Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-15 / 137. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1912 junius 15. hullámai a főrendiházat nem érintenék. Érthető, ha valamennyi ellenzéki árnyalat közös akcióra szervezkedik és egy ellenzéki irányú határozati indítványra adja le szavazatát. Igy történt ez egyéb alkalommal is, amikor erős mozgalmat keltett törvényjavaslatok kerültek a főrendek asztalára és igy lesz bizonyára a jövőben is. A csodálatos csupán az, hogy a képviselőházi ellenzék a főrendek egy részének ezt az akcióját nagy szenzációképen hirdeti, melyre mint valami döntő jelentőségű tényre, oda kell figeylnie az egész országnak. Miért menne az szenzációszámba, hogy Prónay Dezső báró a kormány ellen szavaz? Miért kél,lene arra feszülten figyelnie az egész országnak, ha Hadik János gróf, az Andrássy Gyula politikai intimusa és volt első munkatársa, az Andrássy álláspontját képviseli — az utóbbinál jóval gyengébb érveléssel? A kérdés csa'k az, hogy a főrendiház többsége melyik álláspontot segiti győzelemre? Mivel pedig ahoz semmi kétség sem férhet, hogy a véderőreformnak a felsőházban meglesz a többsége, még taktikának sem igen érthető, ha az ellenzék a közvélemény figyelmét minden képzelhető módon a főrendiházra irányítja. Mert ez a közvélemény csak azt fogja látni, hogy ime, ismét egy nagytekintélyű fórum adott igazat a képviselőházi többség álláspontjának. ®Az amerikai elnökválasztás Newyorkból jelentik: A chicagói nemzeti konventben a hangulat határozottan Roosevelt-ellenes, ami a volt elnök híveit módfelett felbőszítette. A Roosevelt-párti korit esek azt mondják, hogy inem vállalnak felelősséget semmiént, mert ha a konvent továbbra is megsemmisíti Roosevelt eínökválasztóinak mandátumait, iákkor nemcsak ököllel, hanem revolverrel is fognak harcolni. Hozzávető számítás szerint Rooseveltnek, illetőleg híveinek a választási költségek eddig több mint egy millió dollár volt. A kaliforniai demokraták azzal fenyegetőznek, hogy elszakadnák az anyapárttól, ami szintén Roosevelt kilátásait növelné. Erősödik a nemzeti munkapárt. A nem" zetd munkapárti körben az utóbbi napokban többen jelentkeztek felvételre. A mai napon a pártkörbe való felvételéit kérte Károlyi György gróf. ' „ A polgárság érdeke. (Saját tudósítónktól.) Magyarországon a legkevésbé szervezett, legkevésbé öntudatos és mindezek mellett a legkevésbé védett valami: a polgárság. Közös érdekeinek együttes elbástyázásária úgyszólván sohase gondolt. Szinte egyesitlietetlenül tagolják szót a fogiailkozásbeli, vagyoni ellentétek1, amikhez sok-sok esetben a felekezeti különállás és a politikai nézetkülönbségek járulnak. Szimpátiák támadnák benne fölfeilé és lefelé, anélkül, hogy a tagjiai egymást megtalálnák. Pedig a gondok, ia létfembartásnak nehézségei nap-nap után szomorúan egyformává teszik őket. Az országnak legtöbb baja és veszedelme ezt az osztályt nyomja. A drágaság, ia verseny elfajulása, az egyes foglalkozási ágak túltengő népesedése, a hiteléletnek immár nem iaz átmenő bajok természetével fölmerülő betegsége, ia közterhek növekedése, — mind ia polgárság sorsát teszik küzdelmesebbé és mármár válságossá. A fölötte áliló osztályt kedvezőbb vagyoni .helyzete, értékben egyre növekvő jószágai teszik az anyagi bajoktól függetlenebbé; iaz álatta levő réteg, a munkásság, ha rosszabb életviszonyok között, él is, a szervezettség eszközeivel szerzli meg magának ia (könnyebb megélhetést és mindenesetre a jövőnek jobb