Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-27 / 147. szám

1912 június 27. DÉLMAGYARORSZAG 5 indítványt egyhangúlag elfogadták. Azután vita nélkül fogadták el a cukoregyezménp-ől. a kecskeméti segitésről, a postatakarékpénztári alap emeléséről szóló javaslatokat. Az 19ü9-ik évi adótörvények módosításáról szóló törvény­javaslónál Zselénszki Róbert gróf szólalt föl. A javaslatot Teleszky János pénzügyminiszter megnyugtató kijelentései után változatlanul el­fogadták. Fölszólalás nélkül elfogadtak tizen­hét vicinális vasútról szóló törvényjavaslatot és miniszteri jelentést. A városok fejlesztésé­ről, a megyei tisztviselők fizetésrendezéséről s az 1912-ik évi újoncok megajánlásáról szóló javaslatnál sem volt fölszólalás. A tárgysoro­zat ezzel ki is merült s az elnök a jegyzőkönyv hitelesítése után az iiíést fél egykor berekesz­tette. A főrendiház holnap délután négy óra­kor ülést tart, liogy kihirdessék az országgyű­lés elnapolásáról szóló királyi kéziratot. Egy leány karriérje. — Kormányzóné lett a gépirókisasszony. — (Saját tudósitónktól.) Az Erzsébetváros templomában vasárnap délben érdekes esküvő volt. Egy fővárosi gyógyszertár gépirókis­asszonyú, H. Erzsike, örök hűséget esküdött Ceilon kormányzójának. A szép és fiatal menyasszonyt társnői mind. elkísérték a tem­plomba s ott volt f;inöke Is, aki az egyik nász­nagy szerepét vállalta. A házasságkötésnek regénybe illő előzményei a következők: Körülbelül három hónappal ezelőtt Ceilon kormányzója világkörutra indult. Átrándult Európába s az óvilág valamennyi nagyváro­sát meglátogatta. Útjában Budapestet se ke­rülte el. Tíz nappal ezelőtt érkezett. Magyar­ország fővárosába, amelynek szépségével alig tudott betelleni. Egyre-másra mondogatta környezetének, hogy Budapest a. világ leg­szebb városa, de még gyönyörűbbek az asz­szonyai. Bejárta a világot, de olyan szói> nő­ket, mint Budapesten, isehal sem látott, A szép asszonyok látása, ugy látszik, a fe­jébe kergette a. vért, mert alig huszonnégy órai itt tartózkodás után rettentő főfájásról panaszkodott. A kínzó fájdalom ellen orvossá­got akart vásárolni s automobiljával a fővá­ros egyik legelőkelőbb patikája elé hajtatott. A látogatót maga a főnök fogadta s bevezet­te külön szobájába, ahol néhány percre ma­gára hagyta, hogy személyesen teljesíthesse kívánságát. A főnök szboája mellett dolgoznak a gyógy­szertár inői alkalmazottjai. A kormányzó ér­deklődve nézegette őket lai nyitott ajtón át. Különösen megakadt a szeme az egyik gép­irókisasszonyon, aki buzgón kopogtatta a le­véleket. Néhány perc múlva visszatért a fő­nök, átadta a kormányzóinak az orvosságot s az előkelő vendég elrobogott gépkocsiján. Másnap reggel azonban ia kormányzó újra megjelent a patikában s megint orvosságot kért a főfájása ellen. És eljött harmadnap és negyednap is. Ekkor már a gyógyszertár sze­mélyzete irigykedve nézegette az egyik gép­irókisasszony asztalát, amely szinte görnyedt a sok virágtól. A virágot ugyanis ia külföldi látogató küldözgette naponta a kisasszony­nak. Negyednap azonban még nagyobb meglepe­tés érte a gyógyszertár személyzetét: a kor­mányzó megkérte a gépirókisasszony kezét s hogy szüleinek nie fájjon az elválás leányuk­tól, .tekintélyes összeget íratott a nevükre. A A gyógyszertárból egyenesen az angol kon­zulátusra hajtatott. Mádlőtt ugyanis megkérte volna ia leányt, legitimálta magát a. konzu­látuson, honnan két urat magával hozott a gyógyszertárba, hogy hitelesítsék ott ás kilé­tét. Amikor a .kisasszonyt a főnök behívatta s a vőlegényjelölt kívánságát tolmácsolta (a kormányzó esak angolul, franciául és keveset németül beszól) a leány meglepetésében csak annyit tudott mondani, liogy volna egy állat­orvos