Délmagyarország, 1912. május (3. évfolyam, 101-125. szám)

1912-05-15 / 112. szám

1912 május 15. 1 DÉLMAGYARORSZÁG 3 zottség ugy határozcHt, 'hogy azf városrendezési célokra fordítja. Bejelentette a tanácsos, hogy pófihitelt TKITI vettek igénybe, hitel túllépés nem volt és az előirányzatát a kiadásoknál mindig megtartották, A zárószámadás egyes tételeihez néni szóljak hozzá a bizottsági tagok. Ak'ko'r volt csak vitatkozás, amikor a városnak a szegedi pénzintézeteknél elhelyezett vagyonáról vol't szó. Lövész Antal azt mondja, hogy a városnak sok százezer koronája van a bankokban elhelyezve. Hangsúlyozza, hogy a város azért helyezte el a szegedi pénzintézetekben ezt a pénzt, 'hogy lehetővé tegye, miszerint azok azt olcsó kamat mellett kereskedőknek, iparosoknak kölcsönbe adják. Ezzel szemben most az a helyzet, hogy a bankok nemcsak, hogy nem adnak pénzt kölesen, de az eddigi betéteket is 'felmondják. Kérdezi az előadó tanácsostól, nem lehetne-e a bankokat szelíd nyomással arra kénysze ríteni, hogy a várostól kapott pénzt kereskedőknek adják kölcsön a bankok. Balogh Károly tanácsos azt válaszolja, hogy a város nemi rendel tetőssel .adta kölcsön la tankoknak a pénzt, hfelrbm azt beitét gyanánt helyezte el. A feszült pénzviiszcnyök csak ugy javíthatók meg, ha az állam a vidéki nagyobb pénzintézeteknél két_ két millió koronát helyez el. Ilyen irányú akció történt már egyik keretsékdelhii és iparkamara részéről. Kiss Arnold azt kérdezi, hogy milyen fölmcr.dásra helyezték el a betéteket a bankokban és van-e mód arra, hogy ,a város azokat hamarosan megkaphatja. Balogh Károly a kérdésre azt féléli, hogy mindén pénzintézetben alapszatoályszerü föimondás után lehet fölvenni a pénzt. Ezután a bizottság általánosságban is elfogadta a zárószámadást és ezzel az ülés véget ért. A sajtójog reformja. — Jegyzések Palócz László terveire. — II. Hivatalos jelleggel kezdődik füzet, melyet Plalócz László irt a V. Hl. O. Sz. megbizásából. Avval 'kezdi, .hogy „két alkaton m iái utasította az országgyűlés a kormányt airra, hogy javaslatot terjesszen a képviselőház elé a sajtójog reformjáról. Először 1898 március 1-én, másodízben 1907 április havában Tmondfla ki az országgyűlés ezeket a határozatokat". Érdekes. Tehát már tizennégy esztendővel sürgették a reformokat.. Miért? — csak ezt nem demboritja ki eléggé a füzet. Holott ez a fontos. Ha retformekiat akarunk, ha sürgetjük, hogy a hibák és bajok továbbra nem maradhatnak, akkor mindenképen (tudnunk kell, hogy: mért? Az egész iraformtervet ekörül kell göngyölgetnünk. Palócz László füzete szerint pedig „három alapvető kérdés áll előttünk: 1. Viajjen szükséges-e a sajtófelelősségi íendszer reformjai? 2. Szükséges-e a helyregazitási vagy cáfolatkényszer? 3. Szükséges-e az 1848/évii XVIII. L-c. 14. paragrafusának, a mai viszonyokihoz Ma,ló idomítása?" Majd igy Myitatja: — Eiz a három kérdés azonban mlagában az első kérdésben, a sajíóíeleilŐsség rendszerének kérdésében kimerül1 s az egész sajtójogi reform voltaképen nem, egyéb, mint ennek az egy kérdésnek az elintézése. Ó, gyönyörű logika! Milyen páratlan jogérzék és miféle hivatalos jogkivánság! Tehát a magyar ujságiróknar máis bajuk nincs. .Téhát a V. H. O, Se, egyik legekszponáilfabb tagja szerint— Piallócz László hivatalos füzete szerint — az .