Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-07 / 82. szám

1912 április 7. DÉLMAaYARORSZXO 1 hiszem el még különben szavahihető férfiaknak sem, hogy a Hippokréné vize most a Spree iszaptól nem túlságosan mentes medrében folyik, de ezt az egy tényt dühösen konstatálom. Mert igy vagyok érte legmegbízhatóbb szövetségeseinkre. Mert mégis csak kiilömb dolog a vallások, kulturák kezdeteinek kérdéseivel foglakozni, mint a tiszaujlaki egyenjogositással A Jézus-kérdés uj kutatója nem terjeszkedett ki a felolvasásaiban mindarra, amit a kutatás a Jézus-legenda kialakulásának a történetéhez már összegyűjtött, Egyetlen erősen megfogott tételből magyarázza, hogy hogyan alakult át Jézus a történeti valóságból az istenfogalomnak egy részévé. A hellónségben mindinkább erőre kapó vágy a monoteizmusra, az egységes istenfogalomra tette azt, hogy Jézus, amint átjutott a tanítása Európába, emberből, vagy mondjuk egy klasszissal felsőbbrangut: prófétából istenné vált. Tehát ugyanaz a sóvárgás látott uj istent először az uj világrend hirdetőjében, amely ugy szerettette Szokratesszal a „diamóniumt", hogy kiitta érte a méregpoharat. Maurenbrechernek ez a felfogása nem uj, csak az argumentumok ujak, amelyeket az állítása köré csoportosít. Mert hiszen nem az ő sajátja az a vélemény, hogy a kereszténységnek tulajdonképen való megalapítója nem Jézus volt, hanem Szent Pál és az evangelista Szent János. Jézus maga, a lángelméket annyira jellemző öntudatlansággal tulaj donképen nem is tudta, hogy mit alkot, amikor a gondolatait hirdeti. Csak a nagyműveltségű, kitűnő agitátor-ösztönü és bizonyos tekintetekben a demagógia fegyvereivel is rendelkező Szent Pál ismerte fel az uj tanításnak az igazi jelentőségét, gyakorlati értékesíthetőségét és a világbontóan óriás voltát. És a másik, a világ egyik legnagyobb költője, aki görög nyelven irta meg az evangéliumát, minden idők egyik leggyönyörűbb könyvét: Szent János. A hellén egyisten-szomjazásra vezeti tehát vissza Maurenbrecher a Jézus istenvoltátaz arisztokrata. Ritkán irt már D'Occulto s ép ezért minden sora uj és szenzációs meglepetés volt az irodalmi világ előtt. Otthagyta társait és kirohant a gyönyörűséges tavaszi éjszakába. Ész nélkül futott a nyomda felé. Csudálkozva néztek a járókelők a csapzott hajú, felhevült, rohanó Rabló Dicosta után. Nem tudták mire vélni ezt az eszeveszett nagy sietséget. Még a csillagok is jobban kinyitották kíváncsiskodva a szemüket. — Megölöm Havanna grófot! — hörögte Pablo Dicosta s ökölbe szorult a két keze. Elszántan a korrektorok szobája felé tartott s a célját szentesítő hazugsággal fordult hozzájuk. — D'Ooulto tárcáját kérem. Megbízott, hogy pótoljam egy kifelejtett sorát. Mohón ragadta ki a szolgálatkészen feléje nyújtott kézből a papirost. Csillagot tett a tárca végére, aztán odairta: * Havanna gróf pedig meghalt. Ember még ugy meg nem volt elégedve magával, mint Pablo Dicosta, amikor a kiszedett kolumnákra pislogva, a kitöltött boszu érzetével otthagyta a nyomdát. Azt, hogy másnap emiatt kitették a szűrét a szerkesztőségből, nem 'bánta. — Minden mártírnak meg kell szenvednie az elveiért! — gondolta Pablo Dicosta. S boldog volt, hogy Havanna gróf meghalt . . . Megunták már a görögök a maguk emberképére teremtett isteneiket és olyan embert akartak végre, aki az isten képét viseli e földön is. Igy halt meg Pál s igy tünt föl a kereszt. Körülbelül ez a Maurenbrecher gondolatmenete. Sok nagyon érdekes dolog hiányzik belőle, ami hozzátartozik a Józuslegendakörhöz. Csak futóan érintem itt a templáriusok Jézus-felfogását. Ennek a hatalmas, félig katonai, félig papi szuverénül exkluziv rendnek a várszerű klastromaiban a tizenhatodik ós tizenhetedik század folyamán misztériumokkal teljes uj vallás fejlődött ki. Ennek a tételei szerint Jézus nem. volt a Messiás, hanem ellenkezően, az Antikrisztus egyik megtestesülése. Nem is Jézus volt az igazi neve, hanem Ben Hanocri és nem megjavítani jött a világot, hanem elridegiteni. És a templáriusok levonták a cselekvéseikben is a tanitásuk konzekvenciáit. Visszatértek az ősi babiloni, asszír meg méd religióra és olyan kicsapongásokkal ünnepelték Baál istent meg Miiitta istenasszonyt, hogy a londoni meg a párisi modern fekete misék ártatlan önképzőkör! felolvasások hozzájuk mérve. Mignem azután cserben hagyta őket Baáltiszt ós az utolsó nagymesterüknek, Molay Jakabnak a meggyilkolásával összeomlott a rendjük. A templárius Jézus-felfogás homlokegyenest ellenkezik azzal a magyarázatával a Jézus istenvoltának, amely éppen Baállal ós Milittával szemben babilóni, asszir, méd, szuméri legendákra vezeti vissza a földre szállt Isten legendáját. E szerint Jézus nem más, mint a minden vallás kezdetének, az Ősistenségnek, az örök Napnak a szimbóluma. Lehet, sőt bizonyos is, hogy élt az ő születésétől számitott időnek az első