Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-13 / 135. szám

2 DÉLMíAGYALRÖRSZÁG 1912 junius 11. mindenre, a mi szent magyar ember előtt, kérem a nemzetet, most higyjen nekem és ne akkor, amikor már későn lesz. Ezeket mondotta Tisza István gróf. Csodálatos vallomás! Ilyenhez nem vagyunk szokva Magyarországon, különösen nem vagyunk szokva a parlamenti életünkben. Tisza István hódátó egyénisége szólalhat csak imigyen. Az az ember, aki legtöbbet tett az utóbbi időben, aki bálványa, igazi vezére volt már a szabadelvű pártnak is s aki leghivatottabb volt ma is rendét teremteni. Ezt az államférfit is félreismerik természetesen sokan, hiszen minden zseniális államférfi életéhez hozzátartozik az ilyesmi. A gyűlölet emberének nevezik, sokan. És erőszakosnak, aki senkit se szeret. S akkor megszólal önmagáról Tisza István és leplezetlen őszinteséggel, szívvel mondja, hogy soha se a gyűlölet vezette, hanem mindig a szeretet. A szeretet, — igen, ez a legnagyobb dolog a világon, még a parlamenti életben is. Ez Tisza István vallomásának is a fundamentuma. Consummatum est. (Saját tudósítónktól.) Kétszázharminc iga-zolt képviselő xneg.szav.azta a házszabályok szigorítására vonatkozó indítványt. Nagy •numerus magában véve is, mert ia képviselőház összes tagjainak az abszolút többségét teszi :ki. Ha a kétszázharmiinc szavazattal szembeállítjuk valamennyi ellenzéki, sőt ellenzéki színezetű pártinak a voksait, altkor is kerek számban száz főnyi többség állapítható meg a, liázszabályszigorltó szándék javára. Amiből világosan kiderül, hogy a lefolyt szavazás által valóban ia képviselőház igazi, hamisítatlan akarata nyilatkozott meg. A házszabályok módosítása a házszabályszerű formáknak a legteljesebb betartásával jött létre, ugy, hogy ellene helytálló kifogás nem emelhető.* A szövetkezett ellenzék vádja, hogy a tanácskozási rendet a kisebbség erőhatalommal való kizárásával alkották meg ;s így érvénytelen: csak a hiszékenyek és ostobák félrevezetésére való. A mentelmi bizottság ítélete alapján, a Ház határozatával, tehát a szabályok pontos betartásával az ülésekről, kirekesztett hatvan .renitens képviselőn ki y ül, ínég kilencven főből álló ellenzék jöhetett''volna bé a Házba és vehetett volna részt a tamácskozá-' sokon. Ha ezt, bármely okból, nem cselekedte meg, az ő dolga ós az ő baja. Ádg akkor mily joggal hirdeti, hogy nélküle róla határozott a képviselőház? M/indlen más, országban, ahol !a politikát is magasabbrendü erkölcsi törvények szabályozzák, közmegnyujgvást keltene a Ház tanácskozási rendjének oly szabályozása, melyét, amikor többség volt, -maga az ellenzék is helyesnek, üdvösnek, szükségesnek Ítélt; sőt az egészséges önzésnek, a maga hatalmi érdekeinek kissé primitív ösztönével, a saját uralmának tartamáig — s egy nappal ,se tovább — ő maga. is ajánlott, megszavazott, érvényre emelt. Minálunk a politikai következetességnek és a logikus eljárásnak liily tekintetei aligha kötik a pártokat. S igy megélhetjük, hogy a koalíciós Saturnus szívesen felfalná a maga gyermekeit, — ia, már beigtatott kázszahályszigoriitó szakaszokat. — Ám ez a többség nem a maga számára, nem házi használatra csinálta meg a házszabályimódositást s ligy a mostani ellenzék is hasznát veszi majd :a mi munkánknak, ha újra többségre ikerül s újra ő lesz felelős a.z ország ügyeinek vitelééirt, | Hiába fenli különben fogát Satuiwus a ma- j ga édes gyermekeire. Ezeket a szakaszokat a többség azért alkotta meg, hogy megmentse velük a magyar parlamen tár izmus t az elzüllés, a lassú elsorvadús, o fékevesztett anarchia veszedelmétől. E szakaszokat tehát — ha már őket, mint győzelmének értékes gyümölcseit, a többség leszakasztotta az alkalomnak a fájáról, — többet a munkapárt vasmuilkából inem csikarhatja ki földi hatalom. Ha csak a maga életéről, kényelmesebbé tételéről, hatalma idejének meghosszabbitásáról volna szó: •a munkapárt talán nem vetne oly súlyt arra, hogy amit kihívott, azt bármely tusák árán ímeg is tartsa. Amidle a munkapárt 'át van hatva attól a tudattól, hogy a tanácskozás rendjének biztosításával, a többségi ákarat szabad megnyilatkozását százféle módon megkötő akadályok eltávolításával a nemzetnek és csakis a nemzetnek tett roegbecsülb&. tetten szolgálatot s hogy az a férfin, aiki ,az elnöki székből a többség e harcát intézte és lángelméjével, félelmet nem ismerő, hajthalatiam, lelkének egész erejével azt végső diadalra segítette: a (legjobb, legnagyobb,, iegönfeláldozóbb magyar hazafiak díszes névsorába irta be a nevét, valamint hogy halhatatlan lesz. a neve annak a férfiúnak vs, aki mint az ország miniszterelnöke, éles elméjével, mindent számbavevő áttekintésével és kormányzó talentumával ia többséget és az országot e nagy és nehéz napokban vezette. Nincs mit szépitenji rajta, élet-halál harc volt ez a munkapárt és a. szövetkezett ellenzék között, azért volt oly keserves, oly (makacs, oly végletek között csapongó. Csakhogy a többség nem kívánta és nem kívánja ma sem az ellenzék romlását, se rniegaJázáisát, se (tekintélyének és jogos befolyásának megtörését. De igen is, becsületes meggyőződése egész hevével kívánta, követelte ia többség, hogy a képviselőház ezentúl a zavartalan munkának, jól átgondoló alkotásnak, a nemzet anyagi és kulturális fejlesztésének a, színhelye legyen; hogy legyen ereje és alkalma benne a.z ellenzéki pártoknak a kormány javaslatainak bírálatára és niegostromlására; <die ne legyen alkalma, és módja, ta legtörpébb kisebbségnek vagy ráerőszakolni a saját céljait és terveit a legnagyobb többségre, vagy megállítani végleg ia parlamenti és állami élet minden kerekét a puszta negációjávai. Ma, a harc hevében, a vereség első kínjában és restelikedésében, talán egyetlen ellenzéki fül se lesz fogékony a mai szavaliihkra, pedig bizony mondjuk: a házszabályok e szükséges megváltoztatása ki fog hahii az ellenzéki pártok életére is. A lármás, a komédiázó, ia semmi csínytől és botránytól vissza nem riadó elemek helyett, majd azok tesznek szert levegőre, tekintélyre, parlamenti pozícióra, akik tudásban, tehetségben, ékesszólásban, komoly törekvésben a szürke tömegek fölébe emelkednek. Egy Apponyi gróf, egy Kossuth, Mezőssy s a hozzájuk hasonlók, nem érzik-e, hogy neniesak a többségnek, de .a parlament minden igazi értékes és becses elmének felszabadulás és megváltás gyanánt kellene üdvözölni a fordulatot, amikor a parlamenti rendnek, a tanácskozások színvonalának biztosításával, — Itt lakik, vetem egy födél alatt? ... Hohenséhwangauban nő lakik. Lajos belemarkolt idus geszten yefürtj éhe, fel ugrott, nnajid folyvást a tükörben szemlélve magát, dühösen fel-.alá járt. Azután hirtelen leült. A (kezével Chévriemek intett. -— Monsieur, üljön te ide... Egészen bátran ... Tudom, hogy maga fél tőlem, mert őrültnek hisz... De én nem bántom magát, inert nem akarom, hogy igaza legyen. És ha bántanám, akkor biztos volna benne, hogy őrült vagyok... Ide üljön .erre a székre mellém. Iitit, később úgyis egy honfitársa fog ülni, IV. Henrik. Igaz, két francia királyt is li Ívtam meg egyszerre, IV. Henriket és XIV. Lajost... iNo, nem baj, majd megférnek egymással. Oliévrier leült a király mellé. A főkomornyik a, szájával halkan Imát mormolt, hogy védené mag őt iaiz úristen őrült gazdája elől, jobbkezében pedig titokban kis kést szorongatott, hogy minden eshetőségre el legyen készülve. • — Nia, monsieur, igy . . . Helyes . . . Csak egészen bátram... Most már ugy sem áll a szolgálatomban... Most Ön egy idegen ur, a vendégem. Egy francia ur... A bajor király pedig minidig különös tiszteletben tartja iaz ő francia vendégeit... Igaz, a végkielégitést májd Münchenben fogja kifizetni az állam-miniszáérinin... Teliát... vagy igen ... most, hogy már niein mint alárendeltem ül itten, mindent megmagyarázhatok Önnek... (Mindent, sőt érzem, hogy kell is magyaráznom, különben még igaza lehetne, amikor azt hiszi, hogy őrült vagyok. — No, Chóvrier, semmi ellenkezés. Gyakran magam is azt hiszem, hogy őrült vagyok ... De nem azért, mert nem tudok nőt látni... Ne bigyje, hogy beteg vagyok és fogadja el ezt az egy jó tanácsomat, váljék el a feleségétől... Nehogy azt higyje, hogy ezt Sophie miatt mondom, a volt menyasszonyom miatt, árva rá sem hederítek... De figyeljen csak ... (Lajos most szépen, egyenletes mondatokban beszélt. Amit mondott, azon megérzett, hogy belülről jön, magyarázó hangon beszólt ós meglátszott rajta, hogy súlyt helyez arra. hogy Ohévriert, a beszélgetésben valló néma társát meggyőzze.) — Monsieur, bigyje el nekem, hogy a nő, de bocsánat, ön francia ember, tehát -a hölgy az lelketlen egy állalt. Gonosz, A férfinek született ellensége. Édeskésen mosolyog ránk és ©zailiatt kilopja ia szemünkből a derűt, a fülünkből ia hangokat — nekem egy svájci nő kilopta a fülemből a Löhengrin vezérmotivumát — kiszedi az .agyunkból a gondolatokat. A hites feleség nászágyán azon gondolkodik, hogy ia férje koporsója i>énzébe fog kerülni és ezért nem tud aludni. Az anya a tejjel együtt az apa iránti gyűlöletet csöpögteti a csecsemőbe. A menyasszony, ha vőlegényétől dus ajándékot kap, bedül sir fájdalmában. mert megvásároltnak, megalázottnak és olcsón megvásároltnak, potom áron megalázottnak hiszi magát. A fekete hölgy, az ragadozó, felfalja a férjét, a szőke, az meg becstelenebb, megdermeszti. De a legbestiállisabb a vörös, az felperzseli. A leány már az első Szerelmi pillanatában elárulja a férfit. És nem egy másik férfi kedvéért, nem, oh nem, hanem egy másik nőnek árulja el őt. A ba.rátnőjónek, az anyjának, a testvérének. Mindegy, hogy kinek. Lehet, hogy nem ösmeri azt, akinek elárulja, -de azért elárulja, akárkinek, vagy az egész női nemnek. Mert ők összetartanak. Mii nem, mi, férfiak nem tartunk össze. Ök háborút viselnek ellenünk 'és mi nem védekezünk. A Vénusz barlangjában naponta tűnnek el legjobbjaink, ott senyvednek vaskalitkában, ott pörkölődnek izzó vasrostélyon, ctit zörgetik vasbékóikat, ott fúlnak meg vaskatlanoikban és mi ezt tűrjük. Mert mi vagyunk a jók, a gyengédek. Ne Higyje, hogy a nő gyengéd, mi vagyunk azok. Mi, férfiak ezerszer luegbocsájtunk és a 'durva Herakleszben több volt :a létek, mint Szent 'Cecíliában, pedig az hegedülni is tudott. Nő igaz szót még nem mondott, Jigaz könyvet nem sírt, igaz fájdalomból föl nem isíkolitott. Chóvrier meg sem mozdult. Egy hangot nem szólt. De Lajos ugy érezte, hogy a francia kérdez valamit. Merően a francia arcába nézett (az megint imádkozott és a kését szorongatta), miajd hosszas, az arcán is tükröződő habozás után igy szólt: — El voltam készülve erre a kérdésére,