kérője is, aki azonban még inem nyilat­kozott határozottan. — Jól van, — mondta erre a kormányzó — eljövök holnap a végleges válaszért, tessék a mamával, meg az állatorvossal is beszólná. Figyelmeztetem azonban a kisasszonyt, hogy az esküvő napján százezer dollárt iratok a ne­vére, hogy minden eshetőségre biztosítva le­gyen. Másnap megkapta a kormányzó a „boldo­gító igent" s két nap múlva házasságot kötött a leánynyak A templomban a menyasszony nagyon elérzékenyedett s sírva fakadt. A vőlegénye gyöngéden magához szorította s így vigasztalta: — Ne sírj angyalom, olyan jó dolgod lesz nálam, mint egy királynőnek, ha kedved tartja, mindennap más elefánton lovagol­hatsz. A fiatal pár tegnap hagyta el a fővárost. Egyenesen hazautaznak Ceilonba. Apacsvilág Budapesten. — Rablók a kávéházban. — (Saját tudósitónktól.) Tegnap óta vakmerő rablótámadás történt két kisebb kávéházban. A kis Baross-kávéházban délután egy fiatalem­ber egy nő asszisztenciájával meg akarta foj­tani az egyedül levő'kiszolgáló leányt, azután elrabolta a pénztár tartalmát. Az elmúlt éjsza­ka pedig egy alsóerdősor-utcai zugkávéház kü­szöbén két útonálló elrabolta egy odatévedt vendég óráját és láncát, sőt a kárvallottat meg is szúrta. Ugy látszik, az ntonálíóknak még több cinkostársuk is volt, mert amikor az egyik rablót elfogták a Szegényház-téren, a bokrokból három revolverlövés dördült el. A két rablótámadásról ezeket jelenti fővárosi munkatársunk: Tegnap dálután a Baross-utca 99. szám alatt lévő Kis Baross-kávéház ba beállított egy fia­tal pár. A kávéházban Nagy Rózsi kiszolgáló leány egyedül volt, aki a leányt ismerte és tudta, bogy Bözsi a keresztneve. A fiatalember és a leány leültek, kártyáztak, megittak két üveg sört, két fekete kávét. Körülbelül másfél órája tartózkodtak a ká­véházban, amikor megszólalt a telefon és Nagy Rózsi odasietett. A fiatalember utána sompolygott é,s amikor a leány a kagylót föl­emelte, hátulról a zsebkendőjét a nyaka köré fonta és fojtogatni kezdte. Nagy Rózsinak még volt annyi ideje, hogy megnyomta a csengőt, amely a házmester lakásába szólt. Dulakodni kezdett a támadójával, ez azonban erősebb volt és ugy vágta mellbe a kiszolgáló leányt, hogy az eszméletét veszítve, összeesett. A fiatalem­ber azután a kávéház kasszafiókjából elvitte a pénzt, amely összesen húsz korona volt, azután a leánnyal együtt eltávozott. Csak később ért a kávéházba a csengőjelzés­re figyelmessé lett Horvalics Pál né házmester­né, aki a leányt a földön fekve, ájultan találta. Magához térítette és amikor Nagy Rózsi el­mondta, bogy mi történt, feljelentést tett a fő­kapitányságon. A detektívek megindították a nyomozást. Ha­marosan megtalálták a leányt. Windis Erzsé­bet huszonhárom éves felirónőt, aki az Almás­sy-tér 7. szám alatt lévő kávéházban van alkal­mazva. A főkapitányságra vitték, ahol elmond­ta, bogy a fiatalemberrel néhány nappal ezelőtt ismerkedett meg. Szilasi Géza soft'őrnek mon­dotta magát és azt mondta, hogy Wesselényi Miklós bárónál volt alkalmazva Kolozsvárott. Most a Bristol-szállóban lakik. A leány ta­gadja, hogy látta volna a rablást. Nem tud semmiről, nem figyelt a fiatalemberre, azt sem látta, hogy a kasszából kivette a pénzt, csak a mikor hozzálépett és azt mondta neki: Men­jünk! — akkor eltávozott vele. Valószínű, hogy a leány hazudik és bűntársa a rablónak. A rendőrség a leányt letartóztatta és az állítólagos Szilasi Gézát nyomozza. Azt már konstatálták, bogy a Bristol-szállóban nem lakott. Másik rablás is történt az éjszaka egy buda­pesti kávéházban. Herger János küművesvál­lalkozó és Madarász János rézműves az Alsó­erdösor-utcai Zöldkoszoru-vendéglőben mulat­tak és egy órakor átmentek a vendéglőből a szomszédos