Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-19 / 140. szám

1912 iil. Árfolyam, 140. szám Szerda, junius 19 A-Áé (Izponti szerkesztfeég és kiadóhivatal Szeged, ea Korona-utca 15. szám •—• Budapesti szerkesztősig és kiadóhivatal IV.. *=» Városház-utca 3. szám cm ELŐFIZETESI AR SZEGEDEK egész évre . K 24-— íéiévre . . . K negyedévre . K f— egy hónapra K Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre K 2S-— télévre . . . K !••— negyedévre . K V— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZÁM: Szerkesztősei 305 c.=> A,adóhivatal |3t interurbán 305 Dudapesti szerkesztőset teleion-száma 128—12 Glosszák a helyzethez. óvakodjunk a koalícióktól! A figyelmeztetés szinté felesleges. Az ország már egy iziben olyan keserves tapasztalatokat tett egy ilyen alakulással, hogy a hasonló konglomerátum puszta nevének hallatára is összerezzen. Nem a koalíciós kormányt akarjuk mi most támadni. Az a kormány is igyekezett az ország javára dolgozni s a tagjai között helyet foglaló erős talentumok alkotó erejét a nemzet érdekében akarta gyümölcsöztetni. A minisztériumot támogató alakulás azonban olyan természetellenes volt, hogy még a saját kormányának kormányzóképességét is megbénitotta. Hazug volt a szituáció; az egész alakulásnak nem volt egyéb alapja, mint a hatalom együttes gyakorlása. Ez pedig egy kormánynak politikai felépítésére nem elegendő alap, mert előbb-utóbb íéltékenykedésre és torzsalkodásra vezet. Igy történt, hogy az egész rezsim minden külső támadás hiján is, ellenzéki ostrom nélkül is, önmagában és önmagától összeomlott. Fatális tévedésben volt hát Hadik János, amikor a főrendiházban azt állította, hogy a koalició azon pusztult el, mert mások olcsóbban kínálkoztak. Ez már csak azért sincs igy, mert hiszen az urak nem is voltak olyan nagyon drágák. Az egyik szárnyuk katonai téren volt olcsó, a másik gazdaságiakban. A végén pedig valamenynyien megcsinálták a rossz kiegyezést és felemelték a kvótát. Legfeljebb hát az országnak voltaik a drágák. Az egész témát pedig csak azért érintjük, mert rá akarunk mutatni, hogy a koalíciónak attól a második kiadásától, mely most a szemeink előtt formálódott össze, az ország nem remélhet többet, mint a mennyit az első'nyújtott. Sőt ez a most összekalapált konglomerátum még hazugabb, még széthuzóbb, mint az elődje volt. Ugy született, hogy Kossuth ék, Justhék ésKárolyi Mihályék állítólag megállapodtak egy azonos választójogi programban. Valójában azonban nem állapodtak meg, mert letesszük rá az esküt, hagy Justh Gyula még ma is más választójogot akar mint Apponyi. Hiszen az egész megegyezésüknek hamis a kiindulása. Mert Apponyi a tervezethez csak abban a feltevésben járult hozzá, hogy az két és fél millió szavazót kreál. A miniszterelnök pedig adatokkal .megdönthetetlenül igazolta, hogy az ellenzék tervezete alapján közel három millió lesz a szavazó. Joggal kérdezzük tehát: fennáll-e még az Apponyi hozzájárulása? Avagy inkább az Andrássy Gyula gróf kérdését vessük fel, melyet épen a választójogi ellentétek hasonlóan aggasztó áthidalásáról elmélkedvén, vetett fel: hát már minden humbug Magyarországon? íme egy szándékosan nyitva hagyott félreértés ingatag alapján született meg az uj koalició! Szét kell hullani abban a pillanatban, amikor majd egy konkrét választójogi törvényjavaslathoz állást kell foglalni. És itt érkeztünk el a tuiajdonképeni problémához, amelyen nézetünk szerint az egész szituáció megfordul. Mire a képviselőház az őszre összejön, a kormány előlép a maga választójogi törvényjavaslatával. Mit fog csinálni vájjon az ellenzék? Fenn fogja-e tartani azt a ma követett taktikáját, hogy a képviselőház üléseitől magát távoltartja? Hát lehetséges az, hogy á parlamentben a népképviselet uj alapjairól folyjon a tárgyalás s az ellerizék a maga jószántából, az Országház-kávéházból figyelje a tanácskozásokat? Politikai öngyilkossággal volna ez egyenlő. Nem is képzelhető el. Kétsétgelen, hogy az ellenzék az ősszel azon fogja magát észrevenni, hogy kellemetlen zsákutcába jutott s hogy bizony rekanszidernáció alá kell venni a taktikáját. Mert, ha egy oppozíciónak a választóreform tárgyalásától magát