Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-13 / 135. szám

Csütörtök, junius 13 l&ponti szerteztfisée és Kiadóhivatal Szeged, c=> Rerona-utea 15. szám •—» Ííiapcjti szerkesztőség és kiadóhivatal 1V„ c=s Városház-utca 3. szám c=a ELŐF1ZETESI AR SZE6EDEN Sflész évre . R 24'— félévre . . . K 12*— negyedévre . R 6'— íny hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZAR: Szerkesztősei 305 ca ftiadóbivatai Í3& interurbán 305 Budapesti szerkesztősed leleion-száma 128—12 ELŐFIZETÉSI AR VTOEREN: egész évre R 28*— ífiévre . . . R 14-— negyedévre . R 7*— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. Tisza vallomása. A lapok beszámoltak arról a beszédről, melyet Tisza István gróf mondott a Ház keddi ülésén. Az elnök beszédének nyomán megszavazták a házszabályreviziót, ugy hogy a magyar parlamentben az eddigi obsírukciót lehetetlenné tették a jövőben. A korszakalkotó határozattal már ismételten foglalkoztunk. Ezúttal Tisza beszédének ama részére térünk vissza, melyben önmagával és politikájával foglalkozik. A'parlament ülésén soha nem találkozott annyi sziv és lélek, mint kedden, Tisza beszédének nyomán. Egy szívvé és egy lélekké vált több száz ember, a képviselők, a karzaton ülők, mindenki. Könnyeztek. Sokan hangosan zokogtak. Tiszát percekig halmozták el az elragadtatás kitörő jeleivel. Tisza megtalálta a Házban levők szivét, amikor saját magáváí foglalkozott. Őszinte vallomás volt minden szava, minden gesztusa, minden gondolata. Újra ide igtatjuk egyes szavait — Talán megbocsát nekem a t. Ház azért, mert közéleti életemnek egyik legünnepélyesebb pillanatában érzem magam s falán indokolttá teheti ezt az a körülmény is, hogy ugy vélem, a közügy érdeke is azt kívánja, hogy a nemzet tiszta látását ebben a nagy közérdekű kérdésben személyi kérdésekkel ne lehessen elhomályosítani. Én ezzel a nagy problémával, a magyar parlamentárizmusban fellépő anarchikus Jelenségek elleni küzdelemmel, mondhatni, közpályám első időszakától fogva azonosítottam magamat. Mint fiatalember 1899' ban felajánlottam magamat erre a szolgálatra. Akikor nem került rá a sor. Azután felvettem a harcot a győzelemre való nagyon csekély reménységgel 1'903-ban és 1904-ben mint az ország miniszterelnöke. Elbuktam ebben a harcban. Most, néhány év múlva, egy talán 30 esztendős becsületes munkásság által gyűjtött egész erkölcsi tőkét dobok ibéle ebbe a küzdelembe* — Azt hiszem, hogy ezek a száraz tények felmentenek az alól, hogy az ellen a nevetséges vád .ellen védekezzen, mintha engem személyes amibició vagy hatalmi vágy alacsony ösztöne vezetne. — Szeretném meggyőzni a t. Házat arról is,; hogy ebben az erős küzdelemben nem vezet a gyűlölség szenvedélye sem. A jó Isten kegyelméből az én lelkemben .nagyon sok szeretet és magyon kevés gyűlölet számára van hely. Az országot, a közügy értékeit szolgáltam mindig egy erős meggyőződéssel biró becsületes ember lelkének egész felhevülésével, de ez a felhevülés odaadás volt az ügy iránt és nem az ®ellenfélek iránt érzett gyűlölet. — T. Ház! Azt hiszem, ezt a tényt is "beigazoltam az T905-iki "bukás után tanúsított magaviseletemmel és azt hiszem, hogy ha akkor, amikor valóban elkeseríthette lelkemet az országra tornyosuló nagy veszélyek miatt érzett hazafias gond, bánat és elkeseredés, hogy ha. akkor istudtam szolgálatokat tenni legelkeseredettebb politikai ellenfeleimnek, amikor nézetem szerint helyes dolgokat akartak, ugy csakugyan joggal kívánhatom, hogy higyjék el rMam, hogy nem gyűlölet vezet most, amikor a siker küszöbén vagyunk.. És amikor, ha sikerül győzelemre vezetni ezt a nagy küzdelmet, higyjék el nekem, más érzés számára nem lesz hely lelkemben, mint a boldogság, büszkeség és a há\ laérzet számára a jó Isten iránt, aki megenge\dte, hogy ebből a küzdelemből kive5 hessem a részemet. —- T. Ház! Én láttam tornyosulni, lát?tam nagyra nőni a nemzet feje fölött a i parlamentarizmus elfajulása által szült vei szélyeket Fölemeltem intő szavamat, föl1 emeltem karomat e veszélyek ellen, amikor lehetett. A nemzet akkor nem hallgatott