örökké susogó „hársas sas erdőre". Hej, de szomorúan nézett akkor a felséges ur! A vadászmester is öregszik már, pedig fiatalabb koronás uránál. Bizony ő sem járja már az erdőket, mezőket, nem cserkésznek már szarvasra, vaddisznóra, miimt ezelőtt tiz évvel is a „bőgő begyen", a „kis irtásban", ia vízmosásos völgykatlanolk bozótjaiban. A magyarországi vadaskertekben, Gödöllőn, Visegrádon soha sem tartottak nagy udvari vadászatokat. Ide nagy ritkán hivták meg kiItüintetésképen valamelyik külföldi .fejedelmet, 'leggyakrabban György szász királyt, vagy kétszer Sándor szerb királyt; a gödöllői •és visegrádi erdőkben csak a királyi család •tagjai vadásztak. A király itt szeretett legjobban vadászni, még tiroli begyeit, a szakállas zergék birodalmát sem szerette ugy soha, mint a gödöllői kékködös, páratelt erdőket, ahol még tiz esztendővel ezelőtt egy „nyolcas szarvasbika után hajnali három óratol tliz óráig Iknszotit, bujkált a fák között, szakiadékokon keresztül, bárom napon át, mig végre ©lejtette a gyönyörű állatot. Legkedvesebb vendége, leghívebb vadászpajtása a királynak Lipót bajor herceg, az uralkodó veje, aki végtelenül szereti a. visegrádi, gödöllői vadászterületet és még eddig soha, egyetlen egyszer sem maradt el « cserkészetről. Sőt most is, miikor a király már nem birja a nehéz cserkésző vadászatot, ő még mindig fáradhatatlanul járja az erdők rengetegeit, liogy leterítsen egy-egy szarvast vagy egy-egy kivert, egyedül bolyongó vadkant. Régebben, ba valami szép szarvasbikát jeleztek valamelyik erdőjárásban, reggel három órakor indult el cserkészetre az uralkodó. Sokszor reggeli teáját seni birta elfogyasztani, annyjira izgatott volt. Ilyenkor kigpmbolgatita kabátját, a zsebeiben lévő öt darab expressztöltónyt tartalmazó szivartárca alakú tasakot többször 'megnézte, megigazította, alig várta az indulás pillanatát. Rendesen egy kísérővel indult el; vagy erdőtiszt, vagy egyszerű erdószlegóriy ment vele, aszerint, hogy kinek a területén volt jelezve a szarvas, vagy vaddisznó. A fegyvert a király nem sok ideig hagyta a vadász kezében. Alig voltak az erdő sűrűjében, már elvette az. erdésztől ós maga előtt tartva haladt .előre a fák között. Ha ibosszu ideig haladt anélkül, hegy .sikerült volna a vadat megpillantani, kissé türelmetlenkedett a király, majd beszélgetni kezdett kísérőjévé!. — Erős-e a jelzett szarvas? Szép-e az aggancsa, nem hibás-e? Majd a legény családi körülményeiről, vagy a fegyverről kérdezősködött. Néha kiinyitotta a fegyver zárózatát, kiszedte a töltényeket ós a saját zsebéből rakott bele ujaikat. — Ez, azt hiszem, jobb — mondta a vadásznak. — Ezt Poldi adta, ez angol töltény. A vadász felelgetett .egy ideig, aztán bizony szó nélkül hagyta a felséges ur szavait és a látócsővel kutatta az erdő sürüjet. — Lát már valamit? — kérdezte a király. — Igen, (felség! De ba nem leszünk csöndbari, hát mindjárt nem látunk semmit sem! — felelt a vadász és oda mutatott a sűrűbe, ahol gyakorlott szeme már .fölfedezte a közelgő szarvashibát. Az ertlő nem tűri az etikettét és a vad nem ismeri a hódolatot, itt megszűnik az udvariaskodás minden szabáiben a ruha érzékenyebb, osiklandóbb, nemi lés faji sz|ilmbóiumunk ia mjfczteöeu testünknél. — Mégis bosszant, -— mondta Berta, viszszaülve az (asztalhoz. — Egészen zavarban vagyok. Mintha ellenőrizhetetlen erők dolgoznának bennem. Különös érzés. Olyan eleven valaminek érzem most magamon .a ruhát. Kérem, ne nézzen most rám egy percig. Komikus és .szégyelem, de kérem, ne nézzen. Együnk, majd inkább mesélek valamit. Mert én egyszer már