évtizednél régebb idő óta. erősen vajúdó kérdést meg lehet oldani egy hosszú mondat alapján, ugy, ahogy fönretib idéztük az ő szavait. Igazán meglepő. Bár Palócz László sokszor megmutatta, mint lehet kolumnáikat ugy összeirni, hogy abban ne legyen semmi,— de ihogy a sajtójogi reformok 'kérdéseiben a 'kívánság gerincét ilyen semmiségre helyezze, ez egyszerűen megdöbbentő. Eiz olyan, mintha valaki az évtizedek óta kísértő gazdiasági bajokat szedné sorokba és kijelentené, hogy a kivándorlás, a drágaság, az élhetetlenség orvosolható lenne, ha nemzetiszínű gatyákkal látnók el a bajos magyarokat. A lényeget: a legfontosabbat, a létkérdéseket elhagy ni s a mellék dolgokat adni, sőt ezeket a mai állapotok szerint kiegyenlíteni: — íme, ezek Palóciz László sajtójogi reformjai. Az ilyen kicsinyes, megalkuvó „reform" a legveszedelmesebb. Csak igy raean oldható meg soha egy kérdés. Az ilyenné'] még az is jobb, ha semm it se teszünk, ekkor legalább megerjed és megérik teljesen a kérdés s a legrosszabb esetben kétségbeesés miatt bár, de mégis kirobban 'mindéin kívánság, minden nyomorúság. 'De nézzük tovább Palócz László reformjait, ha azokat az .ujságirók kérdésévé merte tenni. Azt mondja, hogy: „Még mia sincs olyan javaslat, jnelvet a nyilvánosság kritikája alá m ertek volna bocsátani." Ez a legszomorúbb beismerés, 'de ez a legsúlyosabb vád is, .a. hivatalos körök elllem, elsősorban a Vidéki iHirlapirók Országos Szövetsége ellen. Tehát egy évtizednél több 'már, hogy a magyar országgyűlés és a kormány kész reformokat adni, e'íEenfeein még ma sincs olyan javasltat, melyet a nyilvánosság kritikája aló mertek volna bocs állani . Miért nincs? Mert alapjában se a V. H. O. Sz., se más ilyen hivatalos-félék neim akarnak soha reformokat; m:ert a reformok mindig ugy jöttek .az éji hcbályból, ahogy most'Palócz László tervei is, hogy azt mondta egy-egy hivatalos jellegű vállalkozó, na jó, most én csinálok reformtervet és ő csinált reformtervet. Melyhez az ál t állá nos többségnek kevés a köze. Igy aztán a reformok tényleg inem birják el a — nyilvánosság kritikáját. Palócz László beismeri, ihogy a sajtóviszonyok 1848 óta gyökeresen megváltoztak. De nem' az igazi logikát fűzi koszorúnak, amikor igy következtét: „A legkiválóbb jogászok nem tartják az általános sajtóreform' idejét elérkezettnek, Irr.ert a törvény.alkotás fényezői nem isimerik, nem ismerhetik az életnek e részben 'megváltozott viszonyait és követeléseit." E helyett a józan logika, a legőszintébb éis független beismerés ezt követeli: Mivel a sajtóviszonyok 1848 óta gyökeresen megváltoztak (ez a főáíiliítáis), a törvények azonban .nem (ez az ok), és a helyzet komisz (ez az eredmény), — denikve a törvények se jók. És itt zárójel nélkül mondhatjuk: ez tehát a program, ekörül köll megfordulnia minden reformnak. Újra visszatérünk Palőcznak erre az idézett m: ondlatára: „A legkiválóbb jogásizo'k nem tartják az általános sajtóreform idejét elérkezettnek, mert a törvényalkotás tényezői nem ismerik, nem ismerhetik az életnek e részben megváltozott viszonyait és követeléseit."* iNagycn szép. Végre egy őszinte mondat. Tehát a V. H.. O. Sz. titkára a szövetség megbizásábcl irta igy és ismerte ezt be. Igázok van itt is a vidéki ujságiróknak, almikor nem bíznak a V. H. O. Sz.-ben és kétségbe vonják, hogy anyagi és szellemi, valamint társadalmi érdekökben bármit is tenne a szövetség. Majd igy vigasztalódik Palócz Láiszlló, a sajtójog reformátora: „Nemcsak Magyarországon van ez igy (tudniillik, hogy a törvényalkotás .tényezői nem ismerik, nem ismerhetik az életnek e részben megváltozott viszonyait és követeléseit), hanem: az egész világon." É-s hárem példát fel is hoz*. „Mert az 188l-ben alkotott francia uj sajtótörvény is, meg az 1874-ben alkotott német sajtótörvény is, gyenge alkotások, nem felelnek meg a sia'jtóviszonyöknak ... az angol sajtótörvény se