Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-07 / 82. szám

1912 április 7. DÉLMAaYARORSZXO 1 sülét részéről és sajnos, bizony nagyon nehezen megy a szükséges összeg előteremtése. Legutóbb a városhoz fordultunk és 10,000 korona segélyt kértünk. Még nem határoztak a kérdés fölött s nem tudom, bogy milyen irányban fognak határozni. Ha megkapjuk ezt ,az összeget, akkor meg tudunk felelni a feladatunknak, de ha nem, akkor bizony le kell mondanunk arról ia missziónkról, liogy a kisdedek részére óvodát tartsunk fenn. Tulapdonkópen nem is a mi feladatunk lenne, hogy óvodákat tartsunk fenn, mert ez oktatásügy, s a törvény rendelkezései szerint a város tartozik bizonyos megbatározott számú gyermeksereg után egy-egy óvodát létesíteni és fentartani, de a mi egyesületünknél mondhatom: ez már ősi tradíció. Az egyesültünk 64 éves, tehát elég régi szegedi jótékony egyesület s 'ez idő alatt mindenkor kitűnően szolgálta a kitűzött eélt. Nincsenek is olyan óvodák az egész országban, mint a mieink. Én legalább megtekintettem jó egynéhányat Budapesten is, a vidéken is s mondhatom, hogy nincs párjuk a mi óvodáinknak, de olyan igazán szívvel működő, lelkes óvónők sincsenek, mint a mieink. Hol van még egy olyan kiváló nőpedagógus, mint Székelynél Ési nem kell gondolni, hogy ez a.mi 6 óvodánk elegendő lenne. Nem tudunk bennük csak 450—460 gyermeket nevelni s a gyermekmenhelyen is csak körülbelül 100 gyereket tudunk elhelyezni. Mi ez egy ilyen nagy városban. Temesváron például 18 óvoda van és most ujabb két óvodát épitenek. Már most, ha Szeged város hatóságára hárulna az a feladat, hogy a kisdedóvók fentartáisáróí és ujak építéséről gondoskodjék, milyen megterhelését jelenti az a városnak. Pedig ha nem kapjuk meg a kért segélyt, csak át kell hárítanunk a városra ezt a feladatot s mondhatom, hogy nagyon fájó szivvel mondanék le arról az élvezetről, amit a kis gyermekekkel való bíbelődés jelent. Mert más a kisdedek szeretete, mint az embereké. Igazán csak a kisdedek szeretete az, amely igazán őszinte, megható s ez, ami az embert az élethez köti. Rajongó, szeretetteljes meghatottság tükröződött az ősz matróna tiszteletet parancsoló arcán s mély meggyőződés csengett ki a szavaiból, mikor ezeket mondotta: v- Ám azért — folytatta — nem ez az egyedüli neme a jótékonyságnak, aanelyet mi müvelünk. Minden társadalmi jótékonyság téren kivesszük a magunk részét a jótékonyságból. Tavaly is 800 koronát fordítottunk a szegények gyámolitására. — Hogy mit tartok a jótékony egyesületek egyebolvadásáról? Isten tudja, nem bízom benne. Ha nagyon ideálisan nézzük és nem gondoljuk, hogy emberek, gyarló, liiu emberek vannak az egyesületekben, akkor nagyon szép gondolatnak találhatjuk. De igy nem igen bízom benne. Azután az egyesületeknek is megvan a maguk tradícióik, igy például a mi egyesületünk már 64 éves. Hát hogyne féltenénk ennek a hagyományait ós kereteit. Attól is tartok, hogy például a mi egyesületünk mentes minden felekezeti jellegtől s izraeliták például nemcsak hogy nagyon tekintélyes számban vannak képviselve s tegyük hozzá: hosszú évek tapasztalata alapján mondhatom, ők a leghuzgóbhak és legkészebbek, amikor jótékonyságról van szó, nem fognak-e félni, s nem tartózkodnak-e attól, hogy fuzionáljanak más felekezeti jellegű vagy színezetű egyesülettel? Hogyan van az, kérdeztük, hogy az önök egyesülete, amely 64 éven keresztül meg tudott felelni hivatásának, most végre mégis abba a kényszerű helyzetbe jutott, hogy 10,000 korona városi segélyért kellett folyamoduiok, hogy missziójukat folytathassák? Miért pártolt el a nagyközönség