Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-12 / 159. szám

1912 íí!. evfolyarr, 159. szá.n Péntek, julius 12 itzponti szerkesztőség es kiadóhivatal Szeged, esi Korona-utca 15. szám •—1 ggdapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., ca Városház-utca 3. szám c=j ÍLŐFIZETESI AR SZEGEDEM egész évre . R 24'— lélévre , . . R !2'negyedévre . R 6*— egy hónapra R 2" Egyes szám ára ÍO fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDEREN: egész évre , R 2S — íélévre . . . R J4-— negyedévre . R 7'— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ara 10 Sllér. TELEFON-SZÁM: Szerkesztőset 305 ez* iwdóhivaia. 830 Interurbán 305 Budapesti szerkesztéses telefon-száma 12.. —12 Ország és egyház. Magyarországon az utóbbi időben nagyon keveset törődtek egyházi kérdésekkel. Különösen az ország szempontjából nem vizsgálták a kérdéseket és nem igyekeztek semmi változásra. Egyedül a szekularizációról volt vita, cikksorozat és statisztika, majd ez a láz is elmúlt, amúgy magyar módra. Az uj, görögkatolikus püspökség végre kivált egy kis egyházi érdeklődést is. ' A végre kivivott magyar görög katolikus püspökségnek árnyékában szerényen húzódik meg az uj vikariatus, a nagy bolygónak méretre kisebb, de jelentőségében rendkivüli holdja. a dorogi magyar görög katolikus püspökség nagy nemzeti jelentőségét és fontosságát már eddig is eléggé ismertette és méltányolta a sajtó. Az erdélyi .magyar vikariatus íeláWitása pedig, mely e téren ujabb vívmány, ezt a jelentőséget csak annál jobban kiszélesíti s a magyar görög katolikusokat Erdélyben is, tehát p legveszólyezettebb pontokon, kiveszi az eloláhositó egyházi kötelékből s ujabb százezer magyart ment meg attól, hogy vallásának kultuszában magyar nemzetiségének veszélyeztetését lássa. Körülbelül negyven magyarajku plébánia hasitódik igy ki a balázsfalvi érsekség területéiből, önálló magyar vikariatu'ssá, mely a dorogi magyar püspök fenhatósága alá fog tartozni. Üdvös és érdekes ebben az is, hogy ezek az uj magyar egyházi kerületek az első magyar intézmény, mely nem respektálván a Királyhágó választó falát, Erdélynek, melyet a dákorománok anynyira szeretnek corpus separatumnak tekinteni, az anyaországgal való egységét intézményesen demonstrálják. Az erdélyi uniót kimondó 1868. évi XLHI. törvénycikk fennállása óta létesült intézmények alkotásánál következetesen mindig elmulasztották számolni ennek a törvénycikknek szellemével, nevezetesen a közigazgatási törvény a vármegyék rendezésénél, de még inkább az igazsáügyi szervezések alkalmával, különösen a királyi táblák decentralizációjánál, mely pedig szinte kinálkozó alkalom lett volna rá. , A munkapárti kormány nemzeti és guvernamentális érzékét .tanusitja, hogy ezt a tekintetet sem hagyta figyelmen kivül az uj püspökség, illetve vikariatus szervezésénél. Ismerjük azokat a nehéz küzdelmeket, miket a hazafias magyar görög katolikusok egy félszázad óta újra meg újra sikertelenül vivtak meg Rómában magyarságukért. A hatvanas évek eleje óta felfolyamodások, zarándoklatok és püspökök közbenjárásával mindent megpróbáltak. Majd a törvényhatóságok léptek sorompóba s felírtak az országgyűléshez a magyar görög katolikusok ügyéért. Maga a hercegprímás vetette közbe magát a szentszék előtt s 1900-ban ,a hivők nagy serege kelt ezért az ügyért, zarándok útra Rómába a pápához. Mindhiába! Az ellenséges intrikák mindeddig ki tudták vinni, hogy ne találjunk megértést és meghallgatást a szentszéknél s hogy fennmaradjon az a képtelen állapotot, mely szerint a magyarországi görög egyházak kötelékeiben minden nemzetiség szabadon érvényesülhessen és hathatós támogatást nyerhessen, — egyedül csak a magyar nem. Van görög katolikus rutén, görög katolikus román, görög keleti szerb, görög keleti román egyház, pap, templom és iskola csupán a félmillió magyar görög .katolikusnak nincs .egyháza s eddig ki .volt szolgáltatva egyházi életében az idegen nemzetiségek törekvéseinek. Ezentúl