Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-19 / 140. szám

244 DÉLMAGY ARORSZÁG 1912 junius 15. Azon a napon pedig, amelyiken az ellenzéknek állást kell majd foglalnia a konkrét választóreformhoz, megkondul az uj koalíció lélekharangja. A torzszülöttnek igy hosszú életet jósölni nem lehet. „Szegény kicsi féreg, nem tudott mégnőni.4' Tisza István és az aradi mandátum. (Sajót tudósi tónktól.) Vasárnap délután,, .az aradi Thököly-téren barátságosan felhívták Tisza István grófot, liogy az aradi mandátumról mondjon le. Hogy kinek a javára, — ennék kimondását bizonyára azért mellőzték, mert a népgyűlés rendezői erre nézve bajosan tudtak volna megállapodni és egyikük-másikuk ennek bolygatását a maga részéről személyes kérdésnek tekintette volna. Hanem az a figyelmeztetés, bogy mondjon le, teljes komolysággal szegeztetett le és! mi el tudjuk képzelni a népgyűlés elnökének kínos meglepetését, 'ha ia lemondó levél záros, határidőn belül nem érkezik az ő kezeihez. Hasonló felhívások egyébként már megestek a világtörténelemben. Az egyiket a viidám emlékű, boldogult budapesti publicista, Tenczer Pál követte el, aki a Neues Politisches Volksblattnak egyik számában fölszólította Ií. Sándor orosz cárt, liogy méltatlanná válva a koronára, arról mondjon le, A magyar köztársasági párt vezére, Nagy György, képviselő korában egy Muzeum-köruti kávéház szeparéjában, dliáksereg körötte, az egész Habsburg-családot unszolta a lemondásra. Ugy tudjuk, ezek a felhívások eredménytelenek maradtak, csak ugy, mint .az a távirat, amelyét az aradi bnr-bairátok intéztek annakidején Roberts lordhoz, hogy Ttranszválnak függetlenségét adja vissza. Ezeknek a felhívásoknak ugyanaz volt a hibájuk, mint ami most a Tiszához címzett, üzeneté, bogy olyanoktól ered, akiik arra súlyosan illetéktelenek. A mandátum: közbizalom. Ha lenne formája és módja annak, liogy a sza vazatokat visszavegyék, ezt is csak az tehetné, <aki szavazatot adott. Az aradi népgyűlés közönségével szemben Tisza István grófnak nincs ilyen tartozása, egy részük nem szavazott Tiszára, más részük pedig, főként a nők szavazat jogának hiánya folytán, nem is szavazhatott. Mandátumot nem adni — lehet. De elvennii azt a mandátumot, amit mások ad^a^^in csak gyöngédtélen szándékodé mi hifijén való'ís. A képviselőségről való detrouizáíásnafe^ ha azt divatba lehetett volna lólzni, (sokkal több oka létt v$na a koalíciós .kormány idejében. Az ország, a hazafias kerületek túlnyomó része választott egy csomó negyvennyolcas képviselőt, megrakta őket osptrákgyülölettel, önálló yámterületes, magyar jegyhainkos. vezényszón követeléssel — ós "ezokik)! lettek Bécs engedelmes szolgái, ők szavazták meg a leggyorsabban a fölemelt, kvótát és egyebeket. Akkor talán okosabban csengett volna az a föltevés: „miután az a Kuruc Huba, aki betüről-betüre hatvanhetes politikát folytat, nem lehet az a Kuruc Hnba, akit mi negyvennyolcas követként választottunk, tehát nyilvánvalóan valamely személycserének, szemfényvesztésnek, vagy varázslatnak kellett bekövetkeznie; teliát, Huba, mondj le, hogy mi újra negyvennyolcast küldhessünk /a parlamentbe". Akkor tehát, lia ok is volt rá, senki ilyen fölhívást nem tett, hanem tűrte az ország a Hubákat, amíg az idejük tartott. S abból, ugy emlékszünk, nem igen voltak hajlandók a köz-elégedetlenség kedvéért engedni és lemondani a kurucok. Tisza Istvánt teliát iegfölebb azok