kávéházba. Amikor a bejáróhoz él­tek, Herger észrevette, hogy egy fiatalember ki­húzta a zsebéből az óráját és a láncát. Megra­gadta a fiatalember karját, mire ez a közelben álló társának adta át a kilopott tárgyakat. He­gei- ezt is megragadta, dulakodás támadt kö­zöttük. Madarász barátja segítségére sietett. Egyszerre Herger eleresztette a két rablót és fölkiáltott: — Jaj megszúrtak! Ebben a pillanatban az ntonállók futásnak eredtek. Az egyiket, akinél az óra és lánc volt, üldözőbe vették és a Szegényház-tér bokraiból háromszor rálőttek azokra, akik elfogták a rablót. A golyók nem találtak. Az utonállót bevitték a főkapitányságra, ahol azt mondta, hogy Friwaldszky Ferenc a neve, huszonöt éves lócsiszár, aki lopásért már büntetve volt. A rendőrség azonban azt hiszi hogy katona­szökevény és már évek óta álnéven szerepel és álnéven volt elitélve is. A rendőrség most sze­mélyazonossága dolgában nyomozást indított. Hazánkfia E. Mihályi ! — Hogy dolgozik a virginiai Bolgár-Lessing? — (Saját tudósitónktól.) Hires-nevezetes ha­zánkfia, Bolgár-Lessing-Schlesinger, az oregoni professzor, aki vetített képes felolvasással akart kivándorlókat szállítaná szép Oregonba, hüsön tölti a nyarat. Dicsekedhetünk azonban még egypár ilyen hazánfiával, azok még sza­badon járnak és bátran garázdálkodnak s van annyi eszük is, hogy nem jönnek haza, a vesze­delem torkába. Nem, ők csak kiáltványok ut­ján érintkeznek az ó nép!-pel, mint például E. Mihályi nevű honfitársunk. A bizalomkeltően magyar nevezetű férfiú változatosság kedvéért Virginia államnak toboroz magyar izmokat. Virginia államban lakik, Butterworth város­ban és onnan küldi szét ártatlan színezetű, kézzel irt, leveleit, mikhez két kevésbé ártatlan felhívást csatol. Ezt a paksamétát aztán meg­küldi egyes embereknek is, megküldi vidéki gazdaköröknek i,s. Különösen a szegedi tanyák­ra jött sok ebből az írásból. E. Mihályi egyszer mint B. T. Watkius <p Co. ballsborgi, másszor mint. Beck & Butterworth, vagy Buttervorth £ Co. cégek megbízottja szerepel, de van neki egy ingatlanforgalmi irodája is s ő alapította meg a clayinllei magyar telepet, Virginia ál­lamba hívogató körlevelében szörnyen lepocs­kondiázza a száraz, forró Tekszas, Florida, I Alabana, Oklahama napszurós, sárgalázas vi­dékeit s rettentően kidieséri Virginiát. „Virginia tele csak kéthónapos, de azalatt is lehet szántani. Júliusban sincsenek oly meleg napok, mint Newyorkban. Virginia vasútháló­zata a legsűrűbb az Egyesült-Államokban. A közeli óriási városokban az éhes népmilliók várnak a farmertermelékekre. Itt a tyúkok té­len sem hagynak fel a tojással". Eféle dicsériádák után eget-földet igér azok­nak, akik a Butterworth £ Co. cégnél telepsze­nek le. Végül pedig egy Amerikai bujdosók izenete az ó-hazai kurucokhoz cimü versezet­bén szólítja fel a magyar testvéreket, szánt­sák-vessék az uj haza földjét s aztán a gyere­kei majd ha boldognak tudják az ó-haza föld­jét, fölkeresik ismét. Ez a motívum mindig visszatér E. Mihályi Írásaiban. Mindig azzal a falatocskával próbálja horogra csalogatni a magyar honfitársait, hogy ha összeszedtek nyolc-tiz milliócskát, visszamehetnek az ó-ha­zába milliomoskodni. Mert Mihályi ur bőkezű, amig Ígérni kell. Csak az a gyanús, hogy a so­rok közt lépten-nyomon elárulja magát és hogy ő még mindig nem szedte össze azt a tiz milliócskát, amivel hazajöhetett volna. Ellen­ben a Népbarát cimü kis newyorki füzetétől megvonták Magyarországon a postai szállítás jogát. Szóval a lóláb többszörösen kilóg a csá­biró Írások alól, és fia már Mihályi ur nem juthat a Bolgár-Lessing-Schlesinger tanár megérdemelt sorsára, jó lesz idehaza szemmel tartani az írásait.

Next

/
Thumbnails
Contents