Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-16 / 138. szám

4 DELM AG Y AR ORSZÁG 1912 junius 16. Minthogj ez a megállapítás eltérő Hollós József dr véleményétől, a vizsgálóbíró fölküldte a bélrészeket Felletár Emil országos vegyésznek. Az országos vegyész véleményétől függ a vizsgálat folytatása. Hogyan születet! meg a bün? Irta Wilhelm Ostwald. A bűnbeesés bibliai történetét gyermekkorunkból mindnyájan jól ismerjük. Arra — az istenbiten alapuló világnézet alapvető ellentmondásából fakadó — kérdésre takar ta biblia ez ellenbesziéléssel felelni, hogy ia jóságos istentől teremtett e viliágra hogyan is kerülhetett a gonoszság, a bün. Ugy felel rá, hogy kezdetben ugyan tökéletes volt a föld és minden, ami rajtádéit, ide aztán az első emberpár a kigyó csábítására megszegett egy isteni tilalmat s ezáltal nemcsak ők maguk lettek taz isten iránti engedetlenség bűnével halálos gonosztevőkké, Ihianem, mint az em betli faj őseli, .átörökítés utján összes utódaikat is ugyanazon bün és büntetés részeseivé tették. Nem szándékom most foglalkozni mindazokkal a kérdésekkel, melyekeit e magyarázat szükségszerűen ébreszt s feltárni azokat a nagy ellentmondásokat, melyek az elbeszélést épen erkölcsi szempontból oly kétes értékűvé teszik. Csupán azt akarom kiemelni, hogy e történetben n bün és a bűnös mint már meglevő 'dolgok szerepelnek a kígyó személyében, mert hiszen ennek csábítása nélkül ia bűnbeesés nem történt volna meg. Újra ott vagyunk tehát ugyanannál a kérdésnél: hogyan került hát a világra a bün a csábító kigyó alakjában. Ez irányban ezután a biblia semmiféle felvilágosit ást nem ad, megelégszik a bukott angyalokra való homályos •utalással, kik valamikor feltámadtak íaz Ur ellen. Érdekes, hogy itt is az engedetlenség a főmotlivnm, a mi nagyon jól megfelel a papság és a mindenkori uralkodó osztályok ama természetes törekvésének, hogy az általuk előirt szabályoktól való eltérést s a független és önálló magatartása megkísérlését az elképzelhető legnagyobb bűnnek bélyegezzék s a lehető leghatékonyabb módon igyekezzenek az ilyentől mindenkit visszariasztani. De hogy az angyalok miiért nem ugy teremtődtek, hogy isoha engedetlenségre ne vetemedhessenek, erre nem kapunk feleleteit, mert erre nem is lehet felelni. A bűnbeesés mítoszának (igen lényeges része a paradicsomról s az első embereknek paradicsomi, bűnt nem isimerő, boldog életéről szóló elbeszélés. Ehez nagyon hasonlat sok más a zsidóságtól és a kereszténységtől egészen távolleső mitológiának íaz a felfogása, hogy az emberiség élete az aranykorszakkal kezdődött és egy tudós isme\'ősöm, ki speciálisan összehasonlító vallástörténettel foglalkozik, ez irányú kérdezősködésemre azt ia felvilágosításit :adta, hogy e felfogás egészen egyetemesnek mondható és majdnem minden nép vallásának az alapja. A közlés ós átvétel lehetőségeitől teljesen függetlenül oly szabályszerűen lép föl e jelenség, hogy fel kell vennünk ama mitológiai alapelemnek különböző helyeken egymástól függetlenül való keletkezését. A tudomány azonban egészen más képet ad az emberiség őskoráról. Ha az emberiség őstörténetét (tanulmányozzuk, mennél mélyebbre megyünk vissza, a paradicsomi állapottól, iámnál távolabb álló viszonyokat találunk. Mennél inkább közeledünk az emberiség ősállapoita felé, vagyis mennél inkább távolodunk a mai kulturemberétől, iámnál sűrűbben találkozunk a vadság, a kegyetlenség, a vérszomj, a gyilkolási hajlata és a kannibalizmus megnyiláii'ulásalival. S ez nem is képzelhető máskép, ha elismerjük, hogy az emberiségben megvan ia képesség, hogy akarata irámyúlxan lassanként megváltozzék. Ez esetben ugyanis vágyainak megfelelően kellett változnia, nem pedig ellenkezően. S hogy ama képessége megvan, lainmaik kétségtelen tanújele iaz a sok ismeret és készség, mely a inai embert akár az ötven év előttitől' is megkülönbözteti. A tudomány tehát .az 'aranykort, vagy valamit ehez hasonlóit, nem a múltban keresi, hanem a. .