Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-06 / 130. szám

1912 junius b\ DÉLMAGYARORSZÁG 3 a komoly küzdelmet felveszik, az a parlament biztosan elpusztul; viszont szigorú házszabá­lyok mellett is olyan többséget, amely a nem­zet érdekei ellen cselekszik, rövidesen elsöpri a nemzeti szellem megnyilvánulása. Sokkal inkább biztosítottnak látjuk nemzetünk jö­vőjét és ezzel alkotmányos életünket is, mintsem feltételeznék azt, bogy azt a jövő­ben bármilyen oldalról veszély fenyegetné. A másik érv, amelyet a házszabályok szi­gorítása ellen felhoznak, az a vál tógazdaság hiánya parlamenti életünkben és a kisebbség­nek ama föltevése, hogy a többség nem kép­viseli mindenkor a nemzeti akaratot. E föl­tevést nem lehetett megcáfolni tényekkel a szabadelvüpárt hosszú uralma alatt. Azóta azonban fényesen bebizonyult mindkét fölte­vés alaptalan volta. Az utolsó évtizedben két­szer fordult elő az, bogy a kormányon levő többség kisebbségre jutott: először 1905-ben, másodszor 1910-ben. Azóta a nemzet is meg­ismertette a váltógazdaság előnyeit és hátrá­nyait. A jövőben tehát mlinden pártnak érde­kében áll az, liogy ezen eshetőséggel számol­jon. Ha az 1910. évi választás eredményét az ellenzék olyan kiváló vezére, mint Apponyi Albert gróf, többek között annak tulajdonit­ja, liogy az intelligencia cserben hagyta a pártot, akkor pártkülönbsóg nélkül el kell •ismernünk azt, bogy parlamenti életünkben ma az ily intelligencia befolyása az irányadó, ami akármilyen kedvező is az egyik vagy imá­slik pártra, általánosságban örvendetes jelen­ségnek minősítendő. A képviselőház elnöke eljárásának jelen­tőségét még növeli az a körülmény, hogy az ellenzéki oldalról is régen láthatták. Midőn Apponyi Albert gróf 1908 január 27-én a füg­getlenségi pártkörben beszédet mondott, a következőleg nyilatkozott: „És csak ismerni kell a dolog természe­tének rendjét és meg lehet jósolni előre, hogy ha alkotmányos uton a szükséges mérséklettel a házszabályrevizió meg nem alkottatik, ha fentartatik egy anarchisz­tikus parlament, elkerülhetetlen, hogy ne következzék be egy második november 18-ika, amelyet azután nem fog elitélni a nemzet, hanem megmentőjeképen fogja üdvözölni." Ezek a szavak Tisza István grófnak „Harc a parlamentárizmusért" cianü füzetéből van­nak véve. Valóban különös véletlene a sors­nak, bogy ugyanazon férfiú, aki ezt előre látta s akinek nézetét Apponyi Albert gróf is forgatmányával ellátta, egyúttal a parla­mentárizmus alapelvét lismét érvényre emel­te. Lemond az osztrák miniszter­elnök. Bécsből jelentik: A magyar képviselőház eseményei diöntő hatással vannak az osztrák politikai helyzetre is. Stürgkh gróf osztrák miniszterelnök már hetek óta beteg és helyette ideiglenesen Heynold báró belügyminiszter intézi a mi­niszterelnökség ügyeit. Azt hitték Ausz­triában, hogy ilyen ideiglenes állapotban is kihúzhatják az időt addig, amig a ma­gyar képviselőház nem. végez a véderőre­formmal. A Reichsrathban ma még nin­csen meg a szükséges kétharmad többség a véderőreform keresztülviteléhez s ugy számítottak, hogy az a néhány hét, amig a magyar képviselőház a véderőjavasla­tokat tárgyalja, elegendő lesz valami uj politikai csoportosulás előkészítésére. A tegnapi események hatása alatt vezető körökben ugy határoztak, hogy most már Ausztriában is gyorsítani kell a véderőja­vaslatok tárgyalását. Kétségtelen, hogy a király a legrövidebb időn belül felmenti a