kilátásait A polgárság .azonban magára hagyaitoittian várjia oiz élet roszszabbodását, az adósságok árvizének közeledtét, anélkül, hogy ia pamaszkodásoin kívül egyebet tenne. A polgárság öntudatának hiánya ebben a iszomaru helyzetben azzal is megnyilatkozik, hogy a jóindulatával, érdeklődésével néha J oda fordul, ahol az övéivel teljesen ellentétes j érdekek érvényesülnek. Egy-egy tetszetős, j vagy talán nem is igazságtalan elv kedvéért ( a polgárság számításon kívül hagyja a ma- j ga helyzetét és miaga seglit elő olyan jelensé- 2 igéket, lamölyek az ő bajait csak növelik, küz- j delmeit csak fárasztóbbakká, vergődéseit még I bizonytalanabbakká teszik. I A polgári munka .természete kétségtelenné | teszi, .hogy annak eredménye, termő volta, fejlődése csakis nyugodt, békés közállapotok között, iaz ország rendjébe lehet biztosítva. A polgárság érdekeinek tehát csak .az oly politika, az oly mozgalmak tesznek szolgálatot, amelyek a békét és rendet akarják megszerezni és állandóvá tenni. Felfordult országban, állandó izgalmak között, ia bizonytalanság hazájában semminő békés keresetre, ia szellemi! munkások dolgánjak jobb díjazására, .a vállalkozások uj alkalmaira, a termelés fokozására és jobb kihasználására nem derül jó idő. Mintán pedig ia polgárnak első, emberi, mindenekfölött "álló kötelessége, hogy a maga kenyerére, a maga anyagi érdekeire gondoljon (hiszen a munkásság minden politikai küzdelmében ás az anyagi helyzet javítása ia végső oéil) — az, laki a polgárságtól azt várja, hogy eszközül adja magát az örökös harc, az örökös izgalmak politikájának: az a polgárságtól az igazi önfeláldozást kéri. Az önfeláldozás pedig igen hatásos drámai cselekmény lehet, de ezt a polgárságtól azért se leheit követelni, mert ezidő szerint az országnak erre az osztályra s ennek ia fejlődésére van legnagyobb szüksége. A polgárság maga ismerje föl, hogy a rendre és békére olyan szükség van, mint .az emberi szervezetinek a szabad levegőre. Mindaz, amit ia Jus'th-párt, az obstruáló, tüntetésekből élő, nemzetli ellenállásokat szervező és érdekei szerint az utcával ás szövetkező .politika Magyarországon előidézett és teremtett: mindaz csak kárára, rovására volt ia polgárságnak. Amazoknak politikai tőke, mépszerüségszerzés, hiangülatcsinálás kellett. Ennék érdekében póznára tűztek programokat, elveket, eszméket: önálló bankot, önálló vámterületet, nemzeti Vívmányokat, nép jogok terjesztését stb. A polgárság, — már iaz a része, amelyik utánuk indult — csak a levegőbe emelt jelszavakat látta, amelyekért naiv voltában hevülni tudott és nem vette észre .azoknak a törekveséknek irányát, természetét, amelyeik ia póznák tövében érvényesültek és lamelyak mind a polgároknak ártó, helyzetüket rontó következményekkel: a társadalmi és gazdasági élet áliiandó bizonytalanságaival, uj és uj megrendüléséivel jártak. Tanuljon évtizedes .tapasztalataiból és mai válságos helyzetéből a polgárság. A polgárság ugy-e, hogy szereti a mesét? A nép, a romlatlan, naiv nagy gyermek, ugy-e, hogy kedveli a mesemondást? A Itanár itt érdeklődik tanítványai gyermekibori emllékei iránt, kik hol hallottak meséket, milyen meséket? Ezért olvastunk az alsóbb osztályokban is annyi sok mesét, népmesét, állatmesét. Gonidoljunik Andersenre, Grimmre, a magyar mesekincsre, Petőfi János vitézére. A nagy költők között lis sok a niagy mesemondó, mesekedvelő. Gondoljunk Jókaira, nemcsak meséskönyvóre, de 'arra ia nagy mesélő hajlandóságra, amely regényeit olyan érdekessé