abszentálni nem lehet, még kevésbbé lehet egy liberális és demokratikus szellemű parlamenti reform elintézését sippal, dobbal és nádi hegedűvel megakadályozni. Ez a politikai lehetetlenségek közé tartozik s a többség nem is kívánhatna a maga részére nagyobb politikai előnyt, mint hogy ezt az urak megkíséreljék. Ismételjük, nem hisszük, hogy erre sor kerül. Színi élet Makón. Bár az is lehetne cim, bogy — Miért nem fejlődik a vidéki városokban színházi élet? Speciálisan a makói színészetről irunk, de összefüggésbe hozzuk a magyar vidéki állapotokkal. És az ilyen eredményekkel. Mert mindenütt — kevés kivétellel — ugyanilyen az állapot. Majdnem ilyen a szellem, a rendezés, a szinészanyag, a műsor, sőt a közönség is, a társadalmi és szociális helyzet, minden. Makó város, dacára, hogy megyei székhely és negyvennéhányezer lakóju, mégse bir el állandó szinházat. Télen rendeznek néhány miikedvelői és hivatalos előadást, a tavasz érettségével pedig bevonulnak több hétre a színészek. A Hollósy Kornélia-féle nyári szinház ideális. Mindenképen megfelel rendeltetésének, kedves, intim. Kivül és belül páratlanul szép. Az oázisa Makó városnak. Az egyik legjobb nevii vidéki színigazgató* Nádasi József toborozta össze ezt a társulatot, amely most Makón játszik s amelynek ma Thury Elemér és Kustár Géza dr az igazgatói. Kustán- neve uj név a magyar színészetben. Szimpatikus, lelkes ember, aki hivatással oldja meg máris a föladatát. A társulatban több régi, jónevü színész van, igy Thury Elemér és Tburyné, Zöldi Vilma és Földes Dezső. A legtöbb mégis fiatal színész, ambícióvá! teljes... Nem egy határozottan tailentumos és a legszebb ígéret. Átnéztük az előadott darabok műsorát. Az operett uralkodik. Komoly, értékes darabot hétszámra nem adnak. Feltűnik, bogy egy darab se marad műsoron. Uj kell, folyton más. Különben üresen marad a nézőtér. A vidéki színjátszást — a makóit is -— tönkre teszi a műsor. Ez a legnagyobb veszedelem. Kimeríti az amúgy is kiuzsorázott színészt. Felületességre kónyszeifiti. Soha, vagy csak ritkán hatolhat a szerep és a darab szellemébe. Valóságos hajsza áldozatává válik a színtársulat: nem fejlődhetik egészségesen és komolyan. Hozzáidomul a közönség ízléséhez, igy Ízléstelenségre, durvaságra hajlik át. Elmélyedésnek nyoma se látszik. A rendezés olyan, amilyen a vidéken a mult század közepén volt. Összjáték? — ilyen nincs. A darab szelleme? — szellemtelenség. Modern színjátszás? — a jövő zenéje. A SOK féle, állandó produktivitás mellett nem produktív színészek, a vidékiek. Nem jutnak el igazán eddig, mert elaprózzák a tehetségüket, mert nem mélyedhetnek pl, mért minden este, mindenféle szerepben merülnek ki. Mert az ambíciójukat lassankint megölik vagy eltompítják az elátkozott magyar viszonyok. Nagy tragédia ez, — benne van a magyar vidéki színészet jelene. Sőt: a jövője is. És benne van a magyar városok ízlése, lélektana szintén. Visszatérve a makói szirti életre, a műsorról látom, hogy szinte állandóan operettet adnak és mindig mást. És minden este, minden színész játszik. Néha nagy szerepet, néha kicsit. A naiva énekel, táncol, — kjitünő énekes és elsőrangú táncos. A primadonna nem énekes szerepre és tragikus föladatra is sikerrel vállalkozik. A rendező egyúttal a legtöbb főszerepben jeleskedik. Egész köztársasági beosztás uralkodik. Az ilyen formát fönt art jók, csaik magukat teszik tönkre. Mert képességüket soha nem mutathatják be teljesen, a talentumuk nem nyílik ki olyan hűen s nem pompázhat, mint a rózsa, a szervezetük állandóan fáradt, tompult. A színészek kérdéseimre elmondották, hogy néha egy héten négy uj darabot is betanulnak (hozzá énekeset: operettet) és hogy sokszor egy-két próba után bemutatkoznak. Igy nem lehet egészségesen fejlődni! Itt nem vigasztalás, hogy a vidéken majd mindenütt ugyanez az állapot. Sőt. Az egésznek kietlen a perspektívája. Mert nem hihetünk a vidéki színészet fejlődésében. Mert amig a fővárosban, a külföldi vidéki városokban is, a színjátszás néhány évtized alatt uj régiókba emelkedett, addig nálunk nem történt semmi. Legföljebb annyü, hogy több készséggel, színészi és egyéb tudással bocsátják ki a fiatalokat az a kádé-