betegeskedő Stürgkh miniszterelnököt, s helyette báró Heynoldot bizza meg, hogy végleges kabinetet alakítson és a véderő­javaslat elintézéséhez szükséges kéthar­mad többséget megszerezze. Nagy érdek­lődéssel néznek Ausztriában a véderőja­vaslat magyar főrendiházi tárgyalása elé és itt ugy vannak értesitve, hogy a ma­gyar kormány a javaslatokat csak akkor fogja a főrendiház elé terjeszteni, ha a lieichsrath már elfogadta azokat. Szeged és a paprikaíermelés. — Szomorú statisztika. — (Saját tudósítónktól.) Szegeden esztendők óta napirenden van a paprikatermés fokozásának a kérdése. Evvel a fontos ügygyei épen ugy foglalkozik a város tanácsa, mint ahogyan az érdekelt kereskedők összesége és néhány nap előtt a kereskedelmi és iparkamara is elmon­dotta a véleményét. Ezek a lépések azonban, sajnos, esakaleglévő iratcsomók számát sza- t poritják és szomorúsággal kell konstatálni, bogy Szegeden a paprikatermés fokozása érde­kében eredményes lépést eddig még pem tet­; tek, Ma az a helyzet, bogy a paprikatermelés mindegyre csökken, ellenben a külföldi pap­rika behozatala annál inkább emelkedik. Szomorú statisztikával szolgál ebben a kér- *4 désben a központi statisztikai hivatal, amely most tette közzé Magyarország kereskedelme- |j ről az esztendő első bárom hónapjának ered- / ri? ményeit. Ebből a kimutatásból kiderül, bogy amig tavaly 1259 métermázsa spanyol paprikát hoztak be Magyarországra, addig az idén a be­hozatal 3085 mótermázsára emelkedett, a kivi­tel ellenben a tavalyi 1414 métermázsáról 1224 métermázsára csökkent. A paprikakereskede­lem mérlege szerint a mult év első bárom hó­napjához képest 2016 métermázsa rosszabbodást töntet föl és ha a helyzet ilyen marad, — való­színű azonban, bogy rosszabbodni fog — ak- Ü kor az 1912-ik esztendő a magyar paprikakeres- ö CD kedelem történetében a legszomorúbb, a legsi­várabb lesz. J Szegeden, a paprikatermelés és paprikake-1 || reskedelem középpontján történtek már lépé- ; || sek, amelyeknek célja volt szanálni a helyzetet. Még ennek az esztendőnek februárjában Pick Jenő törvényhatósági bizottsági tag beadványt intézett a tanács utján a közgyűléshez. Ebben a beadványban, amelyet annak idején a Bél­magyarország részletesen ismertetett, Pick Jenő elmondta, hogy a mult év statisztikai ada­RÍ I miket a régii' cinkosságból támadt közösség hagy hátna ia lélekben. A lámpa világosságá­nál ugy csillámlott a. pénz, mint az izzó pa­rázs, melyet felszít a szól. Jean most már nem tétovázott. Biztos mozdulattal döfte a kést a testbe, annak is egyenesen a szivébe s hegyes fegyvere az arany halma fölött Anzelm hátán bujt elő. Anzelm egy mozdulat, egy sóhaj nélkül meghalt. Csak azt lehetett baltani, hogyan csorog és bugyborékol a vér a mellében. Holt­tetem volt már az a itest, melyet Jean föl­emelt s az ágyra tett. Aztán letérdelt a szek­rény előtt és mohón — most már nem kellett senki felébredésétől tartania — összekapart aranyat, ezüstöt, rezet ós megtöltötte vele azt a nagy zsákot, melyet magával hozott. A dereka megroppant a hatalmas teher alatt, mikor kiment a házból, — lopott kulcsosai nyitotta volt ki ajtaját — s hallotta még be­lülről a lángok pattogását, melyek belekap­tak a fal kárpitjába, végigfutottak az ágyne­műn s meggyújtották a halottnak baját és szakállát. Minthogy senki se látta Jeant szomszédjá­hoz menni a koromsötét éjszakában ós senki se látta, miikor az ananynyal telt zsák alatt