másképen lesz. Nem a szorosan vett liturgia lesz magyar, mint hibás jelszavak után némelyek tévesen hiszik, erre pincs is szükség. Róma élő nyelvet nem engedélyez a szoros liturgiában. a mint a római katolikus mise nyelve latin, azonképen a magyar görög katolikus miséé az ó-görög. Az ó-görög és nem többé A szoknya. — Három kis történet. — Irta Balázs Béla. I. Ski-turán voltunk hárman. Még holdas volt a hajnal, mikor oda sorakoztunk a zúzmarás- fekete fák mellé (a barátom ,a huga, meg ón), hogy a felkelő nagy .vörös nap egy vérbe keverjen bennünket ő velük és a fehér kegyekkel. Közéjük akartunk tartozni. És vén fenyőik hónapos dermedése porzott ránk, mint gyémánt sziklánk-zápor és jajdult a. szűz hósikság. keskeny fatalpaink első vágásától és forró arcunkhoz verődött a hideg csend, mint rég elhagyott utak pókhálói. Jó volt. — Jó volt hideget, szikla sikamlósát, a szelet és a szakadékokat nem bánni. Jó volt szövetkezni és barátkozni mindennel, amit ellenségnek éreztünk ínég teginap. Jó volt kivetkőzni városi ruhából és városi aggodalmiakból és Isten szabad állatjának lenn|i. Berta, a barátom buga, mindenütt elől lárt. Húszesztendős, karcsú orvosnövendék volt. Igy Ikamásliban, zöld loden-nadrágban, szviterben vad suihancfüunak látszott és ha Szép, dagadó mellei el nem árulták volna, villogó barna area sem vallott volna lányra, bertia különben mindig fiük közt nevelkedett es nyoma sem volt benne „fehér ilányszobák" ogyüigyü prüdériájánaik. Számára a skiezés 'ognagyobb öröme is az volt., hogy nadrágban szaladgálhatott egész nap. Ha néha felbukott, kacagva rúgta kamáslis, szép combjait égnek. Csendes, jó fáradtsággal -érkeztünk este vji-ssza a városszéli kis vendéglőbe. Berta — bár nem volt ott senki rajtunk kivül — .felhúzta. szoknyáját a zöld loden-nadrág fölé. — Mégis a városban vagyunk már, -— mondta. — Pedig milyen ostoba elolog ez. Minek kell ez a rongy? Azért én .mégis nadrágban vagyok. Olyan slalangnak érzem ezt .a, szoknyát, mintha, tudom is én, egy kokárdát tűztem volna fel. -— Igazán csak -azt érzi? Azért kérdezte ezt Bertától, mert megdöbbentett valiami. Megdöbbentett, hogy attól a puha városi szoknyától, mely a kamáslis, kemény combok elé hullott, (hogyan alakult át egész lénye, még, az area még a szeme nézése 6s, még a levegő is körülötte. Elszakadt tőlünk, férfiaktól, és visszatért a másik táborba: asszony lett. Okos, fekete szemei máskép néztek, keskeny, kemény ajkai máskép .mosolyogtak, mint egy perccel előbb és nem tudhattuk többé, mit jelent. Az a szoknya ugy ihullt de, mint egy titkos, idegen hárem függönye. — Nem hihetem, Berta — mondta —, hogy csak sallangnák érzi a szoknyát. Ez több, mint takaró-ruha. Ez felavató jelvény, bűvös hatalom. — Ostobaság! — nevetett Berta. De lám, .a nevetése nem volt olyan .egyszerű, éles, mjint délután és ahogy leült az asztalhoz, minden mozdulatával szőnyeges szobák hölgye volt. — Azt gondolja, Berta, hogy ostobaság? Hát mondok valamit. — Emelje fel a szoknyáját! . . . — Mit csináljak?! — kérdezte meglepetve és gyengén elpirult. — Emelje fel a szoknyáját. — Nos? Mért habozik? Hiszen egész nap abban a nadrágban láttam, amely alatta van. — Dehogy habozom. Csak olyain furcsa ötlet. De hát miért ne? Maga azt hiszi, mert szoknya van rajtam? Hiszen még egy perccel .elébb . . . — Ne beszéljen annyit. Lássuk! Berta lehajolt ós megfogta a szoknyája szélét. Aztán emelte; .a térdéig. — Feljebb! — mondtaim. Berta lángvörös lett és elejtette a szoknyát. — Lássa! — mondtam. — Eh! De hiszen ez ostobaság! — kiáltott fel haragosan és újból lehajolt. Egy percig ugy maradt, meghajolva: várt. Aztán lassan kiegyenesedett. — Nem. Most már nem lehet, — mondta zavartan. — De levethetem a szoknyát, — Azt igen. Akkor nincs magán ós akkor maga is más lény . . . Na, jöjjön vacsorázni. Miért rágja .az ajkát? Bosszankodik? Ez nem szégyen. Ez igy van. Csodálatos dolog a szemérem és csodálatos a mi kultúránk, mely-