három vagy négy decenniumában egy Jézus nevü ember, valami rendkivül szuggesztív erejű, csodálatosan intuitív lelkű, megmagyarázhatatlan módon felsőbb intelligenciájú ós a meggyőződéséért kinhalálba menő bős, de az istenség sugarát csak az az ősvallás fonta rá az 6 homlokára is, amely kezdete minden vallásnak: a napimádás. E szerint tehát Jézus nem egyéb, mint a napnak egy ujabb szimbóluma. Babilonban főképen két, de égi testből már emberré stilizált istenséget imádtak Az egyik volt a férfi, a Nap, a másik volt a nő, a Csillag. Hogy mind a kettő ősistenség és mind a kettőt már akkor imádta az ember, amikor még csak kezdte az artikulálást, annak bizonysága az, hogy az egyiknek is, a másiknak is a neve egyetlen egy őshangnak a variációja tulajdonképen. Az ősi csillagimádás uj jelképe volna tehát e szerint a felfogás szerint Jézus is. Az aranyhajú Isten, aki leszállt a földre. Akkor született, amikor a decemberi legsötétebb éjszaka multán újra kezdi átvenni földi birodalmát a Nap. Akkor dicsőül meg, amikor a tavaszi napéjegyenlőség idején a holdtölte után eljön a Húsvét. Amikor a Hold kezd vesziteni a fényéből s a Napé lesz a menny egész hatalma. Beszélni kellene a Jézus-legenda kapcsán azokról a meg nem fejthető elgondolnivalókról, amik annyi tudományos töprenkedósnek voltak már a tárgyai. Hogy honnan kapta Jézus a tudását, a jövőbelátását, a rendszertelen elmondásában is egész rendszerré kialakult uj világlátását. Erre is vannak elméletek, az egyik Jézus egyiptomi éveiből következteti ki a tanítása alapgondolatait, a másik Jézusnak egy hipotétikus indiai utazásáról beszél ós csak uj formájú buddhizmusnak gondolja a tanitását. Egyik sem igaz. Mert a józusi tanításnak az alaptétele, a „szeressétek egymást" sem nem babilóni, sem nem egyiptomi, sem pedig nem indiai gondolat, hanem egészen individuális: tehát megmagyarázhatatlan valami: egy óriási, öntudatlanságában nagyszerű lángelmének a legprimitívebb, legaxiomatikusabb formában kimondott világfelforgató igazsága. Szeged az ipari fejlődés utján. — Mit tesz a város az iparáért. — (Saját tudósítónktól.) Nem is olyan nagyon régen még Szegednek volt a legrosszabb hire ipari körökben. Azt beszélték, hogy ennek a városnak a hatósága nem üz ipari politikát, itt nem támogatnak uj ipari alakulásokat és ezért a vállalkozó nagytőke meszszire elkerülte Szegedet. A város környékén: Temesvárott, Aradon egymásután keletkeztek a nagy ipari vállalatok, gyárépités gyárépítést követett, Szeged ellenben meszszire .elmaradt az ipari fejlődés útjáról, amiben kétségtelenül nagy része volt a hatóság nemtörődömségének ós annak az ellenszenvnek, amelylyel itt az ipari vállalkozással szemben viseltettek. A külföldi vállalkozókat iparlovagoknak tekintették, jóformán szóba sem állottak velük és csak nagyritkán volt eset arra, hogy ipari vállalkozás hatósági támogatásban részesült. Ez a támogatás is mindenkor sokkal kisebb volt, mint aminőben más városok részesítették a vállalatokat és bogy ennek ellenére Szegeden mégis kifejlődött valamelyes ipari élet, az a vállalkozók áldozatkészségének köszönhető. Az utóbbi időben ós ezt épen a szegedi ipar érdekében örömmel állapithatjuk meg, lényegesen megváltozott a város hatóságának ipari politikája. Ma már tudatára ébredtek annak, hogy Szeged mindenképen alkalmas arra, hogy Dólmagyarországnak egyik fontos ipari gócpontja legyen és hogy ez megtörténhessék, ahhoz nem kell egyéb, mint egy kis jóindulat a hatóság részéről, mert a vállalkozási kedv a tőkében meg van annyival is inkább, mert a tőke meggyőződött arról, hogy Szeged mindenképen alkalmas hely ipari vállalkozások részére. Hangsúlyoznunk kell azonban azt is, hogy Szegeden, a megváltozott ipari politika ellenére is lényegesen kevesebb hatósági támogatásban részesül az ipar, mint más városokban, de ez a kisebb támogatás jelentékeny segítséget jelent a régebbi nemtörődömséggel szemben. Azonban beszéljenek a tények. Az elmúlt évben ujszegedi kendergyára kibővítésére telket kért a várostól a Magyar Kender- és Lenipar Részvénytársaság, Nem ingyen kérte a telket, hanem megfelelő vételárat ajánlott föl érte, de egyben kijelentette azt is, hogy azért a telekért, amelyre munkásházakat akar ópiteni, nem fizet semmit. A kérés fölött a bizottsági üléseken, a közgyűlésen nagy vita indult meg. Akadtak, akik ellenezték a kérés teljesítését, sőt akadtak olyanok is, akik egyenesen azzal vádolták meg a milliós részvénytársaságot, hogy a telken kukoricát akar termelni. A törvényhatósági bizottság többBÓge végül is a tanács álláspontjára helyezkedett és méltányolva mindazokat az okokat, amelyek indokolták a kérelmet, januári közgyűlésén teljesítette is azt. És ez a közgyűlési határozat indította meg Szegeden azt az akciót, amelynek kimondottan célja: fejleszteni a szegedi ipart. L'appetit vient en mangeant — és egymás-