görnyedve visszatért házába, nem is gyanít­hatta senki, bogy ő volt, aki elkövette a ket­tős bünt: megölt egy embert s felgyújtott ttty házat. A birói vizsgálat balesetet derí­tett ki. Anzélm kétségtelenül elaludt, anél­hül, hogy eloltatta volna a lámpát; a lámpa leesett s meggyújtotta az ágy függönyét vagy a deszkáját. Az öreg zsugori csontjait Uom minden ^ond nélkül niríb a hamuból, a kis temetőben helyezték örök nyugalomra, künn a városon kivül, egy hegy álján s .az eset lassan-lassan feledésbe ment. Jean pedig boldogságának tetőpontjára ért. Hiszen biztosítva érezte magát minden bünte­téstől is a saját kincséhez, melyet egy fialli odúban őrzött, hozzátehette Anzelm pénzét is. Egy este, mikor Jean, szokása szerint be­kukkantott a fali odúba, ahol ia kincs volt, rémes kiáltásba tört ki. Meglopták, ugy van, meglopták. Ahol tegniap még az a fenséges hangyaboly ragyogott, sötét üresség táton­gott ma. Tágra nyitotta szemét, az ajkába vágta fogait, kezét a hajába mélyesztette s éles, jajongó kiáltása olyan volt, mintha egy megsebzett eb ordított volna fel. Oly szörnyű volt ez az üvöltés, hogy áthatott a vastag fa­lon, a vas- és a faajtókon, ablaktáblákon, a kapun s végigrivallt az egész utcán. Az al­vók ijedten riadtak fel ágyukban és szemü­ket dörzsölték. Mindenki az üvöltő hang irá­nyába sietett, félig öltözetlen férfiak, asszo­nyok, gyermekek. — Mi az? M.i történt? Kit gyilkolnak itt? Mikor a kiáltás még mindegyre hallatszott a sötétségben, a sokaság betörte az ajtókat s látta a zsugorít halálsápadtan, vérbeforgó szemmel, habzó szájjal, kétségbeesetten üvöl­tözni iaz üres odu előtt. Üvöltéséből ezelc a szavak hallatszottak iki: — Elvitték mindenem! Ugy van, elvitték ;S mégis lehetetlen. Tolvaj nem jöhet he ide, mert az ablakokat erős vasrács védi s az erős ajtók kulcsát mind a zsebemben tartom. Néz­zétek, itt van mind! Pedig mégis'igaz, meg­loptak, He ki? Mikor? Hovyan? . í. Hát van ember, aki átmászfi'k a falon s bebújik a kulcslyukon? Ki lopta el minden ezüstöm, aranyam, crusadóim, piasztereim, Frigyes­talléraim, dollárjaim, forintjaim, hol vannak, ki lopta el? Elvitték szerelmemet, örömömet, véremet, életemet! E hiábavaló beszéd közben oly borzasztó módon hörgött, mint az állat, melyet meg­fojtanak. Egyszerre elnémult, elhallgatott, még jobban elsápadt, fehérebb lett, mint a gyolcs s szörnyű volt látni, mint torzul el arca iszonyatában s mint merednek ég felé ősz hajaszálai. Borzasztó gondolat nyilaiha­tott agyába. A hosszas csend elültével, miközben ámuló szemmel nézte a néma sokaság, végre kinyi­totta száját, mintha ki akarta volna mondani gondolatát. Dadogva mondta: De nem fejezte be mondatát, borzadály rázta meg egész testét s holtan rogyott a padlóra. Fejét a faliodu szélébe ütötte. Tavaly, bosszú évek elmultával e komor esemény után, kiásták a klis temető halottait, mert vasúti síneket készültek lerakni a begy alján elterülő sikságon. A slirásók minden erejükből reánehezedtek a feszitővasukra, hogy fölemeljenek egy márványlapot; a kő­lap végre fölemelkedett — Anzelm pihent alatta — és a munkások ámultán, megdöb­benve ejtették ki kezükből a szerszámot; mert alattuk a feltárt úirban a kinyitott ko­porsóból az arany-, ezüst- és rézpénz roppant halma fénylett ós csillogott s e ragyogásban a csontváznak mind a két keze piasztereket és Louisdorokat markolt görcsösen az elfa­kult esőn tpereoei vei. 4

Next

/
Thumbnails
Contents