Délmagyarország, 1912. május (3. évfolyam, 101-125. szám)

1912-05-03 / 102. szám

r 1912 III. évfolyam, 102. szám Péntek, május 3 Sízponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, «==> Korona-utca 15. szám c=s Budapesti szerkesztőség és Kiadóhivatal IV., a Városház-utca 3. szám cz=> ELŐF1ZETESI AR SZEGEDEK egész évre . K 24— félévre . . . K negyedévre . K 6"— egy hónapra R Egyes szám ára 10 BUér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre K 28'— félévre . . . R negyedévre . K 7'— egy hónapra K Egyes szám ára 10 fillér. 14"— 2.40 TELEFON-SZÁM: Szerkesztőset 305 cL Kiadóhivatal 830 Interurbán 305 Budapesti szerkesztőset telefon-száma 128—1.' reájuk mutatni, hiszen mindenki tudja, hogy a Justh-pártról van szó, azokról az ellenzéki férfiakról, akik — mielőtt miniszterelnök lett, — nem győzték Lukácsot eléggé elhalmozni szimpátiájuk minden külső jelével. És most beteljesedett álmuk. Lukács csakugyan elérte azt a hatalmas polcot, mely esztendők óta nyitva állott előtte, amelyre tehetségei csakugyan rátermetté tették s a kövélemény azt gondolta, hogy az obstruáló ellenzék, mely tárgyi alapot úgysem tudott felmutatni a maga igaza mellett, most majd leszerel, ha megszűntek azok a személyi okok, amelyek miatt harc dúlt a parlamentben. Azt gondolta mindenki, hogy a miniszterelnök premierje egyaránt lelkes ünnepe lesz a parlamentnek, hogy ki fog harsanni belőle meleg lüktetéssel az ellenzék diadalöröme is, mondván: hogy ezt yártuk és ezt kerestük. De az ellenzéki pártok tartózkodásban és hideg számitásban igyekeztek túltenni egymásson. Ped'ig amit Lukács programjában vallott, az nagyobb vonásokban és kis eltéréssel a Justh-párt programja is az alapvető kérdésekben, amilyen a választói jog is. Nem azt hirdette-e ez a párt is, hogy a demokrácia elvei szerint akarja kiterjeszteni a választói jogot anyanyelvre való különbség nélkül az állam minden polgárára, aki intelligenciájával s teherviselése következtében erre valmelyes igényt szerzett. Nem általános, titkos községenkénti választójogot akart-e adni, — bár a titkosság kérdésében bent az ellenzéki pártban is eltérőek voltak a vélemények? Nos Lukács László az ő demokratikus választói jogát ezekhez az alapelvekhez köti, de a jogos aspirációk mellett a jogos aggodalmakat is figyelembe óhajtja venni a törvényjavaslat megszerkesztésénél. És a Justh-párt lepel nélkül látja végre a szép menyasszonyt. Szint vallott a kormány feje a demokratikus választójog mellett, a parlament első, (legfontosabb feladatául tekinti e törvényalkotást s a Justh-párt nem tapsol ennek a javaslatnak, /mert a szép menyasszony orrát nem találja olyan klasszikusan szépnek, amint az általános titkost ebéd után való szend'ergésben elképzelte magának. Még nfielőtt e reform tüzetes megvitatásban, formába öntve a képviselőház elé kerülne, vagy mielőtt a Justh-párt jobb, alkalmasabb megoldást ajánlhatna, ők már előre harsogják, hogy ezen az áron nem alkusznak s nem hajlandók feladni a harcot. Csakhogy a kormánynak most már az eddiginél is nagyobb szerencséje lesz az ország közvéleménye előtt, amely látja, hogy az a választói jog felel meg a demokrácia és liberális haladás elveinek, Premier uíán. Nem tehetünk róla, de egy régi adomát kell itt felelevenítenünk, hogy megközelítőleg találóan jellemezzük azt a hangulatot és azt a fogadtatást, mely az ellenzék egyes rétegeiben és sajtójában a kormány programjának deklarálását kiséri. Szól a jó öreg adoina ,a házasulandó ifjúról, aki mielőtt oltárhoz vezette aráját, előbb látni akarta lepel nélkül, megfosztva egy szál ingecskéjétől, szoborszerű meztelenségben. Teljesítették az ifjú szivbeli óhaját. Levetkőztették a szép menyasszonyt, tálcán hozták az ifjú elébe. A vőlegényjelölt kiélvezte annak a percnek a gyönyörűségeit, , amit az imádott nő ilyen helyzetben való látása nyújtott szivének, kiélvezte fenékig a bájos vonalak és halmak látásának izgalmait, aztán egyetlen gesztussal kisérve szavait, csak annyit mondott, hogy a menyasszonyorra nem tetszik nekie. Évek, sőt ide s tova évtizedek óta ugy áll