teszi. Vannak költők, akiket másak sorsa, élete, története érdekel első sorban, akik szeretnek ilyen történeteket elképzelni, kitalálni, elbeszélni, mert ez nekik is, másoknak is örömet ad: ezek az igazi epikus költők. A nép azonban az első és legnagyobb mesemondó. Igy keletkeztek a nép egyetemes mesemondó ösztönéből az első, ősi epikus formák, a hitrege, a népmese, a monda. A tanár itt a naiv és fiiatial görög néplélek képzeletét és érzését mutatja he egyikét liitregében és ha már iaz öntudatos müköltő formáját nyerte. (például Ovidius ötvösművészettel megalkotott Phaetonja), akkor a primitiv vonásokat, a lényeget emeli ikli: a nép mogy, mély csodálkozását ia természet titkain és ennek öntudatlan művészi megnyilatkozását a mitosz alakjában. A magyar nép mesemondását kell itt még külön kiemelni, népmeséink főbb motívumait, alakjait, tájait, típusait és hogy mindezt milyen tömör szépséggel, magyar művészi erővel egyesiti Petőfi János vitéze. Századok, sőt évezredek magyar mesakincsét foglalta keretbe itt a nép fia, Petőfi. Érdékes lélektani (sőt néplélektani) kérdés 'kínálkozik itt még: miért nem lehet szomorú végű és tragikus megoldású a mese? (És nagyjában az epikus költemény mind, a tisztán epikus fajok.) Mert a mese a vágyak teljesülését példázza — a boldogság mély emberi vágyának teljesülését — a képzeletben. A meséből fejlődött ki a többi epikus műfaj mind. A monda olyan mese, amelybe a történeti valóság lis belejátszik. Mondája olyan mesélő népnek van, amelynek múltja van. Ezért van nekünk olyan sok mondánk és gazdag mondaikincsünk. Itt a tanár egy nép eredetű mondát összevet egy költő feldolgozásával, amiből igen érdékes tanulságok — művésziek, az alkotás titkaiba ható'k — következnek. A Toldi monda, amelyet Iilosvai oly nyersen őrzött meg, mivé válik Arany mindent arannyá változtató kezében! A krónikáik csodaszarvasa mivé lesz Arany aranyszarvasról szóló „hón regé"-jében! Az eposz, a naiv eposz: a már történeti nép, nemzet igaz meséje. Az eposzban egy egész nemzet gyönyörködik a maga múltjában, szépségében, erejében. Innen van, hogy az eposz hősei a nép eszményei lesznek, nevelői, vezetői: a gyorslábú Achilles, a leleményes Odysseus, a párduoos Árpád! Itt rejlik az eposz nagy erkölcsi jelentősége: jellemeket mintáz, nemzetnevelő lesz! A tanár érezteti, hogy a iniaiv és müeposz különbsége csupán korkülönbség: ez utóbbiban egy költő — müveit, öntudatos és élődéit Ismerő, — beszél nemzetéhez, nemzetéről. Gyönyörűség és tanulság egyben, nyomon követni laz epikus kincs, az Arany Jánostól igen tisztelt „thesaurus epicus" hogyan öröklődik korról-korra, neinzetrőlnemzatre, hogyan formálódik, bővül és lalakul és mégis, mégis mi az a különös anyajegy, amely megkülönbözteti ezeket az egyes eposzokat, Vergiliusét Tassoétól, ezt Zrínyiéitől és Zrínyiét Vörösmarty és Arany eposzi müveitől? Két nagy erő teszi ezt, két nagy erő formálja .eredetivé, egyetlenné őket: a nemzeti és egyéni karakter. Vergilius eposza római mü, de egyben vergiliusi: a vergiliusi szelídség és szomorúság holdas fényében llátjulk ia szerélmes Hidat és a jámbor Aeneast. És egy nemzet nagy epikusalit is mily mássá teszi iaz erős költői és művészi egyéniség, a mely érzésük és képzeletük színében és hevében nyilatkozik: Zrínyi mily zordon és (kemény, Vörösmarty mily pompázó és zengő, Arany miily komoly ós józan.*) De minden epikus műformának ez adja meg létét, jelen*) Ezt természetesen párhuzamos idézetekkel illusztráljuk. i /