Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-02 / 127. szám

1912 junius 6 DÉLMAGYARORSZÁG 17 1 , fct fl IpAC vSAI AD TÍ I A párisi asszony életéből. Irta P. BEXHEFT LILLY. Páris, május közepén. Madame indulásra készen, keztyüsen, kalappal a fején áll a Louis XV.-stilü, görbelábú guériclon előtt, ahová egy pillanatra gyöngyös sac á main-jét letette, mikor az idegen hölgyet a szalonba vezetik. Nem jött váratlanul: minden látogatást ismeretlenek részéről levélváltás előz meg és csak előre megállapított időben bocsátják be, mint az audenciákra menő embereket. De a párisi asszony mindig siet, minden perce ki van számítva és nem vesztegetheti idejét hosszas beszélgetésekre. Az idegen összehajtott papírlapot vesz elő s amint széjjelnyitja, Játszik a szó: certificat. Bizonyítvány, amit elbocsátott cselédekről kiállítottak. A látogató tudakozódni jött. Az illető bonne tényleg itt szolgáltáé? Tényleg barnahajú, alacsony, szeplős arcú nő? Az aláírás csakugyan madame aláirása? Néhány rövid kérdés és gyors felelet után sietnek tovább. Az egyik a modistejához, onnét teázni a st. cloud-i pavillon bleu-be megy, este még benéz az Au Prititemps üzletpalotájába és néhány lingerie blúzt küldet lakására próbálni, á condition, azaz vásárlási kötelezettség nélkül, majd: hazatelefonál leányának, hogy az uj kosztümjében felöltözve várja, mert diner után 'Beatrice. Kilenc szép gyertyatartót állítok fel s kelyhükbe drága faggyút helyezék, s a bársony pamlag támlájához állok és meglóbálom kék eres kezed, mint egy félig nyillott illatos virágot vagy mint a tömjéntartót a gyerek ki ünnepélyes gesztussal minisztrál és tiszteléttel fogja meg a zászlót. Bár ur lehetnék vágyaid felett és visszaverném minden gyönge harcod, mit megtehetnék, tenni nem merek, mert szentkép vagy és abszolút magasság, és ugy vonom a szememre az arcod, mint áldott borban megfürdetett ostyát. De jaj: ezt csak álmatlan hosszú éjek bus kárpitja mögül látom igy, és közöttünk nem épül fel a hid, mely vágyam csöndes szigetére vinne és ágyadig talántán sose érek. Mert törékeny árva a mi testünk, mint asszony teste a szülés után és vájjon ki emelne fel, ha mi egyszer összeestünk egy ködben uszó őszi délután. Ha tizenhat évad 'alkonyán kibimbózna asszonyiságod, ha erős karomra tennéd kék szemű lányom: a lányod. conférenge-ra. mennek, jegyeket kapott útközben egy barátnőjétől. A telefonszám az egész házé, nem az övé egyedül. A concierge páholya második központként szerepel. Minden lakásba ő csatolja be a kért összeköttetést. A másik asszony zsúrra ment. -Ez a hét a harmadikaké. Elegáns asszony csak egyszer egy hónapban tart fogadónapot s a névjegye sarkában ott áll: deuxiéme mardi, vagy troisiéme mercredi. A pénteket lehetőleg nem választja, mert ez' a jour chic és minden kiállításra, nyilvános ünnepélyr-e pénteken kell menni, ezen a napon sokszor kettőzött a belépti dij. Az első zsurvendégek délután négy óra felé jönnek már, kabátosan, prémjeikkel boritva isszák kezökben tartott csészéből a teát és bár a központi fűtésen felül a kandallóban nagy hasábfák égnek (még májusban is, mert hideg az idő), senki sem gombolja ki a kabátot, inkább dideregni fog, ha a házból kilép. A délutáni zsurokon csak asszonyokat látni. Párisban délután is van hivatalos óra mindenütt, este hat óráig. A