Lukács László miniszterelnök személye a magyar politikai közélet előterében, mint akinek az egyéniségéhez a magyar demokrácia és a tiszta liberalitás liajnalhasadása tapad. Esztendők óta epedik az ő kormányát épen arról az oldalról, ahol leginkább szoktak hivalkodni a demokrácia jelszavával. Nem kell ujjal Tavaszi láz. Irta Herczeg Ferenc. Tavaszi alkonyat volt, hogy először a szigetről jöttek. Teleszívták magukat napfénnyel, ózonnal és akáefaillattal és most fáradtan könyököltek a karcsú Fecske ifödélzetének kárfáján, amely meg-megremegett a zakatoló gép szabályos ütései alatt. Nyílsebesen iramodtak le az árnyba borult part hosszában, — magasan a fejük fölött, óriás diadalívként siklott el a Margithid boltozata. Sokan voltak a hajón. A tarkakalapos nők, az elegáns urak némán ülő-könyöklő csoportokba szorultak össze. Akik beszélgettek is, halk, nyújtott hangon szóltak. (Az ő érzékeiket is megzsibbasztotta ugyanaz a kéjes, áhítatos lustaság, amely rálfeküdt Kanuth idejére. Az illatos batiszt-rühák közt járvakelve, olyförmán érezte magát, mint a kölyökkandur, aki langyos nyári éjjel nesztelenül settenkedik a meredek tetőgerinceken és dormogva dörzsc' Izük a kemény falához. 'Az alsó vend' i1 visszatérő katonabanda megtelem. agy kürtő körül és fújni kezdte. íny:'- é.'ü merett indulót. A gőzkazán s oe sodr os harmóniával vegyült a vii& • Y'be. Kanuthnak eszébe jutott, • esüfcgeket (vállalt magára és vissz bugáihoz. A !hajó orrán állt, hosszú,._ ernyőjének támaszkodva, kissé meré; ibásu, de ízléses tavaszi ruhájában fölöi nos volt. Megkérdezte tőle az induló .szövegét. Halkan, mint egy álmos madár csicseregte: Nosza, csak előre, kedvesem! A hangja kissé remegett, mintha meg volna indulva. Elhallgatott és fejével Kun felé intett, aki magába süppedve, cigarettázott tábori székén. — Hallod, — mondta minden bevezetés nélkül, — Kun becsípett a távaszi levegőtől és feleségül akar venni. Kanuth nem csodálkozol nagyon, de átlátta, hogy kár volt őket magukra hagyni. Egyre félt, hogy ilyesmi lyukad ki ünnepi kirándulásaidból. — Ugy-e ostobaság? — kérdezte Irma, fogait mutatva. — Kun míeg én, mi lenne belőlünk? •Olyan Ihangon mondta, mintha nagyon szeretné, iha valaki ellentmondana neki. A szeme is oly nedves fényben csillogott. — Hát igy meg mii lesz belőletek? — kérdezte Kanu'tih, csakhogy időt nyerjen. A leány vállat vont. Kun eldobta a cigarettáját ós közelebb hajolt. — Majd megmondom, mi lesz belölünk: — semmi se lesz! Irma egyelőre még azt képzeli, hogy nagy művésznő. Persze, a hangja jó, a játéka kedves, hanem csak otthon. A szinpadon rossz, hamis, félszeg. Ez mindig igy marad, sohasem fogja tehetségét rvényesithetni, akármit mondanak is tanítói és társai. A fogat, a gyémántok, a nyaraló, — ebből nem lesz semmi . . . Egészen odahajolt a leány arcához, mikor kurtán a szemébe mondta: — semmi, legfölebb jó feleség. Irma félig lehunyt pillák alól tekintett reá és látható gyönyörűséggel hallgatta gorombaságait. — Ami pedig engem illet, — folytatta Kun, most már epés hangon, — tisztában vagyok magammal is. Van tehetségem, de nem vagyok genie. Nagy, igaz dolgot soha sem fogok alkotni. Ügyes ecsetem van, tudok az emberek szájize szerint festeni, — ez az egész. Föl fögnak kapni, divatba fognak hozni, de ki fogok ,ismét kopni a divatból .. A dicsőségből, a gazdagságból nem lesz részem, ugy mint magának sem. Ha van eszünk, megpróbáljuk a boldogsággal.. Legyünk igénytelen nyárspolgárokká, szegények, de boldogok . . . — Szegények, de boldogok! — mondta Irma halkan. A fölharsogó tus elnyelte szavukat. Ez a két csodálatos emberfia tudomást sem vett a harmadik jelenlétéről. Némán állottak egymás mellett. Kanuth szinte érezte, mint kalandoznak gondolataik párhuzamos szárnycsapásokkal a jövőbe. Valami külvárosi kis lakás felé, amelyben elfér egy olcsó plüsgarnitu-a," egy festőállvány, egy zongora, meg ké boldog szegény 'ember. Telje alkonyodott. A partot, a Lánchíd kör ntozott tüzifonalak .jelölték. Sebe: Jő sikoltás hallatszott, aztán eg1 rmbolyag siklott le a magasból," csaniva tünt el a vizben. A