mintaszerű." Igy nem lelhet elintézni. Laíikusabbnak lenni, mint amennyi laikusságot megkövetel: ez nem reformáló modor, Palócz László ur. Mert egyszerűen kétségbe vonjuk a főállitásait, nevezetesen, hogy a francia és német )sajtótörvények gyönge alkotások. Állításainak bizonyítására hivatkozunk arra, hogy az 1881-i'ki francia uj sajtótörvény és az 1874-iki német sajtótörvény magyarázásokkal teljes .kiegészítést nyert azóta és a két hatalmas államban igazi és nem magyar frázisos ihafia'lcmmá fejlődött a sajtó, az újságírók helyzetét nagyszerűen, biztosította (például a birodalmi gyüiés harmincnyolc százaléka újságíró Németországban), a francia és nemeit sajtóban a társadalmi osztályok érdekei igazán és teljesen szóhoz jutnak, a legerősebb és legeredményesebb harcok a sajtó utján történnek. És nem igaz áz, hogy az angol sajtótörvény sem mintaszerű, hanem csak a füzet-szerző következtetése ihamis, amikor megjegyzi, hogy „nem a sajtótörvény jó ott, bánéin a jogkereső polgárok szokásai olyanok, ihogy azokat a mi szokásainkhoz hasonlítani sem lehet". Mert ahoz nem1 is isteni, hanem beteges naivitás kell, hogy direkt a jogkereső polgárok szokásainál alapítsunk mindent. De csodáljuk azt is, hogy csák Magyarországra, Francia-, Németországra és Angliára hivatkozik ugy, ahogy idéztük, Pálőez László, dacóra, hogy kijelentette: „nemcsak Magyarországon van ,ez igy, hanem az egész világon". Miért nem hivatkozik az Unió viszonyaira. Hisz az is a világon ,van. És ott a ilegkapitalás-jellegübb a küzdelem. (Palócz szerint a nagytőke ereje eredményezte a mai viszonyokat á sajtóban is.) Vagy az Egyesült-Államokban is „gyenge .alkotások" a sajtótörvények? Ugy látszik, igen, — mert mind gyengének ítélte és erről se jegyezte iföl, ihogy erős. De azért erős. Külcn' köny veket kellene árai arról, micsoda óriási ereje van az uniói sajtónak. Képes minden hatalomlmat szemben — még a trösztökkel is — saját érdíekeit megvédeni A grafikai szövetség igazán szociális szakszervezet, az újságírók, a szedők, könyvkötők egy óriási, az egész Unióra, sőt tovább kiterjedő csoportba tartoznak, anélkül, hogy egyetlen á'lhirlapiró közéjük tolakodhatna'. S .az óriási szövetség sztrájk esetén egységes állást foglal el és szükség esetén mozgósítja a más-fajta szövetségeket is. Úgyhogy az egységes küzdelmük okvetetlenül győz, — vagy megbénul minden. Dehát ez Palócz László szerint mellékes, följegyzésre se érdemes, mert ő magyar sajtójogot .alkar reform állni, tetszik fudhi, e szerint pedig olyan reformok (jönnek csak számításba, amilyeneket füzetében említ s amelyekből néhányat idéztünk és még (idézni is fogunk. Vilmos császár az alkotmányról. A „Matiinuek" táviratozzák Strassburgból: A diszllakctrán a német császár igy szóit Zorn von Bulatíh tairtoimá'nyi kormányzóhoz: — Ha így megy tovább, széttöröm az alkotmányt, ihogy szertehullik. Eddig csak jó oldaliamról ismertek itten, díe ha meg kell lennie, akkor más oldálalmról ,ils meg fognak ismerni. Igenis, hla írem. lesz vége a handabandázásnak, akkor Elszáz-Lofbaringiából p o ro sz h art cmá nyt csinálök. Kétségtelen1, hogy Berlinben hivatalos helyen ezt a közlést nydmon fogjla követni a cáfolat, óe a „Matin" tudósítója megjegyzi, hogy értesülését föltléfenüi hi.telés részről szerezte. A csáiszálr dörgedelmes szózata tudvalevőleg áz elzászJotiharíngiai :tartománygyíilésen legutóbb történt eseményekkel függ össze, .amikor is (a'többség törölte a tartomány hozzájárulását az udvartartás költségeihez. Közvetlenül ezután 'a tartómánygyülés bizalmatlanságot szavazott a birodalmi kormánynak, mert nem iutlh.tott