(sajnos, még messze levő) jövőbe helyezi. Ha "esiak egy-lkét évszázad történetét átfogó pillantást vetünk a múltba, máris kétségtelenné válik előttünk, hogy az egész emberiség folyton az erkölcsi itökéleteshüiLés utján halad. Hogyan történhetett tehát, hogy ezzel szemben a népeik gondolkodásával — az előbb vázolt, szinte kivételt sem ismerő egyetemességgel — taz ellenkező nézet vert gyökeret? Itt, nyilvánvalóian valami szigorú törvényszerűségről van, szó, mely független fajtól, életmódtól 'és egyéb sajátszerűségektől és közös minden embernél. Egy ilyen okra bukkanunk akkor, iha öreg emberektől azt kérdezzük, hogy mit gondolánk: vájjon jobb letted a világ. Majdnem mind tagadólag felelne és pedig annál határozottabban, mennél öregebbek és közös véleiméinyük, hogy „iaiz ő idejükben" hasonlíthatatlanul jobb volt minden. Minthogy ilyenformán nyilatkoznak olyasmikről is, taimlik bizonyária nem változtak* mint pl. a nap melege, vagy a gyümölcsök zamata stb., teljesen nyilvánvaló, hogy ez ítélet alapja nem a dolgokban, hanem magúikban az öreg embereikben gyökeredzik. Érdekes dolog az is, hogy íaz ókor bölcsei közül egyedül azok ítélték meg helyesen az •erkölcsi fejlődésit, kiknek gondoilkozásraóidja a legözelebb áll a modern természettudományi felfogáshoz: Demokritos és iaiz ő követői. Demokritos az ősembereiket határozottam vad és gonosz bestiáiknak tartotta — hosszas utazásainak tapasztalatai csak megerősíthették 'őt ebben 'a. feltevésében — és nézete szerint íaz emberiségnek 'eredetileg durva erkölcse fokozatosan szelidül. Valószínű, hogy az ő erkölcsi optimizmusa, jobban mondva weliorizmusa, melyet le fölismerés .alapján természetszerűleg vallott, jellemében és életmódjában is érvényre jutatit és innen származik mellékneve: a nevető bölcs, melly őt a világtörténelem képcsarnokában disziti. Mi, akik hasonlóan gondolkodunk, mint ia görög bölcsek legnagyobbika '(ugyanis az ő gondolatai bizonyultak ,a ilegmaraidiaindóbbakniaik és igy a legigazabbak-niak), mi is igyekezzünk kiérdemelni e népies jelzőt, a nevető böllcg elnevezést. Mert a vidám életkedv nemcsak az egyéni boldogságnak ia leggazdagabb forrása, hanem a bennünket körülvevő embertársainkkal! szemben is íaz ilyen viselkedés a. legértékesebb. Nagy bümlt követ el taz, ki vidáman élbetne és mégsem él ngy. Erkölcsi világnézetünk alapvető fordulópontjáról van itt szó, melynek jelentősége életünkben és tetteink meghatározásában nem kisebb, mint Kopcrmikus tanának hatása a fizikái világról való felfogásunkban. Ahelyett, hogy beletörődnénk íaz aranykor -és boldogság elmultába, amely igy számunkra, gyermekeinkre és unokáinkra nézve végkép elveszett, ezt az ideált a jövőben keressük, melyből nemcsak mi magunk vehetjük ki részünket, hanem még dúsabban hagyhatjuk azt gyermekeinkre. Bizton reméljük, hogy ők még közelebb jutnak majd az aranykorhoz. Az emberiség erkölcsi .fejlődésének útja nem haliad ugyan állandóan fölfelé, hanem majd emelkedik, majd süllyed, .mint -egy hegygerinc. A történelem azonban arra 'tanít bennünket és ez ia teóriából is következik, hogy ezek a hullámzások mind gyengébbekké válnak és a célhoz vezető ut minid biztosabb és egyenesebb lesz. Igy íaz -az elvi ellentét, mély a vallás és -a tudomány között az erkölcsi világnézetre nézve fennáll, azzá válik egész életfelfogásunkra nézve. A vallások, melyek a paradicsomot és az aranykort a múltba helyezik benső lényegük szerint pesszimisztikusak, mert a multat visszaidézni senki sem képes. Ez a pesszimlizmlus a íliegmegfeMőbb és a legerősebb eszköz urna, hogy az embereket