invitálhatnák a lemondáshoz, akik őt megválasztották. És TEsza István ''véletlenül olyan ember, aki talán nem is kapaszkodnék két kézzel a mandátumhoz, ha választói, vagy azok többsége azt a nézetét fejezné ki, bogy csalódott benne. Választói azonban, ha kedvében is akarnának járni az aradi népünnepély közönségének, nem tudnának ilyen érzésváltozásról, vagy képviselőjük következetlenségéről, áin'ely ilyesmire alapos okot szolgáltatna. Tisza programjának, politikájának gerincé, közepe, szinte a legfőbb tartalma: a parlamenti rend helyreállítása, az obstrukció kiirtása, a. törvényalkotás nyugodt menetének biztosítása. Hogy Tisza ezzel a programmal ellenkezően cselekedett volna, azt csak nagy merészséggel lehetne állítani. Naiv népmesében áll valahol árva, liogy az országból elűzött királyfi kiáll a keresztutra, azzal az el'tökélóssé!, hogy addig el nem mozdul, amíg nem jön a hírhozó, amely lyel á nép visszahívja. A királyfiból öreg ember lesz, kinő a szakálla, végre olyan hosszú lesz, hogy elborítja előtte egy fél mértföldre az utat, de a futár még se jön ... Alighanem feljárnalyiz aradi; népgyülég vezetői is, akik Tíszfe leiriójidó válaszát; biztósrp várják, ha ugyán, ami valószínű, az alatt, meg nem borotválkoznak. Miután pedig a népgyűlésnek ez a lemondásra való fölhívása" volt a kiemelkedő része és, a pozitívuma, a népgyülésről konstatálható, hogy emelkedett hangulatban oszlott szét, de eredményekben gazdag semmiesetre se lesz. Az amerikai elnök-választás. Most van a döntőnap Roosevelt és Taft küzdelmében. Már összehívták a nagy nemzeti republikánus konventet, mely dönteni fog abban a kérdésit.), hogy a köztársasági pártnak Taft vagy Rooesevelt lesz-e hivatalos jelöltje. A hatóság .rendkívüli intézkedéseket tett, mert tartani lehel áltól, hogy az elkeseredett pártok között összetűzések lesznyk. Chicago kormányzója elhatározta,. bogy minden delegátustól, mielőtt belép a jelölési terembe, megkérdezteti, hogy van-e nála fegyver és ha van, fegyveresen nem engedik be a terembe,. Különösen elkeseredést keltett Roosevelt hívei között a szenátus tegnapi döntése, melljel a delegátusok megtámadott mandátumai közül csak húszat ítélt meg Rooseveltnek kétszázliarmincnégyet pedig Taftnak. Mikor Roosevelt hívei ezt az eredményt megtudták, nagy tömegben a vezér lakása elé vonultak^ és követelték, hogy Roosevelt jelenjék meg az erkélyen. Roosevelt nein is kérette magát sokáig és nagy beszédet mondott, mélyet így fejezett be: — Meg fogjuk ,mutatni, bogy Amerikában nem elhet ellopni a szavazatokat. A két vetélytárson kívül a republikánus párt egy töredéke egy harmadik jelöltet is állított fel: Lafolette-i, de mag-a Lafolette bír szerint kijelentette, bogy ha nem [kap megfelelő számú nevezést, akkor pártjával egyiitt Roosevelt táborába megy. át. Ilyenformán Roosevelt reményei egyre nagyobbak, míg Taft táborában némi léliaiigolitságot lehet észrevenni. Rosewather volt miniszter fogja megnyitni a konventet, de nagy kérdés, hogy rend lesz-e csak addig is, mig a korelnök indítványozni fogja, hogy a. konvent válassza meg elnökké Rútkot, aki Taft hívé. Ezzel szemben Roosevelt pártja Borali áílámügyészt kivánj'a az elnöki székben látra. unióról és fővárosi sziniisikoilákból, akik azután elpazarolják a,tehetségüket, hajszába kerülnek, elhanyagolva fejlődnek. S aki aztán itt megállja a helyét, ahbál lesz később az ország legelső, legértékesebb szinésze