munkás is csak hat óráig dolgozik. A nagy áruházak hét órákor zárnak. Az urak el vannak foglalva délután. Aki a férjével együtt akar zsúrra járni, este kilenckor fogad. A vendégeket nem mutatják be egymásnak. A társalgást a háziasszony vezeti szakadatlanul, ő fordul, illő sorban, egyik, majd másik vendégéhez, módot talál az Ha erős karomra tennéd és szólnék, ó legyen áldott, ki szived üvegháza alól ily fehéren kikiáltott. Ha erős karomra tennéd és szólnál: ime a bűnünk, csókold meg, holnap hajnalra talán halálra tűnünk. Vezessed ki az élet-kertbe, vigyed sok szerelmi vészbe, \ menjen, keressen, találjon rá a várt, csöndes vitézre, ki szóljon: ime a kardom ]ki szóljon: ime a vérem és mi bennük előre menjünk, miként a szél, ha zúgva száll, a letarolt, hüs sétatéren. És térden csúszva kell mennem elébe, ki szép nagyon és játék kell neki, hogy elférhessék apró, kis kezébe, a lelkemet összébb göngyölgeti. Asztalra állit: állj, kis katonám, s ha játszott, táncol-tapsol elmenőben és akkor ugy sóhajtok a szobán, mint esővíz, ha csurog a bádog csőben. Játéka lennék, hajlékony, finom, csak fogna meg, mint haldokló virágot, csak venné észre, hogy minden kínom lépcsőjén mind magasabbra hágok, csak látná meg, hogy lelkem ért gyümölcse gályáiról immár leesőben, illetőt nevén szólitva, a többiekkel megértetni, hogy azt, akihez beszél, hogy hivják, ügyes beszédfordulattal beleszőve, hogy gyönyörűen zongorázik, vagy jótékonysági bazárt rendez. Az esti zsurokra férfiak is jönnek. De hiába nézne szét a legszebb asszony is udvarlók után. Ugyanoly kérdésekről, ugyanazokról a kiállításokról és ünnepélyekről folyik a társalgás, mint az asszonyzsurokon és bókokat nem hallani. Ha nem is vagyunk annyira matter of fact people, mint az angolok, de az oknélküli széptevést nagyon unná a francia férfi, — ha általában képes lenne rá. Nem mondom, hogy egy-egy közömbös üdvözlet mögött nem létezik néha eltitkolt fürt. De csak olyan flirt, aminek másutt van folytatása. Délelőtti vizitek nincsenek. S ha a zajos magyar vendégszeretethez hasonló meleg fogadtatást, virágos beszédet akarunk találni Franciaországban, csak a déli tengerparton kereshetjük azt a vrai méridional házában, akiről itt mosolyogva mondják: c'est des geps du midi. Páris már közei van Angliához. S ha valaki társaságban a férjéről beszél, nem igy mondja: a férjem. Hanem: Monsieur Sirand. Aki viszont igy emliti a feleségét: Madame Sirand. Csak ugy, mintha bármely más ismerős asszonyról, úrról beszélnének . . . A Boulevard Arago virágzó gesztenyes hogy vágyát lelkem újólag betöltse, ugy hajolok papucsára folyton, mint bádog tányér bátyatag esőben, vagy mint az özvegy jéghideg koporsón. Ime ez irás: a tiéd. Szivem olaja rajta. Sok megkínzott, rád gondolt éjem: ama vérfolt a közepében. Ott félcipellőd gyönge sarka hagyott friss, szürke port. Üdv neked! Szórd ki a szélbe vagy hosszan nézz reám. Jaj, látod: ott a kert alól, mezítláb lépdel és dalol egy egészséges paraszt leány. Ligeti Ernő. « Téjőaímas órák. Szemeim, e tüzes, ragyogó szemek Busán a szobám falára merednek. Kezeim, e fáradt, csontos kezek Fotelem kopott bársonyán pihennek. Az arcom halovány, ijesztően sápadt. A hajam kuszált, az ajliam rut, vánnyadt. Forró könycsepp gurul az arcomon, Nem törlöm le, peregjen, égjen: hagyom... Tölgyes Gyula.