az egyesülettől? Mert arra kell következtetnünk ebből az eredményből. — Ezt kérem, részben a divat teszi. Mert ahogy a ruházkodás terén, ugy a jótékonyság terén is divatos áramlatok vannak. Ujabb és ujabb egyesületek jöttek divatba ós megengedem, hogy eliez más körülmények is befolyással voltak. Mert a jótékonyság olyan erény, amely nem önmagától nyilvánul meg. Meg kell, hogy találjuk a jó szivekhez vezető utat, sok egyesület keresi és egyik-másik nagyobb szerencsével. RASKÓ ISTVANNÉ. Raskó Istvánná drné, a „Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület" elnöknője a jótékonyságról és a jótékony egyesületekről a következőkben irja meg véleményét: — Szeged társadalmában az emberi szívnek a jótékonyság iránt való nemes érzése oly mély gyökeret vert, bogy ennek alapján a jótékonyság széles körben nyilatkozik meg. Különösen a nőegyesületek azok, amelyek a jótékonyság terén már évtizedek óta elismerésre méltó tevékenységet fejtenek ki. Nemes versenyben, különböző irányban munkálkodnak nőegyesületeink a jótékonyság gyakorlásában. A régebbi egyesületek mellett ujabb és ujabb egyesületek keletkeznek, mert az élet viszonyai a jótékonyság gyakorlását is mindig ujabb és ujabb irányokban ás módokban kívánják. Igy például csak a nővédelem ós a fiatalkorú bűnösök ügyét hozom fel. A mi jótékonysági egyesületeink rendszerint csak egy-két ágát gyakorolják a humanizmusnak, holott az én szerény véleményem szerint minden jótékonysági egyesületnek a jótékonyságnak minél több nemét kellene működésébe felvennie. Mert hiszen a jótékonyság gyakorlásában nem lehet, de nem is szabad szigorú határvonalakat fölállítani. A Szegedi Katolikus Nővédő-Egyesületet épen ez az elv vezéreli, amikor működési körébe a jótékonyság gyakorlásának minél szélesebb alapon való teljesítésére törekszik. Napközi otthonában pártfogásába veszi a szülői felügyeletet ós gondozást nélkülöző gyermeket. Átmeneti javitó intézetében gondoskodik a fiatalkorú bűnösök javitó neveléséről, előmozdítja a serdülő leányok szellemi ós lelki fejlődését a patronázsban, gondoskodik a munkanélküliek segélyezéséről, alkalmat ad azoknak, akiknek megfelelő kenyérkereseti forrásuk nincsen, bogy ilyet elsajátíthassanak, anyagi támogatásban részesiti a liozzá forduló szegényeket, segitséget nyújt a betegeknek és lelki vigaszszal támogatja a csüggedőket. Ezzel a munkakörrel ugyan korántsem merítettük még ki azt a szükségletet, amely a jótékonyság gyakorlásának terén napjainkban mutatkozik, de legalább, mkegközeliteni igyekszünk ezt akkor, amidőn támogatásban részesítjük az arra szorulókat a gyermektől az aggastyánig. Kéteségtelen, hogy a jótékonyságnak minél szélesebb körben való gyakorlása megfelelő erkölcsi és anyagi erőt kiván. Ezeket a feltételeket pedig csak a társadalom tömörítésével lehet biztosítani. A terv ebben az irányban a k,özel múltban már fel is merült. A jótékonysági egyesületek körében már kezdik hangoztatni, hogy a nemes célok érdekében kívánatos volna az azonos, vagy rokoncélt követő egyesületek egyesítése. A magam részéről elvben helyesnek találom a felvetett eszmét, mert csak egyesült erővel biztosithatja a hathatós és intenzivebb működést és a jótékonyságnak minél szélesebb körben való gyakorlását Azt hiszem, hogy ba sikerül a megfelelő alapot megtalálni, valami különös nehézségek a terv megvalósítása körül nem is merülnének föl. Akár megvalósul azonban a terv, akár pedig nem, a szegedi jótékony egyesületek működéséről jelenlegi szervezetükben is csak a legnagyobb elismeréssel szabad nyilatkozni. Talán egy kissé különös, bogy épen én, mint az