lenyűgözze és a papság és az általuk támogatottak iránt mindenkor engedelmességre szorítsa. Mert ha az ember kezdettől fogva arra van kárhoztatva, hogy magára hagyatva a bűnbe mind mélyebbre süllyedjen (hisz a paradicsomli állapottól mindjobban eltávolodik), nem marad más hátira, mint közvetítőül a papokhoz fordulni, akik aztán .titokzatos, a be nem lavatatitiak számára hozzáférhetetlen módon megmentik s a különben eihárifbatatilain romlástól megszabadítják. Minden vallás papságának óriási hatalma ma lis ez elvi jelentőségű pesszimizmus ébrentartásán s -azon ia közvetítő szerepen alapszik, mely a felszenteltek kizárólagos kiváltsága. A váltásoknak s főleg a. keresztény vallásnak ez alapvető pesszimizmusával szemben fordítsuk most már tekintetünket ia tudományos világnézet alapvető optimizmusára. Ha régmúlt időknek egy-egy fennmaradt emlékéit szemléljük — s ménnél régebbre .megyünk vissza, .annál inkább igy van ez —. mély örömmel kell, hegy eltöltsön bennünket iámnak '.áiérzése, 'hogy az ősi gonoszságából márts mennyit levetkőzött az emberi faj. Minden-pillantás, melyet a hátrahagyott útra teszünk, azt a meggyőződésünket erősíti, hogy győzedelmeskedve mliindeüen, e,l fogjuk érni azt, amit az emberiségnek el kell érnie. Mert -az a felfogás: hogy ia „természet" valami különösen jó, tiszta, pompás s csak -ott romlott meg, ahol emberi kezek értek hozzá, •egyike azon visszásságoknak, melyekkel tele van mindennapi, megszökött s alapjában hamis gcnidcilkoziásunk. Ellenkezőleg, ,a természet tele van borzalommal, vadsággal, kimóletilenséggel és a föld élőlényéinek megszokott, csendes egyensúlya csak egymás kölcsönös felfialása és megsemmisítése árán marad fenn. A:z ember nélküli természetben minden korlát és femtartás nélkül 'érvényesül .a létónt való küzdelem elve s az élőlényeik közül egyedül íaz ember igyekszik a létért való küzdelmet mindinkább helyettesíteni ia létért való békés munkával. Igen, ez igy van. Ne kérdezzük, hogy hogy került ia rossz iá földre, mert az minidig megvolt, mindenütt megvan és esak ,a mindenniapos megszokás az oka, hogy nem érezzük folyton a maga teljes borzaim,asságáhan. De ha meggondoljuk, hogy pl. ia madárba, inig vígan énekelve száll ágrólte,ágra, azalatt saját élete fentartására számtalan más élőlányt semmisít meg, akkor beleláthatunk ta természet igazi /működésébe, melyhez nagyon is hozzátartozik -az élőlényeik kölcsönös pusztítása. Egyedül az ember szakit alapjában és teljesen ezzel a természetes eljárással. Igazságosság és jóság csak az emberrel jelent meg a földön. Egyedül ő gyógyítja a betegeket és segíti a gyengéket. Igy .küzd ia természetnek amaz általános törekvése ellen és .annak kíméletlen borza,! másságát jósággá és szeretetté változtatja. Sokszorozza meg ezen lélekemelő megismerés fellett i örömünket az a tudat, hogy az egyszer megszerzett lelki jóság és nemesség elveszthetetlen örökség gyanánt szállt nemzedékről-nemzedókre. A tapasztalás ugyanis arra tainiitott bennünket, hogy hia valamely élőlény alkalmazkodni tudott uj életfeltéte: lekhez, akkor ezt a képességét utódiai fokozottabb mértékben öröklik. Ez egyrészt abból az általános törvényszerűségből következik, hogy egv ismételt folyamatot minden szerves lény könnyebben és biztosabban visz véghez, mint -egy ujat, másrészt abból, hogy a szerzett képességek átöröklődnek. Mennél inkább igyekszünk tudományos értelemben véve igaz emberekké lenni, ami azt jelenti, hogy szeretetet és jóságot gyakorlunk és érvényesítünk, annál könnyebbé tesszük gyermekeink és unokáink számára azt, hogy ugyanezen uton halódhassanak tovább. A magunk lelki nemességével 'hagyjuk utódainkra ia legértékesebb örökséget, mely mind dúsabb és dúsabb kamatokat hajt: a munkás, tevékeny emberszeretetet.