láttam egy hasonló esetet. II. Két-három évvel ezelőtt történt vidéken, hogy vailami műkedvelő-előadást rendeztünk. Nem volt elég női szereplő ós ezért egyik Ismerősünket, egy csinos, fehérarcú fiatalembert. öltöztettünk föl leánynak. A mi öltözőnkben történt és nagyon jól imidiattunk, mikor szoknyát adtunk rá ós parókát. És a púdert és festéket és egész toilette-készségünlket kiraktuk előtte. Via.larni furcsa asszony-intimitás keletkezett köztünk. Abban a parfümszag u, pnder.es levegőben, hajtűk és szalagok között, beavatott szövetségesünknék éreztük. Egyszer csak egy férfi nyitott be. Sikoltva ugrottunk az fájtéhoz: — Kérem, nem szabad, nem lehet! öltözködünk . . . — De hiszen ül már egy férfi maguk között?! Kinos és zavart csena r.uietkezett erre. Egymásra néztünk. (Némelyik ingvállban állt ott.) Néztünk a szoknyáiba bujtatott fiúra. (Az lesütötte a szemét.) — Hát nem eresztenek be? — csodálkozott I kiint a férfi. — Neki szabad, nekem nem? — Nem — feleltük. — Ő kivétel! És ennyiben maradt. Néhány percnyi zavar után kacagva öltözködtünk tovább. Hiába: ő közénk tartozott most már. Hanem! Hanem most jön ia furcsább. A fiúnak címűit a kedve. Hallgatott, feszengett s végre kijelentette, hogy ő már elkészült és eresszük ki, hogy ő . . . inkább átmegy. a férfiakhoz. III. — Nekem is van egy történetem, — szólalt meg ekkor a barátom, szép, karcsú muzsikus, kezét a. forralt bor páráján melengetve. — Volt egyszer, hol nem volt, egy cirkuszi artistanő, aki nagyon tetszett nekem. Pompás, cigány vérű vadóc volt. A porondon tombolt, mint a repülő itiüa. Mintha a himbáló trapézek kötelei az Ür remegő idegei lettek volna, melyekbe belemarkolt kezekkel, combokkal, fogakkai. Nagyon meggyújtotta a véremet. Voltak benfentes barátaim, akik fölvlittek az öltözőjébe. Nevették a rajongásomat és biztattak. — Lola nem fösvény, — mondották. Lottó. nem is volt fösvény. Forrón és villogó szemekkel rohant ki a tapsból, mint valami háborgó felhőből. Diadalasan nézett végig várakozó lovagjain, (ötödmagammail voltunk az öltözőjében.) Barátai tréfálva mutattak be: — Azért hoztuk, mert szerelmes beléd, — mondták. Lola rá nevetett ós megveregette az arcomat. Feszes, testszinü triI kója csak hangsúlya, ismétlése volt bódító | meztelenségének. Hancurozot régi barátaival és egy negyedóra múlva már az öltözőbe ugrott, átkarolta a nyakamat és a fülembe súgta: — Vacsora után. — Az ölembe pihente ki minden mutatványát azon az estén. Az előadás után egy vendéglő külön szobájában vártük öten .vacsorával. Lola belépett. Suhogó, sleppes selyemszoknya volt rajta, könyökig érő fceztyiik, shawl és fátyol. Hova lett a teste, melyet már ölemben és karóban tartottam? És hova lett az a "nézés, mely ezt mondta: Öledben ós karodban van a testem. Előkélő, könynyü mosolylyal üdvözölt és csókra nyújtotta ikeztyüs kezét. Először valami 'elfogódottságot, viisszalököttséget éreztem: nem tudtam szólni hozzá. Hát most mindent újra kezdjék? De a fülemben csengett még a lehellete: „Vacsora után". — Ne birtam a véremmel. Hiszen ugyanez a négy ember látta őt az ölemben, egész este, jóformán meztelenül! — Mikor Lola egy cerimópiás mozdulattal helyet akart foglalni mellettiem, átfogtam fűzött derekát és az ölembe búztam. A bőredőjii selyemszoknya megakadt és gyűrődött. Valami botló, félszeg ós kényelmetlen volt a dologban. — Megbolondult?! — ugrott fel Lola és végignézett rajtam, hidegharagu gőggel. És körülülő barátaim (ákik egész este látták Lolát az ölemben) annyira értették most felháborodását. hogy távoznom kellett. Azóta sem mentem feléje.