egyik egyesület vezetője teszem ezt a nyilatkozatot, de azt hiszem, liogy nem elfogulatlanul, mert támogatják azt azok a szép eredmények, amelyeket a jótékony egyesületek működésűkkel felmutathatnak. Közjóléti intézményeink legnagyobb része nekik köszönik keletkezésüket és fentartásukat. Ott találjuk mindenütt jótékony egyesületeinket, ahol a nyomort enyhíteni, a szenvedéseket csillapítani és a gyengéket támogatni kell. Ezt a nemes és szép feladatot jótékony egyesületeink nemcsak a jelenben teljesitik, hanem teljesíteni fogják a jövőben is, mert önzetlenség, lelkesedés, odaadás felebaráti szeretet azok az alapok, amelyekre jótékony egyesületeink épültek. Ez pedig olyan alap, amely humánus egyesületeink eredményes és áldásos működését mindenkor biztosítani fogja. j KECSKEMÉTHY DÁNIELNÉ. — Hogy mit tartok a szegedi jótékonysági egyesületek fúziójáról? Nagy, szép dolog lenne és nem tartom kivihetetlennek. Tehát Nagyságos asszonyom megvalósíthatónak tartja? — Hogyne, határozottan megvalósíthatónak tartom. És hogy milyen célszerű és üdvös dolog lenne, arról beszélni is fölösleges. A nagyközönségre nézve előnyös lenne, mert nem vennék igénybe olyan sok oldalról, mint ma, amikor minden tehetősebb ember áldozatkészségére majdnem minden egyesület pályázik. Á szegények, a támogatásra szorulók meg épen hasznát látnák a dolognak, mert hiszen egy fuzionált nagy jótékonysági szervezet sokkal intenzivebben tudná végezni a segités munkáját. —- A „református egyesület" mondhatom, nagyon szépen virágzik, amennyiben ma 500 tagja van, holott egy év előtt csak 71 tagunk volt. Azt hiszem, ez olyan szaporodás, 'amelyben benne van minden magyarázat, amit az egyesület fejlődéséről mondhatnánk. A szegedi közönség nagyon jószivü s az egyesületünk célja és működése mindenütt megértésre talál. A mult karácsonykor 83 szegény gyermeket ruháztunk fel. Ezek közül 60-at teljesen az egyesület költségén, 23 gyermeket Dombrádi Nagy Gyula ezredes ur alapítványából. Ezenfelül minden szegényt, felekezetre való tekintet nélkül, aki szegénységét szegénységi bizonyitvánnyal igazolja és az egyesülethez fordul, segélyben részesitik. De különös gondunk van a szegény iskolás gyermekekre is. Évenkint legalább 50 iskolásgyereket látunk el tankönyvekkel ós gondoskodunk az ingyenes iskolázásukról. DOMOKOS LÁSZLÓNÉ. Domokos Lászlóné drné nézetét a kérdésben a következőkben adjuk: — Az én véleményem ebben a kérdésben igazán nem lehet mérvadó, mert ón egyáltalán nem tartom nagyra azt a jótékonyságot, amelyet jótékony egyesületek gyakorolhatnak. Én magam nem is vagyok tagja egyik jótékony egyesületnek sem. Azokkal a morzsákkal, amelyeket a szegényeknek juttatnak, nincs segítve azokon a szegényeken sem, akiknek adják, hát még azokon, akiknek nem jut. A gyermektanulmányi társaság, amelyben tevékenykedem, nem mondható jótékonysági körnek ós megvallom, hogy még e szigorúan pedagógiai jellegű társaság létezését sem tartom szükségesnek. Azokat az oktatásügyi kérdéseket egyesület nélkül is meg lehet vitatni. Teliát ugy találja, hogy a jótékony egyesületek működése teljesen hiábavaló? — Semmi esetre sem lehet megfelelő, mert nem tudják a nyomort megszüntetni, sőt még csak enyhíteni sem. Az igazi jótékonyság az lenne, hogyha alapjában ugy változna meg a társadalom szervezete, hogy jótékonyságra nem is lenne szükség. Ezt persze ma még nehéz elgondolni és talán belátható rövid időn belül nem is történik meg, mégis bizonyos, hogy jótékonysággal a társadalmi nyomorúságot nem lehet enyhíteni. Tekintettel azonban arra, hogy most a szegény ügy törvényhozóéiig való országos