és színésznője. Ritka az 'ilyen. Alig néhány százalék. A többi pedig? Erre a kérdésre csak az idősebb, szomorú színészek arca adja meg a kegyetlenül tiszta feleletet. Most veszem észre, hogy a makói szinióletcről akartam irni és ez csak ürügy volt, hogy általánosságban beszéljek. Talán azért, mert a makói előadások végiignézése után éreztem, hogy ezek a gondolatok kelnek berniem életre. Mert a váréit eredmények és viszonyok adják meg a makói színészetnek is a karakterét. Makó közönsége pedig rajong , ezért a társulatért, A vendégszereplést meghosszabbították, az esti előadások pedig az ünneplések láncolata. Megkapó és lélekkel teljes, amikor valakinek a jelenete elragadja a publikumot. Ilyenkor fölállnak az emberek ós sorra dobják föl a rózsákat, virágcsokrokat a színpadra a földszintről, a páholyokról virágerdő hull hosszú pillanatokig, csöndben, kedvesen. Csak ez a kárpótlás marad a szegény, meggyötört és igen szimpatikus színészeknek. Ismételjük, hogy ennél a társulatnál ifjú és talentumos tagok akadnak. Mégis kiválik közülük a karmester: Kerner Jenő, akli Szegeden is volt katonazenekari karmester, kiinék operáját adták a Népszínházban s aki tudvalevőleg azért távozott a katonaságtól, mért a Kossubli-iiótát bevette a dalművébe. Rendkívül értékes, komoly ember, lelke a társulatnak. S. a legszebb ígéret Bányai Irén, a társulat naivája, aki mint a Vígszínház tagja ment el v|idékre, hogy rutinhoz jusson. Ma, amikor a Vígszínház nem találja Harmath Hedvig utódját, nemhogy a vidéken nézne körül alaposan. Talán Makón, nem lehessen tudni. Most pedig bemutatom a makói színi kritika egyik jellemző termékét. Hivatkozom •arra, hogy a yidéki kritika általában ártalmas, mert kicsin yességben, tudatlanság ham és jelzőhalmozásban merül ki. Néha ugyan akad olyan is, aki különvéleményt jelent be. Például, Makón, iSiposs István hecckáplán lapja, a Maros. Ez a lap Bródy Sándor Tanítónőjéről (ilyen sorokat ír: „Bródi Sándor iránydarabját A tanítónőt adták a múlt vasárnap színhazunkban. A mennyire köztudomásu Bródi Sándorról, hogy mestere a tol Inak, ép ólv bizonyos, hogy ez a színmű a kiváló írónak irodalmilag igazán keveset érő munkája, mert megvan benneaz iránydarabnak legnagyobb hibája: ordit belőle az irányzabosság, a tendencia. Minden dolgot, akármilyen hitványság (is legyen az, leíiet ügyesen megírni, de csak diszkrét, művészi eszközökkél. így például iránydarabnál -első föltétel, liogy az író szinte észrevétlenül, zsonglőr ügyességgel lojpja be közönségének lelkébe az uj nézőpontokat. Bródi ezzel szemben a szociáldemokrata népgyűlési szónokok legotrombább eszközeit mozgósítja, midőn az ő irányzatának ellenfeleit a legszemérmetlenebb általánositással telíti minden gonoszsággal. Az a falusi intelligencia, melyet darabjában fest, oly csapnivalóan hitvány és bitang példányokból va-n összeválogatva, hogy hét vármegyéből sem lehetne összetoborozni ilyen kompániát. Ez a kép nem a falusi élet igazi képe; alakjai nem húsból és vérből vannak: legnagyobbrészt ördögileg gonosz, szemét-nép. Nem tudjuk, mennyiben volt szükséges ezt a zsidó-szabadkőműves irányzatú kortesdarabot egyáltalán előadnji, de a legnagyobb tapintatlanság és lelkiismeretíenség volt ópeoi vasárnap este szilire hozni, amikor a legkevesebb judiciummal bíró közönség tölti meg , a színházat." Ezeket írja Siposs István káplán. Ö Makón a legkomolyabb humorista. Szalag János