reám, elgázolt, tovább rohant a szenvedély utján. Azután később, amikor marcangoló fájdalommal lelkemben láttam,, mennyire nekem volt igazam, akkor kés®b jöttek hozzám azok, akik kevéssel azélőtt reám szórták legigazságtalanabb vádjaikat és bevallották, hogy nekem volt igazam. Az Ur Isten különös kegyelme megengedte, hogy még egyszer fölvethessem ezt a kérdést a nemzet elé, és most Lajos. Irta Lakatos László. Ai iwrienschwaaigam kastély ezűcstteraae ^ gyertyának a fényében úszott Hosszú kitett asztal állt a terem közepém. A falak fellett apró márvány szobrok voltok, Néró kiszáré, Medicis Kataliné, XIV. Lajosé, Marié Aufoinette királynéé és más elhunytíké. A halottak szobrai között pedig ott volt "agner Rikárdé is, aki még élt ugyan, de skiyéí a király, bár nagyon szerette a mesfert, már nem érintkezett személyesem Az etalon anamytálakban és tányérokon pompás étkeik tunyán pihenték, miig a kristálypotórakban, amelyek ezüstös szélnek voltok, tevén élettel gyöngyözött & pezsgő. Mind^gyilk pezsgőspohárban egy szál oLasz ibolya 'undötit. Mert Lajos király igy szerette a rézsgőt. Eleven ibolyát áztatott az italban. A király fekete selyemből szabott frakkban az asztalfőnél ült. Egyediül. Kis ezüstcsengő telt előtte,. Lajos megrázta a csengőt. Ohévler> a francia főkomornyik lépett be. A főK!FILY5K FÖLDIG LHAJ°W' HOGY ,egy pil_ tatig szinte meg sem lehetett látni a fekete ars°riy álarcot, a/mi az arcát elfödte. OhévJj* agy szólván hivatalból viselte ezt az álio^ ^ 'febály kívánta ezt igy, a királyi heakii bár rendkívüli ügyessége miatt kedvelte öhévriert, mégsem birto el tak arcát, mert a francia főkomornyik jobb arcán, a száj fölött egy anyajegy szemérmetlenkedett. — Cbevrier —r szólt a király a rendes, szabályos őrültek biztos hanghordozásán — ma este lakomát adok. Vendégeim lesznek Nero császár, VIII. Henrik angol király, Boleyn Anna... "Vagy gondolja, Annát ne hívjuk meg azért, mert még nem bites felesége a királynak? ... Azt tudja, hogy engem nem bánit a dolog, míert én szabadel vű ember vagyok, de más hölgy is lesz jelen, Marié Ankoinette... Na, mit gondol, őt bántani fogja a dolog? ... De Ihiszen mindegy ... Azután itt lesz... ma, nem tudom, megkapte-e a meghívásomat, tehát itt tesz Leonardo da Vinci is és itt lesz... Igen, Boleyn Anna mégis jöhet... Tehát mit is mondtam... végül itt lesz LucuMus is... Értette? Chévríer még mindig szótlanul hallgatta a királyt. Nem felelt a kérdéseire, ami azonban nem volt baj, mert íbiszen Lajos ugy értette, hogy Ohévrier felel ós mindig ugy értette, hogy a francia azt feleli, amit ő, a király akar. Lajos folytatta: Lucullus is itt lesz... Ennek a férfiúnak a barátságát különösen sóikra becsülöm és azt akarom, hogy cseresznye is legyen az asztalon ... A cseresznye az az ő gyümölcse... Ö hozta íKisázsiából Európába... Monsfieur Chévríer, lesz-e cseresznyénk? Aurions nous des cerises? ... Ezt nem véletT""'1 tt-teon. Tudom, hogy még csak febre és épen ezért kérdezem: lesz-e cseresznyénk? Chévríer ugy érezte, hogy erre a kérdésre most felelnie kell. — Felséges uram, lesz cseresznyénk. — Ez nagyszerül Kinek volt rá gondja? — Felséges uram, nekem, az ön alázatos jobbágyának. — Bravó, Chévríer, maga gondoskodott erről a pompás gyümölcsről. — Felséges uram, még tegnap hozta Münchenből a feleségem. Chóvrier ijedtében a maszkos arcához kapott, a lábszára is megremegett ijedtében, de már késő volt. Mái- kimondta a rettenetes szót. Lajos lajlka szederjes lett. Az arcán az idegiek és a' vonások görcsös kavalkádot jártaik. Majd kétszer hevesen az asztalra csapott, de oly hragos erővel, hogy a .tálak, tányérok és poharak mind vitustáncha. kaptak itőle. Azután a király inkább szomorú, mintsem mérges hangon mondta: — Ohévrier, Ön el van bocsájtva... Ezt nem hittem volna el magáról... Hogy ilyen rultul visszaél a bizalmammal Tehát nős... És a felesége itt .lakik a kastélyban? Na, feleljen!'... Igen?... Itt lakfik? — Felséges uram, itt lakik — szólt fogvacogva a francia. mLnt.lia iszonyú, heves, testi fá.1 cla., mélyen felsóhajtott: