Délmagyarország, 1912. május (3. évfolyam, 101-125. szám)

1912-05-08 / 106. szám

DÉLMAGYARORSZAU 1912 május. 8. mint vezetni. Vezéri sorban ép ugy a helyén Volt, mint ma az önmaga által választott helyen, a glédában. Nagyszerű édesatyjától örökölte á vezetni és az engedelmeskedni tudást, aki tizenöt esztendeig a miniszterelnöki székben csinált egy jókora magyar históriát: s évek hosszú során, ép oly buzgósággál teljesítette kötelességét havas országúton, veszedelmes loportornyok előtt, az egyszerű őrhelyen. Amely pártban, nagyhirü volt vezérek ily katonahüséggel teljesitik a glédában is, a nemzettel és országgal szemben vállalt kötelességüket, — abban a pártban a nemzet és a király egyformán megbizhatik, az ilyen pártban elpusztíthatatlan az életerő. A képviselőház ülése. — Nemzetiségi ügyek. — (Saját tudósítónktól.) A képviselőházban ma folytatták a miniszterelnök program-, nyilatkozatának nyomán megindult vitát, .mely iránt rendkívül csekély érdeklődés mutatkozott: az egész ülés. folyamán alig busz-, harminc 'képviselő volt csak jelen az ülés-, teremben. Nemzetiségi ügyeket tárgyaltak, főként horvátországi állapotokról. Persze az ellen-, zéki fölszólalók pártszemüvegen láttak mindent. Igen, mert a horvát állapotokat nem ismerik, ellenben a kormány eilen puffogtatni bombasztikus szavakat, — kizárólag ehez mindig értenek, még ha horvát dolgokról is van szó. ; • Áz ülésről ez a tudósítás szól: Návay Lajos elnök féltizenegy órakor nyitotta meg az ülést. A tegnapi jegyzőkönyvet észrevétel nélkül hitelesítették. Az elnöki előterjesztések után a képviselőLáz folytatja a kormány bemutatkozásáról (megkezdett vitát. A nemzetiségiek nevében nyilatkozott ma elsőnek Mihályi Tivadar. A közigazgatás — mondotta — a nemzetiségi néppel szemben mitsem változtatott mai gatartásán, aimi azt bizonyítja, hogy a belügyminisztériuirii iránjatá^ában gjacL y/últo•zás. A köznép érdekeivel, sé a vármegyékben, se a törvényhozásiban nem tótődiú senki. Éjhanyagoltságuk egyik előidézője á kivándorlásnak is. A kormány a falusi népéi,sorsára hagyja. Nem irigyli a városok fejlesztését, de a falunak is figyelmet' kér. A választójogról szólva, csodálkozik azon, bogy a többség már is meg nem valósította a parlamenti reformot, holott az ország és a király egyaránt akarja azt. Ha általános kötelezettség az adózás és katonáskodás, általánosnak kell lennie a válnsstói Jognak is. A történéti osztálynak e tekintetben sémimi előjogát se ismeri el. Helyteleníti az értelmi cenzus fölállítását, mert az írás-olvasás kikötése esetén a parasztosztály ötven százaléka kimaradna. A nemzetiségi párt továbbra is az általános, egyenlő, titkos és közsógenkénti választójogért fog küzdeni, az alkotmányosság eszközeivel. A nép lliazafiságát kétségbe vonni nem lehet. Nenyvennyolcban nem a nemzetiségiek hivták be a muszkát. Ha a nemzetiségiek hűek voltak a császárhoz, a királyhoz, ezzel még nem váltak liazafiatlanná. Polónyi Géza: A honfoglaló nemzet az semmi! És a honfentartó! Mihályi Tivadar: Igen, ezek nagy fogalmak és ba ezer évig fentartottuk az államot, fenn fogjuk tartani másik ezer évre is. A nemzetiségiek a magyarokkal egyiütt alkotják a magyar államot s ennek egységét megtámadni senki se akarja. A nyelvi egység azonban utópia, amelyet megvalósítani nem lehet. Kijelenti, hogy a kormány iránt bizalmatlansággal viseltetik. Szabó István (nagyatádi): Mihályinak nincs joga a magyarokra panaszkodni, mert nekik köszönhetik a nemzetiségiek sok százados megmaradásukat, kifejlődésüket, nyelvük és kultúrájúk mai háborítatlan birtoklását. A magyarok készek továbbra is hasonló testvéri érzéssel viseltetni .a nemzetiségiek iránt, de elvárják, hogy azok feltétlenül meghajoljanak a magyar állam és nemzet érdeke előtt. Az ország föl darabolását, kantonokra osztását s más efféle szétdarabolását a területi és kormányzási egységnek a magyarok sohase fogják megengedni. Ilyen törekvés élet-halál harcot provokálna. Hivatkozik arra, hogy a nemzetiségi és a magyar kisgazda 3, legodaadóbb szerelem gyermeke volt tehát ő, egy őrült, lehetetlen, bűnös, második nászút ártatlan emlékezete. Azután a Lidid! anyjával gyönge emberek módján, valahogy kibékült az ő szűkebb, vérbelibb családja, de Lididi majdnem mindig nálunk maradt. Szép volt, angyalos, vág, jó, de az aipját nem tudták neki megbocsátani azok, akik az anyjához kifosztottságukban is kegyesek, sőt sajnálok maradtak. Dengeleghy Rudolf pedig kóborgott a világban, ő tudta csak, hogy merre, hogyan* .miért s azt se tudhatta, hogy neki egy szépséges kis leánya nevetgél valahol, akánek az apu'a nevét nem szabad tudnia. Az idő, ez a mindenre ráérő s mégis kegyetlenül nyargaló, pedig elhatározta, hogy, Lididi sorsán is változtat. Lididihez, akivel épen ifutósdit játszottunk, eljött az anya s; vele egy szőke, lágy tekintetű ur: — Lidiidi, — szólt a Lididi anyja, — itt, •van a te édes aipád, ki csak imost jöhetett el hozzád, mert eddig sok dolga volt, de most téged el viszünk ám magunkkal. Lididi csak egy kicsit komorult s finom, friss, édes arcocskáiján majdnem ráncok gyű-, lemlettek. de egy perc múlva nevetett és tapsolt: •— Édes apuskám, csakhogy eljöttél, mert itt minden gyermeknek volt apja, esak nekem nem volt, be jő, hogy itt vagy. íMert a Lididi anyja uj szerelemből újra, férjhez ment, valamelyes olyan törvény szerint, hogy Dengeleg.hyről hivásra sincs hir évek óta, tehát meghalt. A Dengeleghy élete e zavaros és bizonytalan években az ivás, az alkohol, az olcsó feledés-keresés útjára dobódott. Már aiiig volt józan kórházakon át vezető, csavargó, rejtőzködő ütjári, de egyszerre és váratlanul kijózanodott. Talán abban a percben, amelyben az ő nem is tudott Lidia-Mártha leányának apját mutatta be az, anyja. Rongyosan, hajszoltan, tudatlanul és félelem nélkül elindult háza Ődengelegi Dengeleghy Rudolf. Szép, nagy, a régi kis kúriánál kastélyosabb házba vitték a Lididi! anyját és Lididit. Dengeleghy nagyon pálinkás volt, mikor ösztönösen inkább, mint paraszti' híradások révén, odaérkezett s már tudta, hogy neki mosolygó, gyönyörű lányocskája van. 'Kiküldték a rózsás, parkos udvarra Lididit az apjához, mert a házba nem engedték be a bepálinkázott, vén csavargót, ám a gyermekhez mégis csak jussa van. Lididi két cseléddel jött s mikor az apját meglátta, mikor az apja meg akarta csókolni, lyányomnak, nevezte, ájultan rogyott Össze. Dengeleghy szaladt, rohant s hallottuk nemsokára, .hogy, valami közeli kisváros kórházában halt meg illően, okosan, mint egy sárosi úrtól elvárhatjuk. De Lididi hiába nőtt, szépült naponként, mert már nem volt mosolygós többé s ha. Lididi anyjának a férje meg akarta csókolni, sikongott, mint való apja előtt: — Hagyj el, hagyj el, ugy félek tőled, mint attól a csúnya koldustól: Istenem, be szeretnék én egy uj apát. . jól megérti egymást, mig csak a nemzetiségi izgató meg nem jelenik. Ezek ellen tehát harcolni kell, A katonai javaslatokról szólva azt hangoztatja, hogy az obstrukcióra szükség van. Egf hang jobbról: Hogy tönkre tegyék az országot! Szabó István: Áz nj kormány a választójog dolgában sem hozott kielégítő megoldást. Ebben a kisgazdák egyetértenek a Justhpárttal. Ezután a választójog kérdését fejtegétte. Pejacsevich Tivadar gróf a horvát képviselők nevében szólal föl ós a horvátok nevében felolvas egy nyilatkozatot; á nyilatkozat horvát nyelven van megfogalmazva, A szónok azután -magyarul is megismételte eat a nyilatkozatot. E szerint a horvátok megnyugvással vették tudomásul, hogy az uj kormány magáévá tette elődének egész programját, tehát azt az ígéretet, is, hogy a vasúti szolgálati pragmatikát ujjal kelll pótolni, még pedig a horvátok közreműködésével, azaz nem egyoldalúan, csupán a magyar kormány intézkedésével. A horvátok nem állanak el attól a követelésüktől, hogy Horvátország egész területén csak a horvát nyelv érvényesüljön az összes hivatalokban. A vóderőreform elintézése után azonnal a vasúti szolgálati pragmatika kérdését kell megoldani. Ebben az esetben a horvátok hűségesen támogatni fogják a magyar kormány törekvéseit. Popovics Sándor a horvát képviselők kisebbsége nevében olvas föl egy nyilatkozatot, magyar nyelven. E nyilatkozat figyelmezteti a magyar országgyűlést, hogy az alkotmányosság felfüggesztése veszedelmes az állami közösségre nézve. A horvát kisebbség nem ismeri el azit az elvet, bogy a horvát képviselők mandátuma még most is fönnáll, amikor már lejárt az a határidő, amelyen belül a horvát országgyűlésit össze kellett volna liivni. A törvénytelenül kinevezettt királyi biztos tetteire nézve a miniszterelnöktől várnak magyarázatot. A királyi bizitos félrelöki a törvényeket, még a 'büntetőtörvényt is, mert egy uj kihágást statuált; büntetendő cselekménynek nyilvánította azt, hogy ha valaki a királyi biztosság intézményét rövidéletünek mondja, (Derültség.) E mialtt már két embert megbüntettek. Elkobozták magánák a horvát miniszternek egy beszédét is, amely szerint kivániatos, hogy a királyi biztosság mihamarább 'szükségtelenné váljék. (Derültség.) Ilyesmit nem szaibad Horvátországban olvasni. A királyi biztosság teljesen jogtalan és törvénytelen intézmény; precedens volt ugyan, de akkor, amikor szintén királyi biztost neveztek ki Horvátországban, 1883-lban, az akkori horvát többség, Héderváry Károly gróf hozzájárulásával, egyhangúan tiltakozott ellene. Lovászy Márton azt fejtegette, hogy a Justh-párt bizonyos reménykedéssel nézett Lukács vállalkozása elé, mert azt hitte, hogy a miniszterelnöknek sikerülnie fog a békés kibontakozást megteremteni. A miniszterelnök azonban ezt a bizalmat időközben tanúsított viselkedésével meglehetősen csökkentette, az a tervezet pedig, amelyet a választójog dolgában ismertetett, egyáltalában nem alkalmas az egyezkedés alapjául. A mai politikai és parlamenti helyzetnek és a nemzet tehetetlenségének nem az oibstrukció az oka, hanem az a körülmény, hogy a parlament eltávolodott a néptől és nem annak akaratát fejezi ki. Az üllés Lovász beszédével fejeződöttMilley Hafid lemondása. Parisból jelentik; A Journal des Debats nyilván félhivatalos közlésben azt irja, hogy sem Poincaré miniszterelnök, sem a politikai ügyek vezető osztályfőnökének nem volt tudomása arról, hogy Muley Hafid és a francia kormány között rendszeres egyezmény áll fenn, amely szerint Franciaország kötelezve volna felmerülő esetben a szultánnak megengedni, hogy lemondjon és tetszése szerint választandó helyeken lakjon. Ennek következtében Poincaré